Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-03 / 179. szám
2018. AUGUSZTUS 3., PENTEK GAZDASÁG y Nőtt a kereslet prémium- és szuperprémium-termékek iránt A hőségben Jól fogy a sör Egy átlagosnál melegebb hónap akár 15-20 százalékkal nagyobb fogyasztást is eredményezhet. De nem csak a hőség miatt nőtt meg a kereslet, hiszen már az év első felében is több fogyott. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu HŰSÍTŐ Az első fél évben 3,6 százalékkal nőtt a magyar sörpiac, a bővülés mértékénél szembetűnőbb a belső átrendeződés: január és június között a prémiumsörök forgalma 30 százalékkal ugrott meg, a szuperprémiumtermékek iránti kereslet pedig 50 százalékkal - mondta a Világgazdaságnak Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. Hozzátette, hogy a minőségi sörök fokozódó népszerűségével egyre kevesebben veszik le a polcról a közép- és alsó kategóriás változatokat. A sörszövetség igazgatója szerint a nyári hőség legalább 3-5 százalékos növekedést hozhat a harmadik negyedéves sörfogyasztásban, ez pedig az egész évet tekintve is biztató lehet Mint mondta, a prémium- és szuperprémium-sörök piacának bővülése hosszabb távon is két számjegyű maradhat. Egy átlagosnál melegebb hónap akár 15-20 százalékkal nagyobb sörfogyást is eredményezhet - közölte a lappal Bors Magyar sörgyárak által értékesített sör (millió hekoliter) 6,54 6,70 6-70 6>31 6,18 6,23 ^■1- Hl ■! I I H |Lihh r r r ■' l~ r M II I I pTM •belföldi és exportétékesítés mennyisége Kata, a Heineken Hungária vállalati kapcsolatokban illetékes és kommunikációs vezetője. A júliusi fogyasztásról még nincs adatuk, de úgy látják, hogy folytatódnak az előző hónapok pozitív trendjei. Ha marad a jó idő, akkor a teljes évre vetítve csaknem ötszázalékos növekedésre számítanak a sörpiacon. Felhívta rá a figyelmet, hogy az idei sörszezon a szokásosnál hamarabb kezdődött, az átlagosnál melegebb és szárazabb április és május hatására már a második negyedév elején igen jó sörfogyást tapasztaltak, ez a tavalyi év azonos időszakához képest értékben és mennyiségben is két számjegyű növekedést eredményezett. A Heineken tapasztalatai szerint is leginkább a prémiumsörök fogyasztása nőtt. Kismértékben, de a legkedveltebb lágerek Több helyről kitiltották a sörbicikliket Óbuda, ahogy korábban több belvárosi kerület is, kitiltja területéről a sörbiciklizést. A képviselők egyhangúlag támogatták Bús Balázs polgármester előterjesztését a beer bike-ok kitiltásáráról, péntektől már hatályos a közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletnek ez a része. A rendelet kiegészítését azzal indokolták, hogy az elmúlt napokban több bejelentés érkezett a polgármesteri hivatalhoz és a polgármesterhez arról, hogy a kerülethez tartozó Hajógyári-szigeten hirtelen tucatjával jelentek meg „ordenáré viselkedést tanúsító” sörbiciklisek. fogyasztása is növekedett, míg a gazdaságos sörök eladásai csökkentek. Bár a június csapadékos volt, a labdarúgó-világbajnokság némileg kompenzálta a rossz idő miatti visszaesést. Bors Kata úgy látja, a magyar fogyasztók szeretik és keresik a prémiumsörmárkákat, a hazai és import-sörkülönlegességeket, amit üdvözölnek, hiszen évek óta azon dolgoznak, hogy megismertessék és megszerettessék a minőségi sörválasztékot. Az utóbbi időben számos nagy sörgyártó rukkolt elő innovatív termékkel, erősebb komlózású, karakteresebb sörök jelentek meg. A prémiumsörökön kívül az idei szezon egyértelmű győztesei a radlerek és az ízesített sörök, amelyek csaknem 20 százalékos növekedést könyveltek el értékben és mennyiségben is, emellett az alkoholmentes sörök eladása nőtt nagymértékben. A legfőbb sörfogyasztási alkalmak változatlanul a zenei fesztiválok, a nagy sportesemények, illetve a szabadtéri koncert- és vendéglátóhelyek. A nyári fogyasztásnak a turizmus is nagyon kedvez, a Forma- 1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén például lényegesen több sör fogyott, mint a tavalyi évben, a zenei fesztiválokon pedig egyértelműen a csapolt sör az idei sláger. Népegészségügyi program készül NÉPBETEGSÉGEK Átfogó népegészségügyi program készül - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A program célja, hogy megelőzze a leggyakoribb népbetegségeket, csökkentse az azok miatti halálozást, javítsa a magyar lakosság egészségi állapotát és növelje a várható élettartamot. Magyarországon a népességfogyás az elmúlt nyolc évben jóval alacsonyabb szintre került, mint a 2002-2010-es időszakban volt, és a termékenységi ráta is egyre nő - közölte az Emmi. Kiemelték, az intézkedések hatása európai szinten is jelentős, ugyanis az Eurostat szerint az Európai Unió átlagában stagnálás mutatkozik a születéskor várható egészséges életévek számában, Magyarországon azonban növekedés figyelhető meg. A minisztérium úgy fogalmazott, a kormány fontos népegészségügyi lépéseket is tett azért, hogy megelőzze a népbetegségeket A keringési megbetegedések visszaszorítása érdekében kialakult például egy országos progresszív ellátási rendszer, és az elmúlt tíz évben felére csökkent a szívinfarktusban elhunytak száma. Az egészségmegőrzés mellett a kormány gondot viselt az egészségügyi fejlesztésekre is: mintegy 500 milliárd forintból újultak meg vidéki kórházak, mentőállomások és rendelők. Elkezdődött az Egészséges Budapest program, ennek keretében a következő években 700 milliárdos fejlesztés valósul meg a fővárosi és a Pest megyei kórházakban, valamint járóbeteg-szakrendelőkben. Átfogó népegészségügyi program is készül, amely öt alprogramból - a daganatos, a keringési, a mozgásszervi, a gyermekkori, valamint a mentális betegségek megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramokból - áll. A legnagyobb országos egészségügyi intézmények bevonásával készülő szakmai programok várhatóan ősszel kerülnek a kormány elé. MW Kétszer annyit adnak az anyatejért A magyar kormány a legfőbb értéknek a családot tekinti, politikájának fókuszában a család. a gyermek és az egészség áll - jelentette ki Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár. A szoptatás világhete kapcsán Nagy Anikó elmondta, az anyatejes táplálás egyre jobban elterjed hazánkban. 2017-től elkezdett emelkedni azoknak a babáknak a száma, akiket kizárólag így táplálnak. Hozzátette, az anyatej felvásárlását is támogatja a szaktárca, hiszen így azok a csecsemők is hozzájutnak, akik a saját édesanyjuktól nem tudnak kapni. Megjegyezte, az elmúlt másfél évben a kétszeresére nőtt a leadott anyatejért kapott juttatás. Népszerűek a gasztronómiai események Fotó: Kallus György Minden harmadik felnőtt fesztiválozik A Cherry lett a legjobb paradicsom NÉBIH A koktélparadicsomok élelmiszer-biztonsági és minőségi szempontból megfeleltek az előírásoknak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel egy termékvizsgálatot követően. Megfelelt az összes koktélparadicsom az ellenőrzésen A hivatal tizenhat koktél- és cseresznyeparadicsom mintáján növényvédőszer-maradékot kimutató és mikrobiológiai laboratóriumi vizsgálatokat is végzett, ezek szerint a termékek nem tartalmaztak határérték feletti szermaradékot, továbbá mikrobiológiai szempontból is kifogástalannak bizonyultak - közölte a hivatal. A nyomon követhetőség feltételének minden termék megfelelt, a jelölésre vonatkozó jogszabályokat pedig betartották. A laikus bírálók és szakértők pontozása alapján összeállított kedveltségi teszten a Nemeskert Kft. által forgalmazott Cherry paradicsom bizonyult a legjobbnak, második helyezett lett a Veresi Piroska, míg a harmadik helyet a Veresi Bíborka szerezte meg. Az első három helyezett termék mindegyike hazai - tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. MW FELMÉRÉS A hazai felnőtt lakosság 33 százaléka szokott ellátogatni fesztiválokra, amelyek közül a könnyűzenei, a gasztronómiai és a városi fesztiválok iránt a legnagyobb az érdeklődés - derült ki a Kutatópont Kft. júniusban végzett, kétezer fős felméréséből. Ez a kikapcsolódási forma leginkább az ötven év alattiakra jellemző: a 18-29 évesek 53 százaléka, a 30-39 évesek és a 40-49 évesek 48 százaléka kedveli - írta a Világgazdaság. A fesztiváltematikák közül a könnyűzenei tudja a legjobban megszólítani a felnőtteket. A korcsoportvizsgálat rávilágított, hogy a könynyűzenei koncertek elsősorban a 18-29 éveseket vonzzák. Közel hetven százalékuk szokott ilyen jellegű fesztiválokra ellátogatni, míg a többi korcsoport átlag közeli értéket mutat. Nagy népszerűségnek örvendenek a gasztronómiai rendezvények is, amelyek a fesztiválozók 34 százalékát mozgósítják, és a városi fesztiválok is közkedvelt szórakozási lehetőségek. A rendezvényekről való elmaradás két főbb oka, hogy nincs olyan tematika, amely érdekelné az emberek egy részét, illetve a viszolygás a tömegtől. A fesztiválokról elmaradók egy jelentős része pedig pénzügyi okokból nem vesz részt az ilyen programokon. MW A legtöbben könnyűzenei rendezvényre mennek HÍREK Nagyvonalú a MÁV a menekültekkel VESZTESÉG Az elmúlt években a menekültügyi hatóság a közösségi közlekedés tehermentesítése érdekében a rendőrséggel együttműködve, szervezett keretek között oldotta meg a menedékkérők szállítását vasútvonalon. A migrációs hullám 2015 szeptemberében érte el Magyarországot, a Keleti pályaudvarnál vasúti menetjegyeket lengető migránsok tömege tüntetett, azt hangoztatva, hogy ha jegyet vásárolhattak, akkor miért nem utazhatnak a magyar vonatokon. Napjainkban a valóság tehát az, hogy a legálisan Magyarországon tartózkodó menekültek nemhogy utazhatnak, hanem egyenesen ingyen utazhatnak a MÁV vonatain. Az állami vasúttársaságnak öszszesen hétszázmillió forint többletköltséget okozott az illegális bevándorlás. MW Kevesebb a jogsértés FOGYASZTÓVÉDELEM A következetes ellenőrzéseknek is köszönhető, hogy egyre kevesebb a fogyasztóvédelmet érintő jogsértés, a kockázatos termék vagy szolgáltatás - mondta Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár. Az éves ellenőrzési terv alapján dolgozó fogyasztóvédelem kiemelten ellenőrzi a fogyasztók körében népszerű termékeket, szolgáltatásokat és szolgáltatókat, nyáron többek között a fesztiválokat, kalandparkokat, strandokat, szálláshelyeket. MW Eljárást indítanak a Wizz Air ellen VIZSGÁLAT A Ryanairhez hasonlóan fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője és Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár közölték: elfogadhatatlannak tartják a Wizz Air légitársaság viselkedését, amivel utasok tucatjainak nyaralását tette tönkre. A társaság nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, nem biztosítja azokat a szolgáltatásokat sem, amiért az utasok fizettek. A cég az utóbbi időben többször is komolyan hibázott, a tegnap reggeli budapesti járatoknál káosz alakult ki, korábban Londonban hagyták az utasokat. MW Tovább száguld az internet ELŐFIZETÉSEK Egy év alatt több mint 5 százalékkal nőtt az internet-előfizetések száma hazánkban, már 9,6 millió szerződéskötést regisztráltak a szolgáltatók. Az előfizetések 80 százaléka egyéni, 20 százaléka üzleti szerződés volt. Az összes előfizetés 69 százalékát a mobilinternet tette ki, ami az egyre megfizethetőbb díjcsomagoknak köszönhető. A vezetékes előfizetések 17 százaléka 2 Mbit/s alatti, 30 százaléka 10-30 Mbit/s közötti sávszélességet garantált. MW