Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-07 / 208. szám
2018. SZEPTEMBER 7., PENTEK SPORT 15 A 70 éves Hegedűs Csabának lételeme a közösség és a szeretet „Ezért megérte élni!” Hetvenéves a magyar birkózósport történetének egyik legnagyobbja: az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Hegedűs Csaba a századik magyar aranyéremről, erőről, kitartásról, hazaszeretetről - és még sok minden másról. Kohán Gergely / Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu BIRKÓZÁS „Már bocsánat, de én világéletemben jó nagy marha voltam: mindig is az motivált, ami nagyon nehéz, ami már szinte lehetetlen” - Hegedűs Csaba sajátos ars poeticája ez. A hazai és a nemzetközi birkózósport halhatatlanja, a 100. magyar olimpiai aranyérem büszke tulajdonosa, világ- és Európa-bajnok legendánk szeptember 6-án ünnepli 70. születésnapját, de korát meghazudtoló formában van, és jócskán túl a sportkarrierjén - és épphogy túl a sportvezetői pályafutásán - manapság sem unatkozik, két nappal a nagy évforduló előtt például tankönyvet adott ki a jövő birkózógenerációjának. Pedig nem volt könnyű élete. Sárvár szülötte - ma már díszpolgára - egy legendás műhelyben, a Szombathelyi Volánnál kezdte el birkózó-pályafutását kilencévesen, 1957-ben, azt követően, hogy édesapjának, akire a leginkább felnézett, egy esztendővel korábban disszidálnia kellett az ’56-os forradalomban betöltött szerepe miatt. Ezután a birkózóterem lett a mentsvára, a birkózás pedig a mindene. Szorgalmára és egyedülálló tehetségére idővel fel is figyeltek, még a húszat sem töltötte be, amikor a fővárosba költözött, miután átigazolta a Vasas. Ott igazi világklasszis vált belőle - a Vasasról fátyolos hangon a mai napig csak annyit mond, a szíve csücske. „Az én életem minden volt, csak könnyű nem. Ha igazán belemennék, milyen és menynyi nehézség ellenére micsoda eredményeket értem el a hetven évem alatt, még azt gondolnák, döngetem a mellemet - holott erről szó sincs. m-4 m n I iíiMJ Mr. Tus szorításából lehetetlen volt szabadulni Mi -,... . mmm n Tizenöt-tizenhat évesen álltam a szőnyeg mellett, és olyan birkózókat láttam, hogy egyre csak azt kérdezgettem magamtól: mégis, mi a túrót keresek én itt?! De ez nem keserített el, épp ellenkezőleg, motivált. Kitanultam ennek a csodálatos sportágnak minden csínját-bínját, nyertem úgy országos bajnokságot kötött- és szabadfogásban is, hogy minden ellenfelemet tussal vertem meg, a világbajnokságon ugyancsak - úgy, hogy több mint tizenhét fogást mutattam be.” Természetesen az 1971-es szófiai világbajnokságról van szó, amelyen az egész világ megismerte a ntevét, és mindenki a lába elé borult, képletesen és szó szerint egyaránt: az aranyéremig vezető útján kivétel nélkül valamennyi ellenfelét tussal győzte le, ekkor kapta meg a legendás Mr. Tus (avagy: Tuskirály) becenevet az elképedt szakmától. És hiába készült belőle ezután az összes ellenfele, Hegedűs a pályája csúcsán megállíthatatlan volt: egy esztendővel később, az 1972-es, müncheni olimpián örökre és kitörölhetetlenül beírta a nevét a történelemkönyvekbe, ő szerezte meg a magyar sport 100. olimpiai aranyérmét. „Azt hiszem, Münchenben, a győzelmem után Novotny Zoli kérdezte meg tőlem, mit jelent nekem, hogy én lettem a századik magyar olimpiai bajnok. Akkor azt mondtam, még nem érzem át, de ez később minden bizonnyal megváltozik majd - elvégre arra, hogy ki nyert a ’72-es olimpia kötöttfogású nyolcvankét kilós súlycsoportjában, nem fognak emlékezni az emberek, de hogy ki nyerte a századik magyar aranyat, arra igen!” Hegedűs hozzátette, a történelmi siker ellenére furcsa, kettős érzés kavargóit benne közvetlenül a győzelem után: „Érdekes