Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-08 / 209. szám

2018. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT SPORT 15 Válogatottunk ma Finnországban kezdi a Nemzetek Ligáját Belevágunk Rossival Stieber Zoltánnak emlékezetes a 2015-ös, Helsinkiben játszott összecsapás Fotó: MTi Egymásra hangolódott a csapat és a kapitány A rossz emlékű Leekens-éra után az ilyen kijelentéssel különösen csínján kell bán­nunk, de attól még a múlt nem változik, eszerint lab­darúgó-válogatottunk ma a finnek ellen - mondhat­ni, ideális ellenféllel - kezdi meg a Nemzetek Ligáját (18 óra, tv: M4) Tamperében. A csoportunkban még Észt­ország-Görögország talál­kozót játszanak. Fábik Tibor szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A magyar és a finn válogatott eddig tizenhat­­szőr találkozott egymással, és a mérleg számunkra igazán imponáló: 11 gyó'zelem és há­rom döntetlen mellett csupán két vereség. Abból most is erőt meríthetünk, hogy a legutóbbi két mérkőzést, a 2016-os Euró­­pa-bajnokság selejtezőjében a Groupama Arénában, majd Helsinkiben egyaránt meg­nyertük 1-0-ra. Ez a hat pont bizony nagyon kellett ahhoz, hogy eljussunk a franciaországi kontinenstor­nára. Az idegenben betaláló Stieber Zoltán jelenleg is ke­rettag, és a finnverők közül Fiola Attila, Lang Ádám, Ká­dár Tamás, Szalai Ádám és Lovrencsics Gergő is ott van a szövetségi kapitányi posz­ton rögtön éles meccsen debü­táló Marco Rossi kiválasztott­jai között. No persze, ha a finnek szó­ba kerülnek, leginkább még mindig az a 1997-es vb-selej­­tező ugorhat be, amelyen az 1-1-es döntetlent a házigazdák a hosszabbításban egy flippe­­rezős öngóllal hozták össze nekünk - négyükön pattant meg a labda, mígnem a kapu-Mielőtt a válogatott repülőgép­re szállt volna, Gera Zoltán im­már edzői szerepkörben be­szélt a sajtónak a felkészü­lésről és a mai mérkőzésről. .Amit Marco Rossi szövetségi kapitány taktikailag elképzelt, azt a csapat nagyon gyorsan megvalósította az edzéseken. Remélem, hogy ez a mérkőzé­sen is látható lesz. Általában jó szerencsénk van a finnek ellen, és bízom benne, lesz olyan já­tékos a keretben, aki pluszt tud hozni a játékunkba ezen a mér­kőzésen. A szövetségi kapitány nagyok sokat foglalkozik azzal, hogy különböző játékhelyzete­ket, felállásokat tudjon megva­lósítani a csapat, ebben min­denképpen előrelépést látok. Ha esetleg mérkőzés közben kell váltani, akkor, úgy gondo­lom, azt gond nélkül megtesz­­szük, így akár meglepetéssel is tudunk szolgálni az ellenfél­nek” - mondta el Gera Zoltán. Stieber Zoltán ugyancsak biza­kodó: „Az első benyomásom Marco Rossiról, hogy nem en­gedi közel magához a játékoso­kat, de abszolút profi. Komoly tervet állított össze, látszik, hogy mit akarunk játszani, ez mindenképpen pozitív dolog. Bízunk benne, hogy a kértek­­ből minél több mindent meg tu­dunk valósítani a pályán. Na­gyon kedves emlék számomra az Eb-selejtezők során a finnek ellen lőtt gólom, de megígérni nem tudom, hogy most is beta­lálok, egyébként is mindegy, ki lövi, az a lényeg, hogy jó ered­ményt érjünk el.” (nso) jukban kötött ki -, így helyet­tük mi mehettünk a pótselej­tezőre. (Azt, hogy ott mi tör­tént a jugoszlávok ellen, most inkább ne firtassuk...) Ami a közelmúltat illeti, a 2018-as vb selejtezőjében az északiak tíz meccsen csak ki­lenc pontot kapartak össze (mi néggyel többet), az I csoport­ban csak ötödikek lettek az iz­landiak, a horvátok, az ukrá­nok és a törökök mögött, csu­pán a koszovóiakat előzték meg. A Fiúméban elért 1-1-et az utóbb vb-döntőbe jutott hor­vátok ellen azonban meg kell süvegelnünk, és az utolsó előt­ti fordulóban Pyry Soiri egyen­lítő találata eredményezte azt, hogy déli szomszédaink