Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-22 / 194. szám
2018. AUGUSZTUS 22., SZERDA KITEKINTŐ g Szétrúgta a folyosó üvegét a részeg garázda BONYHÁD .Kilenc hónap fogházbüntetésre ítélt garázdaság, valamint rongálás vétségnek elkövetése miatt egy 45 éves férfit a Bonyhádi Járásbíróság. Az ítélet végrehajtását egy év és két hónap próbaidőre felfüggesztették. A szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés kétharmadának letöltését követő nap. A vádlottnak meg kell fizetnie kicsivel több mint 130 ezer forint kártérítést egy társasháznak, valamint az államnak 1500 forint eljárási illetéket. Az ítélet jogerős, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényék sajtószóvivője. A vádlott kétszer volt már büntetve ittas járművezetés miatt. A házastársától tavaly szeptemberben vált el, október 27-én estefelé a férfi ittas állapotban megjelent volt fele-A mentők a kórház kijózanító részlegébe szállították sége lakhelyén, ahol a konyhában szitkozódásokkal teli szóváltás kezdődött közöttük. Az asszony telefonon egy barátnőjét hívta segítségüí, akivel közösen kitessékelték a lakásból a vádlottat, aki azonban nem ment el. Végül kihívták a rendőrséget. A vádlott először közölte a rendőrökkel, hogy távozik, majd azzal fenyegetőzött, hogy leugrik a társasház nyitott függőfolyosójáról. Erre a rendőrök megbilincselték, és háttal a falnak ültették le. A vádlott tehetetlen dühében 4-5 alkalommal talppal belerúgott a függőfolyosó üvegezett részébe, majd a rendőri figyelmeztetés ellenére még háromszor tette ugyanezt. A drótüveg egy kis részen kitörött, és teljes hosszában berepedt, sőt a tartó vaskeret két oldalról is elhajlott. A rendőrök ezután úgy fordították a vádlottat, hogy semmiképp ne tudjon kárt okozni. A kihívott mentők a szekszárdi kórház kijózanító részlegébe szállították a garázda férfit. 1.1. Kőszegi Mártonra emlékeznek családtagjai, barátai Zenész volt, tanító és iskolaigazgató Kőszegi Márton kilencvenegy éves lenne. A szedresi iskola egykori zeneszerető igazgatójáról unokája, Siklósi Krisztián, a Csurgó zenekar vezetője mesélt. Augusztus 30-án, a IX. Medinai Művészeti Napok keretében Kőszegi Márton emlékestet tartanak. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu MEDINA-SZEDRES Kőszegi Mártonra mindig nagy szeretettel emlékeznek azok, akik ismerték. Legutóbb tavasszal a szedresi iskolában gyűltek össze tiszteletére egykori kollégái, tanítványai, és ott volt Siklósi Krisztián is, Marci bácsi unokája, a Csurgó zenekar vezetője. - Mindig meglep, hogy milyen sok embernek van róla szép emléke. A találkozón is mindenki azzal kezdte a mondandóját, hogy sosem volt körülötte szomorúság. A feszültséget egy-egy jó szóval, humorral vagy zenével oldotta - mesélte az unoka. Azt is elárulta, hogy a nagypapája sokat segített neki, de sosem mások előtt javította ki, hanem félrevonta. Kőszegi Márton, bár Tolnán született 1927-ben, Medinát tartotta szülőfalujának, hiszen ebben a faluban élt, és teljesen „elmedinaiasodott”. Tanítói pályáját Szőlőhegyen kezdte, ahol elsőtől nyolcadikig minden tárgyat oktatott. Diákjaival nem csak addig törődött, amíg tanította őket, életüket az általános iskola elvégzése után is figyelemmel kísérte. Nem egy gyerek miatta választotta a pedagógusi pályát. 