Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-25 / 197. szám
16SPORT Tolnai Népújság 2018. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT HÍREK Felemásra sikerült a két edzőmeccs Bertus Lajos szerint jót tett a telkeknek a Fradi elleni döntetlen Csak a három pont lehet az elfogadható a Pakstól KÉZILABDA Egy-egy győzelemmel és vereséggel folytatta felkészülését a Szekszárdi Fekete Gólyák KC. Nagy Szilviáék péntek délelőtt a Kispest ellen kaptak ki 36-22-re, amit még aznap délután a Szent István SE elleni 29-26-os sikerrel javítottak ki. A szekszárdiak jövő hét végén a hazai tornájukon szerepelnek, amelyen a Nagyatád, a PEAC és a Haladás vendégszerepei. B. S. Ferrari-fölény a Belga Nagydíjon FORMA*! Sebastian Vettel a péntek délelőtti, Kimi Ráikkönen a délutáni szabadedzésen bizonyult a leggyorsabbnak a Belga Nagydíjon. Innen várják a pilóták a ma délutáni időmérő edzést Spa-Francorchamps-ban. B. s. Nyolcán küzdenek a nehéz súlyokkal SÚLYEMELÉS A hétvégén rendezik meg Kecskeméten a serdülő és ifjúsági országos bajnokságot. Tolna megyéből két egyesület, az Iregszemcsei SSZSE és a Tamási Koppány SE nyolc versenyzője bizonyíthatja erejét. Serdülő korcsoportban 58 kg-ban Horváth Hanna (58 kg), Fenyő Dániel (62 kg), Abosi Marcell (69 kg), Szíjártó Ernő (Tamási, 77 kg) és Farkas János (Iregszemcse, 77 kg), az ifiknél Stróbl Fanni (58 kg), Orsós Richárd (62 kg) és Mohai Olivér (Tamási, 77 kg) lép dobogóra. B. L. Két nyeretlen csapat találkozik ma a Fehérvári úton, ahol a Paksi FC-nek most már el kell kezdenie hármasával gyűjtögetni a pontokat, ha nem akar leszakadni nemcsak az él-, de a középmezőnytől is. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Elcsépelt közhelynek hangzik, de igaz: a múlt heti, Ferencváros elleni pontszerzésnek akkor lesz igazán értéke, ha a Paks legyőzi ma hazai pályán a Puskás Akadémiát. Az idei kiírás első olyan mérkőzése következik az atomvárosiak számára, amelyen esélyesként lépnek pályára. Mezőkövesden hasonló erők csaptak össze, ott azonban alulmaradt a PFC (1-3), míg a Videoton (1-1), a Budapest Honvéd (0-1), az Újpest (1-1) és a Fradi (1-1) ellen nem Csertői Aurél együttese számított favoritnak. A Ferencvárosnak Hahn János, a Puskás Akadémiának Bertus Lajos a kriptonitja. A négy éve éppen Felcsútról szerződtetett középpályás az előző idényben három góllal és egy assziszttal szomorította korábbi kenyéradóját, akinek ebben a szezonban sem megy rosszul. A pontrúgó specialista az Újpest ellen szabadrúgásból talált be, míg Mezőkövesden és a Groupama Arénában gólpasszal vétette észre magát. „Egész héten érződött, hogy jót tett a lelkeknek a Ferenc-Bertus Lajos (balról) lehet a paksiak megmentője korábbi csapata ellen Fotó: Földi Imre/NS OTP BANK LIGA, 6. FORDULÓ PAKS, FEHÉRVÁRI ÚT, KEZDÉS: 19.30 ÓRA Paksi FC-Puskas Akadémia Vezeti: Farkas Ádám (Berettyón P., Farkas B. - Pintér Cs., Nagy R.). Stream: m4sport.hu PAKS! F 1 Nagy G. - 77 Kulcsár D., 14 Fejes A., 96 Lenzsér, 30 Szabó J. - 21 Papp K., 8 Kecskés T., 26 Bertus - 10 Haraszti, 9 Hahn, 39 Bartha. Vezetőedző: Csertői Aurél PUSKÁS AKAI 44 Danilovic - 24 Poór, 68 Hegedűs J., 14 Heris, 6 Trajkovski - 17 Zsidai, 8 Márkvárt - 21 Kiss T., 33 Molnár G., 30 Knezevic - 7 Arabuli. Vezetőedző: Benczés Miklós A játékosok neve előtt a mezszámukat tüntettük fel. OTP Bank Liga, az állás 1. Ferencváros 5 4 1 0 14-4 13 2. Bp. Honvéd 5 4 0 1 9-5 12 3. MTK Budapest 5 3 1 1 9-8 10 4. Debrecen 5 2 3 0 8-5 9 5. MÓL Vidi 4 2 2 0 9-2 8 6. Újpest 5 1 3 1 5-6 6. 7. Mezőkövesd 4 1 2 1 5-4 5 8. Haladás 5 1 1 3 7-10 4 9. Diósgyőr 5 1 1 3 4-9 4 10. Paks 5 0 3 2 4-7 3 11. Puskás Akad. 5 0 2 3 5-8 2 12. Kisvárda 5 0 1 4 1-12 1 Ez lesz ma még Mezőkövesden mutatkozik be a Ferencváros új vezetőedzője, az ukrán Szerhij Rebrov. NB 1,6. FORDULÓ. Augusztus 25., szombat: Budapest Honvéd-Debreceni VSC 17 óra (tv: M4 Sport). Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK, Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencváros 19.30 óra (tv: M4 Sport). Szombathelyi Haladás-MTK Budapest 20.45. A MOL Vidi FC-Újpest mérkőzést a fehérváriak nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztották. város elleni idegenbeli bravúr. Ez fel kell, hogy dobja a csapatot, ami remélhetőleg majd győzelemben mutatkozik meg - mondta a 27 éves középpályás. - Csalóka a felcsútiák helyezése, hiszen jó teljesítményt nyújtanak, és sok helyzetet is kidolgoznak. Nem lesz könnyű feltörni a védelmüket, de számunkra most már csak a három pont megszerzése az elfogadható” - szögezte le a három kanadai ponttal álló Bertus, aki szerint mindegy, hogy kinek a góljával, csak győzzenek a felcsútiák ellen. A hetedik helyért folytatják Vinczéék A Szekszárd az Iváncsát, a Paks a Hódmezővásárhelyt fogadja Az utolsó szombati bajnoki jön Dudás Dániel (a labdával) és az UFC győzni szeretne Fotó: M. K. KOSÁRLABDA A magyar válogatott 76-52-re kikapott Oroszországtól a kaunasi U16-os leány Európa-bajnokságon, így a 7. helyért játszhat. Az első negyedben fej fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok, 10 perc után 15-14-re mentek az oroszok. A második szakaszban sem változott a játék képe, kifejezetten jól tartottuk a lépést lepattanók terén. A félidő hajrája azonban a mieinknek sikerült jobban, így 32- 27-es előnyben vonulhattunk a nagyszünetre. A harmadik etapra nagyot fordult a játék képe. Fokozatosan érvényre juttatta fizikális fölényét az orosz együttes, amely egy 18- 2-es sorozattal el is döntötte a meccset. A záró szakaszban is becsülettel küzdött Mészárosné Kovács Andrea szövetségi kapitány válogatottja, de az oroszok tovább növelték a két csapat közti különbséget. Az Atomerőmő KSC Szekszárd játékosa, Vincze Nikolett 6 pontot, 7 lepattanót, 1 gólpasszt és 2 labdaszerzést jegyzett, amivel a magyar csapat egyik legjobbja volt. A mieink ma a hetedik helyért folytathatják, ellenfelük a lengyeleket legyőző francia válogatott lesz. B. L. LABDARÚGÁS Az idegenbeli siker akkor ér valamit, ha aztán odahaza is sikerül megszerezni a három pontot. így gondolják ezt a Szekszárdi UFC-nél is. A feladat azonban nem könnyű, hiszen szombaton a Közép csoport előző szezonjának bronzérmese, az Iváncsa látogat a megyeszékhelyre (17 óra). Dómján Attila edző együttese ott folytatta, ahol júniusban abbahagyta: az első fordulóban 3-0-ra verték a Bp. Honvéd második csapatát. Ekkor úgy tűnt, minden rendben van, a Fejér megyei alakulat utoljára 2017 októberében, a Paksi FC II ellen vesztett bajnoki mérkőzést (3-0). Aztán következett két megingás: előbb a Makótól kaptak ki idegenben 1-0-ra, majd otthon a Pécsi MFC-től - a nyári rangadó visszavágóján - szenvedtek vereséget (1-2). Utóbbi meccs azért is lehet bosszantó az Iváncsa számára, mert a baranyaiak a 95. percben lőtték a győztes találatot. A piros-fehérekhez hat új játékos csatlakozott a nyáron, közülük ketten kaptak lehetőséget a PMFC ellen. Az UFC tavaly 3-1-re kikapott Iváncsán - Balogh László kettőt vágott -, a visszavágón 1-1 lett a végeredmény Fekecs-öngóllal és a szokásos Balogh találattal. Az Iváncsa minden bizonnyal javítani szeretne a megyeszékhelyen, hiszen három egymás utáni vereség blama lenne ettől a csapattól. Kvanduk János csapata a Grosics Akadémia otthonában mutatott felszabadult játékukkal szeretnének ismét előrukkolni, amiben benne van a siker lehetősége. Vasárnap 17 órától a tabella hátsó felében tanyázó csaNB III, Közép csoport, az állás 1. SZEOL 3 3 0 0 7-1 9 2. Kecskemét 3 2 1 0 5-2 7 3. Szeged-Grosícs 3 2 0 1 6-3 6 4. Dunaújváros 3 2 0 1 3-2 6 5. Kozármisleny 3 1 2 0 4-1 5 6. Taksony 3 1 2 0 4-3 5 7. Rákosmente 3 1 2 0 2-1 5 8. Dabas 3 1 1 1 4-3 4 9. Iváncsa 3 1 0 2 4-3 3 10. Pécsi MFC 3 1 0 2 3-4 3 11. Szentlörinc 3 1 0 2 2-4 3 12. Szekszárd 3 1 0 2 2-5 3 13. Paksi FC II. 3 1 0 2 1-4 3 14. Makó 3 1 0 2 3-8 3 15. Hm.vásárhely 3 0 2 1 2-3 2 16. Bp. Honvéd II 3 0 0 3 1-6 0 patok paksi randevúján a hazaiak az esélyesebbek. Tököli Attila már megszerezte első győzelmét a PFC kispadján, így kissé megnyugodhatott, a csongrádiaknak viszont még várniuk kell erre. Nyilván ők sem maradnak nyeretlenek az idők végezetéig, de feltehetően nem az atomvárosban fogják megszerezni idei első sikerüket. Az ötödik fordulótól módosulnak az NB III-as mérkőzések időpontjai, valamennyi bajnoki találkozót vasárnap rendeznek. Balázs L. Vincze Nikolett Fotó: flba.com t