érzés volt. A győzelmet követően ott kellett maradnom még a faluban, mert az aranygéppel jöttem haza, így viszont három napra egyedül maradtam. És ha hiszi, ha nem, hiába lógott a nyakamban a századik magyar arany, életem legmagányosabb három napja volt ez, mert senkivel sem tudtam megosztani az örömömet és a sikert. Ezért létszükséglet a közösség és az emberi szeretet.” Csúcson lévő karrierjét aztán majdnem derékba törte az autóbalesete 1973-ban. Kis híján úgy járt, mint Kozma István, a legendás Pici, egyetlen kétszeres olimpiai bajnok birkózónk, aki három évvel korábban közúti balesetben vesztette életét. Hegedűs szerencsésebb volt, mert habár sokáig élet-halál között lebegett, életben maradt, és emberfeletti kitartással felépült, jobban mondva újra felépítette magát - küzdelmeiről és megpróbáltatásairól könyv is született. Akaratereje nem e világi volt: alig két évvel azután, hogy jóformán darabokban szedték ki a felismerhetetlenségig öszszeroncsolódott autóból, negyedik lett a világbajnokságon, 1976-ban, 1977-ben pedig megnyerte az Európa-bajnokságot. „Tartoztam ennyivel a szüleimnek - mondta -, ők nevelték belém ezt a fajta kitartást, akaraterőt, maximalizmust és igényességet.” A versenyzőként mindent megnyerő Hegedűs pályafutását még inkább felértékeli, hogy később szakvezetőként is a csúcsra tudott jutni. Tanítványai közül Kocsis Ferenc és Növényi Norbert is olimpiai bajnok lett, és szövetségi kapitányként is maradandót alkotott; a magyar birkózósport történetének legsikeresebb világbajnoksága első kapitányi évére esett: az etalonnak számító 1979-es San Diegó-i vb-n négy aranyérem született a kötöttfogású Kocsis, Rácz Lajos és Tóth István révén, és itt diadalmaskodott egyetlen szabadfogású világbajnokunk, Kovács István is. Általánosan elismert szaktekintélyként a nemzetközi és a hazai sportági szövetségben is a legmagasabb szintekig jutott: a nemzetközi szövetség elnökségének 2002 és 2014 között volt tagja, a Magyar Birkózószövetséget pedig 1989-től alelnökként, 1992-től 2015-ig elnökként kormányozta. Úgy tartja: a legnagyobb érdeme, hogy akármerre és akármilyen pozícióba sodorta az élet, mindig hazája érdekeit szolgálta. „Nagyon mély érzésű magyar ember vagyok - mondja.- Még a régi rendszerben vagyonokat ajánlottak külföldről, de soha egy pillanatig fel sem vetődött bennem, hogy itt hagyjam a hazámat, ez elképzelhetetlen volt. Mert amikor az ember szenved, és akkora ( terhelés van rajta, hogy szinte már nem bírja tovább, három dolgot mond. Előbb azt, „Édesanyám, segíts!” Majd azt: „Istenem, segíts!” De ha még tovább fokozódik, és már elviselhetetlen a teher és a fájdalom, és minden kötél szakad, akkor még mindig ott a hazaszeretet érzése, amely mindenen átlendít. Amikor Münchenben ott álltam a dobogó tetején, és nekem játszották a Himnuszt, akkor értettem meg, hogy ilyenkor nincs egyén: nem én álltam a dobogón, hanem egy magyar ember, aki az összes honfitársát képviselte. Csodálatos érzés volt! És hogy ezt később edzőként, majd sportvezetőként is el tudtam érni és meg tudtam teremteni, az felbecsülhetetlen érzés. Ezért tényleg megéri leélni egy életet!” Újabb szakosztályokat támogat névadóként is a Magyar Telekom Bővülő szponzori kapcsolat a Fradinál LABDARÚGÁS Tovább tart, sőt, kibővül a Ferencváros és a Magyar Telekom kapcsolata: tegnap a klub és a vállalat további négy évre szóló megállapodást kötött. „A Telekom a férfifutball mellett most már a vízilabdát, a jégkorongot, a női labdarúgást és a férfitorna-szakosztályt is támogatja” - jelentette be a tegnapi sajtótájékoztatón Kubatov Gábor, az FTC elnöke, aki hozzátette, hogy a klub rászolgál majd a bizalomra, és meg fog felelni