1973-tól a szedresi általános iskola igazgatói posztját töltötte be. Vezetése alatt a szaktantermekbe olyan segédeszközök, felszerelések kerültek, amelyeket a nagyvárosi iskolák is megirigyelték volna. Nem is szólva arról, hogy milyen összetartó kilencvenegy éves Beküldött fotók Egy ifjúkori kép... Kőszegi Márton idén lenne ...és egy későbbi Eléneklik Marci bácsi nótáit Kőszegi Márton idén lenne kilencvenegy éves. Családtagjai, barátai, kollégái, tanítványai és tisztelői augusztus 30- án Medinán emlékeznek rá. A Kőszegi Márton emlékest a IX. Medinai Művészeti Napok része lesz, és a polgármesteri hivatal udvarán tartják. Siklósi Krisztián elmondta, vannak, akik már jelezték, hogy részt vennének az este hat órakor kezdődő emlékműsorban. Nagyapja alakját egykori kollégák, barátok idézik fel. Lesznek, akik emlékező beszédet mondanak, de eléneklik Marci bácsi nótáit is a medinai tamburazenekar kíséretével. Az együttes fel is lép ezen az eseményen, csakúgy, mint a Miss-Sió Kórus. A műsort vendéglátás követi, és a szervezők abban bíznak, hogy azok, akik eljönnek, szívesen maradnak beszélgetni is. Az estet a Kaláka Együttes koncertje zárja. A család nagy szeretettel várja azokat, akik kötődtek Kőszegi Mártonhoz. tanárgárda kovácsolódott öszsze a keze alatt. Nem elhanyagolható részben muzikalitása, a zenéhez való viszonyulása és hozzáértése miatt volt varázslatos a személyisége. Kiválóan harmonikázott, zongorázott, és mert igazi közösségi ember volt, a pedagógus kórust is erősítette. Sokat zenélt együtt a medinai szerb muzsikusokkal, harmonikajátékát a Zenetudományi Intézet archívuma is őrzi. Ő alapította meg a szerb zenekart, amely a megyében egyedülálló Szerb Táncegyüttest kísérte. Bár nem az ő műfaja volt, mégis segítette azokat a tanítványait, akik könnyűzenei együttest alapítottak, és akik hozzá fordultak tanácsért. A Splinters Zenekar, merthogy róluk van szó, abban az időben a könnyűzenei műfajban Tolna megyében a legismertebb, legsikeresebb amatőr együttes volt.- Kőszegi Márton nekem elsősorban a nagyapám, másodsorban viszont muzsikus, akitől a zene szeretetét tanultam. Emlékszem, sokszor gyűlt össze náluk baráti társaság, bent a férfiak énekeltek, fröccsöztek, az asszonyok pedig kint, az ablak előtt diskuráltak. Én az ágyból vagy éppen a zongora alól hallgattam őket, és persze szívtam magamba a dalokat - mondta Siklósi Krisztián. Kőszegi Márton szavait, amely szerint „Egyedül muzsikálni egy dolog, közösen is egy dolog, de a lényeg, hogy egymást kiegészítve közösen hogy szóljon”, az unoka élményei igazolják. - Sokat énekeltünk együtt az autóban, zengett tőlünk a kocsi, de ő mindig másik szólamot fújt, mint én. Tőle tanultam meg, miként kell a közönség kedvét keresni, hiszen muzsikusként az a feladatunk, hogy másokat szórakoztassunk, nekik adjunk. Az a Jóisten ajándéka, hogy mindezt a zenész is élvezi. PROGRAMSOROLÓ SZERDA MOZI SZEKSZÁRD:A kém, aki dobott engem (amerikai akcióvígjáték), 17 óra. Sötét elmék (amerikai thriller), 19.30. CSÜTÖRTÖK MOZI BÖLCSKE: Luis és az űrlények (német animációs kalandfilm), 16 óra. Escobar (spanyol-bolgár életrajzi dráma), 18 óra. Haverok harca (amerikai vígjáték), 20.30. SZEKSZARD: Papás babás (francia vígjáték), 17 óra. Meg - Az őscápa (amerikai akciófilm), 19.30. A búza ára nőtt, az almáé csökkent TOLNA MEGYE Figyelik az árakat a gazdák. Az őszi búza ára folyamatosan emelkedik, a 12-13 százalékos fehérjetartalmú búza már telephelyen is ér 51-53 ezer forintot tonnánként, és ami különösen biztató: ez az