Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-10 / 210. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ Kevés a dolgos kéz, akadozik a szüret A gazdák sokszor nehezen tudják összeállítani a szüretelő brigádokat Fotó: Shutterstock Vessünk spenótot, ültessünk szamócát TOLNA MEGYE Szeptemberben lassan kiürül a kiskertünk, hiszen már felszedtük a vörös- és fokhagymákat, a zöldségfé­léket, a tököt, a padlizsán éré­se is a vége felé tart, és a para­dicsom is kezd leérni. Ennek ellenére rengeteg teendő adó­dik a kertünkben. Szeptem­ber az ideje a köszméte és a ri­biszke ifjításának, ritkításá­nak. És az őszi gyümölcsfa-te­lepítéshez is előkészíthetjük az ültetőgödröket, amelyek­nek az aljára terítsünk szer­ves trágyát vagy komposztot. Sok a dolog ^szeptemberben a kiskertekben Mivel a málna félcserje, és a letermett részek elszáradnak, ezeket tőből ki keli metszeni. Az elburjánzott málna feles­leges tősarjait nyár végén tá­volíthatjuk el. A tőritkítás so­rán ideális esetben egy tövön négy-öt sarj maradjon. Ugyan­ez a sorban ültetett málna ese­tében tíz-tizenöt sarj méteren­ként. Az életerős gyökérsar­­jakkal pótolhatjuk a kiesett málnatöveket. Itt az ideje vetni spenótot, sóskát, melyek akár október végéig is vethetők időjárástól függően. A középhosszú, hosz­­szú tenyészidejű karfiol mag­ját szeptember-október hó­napban vethetjük palántának. A palántákat a kiültetésig fagymentes helyen kell telel­tetni. Ugyancsak itt az ideje a fokhagyma dugványozásá­nak is. A szamócaindák eltávolításá­ra is megfelelő most az idő, érde­mes még egyszer átnézni a sza­mócatöveket, és levágni a meg­maradt indákat, ugyanis gyen­gíthetik a növényt. Ha a szamó­cát szeptemberben ültetjük, jö­vőre már szüretelhetjük is a pi­ros terméseket. Ehhez válasz­­szunk erős, betegségektől men­tes, dús gyökérzetű palántákat, melyeket lehetőleg földlabdá­val együtt ültessünk el. A már meglévő, túlszaporodott vagy három-négy éves szamócaültet­vényeket is most ültessük szét. A szamóca számára a szerves anyagban gazdag, jó vízellátá­sú talaj a legmegfelelőbb. M. I. Ősz elején megnő a keres­let az idénymunkások iránt. Érik az őszibarack, a szil­va, szedik az almát, a szőlőt, de sok munkát adnak a pap­rika-, paradicsomföldek is. Sokan - bár évről évre egyre kevesebben - azért vállal­nak munkát ilyenkor, mert a bevételéből fedezik a téli tüzelő, az új mosógép vagy egyéb kiadás költségeit. A gazdák arról panaszkodnak, hogy kevés a munkáskéz, alig találni munkavállalót. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Országosan nyolcvanezer, de Tolna megyé­ből is több ezer idénymunkás hiányzik a gyümölcsösökből, a szüretnél, illetve a paprika­­földekről. A szakmai szerveze­tek szerint a nyugati vendég­munka, valamint a közmun­ka miatt nem lehet megfelelő­en képzett embereket találni, ugyanis nem mindenki alkal­mas a mezőgazdasági munká­ra, egy jó szedő felér egy szak­munkással. Egyik nap még jönnek, a má­sik nap se szó, se beszéd nem jönnek az emberek, pedig a szürettel nem lehet már vár­ni, panaszkodott Hujber And­rás bátaszéki gazdálkodó. Saj­nos - tisztelet a kivételnek - az idénymunkások többségé­re, ha egy kis pénze összejött, akkor már nem biztos, hogy a következő napon is lehet szá­mítani. Szerencsére vannak kivételek, de ők inkább az idő­sebb korosztályhoz tartoznak, zömében nyugdíjasok, még fix bevételük is van, ennek ellené­re még akad köztük több is, aki valamilyen cél miatt - új tele­vízió, karácsonyra gyűjtés, egy kis plusz pénz az unokának - nap mint nap eljár szüretelni. A szekszárdi