az elvárásoknak. A telekommunikációs cég a toborzóprogramot is támogatja. „Ez Magyarország egyik legnagyobb szponzorációja. Együtt jobbak leszünk” - tette hozzá az elnök, aki elárulta, további támogatókkal is tárgyal. A Magyar Telekom 2014 óta támogatja a Ferencváros labdarúgóutánpótlás-nevelését, 2015 óta a felnőttcsapat kiemelt szponzora, és ez bővül ki most a már említett szakosztályokra, vízilabdában, jégkorongban és a férfitornaszakosztály esetében névadó szponzorként jelenik meg, valamint nevét adja az aktív szurkoló projekthez és a toborzóprogramhoz, továbbá főszponzora lesz a Fradi Családi Programnak is. A cég 2014 óta támogatja a klub futballistáit Fotó: MTI A szerződés aláírásakor a cég vezérigazgatója, Rékasi Tibor ezt nyilatkozta: „A Magyar Telekom büszke arra, hogy az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb hazai sportegyesület partnere lehet. Reméljük, a támogatás kiterjesztése és a közösen indított aktív szurkolói program révén még több ember érzi át a sport fontosságát, és még többen leszünk büszkék a sportban elért eredményekre.” Hozzátette: fontos volt a kapcsolat kiterjesztése, mert szeretnének közösségformáló szerepet betölteni. MW Válogatottak Takács Zoltán jegyzet@mediaworks.hu Haagh, Vollesen, Nielsen, Johansen, Bertelsen, Bannis Johansson, Höjbye, Gaudin, Kempel, Offenbergismerős tizenegy? Nem? Na jó, segítek csapatnevekkel:Jaegersborg BK, IF Skjold Birkeröd, Vanlöse IF, Tarup-Paarup IF, Hellerup 1K, Skovshoved IF, BK Avarta. így sincs meg? Nem a kedves olvasó készülékében van a hiba. Fent említett futballválogatott aktuálisan Dánia csapata, amely a harmad- és negyedosztályú helyi gárdákból verbuválódott, s még néhány ügyes futsalos is bekerült a keretbe. Aki nem látta, nem hiszi, de így álltak fel a Szlovákia elleni szerda esti felkészülési meccsre. Kaptak is egy hármast, de a pályán történteket látván inkább a szlovákoknak van okuk a magyarázkodásra. S hogy miként jött létre minden idők egyik legfurcsább válogatott felkészülési mérkőzése? Mert a világranglistán 9. helyen tanyázó nemzeti tizenegy sztárjátékosai és a dán labdarúgó-szövetség összekülönbözött, a válogatottnak pedig valahogy mégiscsak ki Kellett állnia, nehogy kizárják esetleg még a követke' ző Európa-bajnokságról is. A vita tárgya természetesen a pénz, mert egyes játékosoknak, például a Tottenhamból ismert Eriksennek olyan egyéni szponzori .szerződése van, amely más jéggel köttetett, mint a szövetségé. Persze a dán közvélemény a szövetség mellé állt, hiszen a nemzeti válogatottban játszani megtiszteltetés, köszönje meg, akit oda egyáltalán meghívnak, pénzt ne kérjen, feltételeket ne szabjon. Ezt az álláspontot minden kívülálló könynyen a magáévá teheti. Pláne, ha hozzáteszem, hogy a vébén a nyolcaddöntőig jutó dán csapat tagjai a nyáron fejenként mintegy ötvenmillió forintnyi prémiumot kaptak, míg a szerdán becsülettel helytálló amatőrökről bejárta a sajtót egy kép, amelyen a pozsonyi reptéren áll a banda a 63-as helyi járatra várva, hogy valahogy eljussanak a szállásukra. Mindezek ellenére állítom, hogy a részletek ismerete nélkül ítéletet mondani a legnagyobb hiba. Nem kell nagyon messzire menni, elég, ha itthon körülnézünk, hasonló ügyeket bőven találunk. Például emlékszem még egy régi viszályra Nagy Laci- és a kézilabda-szövetség között; aztán mintha a közelmúltban Hosszú Katinkának is akadt volna némi nézeteltérése a válogatott úszók vezetőivel; teniszberkekben pedig éppen most folyik egy a szurkolók számára teljesen felfoghatatlan dráma. Őszintén remélem, hogy a viharok mindenhol elül- - nek, mert egyben nem lehet vita: a válogatottakban mindig a legjobbaknak kell játszaniuk.