pótse­lejtezőre kényszerültek. Az osztrák Admira Wacker 23 éves középpályására a mi­einknek nem árt majd figyel­niük, miként a 28 éves Teemu Pukkira sem, aki 63 váloga­tottságával a házigazda jelen­legi keretében a legrutinosabb játékos. Az angol második vo­nalban szereplő Norwich tá­madója egyúttal a legeredmé­nyesebb finn is tizenkét talá­latával. A vendéglátók legnevesebb­je azonban a 44-szeres válo­gatott kapus, Lukas Hradec­­ky. A 28 esztendős hálóőr há­rom évet lehúzott a Bundes­­ligában, az Eintracht Frank­furtban biztos pont volt, ta­valy Német Kupát nyert a Maj­­na-partiakkal, erre a szezonra pedig a Bayer Leverkusenhez igazolt. A mértékadó Transfer­markt 12 millió euróra taksál­ja az értékét, ez éppen a fele a komplett finn keretnek. Ami­kor az Eb-selejtezőkön Gera Zoltán, majd Stieber bevette a kapuját, még nem tudtuk, hogy miből lesz a cserebogár... A néhai legendás Overdose a névadója az 1000 méteres sprintszámnak Sztárparádé a Kincsem Parkban A derbinyerő Esti Fény ismét főszereplő lehet Fotó: Kovács Gábor LÓSPORT Remek programok várják a hétvégén az érdeklő­dőket a budapesti lóversenypá­lyán: nemzetközi futamok, va­lamint a Food Truck Show több mint ötven büfékocsijának vá­lasztéka. Bele kell kóstolni! A szombati ügetőprogram két slágere: a legendás idomár, Marschall József emlékét őrző sprintverseny és a hosszú tá­vú Hungária díj. Mindkettőre külföldi klasszisokat nevez­tek. A hazai mezőnyből a Hi­­co istálló lovai érhetnek küz­delembe, hajtójuk a négysze­res derbigyőztes szerb Veljko Mazic: „Rövid távon Timote­­óval indulok, idén hatból ha­tot nyert. Az erős mezőny mi­att bármilyen helyezéssel elé­gedett lennék. A Hungária Díj futamában a hároméves Ze­al Di Girifalco negyven méter előnyt kap a négyéves favori­toktól, remélem, a célnál még marad egy fejhossznyi...” Vasárnap egymást köve­tik magas kategóriájú galopp­versenyek. Az egykori Euró­­pa-klasszis Overdose a név­adója az 1000 méteres sprint­számnak. A kiemelkedő esé­lyes a hároméves Tour To Pa­ris, képességei kiválóságát már a névadóéhoz hasonlít­ják. Ribárszki Sándor ido­már, aki „Dózinak” a felkészí­tését is irányította óvatosság­ra int: „Bár hétből hetet nyert, de külföldön még nem futott. Ha újra kiemelkedően teljesít, októberben egy nívós fran­cia versenyen indulhat.” Leg­erősebb ellenfelének az oszt­rák Do it in Rio tűnik, de a tá­von többször bizonyított öt­éves Duce, valamint az egyre javuló fiatal Fire for Goga is megszoríthatja. Csattanóként: egy Overdose-ivadék is indul, Night for Overdose. „Rész­ben apja nyomdokain halad - mondja Fézer Róbert idomár. - Még nem sorozatnyerő, ám futásról futásra erősebb. Va­lószínűleg a második helyért küzd majd, ami nem szégyen, vasárnapig realitás.” A hosszú távú (2400 mé­ter) Kincsem Díjban az istál­lóból az Ungaro Racing lova, Eskander indul. „Fura, de sze­reti az őszt, akkor a legjobb. Kicsit hangulatjátékos, de a nagy közönség, a parádé ál­talában feldobja, és akkor re­pül.” A dióspusztai ménesben a derbinyerő Esti Fényt idomí­tó Zala Csaba négy lovat neve­zett a futamba. „Esti Fény fo­kozatosan ért egyre feljebb, jö­het az újabb csúcs. Nem köny­­nyű a helyzete, hiszen a cseh Autor és a szlovák derbiben el­ső Zoriana roppant erős ellen­fél. A felkészülés alapján bíz­hatok a legjobb eredményben, és számítok a több nagy felada­tot megoldott idősebb lovaim­ra, mint Bigfoot, Freddie Mer­cury, valamint Sárkányfű. Ko­moly ellenfél még a Millenniu­mi Díjat nyerő Rosenfire is az idomársampion Kovács Sán­dor tréningjéből. „Remélem tudja hozni a május végi for­máját, akkor három hosszal nyert. Nagyon sűrű a mezőny, most fejhosszas előnnyel is be­érném...” A Háromévesek Nagydíjá­ban is erősen