árszint a szakemberek szerint várhatóan fél évig is marad. Utoljára 2015-ben volt ilyen magas a betakarítás utáni búzaár, ám akkor a kezdeti 51 ezer forintos árszint a következő év elejére 46 ezerre esett vissza. Most azonban más a helyzet az agrárszektor.hu elemzője szerint, mert nagyon kevés és gyenge minőségű az étkezési búza. Ugyanakkor a gabonafélék árának az elmúlt év azonos időszakához képest 13 százalékos emelkedése nagyon komoly terhet ró a malom- és gabonafeldolgozó iparra, mivel a jelenlegi, indokolatlanul magas árszinten készletezett gabona árát előre láthatóan nem fogják tudni beépíteni az értékesítési árakba. Ezzel szemben a gyümölcsök ára húsz százalékkal esett vissza az elmúlt évhez képest, ami súlyos következményekhez vezethet az ágazat számára. Az idei nagyon jó minőségű és várhatóan bőséges almatermés ugyanis árcsökkenést okoz a piacon, miközben a termelők önköltsége jelentősen nő az ipari cégek munkaerő-elszívás miatt kialakuló nagyon komoly munkaerőhiánya miatt. Ez pedig a termelői költségek tartós emelkedését is okozhatja. M. I. Különleges műsorával Hollywood ünnepelt művésze lép fel Pécsett, fergeteges estre készülhetünk Oscar-díjas világsztár a Kodály Központban PÉCS Gustavo Santaolalla többszörös Oscar-, Golden Globe-, Grammy-díjas zeneszerző-előadóművész a Plácido Domingo Classics eseményén a Pannon Filharmonikusokkal lép színpadra augusztus 31-én, a pécsi Kodály Központban. A világszerte ünnepelt művész, a spanyol nyelvű latin-amerikai rock egyik megteremtője, a Bajofondo frontembere első alkalommal lép fel Magyarországon. A 80-as évek óta a nemzetközi zeneipar egyik legsikeresebb embere, többek között a Bábel, Az úton, a 21 gramm, és a Meryl Streep főszereplésével bemutatott Augusztus Oklahomában kultikus filmek zenéjét szerezte. Magony Andreas Z., a Plácido Domingo Classics társproducere elmondta, hogy a nagyszabású koncert nemcsak hollywoodi hangulatot ígér, hanem zene tekintetében maga „Hollywood” érkezik Pécsre. Hosszú hónapok alatt sikerült elérni, hogy Gustavo Santaolalla Magyarországon is fellépjen, és ebben meghatározó szerepe van Plácido Domingo szerepvállalásának, és a fesztivál múlt évi nemzetközi sikerű bemutatkozásának is. Gustavo egy fantasztikus művész, és egy különleges ember, aki-Magyarországon először Pécsett láthatjuk a zeneszerzőt Fotó: MW nek az életében a család, a hit különösen fontos szerepet játszik. Az elmúlt évek legnézettebb dokumentumfilmjének, a Leonardo DiCaprio által megálmodott, és 2016-ban bemutatott „Özönvíz előtt” produkció társzeneszerzője mindöszsze négy napot fog Magyarországon tölteni. Pécs városa és egyben Magyarország a múlt évben egy különleges és kivételes lehetőséget kapott, hogy a Plácido Domingo nevével fémjelzett, nemzetközi fesztivál évente megrendezésre kerülhet hazánkban. Ennek köszönhető, hogy a hollywoodi szupersztár, az USA egyik legbefolyásosabb spanyol ajkú zeneszerzője, Gustavo Santaolalla Pécsett lesz látható. A Pannon Filharmonikus Zenekarral egy fergeteges estre készülnek, ahol a népszerű filmzenék, musicalslágerek mellett a tangó is helyet kap. A kivételes programnak Gallusz Nikolett a vendége, és Csányi Valéria a karmestere.- Pécsett mind ez idáig soha nem járt olyan filmzenei világsztár, mint Gustavo Santaolalla, és örülök, hogy ismét egy exkluzív programot mutathatunk be a pécsi és a hazai közönségnek egyaránt - tette hozzá. L.P.