Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-11 / 211. szám

2018. SZEPTEMBER 11., KEDD KITEKINTŐ g Rekordlétszámú csapat nevezett a bográcsételfőző párbajra PROGRAMOK Halászlé nyert a Forgón A szombat délutáni kulturális programok is sok érdeklődőt vonzottak a Forgó Fesztiválon Beküldött fotók A völgységi településen, Zá­­vodon az év egyik legnagyobb eseménye a Forgó Fesztivál. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu ZAVOD A falunap különleges elnevezése abból adódik, hogy minden évben más-más téma köré csoportosulnak a szak­mai és kulturális előadások, események. A Váradi Antal Értékmentő Egyesület és az önkormányzat szervezésében szeptember 7-én, pénteken na­túrparki fotókiállítás-megnyi­tót tartottak, dr. Kiss Gábor szakértő, geográfus mutatta be a Kapos Hegyháti Natúrpar­kot - mondta László Attila pol­gármester. Ezt követően Asz­talos Zoltán, a Teveli Fiatalok Egyesületének elnöke Kircz István kántor-tanító munkás­ságáról beszélt. Róla érdemes tudni, hogy Tevelen élt és dol­gozott, de tanított Závodon, ol­vasókört alakított, és a telepü­lés helytörténetét is kutatta. A szombati bográcsfőző ver­senyre rekordszámú formáció nevezett, huszonkilenc csapat fogott fakanalat. A háromtagú zsűri három különdíjat osztott ki: a Szénási gyümölcs, a Fa­­zekas-Tóth team és a lengyeli önkormányzat kapott elisme­rést. A fatüzeléssel, bogrács­ban készülő ételek megméret­tetésén harmadik lett a Duna Rock Akusztik, második Szá­szék csapata, az első helyen pedig a Borbandi Gergely ál­tal készített halászlé végzett. A tizenhatodik Forgó Fesz­tiválra a szomszédos települé­sekről és távolabbról is érkez­tek vendégek, több száz részt­vevője volt a rendezvénynek. A szombat délutáni kulturá­lis programban a helyi cso­portok mellett többek között nagymányoki, bonyhádi, zom­­bai, gyönki, bátaapáti és závo­­di fellépők voltak. A párhuza­mos programok között, tájhá­zi kiállítás, szövött és hímzett kézimunkák tárlata, gyöngy­fűzés, hangszerbemutató, pó­A győztes Borbandi Gergely lófestés, valamint méz- és bor­kóstoló szerepelt. Nagy sikert aratott a bonyhá­di Oyama Karate SE és a Závod Dance Klub bemutatója. A ze­nei programok közül ki 'kell emelni Forray Dóra és Nagy Hunor előadását, a Duna Rock Akusztik megzenésített ver­sekkel lépett színpadra, a dom­bóvári RetRock zenekar pedig a ’60-70-es évek népszerű ze­néiből nyújtott át válogatást a közönségnek. A fesztivál haj­nalig tartó retropartival zárult. KEDD MOZI SZEKSZÁRD Egy burka, egy nad­rág (francia vígjáték), 17 óra. Vég­állomás: esküvő (amerikai roman­tikus vígjáték), 19.30 BONYHÁD Vörösmarty Mihály Mű­velődési Központ: a 70 éves Bony­hádi Képzőművészeti Kör jubileu­mi kiállítását Filóné Ferencz Ibolya polgármester nyitja meg, köszön­tőt mond Juhász Józsa, a művelő­dési központ igazgatója, a Képző­­művészeti Kör 70 éves tevékeny­ségét Kovács Ferenc, a kör veze­tője értékeli, közreműködnek a Bartók Béla Zeneiskola tanárai és növendékei, 17 óra. Kísérőprog­ram: válogatás a kör működése alatt készült gyermekrajzokból a művelődési központ előterében. ELŐADÁS SZEKSZÁRD Szent István Ház: Leblanc Győző és Tóth Éva Hol van az a nyár című estje, 18 óra. SZERDA MOZI SZEKSZÁRD Egy burka, egy nad­rág (francia vígjáték), 17 óra. Vég­állomás: esküvő (amerikai roman­tikus vígjáték), 19.30 Fotó: filmtrailer.hu Szekszárdi Szüreti Napok www.szekszardiszuretinapok.hu • Hagyomány, bor és művészet • 2018. szeptember 13-16. HIRDETÉS ^XtKSZARO/ A rendezvény fővédnöke: SÜU JÁNOS miniszter Védnökök: GYÖRFFY BALÁZS Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnök DR. DORKOTA LAJOS Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hiva­tal elnök HORVÁTH ISTVÁN országgyűlési képviselő ÁCS REZSŐ polgármester, a Szekszárdi Szüreti Napok házigazdája ÁLLANDÓ PROGRAMOK CSÜTÖRTÖKTŐL VASÁRNAPIG BORUDVAR-Béla király tér ÍZEK UTCÁJA-Béla király tér SZÜRETI KIRAKODÓVÁSÁR, HELYI TERMÉK VÁSÁR Négysávos át, Garay tér, Szent István téri sétány, Augusz Imre utca, Liszt Ferent tér VIDÁMPARK - Prométheusz park, Korzó Áru­ház parkoló KIÁLLÍTÁSOK SZEKSZÁRDI FOTÓKLUB KIÁLLÍTÁSA Babits Mihály Kulturális Központ, mozielőtér „BŐSÉG KOSARA" TOLNA MEGYEI NÉPMŰ­VÉSZETI EGYESÜLET KIÁLUTÁSA Babits Mihály Kulturális Központ, Bakta Galéria DIGITÁLIS AGÓRA 2018II. NEMZETKÖZI DI­GITÁLIS MŰVÉSZETI TRIENNÁLÉ Művészetek Háza, Babits Mihály Kulturális Központ, Márványterem ZÁRIDŐ - KISS ALBERT SZEKSZÁRDI FOTÓ­MŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Belvárosi Kávéház SZÜRETI HANGULATOK - MAKÓ ANDRÁS FESTŐMŰVÉSZ KIÁLUTÁSA Vármegyeháza, folyosógaléria CSEH GÁBOR FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Tolna Megyei Illyés Gyula könyvtár BORON-ÁT - KISS ALBERT SZEKSZÁRDI FO­TÓMŰVÉSZ KIÁLUTÁSA Vármegyeháza udvara LÁTSZATTANI LECKÉK - OROSZ ISTVÁN KÉPZŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Wosinsky Már Megyei Múzeum vármegyeházi ki­állítótere SZEKSZÁRDI IDŐNYOMOK - FORRAI FE­RENC KIÁLLÍTÁSA, TIPOGRAFIKÁK Bormúzeum (Szekszárd, Fürdőház utca 14.) SZEPTEMBER 12., SZERDA 17.30 SZÜRETI HANGULATOK - MAKÓ ANDRÁS FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Vármegyeháza, folyosógaléria 19.00 NOSTRADAMUS, VILÁGOK VÁNDORA -LÁTVÁNY-ÉS TÁNCSZÍNHÁZ Babits Mihály Kulturális Központ, színházterem EXPERIDANCE PRODUCTION Jegyár: 5500 Ft, 5900 Ft. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK 15.00 SZERETET LÁNGJA Béla király téri színpad Szervező a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete 17.00 MAGYAR BORHOZ MAGYARNÓTA Vármegyeháza udvara 19.00 BARTINA FILM: ÉLETEM A TÁNC, SZEREL­MEM BARTINA - DÍSZBEMUTATÓ Babits Mihály Kulturális Központ, színházterem További vetítési időpontok: 2018. szeptember 19. és 21.18.00 Jegyár: 1500 Ft. 19.00 ALISCA BRASS BAND Béla király téri színpad 21.00 TÓTH GABI Béla király téri színpad SZEPTEMBER 14., PÉNTEK 15.00 SZEKSZÁRDI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR Béla király téri színpad 16.00 BORON-ÁT - KISS ALBERT SZEKSZÁRDI FO­TÓMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA Vármegyeháza udvara 16.00 ÖRÖKSÉG GÁLA Béla király téri színpad Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület re­gisztrált néptánccsoportjainak műsora. 17.00 VASS TIBOR JÓZSEF ATTILA-DÍJAS KÖLTŐ, KÉPZŐMŰVÉSZ EL, KONDOR, PLÁZA CÍMŰ KÖTETÉ­NEK BEMUTATÓJA Tolna Megyei Illyés Gyula könyvtár 18.30 SZEKSZÁRDI SZÜRETI NAPOK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA Béla király téri színpad 18.00 ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ MILBACHER RÓ­­BERTTEL Vármegyeháza kávézó 20.00A SZEKSZÁRDI GITÁRKVARTETT BORÜNNEP CÍMŰ KONCERTJE Vármegyeháza kávézó 20.00 VÁRADI ROMA CAFÉ-KONCERT Béla király téri színpad 21.00-22.30 TÁNCHÁZ A TARSOLY ZENEKAR­RAL Vármegyeháza udvara 21.00 PÉTERFY BORI & LOVE BAND Szent István téri nagyszínpad 22.00SZABÓ BALÁZS BANDÁJA Béla király téri színpad, a koncert támogatója a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. 00.30 MAGASHEGYI UNDERGROUND Béla király téri színpad SZEPTEMBER 15., SZOMBAT 10.00-18.00 TARISZNYÁS MŰHELY: FŰZ NÉ­PI JÁTÉKTÉR Vármegyeháza kert (A belépés díjtalan.) 10.00 HARCMÜVÉSZETI BEMUTATÓ Béla király téri színpad 10.00 Alisra Taekwondo Klub 1010 Magyar Wing Tsun Egyesület Leung Ting Wing Tsun Kung Fu 10.40 Kaze Shinkendo Dojo kardművészek 11.00 KICSI GESZTENYE KLUB - A KALAND FOLY­TATÓDIK Babits Mihály Kulturális Központ, színházterem Jegyár: 2490,2990,3490 Ft. 11.00 TÜCSÖK ZENÉS SZÍNPAD GYERMEKCSO­PORT Béla király téri színpad 11.00 DIGITÁLIS AGÓRA 2018II. NEMZETKÖZI DI­GITÁLIS MŰVÉSZETI TRIENNÁLÉ MEGNYITÓ Művészetek Háza 13.00 ŐRZÖM KINCSEM, HAGYOMÁNYOM Béla király téri színpad TOLNA MEGYEI TELEPÜLÉSEK EGYESÜLETEINEK, CSOPORTJAINAK BEMUTATKOZÁSA 13.00 Medinai Tamburazenekar 1310 Bölcskei Női Kar 13.40 Pincehelyi Hagyományőrző Citeracsoport 13.00-18.00 VÉRADÁS Magyar Vöröskereszt (Dózsa Gy. u. 1.) 15.00 SZÜRETI FELVONULÁS Bezerédj utca, Széchenyi utca 16.00 BORRENDI AVATÓ Béla király téri színpad 17.00 „MUST JÖN A JAVA" FOLKLÓRMŰSOR Benne „Szüret Táncospárja" választás 2018. Béla király téri színpad 17.00 A TÖRLEY PEZSGŐMANUFAKTÚRA EXKLUZÍV PEZSGŐKÓSTOLÓJA Garay Élménypince 18.00 TOLL ÉS HANG, BOGGIE ÉS KEMÉNY ZSÓFI MŰSORA Vármegyeháza udvara 20.00 KÁVÉSZÜNET Vármegyeháza udvara 20.30 MALEK ANDI SOULISTIC Béla király téri színpad 21.00 HALOTT PÉNZ Szent István téri nagyszínpad A koncert támogatója a TARR Kft. 22.30 IRIE MAFFIA Béla király téri színpad 00.30 FISH! Béla király téri színpad SZEPTEMBER 16., VASÁRNAP 10.00-18.00 TARISZNYÁS MŰHELY: FŰZ NÉ­PIJÁTÉKTÉR Vármegyeháza kert (A belépés díjtalan.) 10.00 ZIRÁNÓ SZÍNHÁZ - BABSZEM JANKÓ Béla király téri színpad 11.00 MOZGÁSMŰVÉSZETI CSOPORTOK BEMU­TATKOZÁSA Béla király téri színpad 11.00 Szöcske Akrobatikus R’N'R 1115 PTE IGV Gyakorlóiskola Táncművészeti Ta­gozata 11.5C Mozduljunk Együtt Szekszárdért Egyesület Fashion Dance Tánccsoport 12.15 Iberiean Táncegyesület 13.05 Szekszárdi Kolping Iskola Eurodance Tánc­csoportja 14.00 TÜCSÖK ZENÉS SZÍNPAD NAGYKONCERT Béla király téri színpad 15.00 MASZK BÁBSZÍNHÁZ - BOROK, DALOK, BÁBOK Béla király téri színpad 16.00 „CINEGEMADÁR" - TOLNA MEGYEI NÉPZE­NEI VERSENY, GÁLAMŰSOR Vármegyeháza udvara 16.30 SZEKSZÁRD JUNIOR STARS BIG BAND Béla király téri színpad 18.00 KEREKES BAND Béla király téri színpad A koncert támogatója a Szerencsejáték Zrt. 18.30 EDDA MŰVEK Szent István téri nagyszínpad A koncert támogatója a Tolnagro Csoport. 20.00 BALÁZS FECÓ Béla Király téri színpad NAPOK SZEKSZÁRDI SZÜRETI NAPOK 2018. TÁMOGATÓI FŐTÁMOGATÓ: EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZ­TÉRIUMA GYÉMÁNT TÁMOGATÓK: MVM Paksi Atomerőmű TARR Kft. Tolnagro Csoport Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. ARANY TÁMOGATÓK: Adval Tech Kft. ALISCA BAU Zrt. Szerencsejáték Zrt. Szekszárd Megyei Jogé Város Önkormányzatának rendezvénye Rendező: Babits Mihály Kulturális Központ www.szekszardagora.hu, www.szeksznrdiszuretinopok.hu Társrendező: Szekszárd Borvidék Nonprofit Kft. www.szekszardibor.com Információ: Babits Mihály Kulturális Központ 7100 Szekszárd, Szent István tér 10. Telefon: Z4/529-6I0 Email: info@szekszardagora.hu Of SZEKSZÁRD több mint jó bor U BABITS MIHÁLY Kulturális Központ A MŰSORVÁLTOZÁS JOGÁT A RENDEZŐSÉG FENNTARTJA!

Next

/
Oldalképek
Tartalom