érdekelt a Ko­vács-istálló. „Az Alagi Díjat nyerő, ám a derbiben megsé­rült Csalán rendbe jött, kirob­banó formában várja a ver­senyt a Telivér Farm három­évese, miként istállótársa, Se­lyemkő is, valamint jó esély­­lyel rajtol a két Overdose-iva­dék: Aurora Borealis és Misty Dose is.” Utóbbiaknak apai ág­ról féltestvére Rose Fire, a há­roméves kanca. Rácz Attila tulajdonos-ido­már szerint sokat javult a lo­va, szülei legjobb tulajdonságai egyre jobban dominálnak, apja végsebessége, anyja távbírása esélyessé teszi dobogós helyre. Az Imperiál Díj favoritja a tíz­éves Silent Blessing az Álmodó istállóból. „Kortársai már hob­bilovak, ő meg mérföldön még szinte repül - mondja Maronka Gábor idomár. - Használt neki az egyéves kihagyás, úgy ér­zi még dolga van a versenypá­lyán. Én támogatom.” Csupor Ferenc, a négyéves Capitaine Fregate idomárja bí­zik benne, hogy lova fel tud­ja venni a versenyt az „öreg­gel”. „Nehezen bírtunk vele csi­kókorában, de már valameny­­nyire lehiggadt, így a verseny­ben be lehet osztani az erejét. Remélem marad a végére is.” Budai Miklós/NS Nem minden a pénz Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu Nem mindenütt volt jó veze­tőedzőnek lenni a magyar NB Il-ben. Vasárnap zajlott le a hetedik forduló, és a kö­vetkező két napban három mesternek mutattak ajtót a vezetők. Mészöly Gézának Győrből, Nagy Tamásnak Zalaegerszegről, Varga Atti­lának pedig Siófokról kellett távoznia, mondhatni váratla­nul, hiszen alighanem egyi­kük sem számított a szerző­dése felbontására. Ilyenkor persze természetes a kíván­csiság, vajon miért fogyott el ilyen hamar a türelem, az­tán vagy van magyarázat, vagy nincs, és ha van, akkor zömmel nincs benne sok kö­szönet. Mert például nyil­ván kézenfekvő ok az ered­ménytelenség, a céloktól va­ló már-már végzetes eltávo­lodás, ám mit lehet kezde­ni azzal, ha egy csapat nem szerepel rosszul, a döntés­hozó mégis kirúgja az edzőt, mert nem találja elég szép­nek az együttes játékát... Nehéz ezt értelmezni. Var­ga Istvánt 1990-ben úgy pen­derítették ki Újpestről, hogy bajnokságot nyert, és az in­dok akkor is a nem szép já­ték volt. Az akkori elnök azt találta mondani, ő olyan fut­ballt szeretne látni, ami­lyet Zámbóék és Fazekasék nyújtottak egykoron - arra viszont nem tudott felelni, hogy honnan vegyen a sze­rencsétlen edző olyan fut­ballistákat, mint Zámbó és Fazekas volt Az utóbbi év­tizedekben sok tulajdonos hordott össze sok sületlen­séget abban a hiszemben, hogy ha valaki klubot vesz, akkor rögtön magas szin­tű hozzáértést is kap hoz­zá. Előfordult a másodosz­tályban olyan eset is, hogy a bosszankodó elöljáró a mér­kőzés közben rúgta ki az edzőjét, más rendszeresen üzeneteket küldött a fullaj­tárjaival a kispadhoz azzal, hogy cserélni kellene, ki jöj­jön le, ki menjen be, és fel­bőszült, ha a kívánsága nem teljesült. Mondják, az edzőt az eredményei minősítik, de erre olykor rácáfol a ma­gyar gyakorlat. Emellett az is elgondolkodtató, hogy­ha egy vezető hosszú évek alatt nem talál neki tetsző edzőt, képtelen kialakíta­ni ütőképes keretet, az üz­leti szempontokat mindig a szakmaiak elé helyezi, ak­kor alkalmas-e a posztjára, miközben az is tény, hogy őt senki sem rúghatja ki, csak ő játszhat dilettáns módon mások sorsával. Kétségte­len, a pénz rendkívül fon­tos a futballban, nélküle le­hetetlen alkotni, fejlődni, utánpótlást nevelni, a pro­fi szintet fenntartani, jó já­tékosokat szerződtetni. Er­re manapság nem lehet pa­nasz, a sportág soha nem gazdálkodhatott még akko­ra összegekkel, mint napja­inkban. Csakhogy az egész nem sokat ér, ha valami fá­­jóan hiányzik. Ezt úgy hívják, hogy szürkeállomány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom