Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-08 / 209. szám
10 MOZAIK HETI KRIMI 2018. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT Hász Róbert Fábián Marcell és a nagy Maurizio----------- VI. rész —-------- Ezek szerint mégis baleset volt? - kérdezte zavarodottan a kapitány.- Nem valószínű - rázta meg a fejét Marcell. - A gyilkos szarkofág mechanikáját valaki átalakította, előre megfontoltan, hideg fejjel. Valaki, aki ért a technikához. Csakhogy az egyetlen ember, aki erre képes lett volna, ezt tegnap Maurizio úr is'világossá tette, holtan feküdt a szarkofágban. A balesetet, Bánáti kapitánnyal ellentétben, én azo'nnal kizártam. Ha mindez a társulat egy másik tagjával történik, azt el tudtam volna fogadni. De hogy éppen azzal az emberrel, aki szakértője ennek a technikának, sőt maga tervezte a szerkezetet, nehezen hihető.- Akkor öngyilkosság - szögezte le a kapitány.- Öngyilkosság? Lelkileg akár meg is lehetne indokolni, hiszen egy megalázott emberről beszélünk, aki nemrég szerzett tudomást arról, hogy a felesége megcsalta, még ha hűtlenségét kényszerből követte is el. Mégis, valljuk be, öngyilkosságnak elég bizarr és brutális éppen a késes szarkofágot választani, amikor egy pisztolygolyó sokkal gyorsabb és fájdalommentesebb megoldást kínál. Nem, nem volt öngyilkosság. Gyilkosság történt. Bánáti kapitány már nyitotta volna a száját, de Marcell most nem hagyta szóhoz jutni.- Itt döbbentem rá, hogy tulajdonképpen fordítva ülünk a lovon. Nem azt a kérdést kell feltenni, kinek állt érdekében megölni Müller Richárdot, hiszen ilyen személyt nem találunk, hanem azt, hogy kit volt érdeke bárkinek megölni? Ha így tesszük fel a kérdést, a válasz magától adódik, csak éppen nincs semmi értelme. Kit gyűlölt mindenki? Ki volt az, aki mindenkit megalázott maga körül? Hát a Nagy Maurizio, a mester. Kihasználta a Szabados házaspárt, aljas módon visszaélt Imola asszony kiszolgáltatottságával, megalázta Müller Richárdot. Négyük közül mindnek lett volna indoka bosszút állni rajta. Legfőképpen Müller úrnak, csakhogy éppen ő.volt rnegölve, És ak-Az ími-olvasni tudás emléknapja A büntetés-végrehajtás napja A fizioterápia világnapja MÁRIA, ADRIENN napja MÁRIA. A héber Mirjam görög és latin fordítások során módosult alakja, jelentése: ismeretlen. Virága: a tubarózsa. ADRIENN francia eredetű, az Adorján és az Adrián női párja, jelentése: a velencei Hadria városából való. EGYÉB NÉVNAPOK: Adrián, Adriána, Csobán, Engelbert, Enna, Ibolya, Irma, Kilián, Nesztor. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szűz Mária születése (Kisboldogasszony) és Szent Adorján ünnepe; Mária, Adrienn napja. A református és az evangélikus naptárban Mária, Adrienn napja. A zsidó naptárban elül hónap 28. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Mik 5,1-4a. Zsolt 12. Rém 8,28-30. Mt 1,1-16.18-23. Református: Mik 4. Lk 17,5-6. Evangélikus: 2Thessz 2,13-17. Hab 1,12-2,3. Ezen a napon történt 1566-ban Meghalt Zrínyi Miklós. Forrás: Ezenanapon.hu ADAM napja ÁDÁM. Sumér eredetű név, héber közvetítéssel lett ismert. Jelentése: atyám. EGYÉB NÉVNAPOK: Dorottya, Gara, Gorgiás, Omár, Orgona, Péter, Szerafina, Szergiusz, Tivadar. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Ádám, Szergiusz napja. A református és az evangélikus naptárban Ádám napja. A zsidó naptárban elül hónap 29. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: íz 35,4- 7a. Zsolt 145. Jak 2,1-5. Mk 7,31-37. Református: Mik 5. Lk 17,7-10. Evangélikus: Mt 6,25- 34. lPt 5,5-11. Zsolt 49. Ezen a napon történt 1552-BEN A törökök 60-70 ezer fős hadserege megostromolta az egri várat. Forrás: Ezenanapon.hu A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 9 6 3 4 1 7 5 8 2 2 5 4 8 3 9 7 1 6 8 7 1 5 6 2 9 4 3 6 9 7 3 8 1 4 2 5 3 4 8 2 5 6 1 7 9 5 1 2 7 9 4 6 3 8 1 3 5 9 7 8 2 6 4 7 2 9 6 4 3 8 5 1 4 8 6 1 2 5 3 9 7 kor jutott eszembe a két vétlen elszólás, amit a tanúk a maguk túláradó őszinteségében elkövettek. Az egyikre konkrét bizonyítékot is találtam. Marcell zakója zsebéből elővette az előző nap készített fotót, pontosabban a kép egy részletének a nagyítását, és átnyújtotta a kapitánynak, hogy adja körbe.- Kérem önöket, vessenek egy pillantást erre a képre. Amit látnak, az az áldozatról készült kép egy részletének a kinagyítása. Észrevesznek-e rajta valami különöset? A kép körbejárt, de senki nem válaszolt a kérdésére.- Hadd segítsek - folytatta Marcell. - A képen az áldozat nyakának egy részlete látható, mint említettem, kinagyítva, és azon egy apró forradás. Egy régi kígyómarás emléke. Tegnap Leila asszonytól hallottam, hogy Maurizio úr egyszer kígyókkal záratta be magát egy üvegkalitkába, és az egyik megmarta. A másik elszólás Imola asszonytól származott, aki arról beszélt, hogy régebben, amikor Maurizio úr gyakran alkoholizált, előfordult, hogy a férje, Müller úr lépett a helyébe a színpadon. És senki sem vette észre a cserét. Igazat mondott, mert én sem vettem észre, pedig szilveszterkor láttam a mestert fellépni, és tegnap mégsem jöttem rá, hogy egy átverés áldozatai vagyunk. Mert aki tegnap a Nagy Maurizio nevében fogadott bennünket itt, a lakosztályában, és aki most is itt ül velünk, az tulajdonképpen Müller Richárd. Az igazi Maurizio a hullaházban fekszik. Marcell elkapta Bánáti kapitány pillantását, aki olyan döbbenten bámult rá, hogy még a szája is tátva maradt.- És mielőtt még valaki arra gyanakodna, hogy a kép szemcsés, és az a forradás nem is forradás, csak képhiba, elárulom, hogy tegnap jártam a hullaházban, és személyesen ellenőriztem: a kígyómarás nyoma a valóságban is ott van a tetem nyakán. Körülnézett, de senki nem vitatta igazát.- Nem tiltakoznak, nem védekeznek - mondta nekik. - És tudják, miért nem? Nem csupán azért, mert maguk is tudják, hogy igazam van, hanem mert maguk nem bűnözők. Nem gyilkosok, még ha embert öltek is. Azt nem tudom bizonyítani, hogy a kezdetektől fogva mindannyian benne voltak-e a gyilkosságban, hogy közösen tervezték-e el, de hogy a bűntény elkövetése után valamenynyien részt vettek a hatóság megtévesztésében, ez vitathatatlan. Az okát sejteni vélem: ha nyilvánosságra kerül, hogy a Nagy Maurizio halott, a társulatnak vége. Megpróbálták életben tartani a nagy bűvészt, jóllehet kérdéses, mennyi ideig sikerült volna félrevezetni a nyilvánosságot egy ál-Maurizióval. Úgy hiszem, egyikőjük sem annyira naiv, hogy elhitte, a csalás sosem derül ki. Ebből arra következtetek, hogy a gyilkosság nem volt előre megtervezve, legalábbis a többség részéről biztosan nem, a szerepcsere inkább szükség szülte rögtönzés volt. És majdnem be is vált. Rövid csend után a Nagy Maurizio szerepétől msgfosz______ tott Müller Richárd szólalt meg. Hangja fásult volt, színtelen.- A többiek nem tudtak róla. Nem volt előre megtervezve. Még abban sem vagyok biztos, hogy gyilkosság történt. Magam sem tudom... Nem azért hívtam Mauriziót tegnapelőtt este a Kaszinóba, hogy megöljem. Be akartam neki bizonyítani, mennyire veszélyes a mutatvány, és hogy meggyőzzem, álljon el attól a szándékától, hogy Imolát szerepeltesse a produkcióban. Demonstrálni akartam, hogy a szerkezet még nem tökéletes, nem hibátlan, a retesz instabil, átbillenhet az ellenkezőjébe, dolgoznom kell még rajta. De megkötötte magát, csökönyös volt, ragaszkodott hozzá, hogy a jövő héten Zágrábban bemutassuk a Gyilkos szarkofágot. Imola akkor sem fog fellépni ebben a számban, mondtam neki, mert elhatároztam, nem fogom engedni. Inkább elhagyjuk a társulatot. Mindig tudtam róla, hogy érzéketlen tuskó, önző és akaratos, de... ilyet sosem tételeztem fel róla, ahogy ott kiborult, és amiket mondott. Csak nem rúgod fel a sokéves közös munkánkat egy ribanc miatt? Nem ér az a nő annyit, én már csak tudom... És hogy ő nem fél, ha kell, most mindjárt beáll a szarkofágba, ha ez engem megnyugtat, hogy elhiggyem, mennyire megbízik a masinámban, és már ment is, be is állt, csukd be!, rivallt rám, csukd rám azt a kibaszott ajtót! Tényleg nem emlékeztem rá, hogy amikor pár nappal korábban dolgoztam rajta, hogyan hagytam a reteszt, melyik pozícióban, de nem is IF.____________ érdekelt, eszembe jutott, mire kényszerítette Imolát, elborult az agyam, és bevágtam az ajtót... Amikor idáig ért, már falfehér volt az arca, ajkai remegtek.- És amikor visszatért a szállodába, elmondta a többieknek, mi történt?- Nekem mondta el - szólt közbe a felesége. - Az én ötletem volt, hogy lépjen Maurizio helyébe. Régebben is csinálta, egy kis smink, paróka, csodákra képes, én csak tudom. A színpad hamiskás fényében bárki bárkivé átalakulhat. A trükköket ismerte, többségüket maga tervezte.- Mi is támogattuk - tette hozzá Leila asszony. - Nem szégyellem megvallani, egyáltalán nem bántam, hogy az a nyomorult meghalt. Az volt a fontos, hogy sikerüljön mielőbb elhagynunk a várost. Zágrábig lett volna időnk részleteiben is megtervezni a jövőnket. Különben is, a nyomozó úr maga mondta, nem volt más választásunk.- Én nem! - tiltakozott a férje, Szabados Gábor, és kétségbeesetten tekintett körbe a szobában. - Én elleneztem! Ostoba ötletnek tartottam! Azt kérték tőlem, menjek el a Kaszinóba, és hazudjam azt, hogy a holttest Müller Richárdé! En nem akartam, tanúsítsátok, hogy így volt! Senki nem válaszolt neki. Felesége elfordította a fejét, és dacosan a másik irányba nézett.- Na - kérdezte Bánáti kapitány bizonytalanul -, most akkor melyiket tartóztassuk le?- Mindegyiket - felelte Marcell. Vége GITT, MÁSKÉNT NÁDASS JÓZSEF VERSE ÉDENI GYÜMÖLCS HÁRMAS BETŰNK VÖRÖSRÉPA SOKFÉLE DÉL-INDIAI NÉP IZGALMAS L ▼ T LÓVÉ. STEKSZ TÉRKÉPALBUM ► ▼ ' GÁZÁLARC KERGET, ZAKLAT ► ▼ l HAMIS, TALMI ALÉPÍTMÉNY ► RÓMAI 201 ► SZÉTPORLÓ ► ▼ NAGYON RÉGI BÍZIK l FÉL. ANGOLUL MADARAK KIRÁLYA FUT, NYARGAL RÓKA KICSINYE IDŐSEBB. RÖVIDEN u —► T V L ▼ SZILVÁT SZÁRÍTÓ ► ÉK, ÉKESSÉG ► A-TAT PÁRJA ► SKANDINÁV REJTVÉNY SUDOKU 7 3 1 2 9 8 4 1 3 8 4 7 6 5 2 2 7 6 5 1 _j_ _2 _ _6 _ T 3 y 5 1 3 2 2 8 7 3 1 HOROSZKÓP KOS (03.21.-04. 20.) Költözködni szeretne. Vizsgálja meg álmai megvalósításának helyszínét, mert lehetséges, hogy ott sem kolbászból lesz a kerítés. Pénzügyekben inkább kérjen segítséget. BIKA (04. 21. - 05. 20.) A Hold délután már a Szűz jegyében áll. Ez kissé feszélyezetté teszi. Apróságokból is ügyet csinál, ez persze garantálja a veszekedést - kivéve, ha a párja nem ül fel a provokációnak. IKREK (05. 21.-06. 21.) Lehet, hogy egyik családtagjával kapcsolatban merülnek fel gondok, lehet, hogy a baráti körében kell valakinek segítséget adnia hosszú távon. A teendői szaporodnak. RÁK (06. 22.-07.22.) Szinte az egekbe repíti a szerelem, párját elhalmozza kedvességgel és bókokkal. Lehet, hogy nem kap olyan viszonzást, amilyet remél... Sok új dolgot szeretne otthonában alakítani, megváltoztatni. OROSZLÁN (07. 23. - 08. 22.) Jól nézze meg, mit ír alá. Valaki ugyanis olyasmire próbálja rávenni (némi fondorlattal), ami hátrányosan érinti. Kezességet se vállaljon most senkiért, mert fizethet mások helyett. SZŰZ (08. 23.-09.22.) Igazán formában van ma! Kivirul, az önbizalma visszatér, hódítási vágya határtalan. Nemcsak a másik nemet szeretné elkápráztatni, hanem a környezetét is. A tennivalókból kifogyhatatlan, és a jövedelme is gyarapszik. MÉRLEG (09. 23- - 10.22.) A szomszédságában nagy a felfordulás, talán lakásfelújítás vagy költözködés miatt. Ne bosszankodjon miatta, és főleg ne veszekedjen, mert azzal csak elmérgesíti a viszonyt. SKORPIÓ (10. 23. - 11. 22.) Ha magányosnak érzi magát mostanában, az csak a munkamániája számlájára írható. A Vénusz ugyanis igazán minden lehetőséget megad ahhoz, hogy élvezze az életet. NYILAS (11. 23. - 12. 21.) Jellemző lehet önre a kapkodás. Most mindent akar, és persze mindent egyszerre! De a döntés pillanatában mindig zavarba jön. Valójában csak az ötleteket élvezi, a megvalósítást másra vár. BAK(12. 22. - 01. 20.) Nem sikerül majd teljesen kihasználni a lehetőségeit. Tegye lassabban a dolgát, nem lenne rossz mára beiktatni egy diétát, mondjuk egy alapos zöldség- és gyümölcs kúrát. VÍZÖNTŐ (01. 21. - 02.18.) Egész más módon közelíti meg a dolgokat, és a szokatlan eljárások is szórakoztatják. Magának tesz szívességet, ha ma hallgat a megérzéseire. Munkahelyén újabb kihívásokra várhatják. HALAK (02.19. - 03. 20.) Kímélje magát, igyon sok forrásvizet, és lehetőleg ma ne egyen húst. Élvezze a hétvégét, ne vegyen sok munkát a nyakába, a jövő héten lesz lehetősége dolgozni, többet is, mint amennyit előre eltervezett.