Czink János kertészmérnöknek több tele­pülés határában is van sző­lőültetvénye a borvidéken. Mint mondta, a korábbi évek­ben nem volt gondja az idény­munkások számával, de ta­valy már egyszerűen eltűntek az emberek. Megkezdődött a szüret és lasszóval kell fogni a jó munkást, de még kevés­bé jót sem lehet találni. Véle­ménye szerint, egy részük va­lóban elmehetett külföldre dol­gozni (Burgenlandban is kere­sik a szüreteló'ket), de sok em­bert felszippantottak az autó­pálya környékét rendben tar­tó vállalkozók is, sokakat le­kötnek az önkormányzatok közfoglalkoztatottként, illetve az erdészeteken is dolgoznak. Czink János szerint, a gazdák arra kényszerülnek, hogy gé­pesítsenek, ami a szőlőnél egyszerű megoldás, hiszen feltalálták már a szőlőkom­bájnt, de a gyümölcsösökben már bonyolultabb a helyzet. Az egyik almatermelő gaz­da elmondta, viszonylag ál­landó brigáddal végezte eddig a szedést, de évről évre csök­kent a jelentkezők száma. Míg öt éve harmincötén is voltak a brigádban, mára tizenket­­ten maradtak. Akik marad­tak, azok is idősebbek és egyi­kőjük sem egészséges, bár szí­vesen jönnek dolgozni, de való­jában nem igazán terhelhetők. Naponta négyezer-négyezer­­ötszáz forintot fizetnek nekik, (de ehhez jön még az adóhiva­talhoz való bejelentés utáni öt­száz forint, személyenként), de van ahol teljesítmény alapján fizetnek, nem napidíjat. Ilyen­kor lemérik és jelölik a tele­szedett ládákat. Van, aki a hét­ezer forintot, de van, aki ennek csak a felét keresi meg. Ugyan­akkor az alma kilójáért alig ad­nak valamit a feldolgozók.- A munka menetét gyak­ran felborítja az időjárás, be­jön egy pár napos eső, és mi­re folytatni tudnánk a mun­kát, kiderül, hogy a létszám a felére csökkent - mondta Csa­pó Vince szekszárdi szőlőter­melő. Ha leáll a munka, szét­esik a brigád. Van, aki azért nem jön, mert elment másho­vá, van, aki úgy gondolja, pi­hen még egy kicsit. Nem lehet megmondani, hány emberre lehet számítani mondjuk egy hét múlva. így pedig nagyon nehéz szüretelni. A tamási fürdő szerepelt a legjobban TOLNA MEGYE Ezen a nyáron már negyedik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője kö­zönségszavazáson 2018-ban is három kategóriában keres­tek győztest. Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legna­gyobb megmérettetése. A kö­zönségszavazásban 2018. jú­nius 1. és augusztus 31. kö­zött három kategóriában - Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője - közel kétszáz fürdő versenyzett. Tavaly a Hungarospa Haj­dúszoboszló írt történelmet, amikor 2015 után másodszor­ra is elnyerte Az Év Fürdője cí­met. Idén nagy meglepetésre e kategóriának a nyertese egy olyan fürdő lett, amely már korábban egy másik kategó­riában győzött. Az Év Fürdő­je a Szent Erzsébet Mórahal­­mi Gyógyfürdő lett. A komp­lexum 2016-ban, Az Év Feltö­rekvő Fürdője kategóriában húzta be az első helyet. Az Év Feltörekvő Fürdője az Oros­­háza-Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő, A He­lyiek Kedvenc Fürdője a Tisza­­vasvári Strandfürdő lett. A megyeiek közül ezúttal is a Thermal Spa Tamási szere­pelt a legjobban, amely tize­dik helyen végzett Az Év Fel­törekvő Fürdője kategóriában. A Tolna megyei rangsort te­kintve második lett a Gunaras Fürdő, harmadik pedig a Szek­szárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő. Bonyhád, Du­­naföldvár, Paks és Kisszékely volt a további sorrend. B. L. A tamási fürdő Fotó: M. K. Feketén, bejelentés nélkül nem éri meg foglalkoztatni- Komoly hátrány érheti azokat, akiket munkáltatójuk „feketén", azaz bejelentés nélkül alkal­maz, hívta fel a figyelmet Mó­­zsik Szilvia, a NAV megyei igaz­gatóságának sajtószóvivője. A következmények érinthetik a nyugdíjat, a táppénzt és egyéb ellátásokat, és például a hitel­­felvételhez szükséges jövede­lemigazolást is. Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött - minimum az alapbért és a munkakört tar­talmazó - munkaszerződéshez, amelyből egy példány a munka­­vállalóé. Alkalmi munka, idény­munka esetében nem kötelező az írásbeli szerződés, és bár az így alkalmazottak társadalom­­biztosítási szempontból még nem biztosítottak, de - a ház­tartási munkát vállalók kivéte­lével - nyugellátás, munkahelyi baleset esetén egészségügyi el­látás, valamint munkanélküli el­látás nekik is jár. Az adóhivatal évek óta rendszeresen ellenőr­zi a munkáltatókat. Az adózás­ról szóló törvény szerint ugyanis: „Az adózót egymillió forintig ter­jedő mulasztási bírsággal kell sújtani, ha be nem jelentett al­kalmazottat foglalkoztat." Ta­valy Tolna megyében ötszázhar­­mincnégy foglalkoztatotti ellen­őrzést végeztek az adóigazga­tóság munkatársai. Az ellenőr­zések közel hét százaléka (har­minchat) zárult a foglalkoztató­ra vonatkozó bejelentési kötele­zettség elmulasztásával. Önkéntes fiatalok segítették az óvodaszépítést Tolnán TOLNA Egy helyi fiatalokból ál­ló civil szervezet tagjai is se­gítettek a tolnai Aprajafalva óvoda udvari játékainak fel­újításában - tudtuk meg Bá­lint Zoltánnétól, az óvoda ve­zetőjétől. A tolnai SZIKRA - Szabad­idős Ifjúsági Kreatív Alkotók Egyesülete - augusztusban önkéntes munkával segített ibban, hogy a gyerekek mi­éi szebb környezetben kezd­essék a nevelési évet. A szervezet tagjai közül rkas Balázs, Farkas Tamás, hi Krisztián és Ruppl Ma­in, valamint egykori „ap­­falvás” szülőként Ruppl Munkában az egyesület tagjai Beküldött kép Zoltánná vett részt az óvoda­szépítésben. A SZIKRA idén tavasszal alakult. Célja szín­vonalas és változatos közössé­gi programok szervezése, az összetartozást erősítő közeg a fiatalok számára, a mai világ­ban háttérbe szoruló értékek megőrzése. Az egyesület érdeklődé­si körében szerepel a sport, a zene és más művészetek, a természet, a testi-lelki egyen­súly és a gasztronómia téma­köre is. Civil munkájuk és ta­nulmányaik mellett a fiatalok időt szakítanak az önkéntes, közösséget támogató elfoglalt­ságokra is. S. K. Szikrák dolgoztak Aprajafalván Levelet küldhet az adóhivatal TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG A Nemzeti Adó- és Vámhiva­tal az október végéig kiküldött kivonatokkal mintegy félmil­lió adózót - köztük ősterme­lőket is - értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizeté­se van. A kivonat elején min­denki megtalálja a számára legfontosabb információt, az­az mennyit kell fizetni, illet­ve mennyit igényelhet vissza. Adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy a­­dónemben ötezer forintnál több tartozása vagy túlfizeté­se van a tavaly december végi adatok szerint. Felhívták a fi­gyelmet arra is, hogy a kivo­nat mellett az adózó késedel­mi pótlékértesítőt is találhat a postaládájában amennyi­ben fizetési kötelezettségét tavaly nem vagy csak kése­delmesen teljesítette, és emi­att ötezer forintot elérő pótlé­ka keletkezett. Akik tartoznak, illetve ké­sedelmi pótlékot kell fizetni­ük, kötelezettségeiket több­féle módon is rendezhetik: csekken, átutalással, bank­kártyával vagy esetleges többletük átvezetésével. Túl­fizetés esetén az 1817-es nyomtatványt kell benyújta­ni a visszaigényléshez. M. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom