Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-08 / 209. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2018. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT Több mint félezren voltak kíváncsiak az MTK-ra a tamási pályaátadón A sport ünnepe volt az avatás Hivatalosan is megtartották a pályaavató és névadó ünnepséget Tamásiban. A városi sporttelep a helyi labdarúgás alapkövét egykor letevő futballedző nevét kapta. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TAMÁSI Néhány fátyolfelhő gyülekezett a pálya felett 17 órakor, de a néhai Németh László minden bizonnyal örömmel és boldogan figyelt odafentről, hogy mennyien gyűltek össze a sporttelepen, amely most már hivatalosan is a nevét viseli. A város képviselő-testű lété döntött úgy, hogy új, egységes megkülönböztetést ad sportingatlanainak, ezzel is megkönnyítve a sporteseményekre érkezők tájékozódását. A tamási futballedző emlékére a sportpálya a Németh László Városi Sporttelep nevet kapta. A sport ünnepe. Valóban erről szólt a szerda délután a Koppány-parti városban. Porga Ferenc polgámester köszöntő beszédét is nagyobb csoport hallgatta a bejáratnál, az OTP Bank Liga harmadik helyén álló MTK Budapest elleni gálamérkőzésre pedig több száz sportbarát gyűlt össze. Nem túlzás azt állítani, hogy a helyi labdarúgás alapkövét Németh László tette le - kezdte beszédét a városvezető, majd néhány mondatban méltatta a névadó pályaívét. Ebből kiderült, hogy a sportember edzői pályafutása 1953-ban kezdődött Tamásiban. Negyvenéves munkássága alatt több generációt tanított és nevelt, több ezer fiatallal szerettette meg a sportágat. Első sikerét az 1958/59. évi megyei ifjúsági bajnokság jelentette, melyet szenzációs gólaránnyal nyert meg csapata. Több együttesével is bajnoki címet ünnepelhetett, felnőtt bajnokságot az 1971/72- es bajnokságban szerzett a Tamási Medosszal. Porga Ferenc emlékeztetett, Németh emberi tartása, szakmai tudása, a város iránti elkötelezettsége miatt példakép volt, s mintaképet jelent a mai fiatalok számára. Minden bizonnyal örömmel látná, hogy az elmúlt két évben három új pálya épült a városban. A Tamási 2009 FC a látványcsapatsportok társasági adóból (tao) történő sportfejlesztési támogatására száztizenhatmillió forintot ítélt meg a Magyar Labdarúgó Szövetség, az önerőt a város biztosította. Ebből teljesen új gyepszőnyeget kapott a centerpálya, valamint egy kis és egy nagy műfüves pálya épült. A kivitelezést a város önkormányzati cége, az Építő és Városüzemeltető Kft. (ÉVŰ) végezte. Ezt követően lépett a mikrofonhoz Németh Miklós. A névadó fia elcsukló hangon elmondta, édesapja fentről figyeli egykori játékosait és tanítványait. Az NB Il.-ben is futballozó férfi kiemelte, a futball igazi ünnepe az MTK elleni gálamérkőzés, amelynek kezdőrúgását Mészáros Jánossal közösen végezte el. A fővárosiak komolyan vették a találkozót, már három órakor begördült a buszuk, a játékosok közül egyedül Kanta József nem lépett pályára. Ott volt viszont a kezdőben Schäfer András, aki a 2016/2017-es szezonban 17 esztendősen debütált az NB I.-ben. Az első játékrészben az ő két találatával ment az MTK, a szünet után pedig az exdebreceni Kulcsár Tamás köszönt be háromszor. A 7-0-s végeredmény nem számított, a két csapat játszott egy jót a jótékonysági célt szolgáló gálameccsen, hiszen a jegybevétel Parragh Gábor gyógyulását segíti. A fiatalember gyógykezelését árveréssel is segítik a helyiek, ehhez az MTK egy dedikált labdát és mezt ajánlott fel. Porga Ferenc polgármester mondott ünnepi beszédet. Képgaléria: teol.hu Fotók: Makovics Kornél KfM«PMHUU ES MÍIORKlBtUpaRRJU Németh Miklós meghatódva emlékezett édesapjára az ünnepségen Az MTK Budapest harmadik helyen álló csapata több száz nézőt csalt ki a pályára Megjelent Réti László új regénye Pályázaton nyert forrást Dalmand a korszerűsítésre Átadták a felújított rendelőt SZEKSZÁRD-BUDAPEST Megje lent Réti László legújabb regénye a Budapest Boulevard, amely a következő évtized elején játszódik. A kormányzó erő a választásokra készül és kezd számára roppant kellemetlenné válni a milliárdos költséggel felállított, de érdemi tevékenységet nem végző terrorelhárító egység. Ekkor váratlan merénylet rázza meg a várost. A rendőrség erőre kap, és a terroristák után veti magát. Az egyik kerületi rendőrkapitányság vezetője, a vidékről felkerült Básti Péter, akinek életútja igencsak hasonlít a szerző pályafutására, a mindennapokkal küzd. A lusta nyomozók, a pénzhiány, a felső vezetés öncélú ellenőrzései lassan felőrölik az idegeit, ráadásul a testvére is belekeveredik egy súlyos ügybe. Az alezredesnek taktikáznia kell, hogy rendőr maradhasson, de az öccsét se hagyja magára a bajban. Saját szakállára nyomozni kezd, a szálak egyre feljebb vezetnek, és már az sem lehet biztosan tudni, ki melyik oldalon áll. Réti László legújabb politikai thrillere elgondolkodtató és stílszerűen szólva, lebilincselő olvasmány. 1.1. DALMAND Az egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztésére nyert több mint negyvennégymillió forintot az önkormányzat TOP-os forrásból. A támogatási összeget a hatvanas években épült orvosi rendelő felújítására, valamint az eszközök beszerzésére fordították. Az átadó ünnepséget pénteken tartották a településen. Bondorné Nagy Ibolya polgármester elmondta, hogy szigetelték az épületet, cserélték a tetőt és korszerűsítették a fűtésrendszert. Mindemellett akadálymentes közlekedő rendszert, mosdót, va-A nemzeti színű szalagot Potápi Árpád János (balról), Bondorné Nagy Ibolya és Fehérvári Tamás vágta át Beküldött kép lamint vetkőzőt alakította ki, továbbá a régi, elavult eszközök helyett újakat vásároltak az orvosi rendelő számára. A felújítás során az épület környezetének rendbetételére is gondot fordítottak. Az épülethez akadálymentes parkoló is készült. A munkálatok a nyár folyamán zajlottak. Az ünnepségen részt vett és köszöntőt mondott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államitikár és Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke. A megújult orvosi rendelő épületét a település plébánosa, Gulner János atya áldotta meg. H. E.