Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-16 / 190. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2018. AUGUSZTUS 16.. CSÜTÖRTÖK HÍREK Szerdán megkezdődött a Szekulovics-éra a paksi együttesnél Napi két edzéssel készül a rajtra az Atomerőmű SE Szrecsko Szekulovics (balról) és Jan Pavlik, a klub technikai igazgatója. Futással kezdtek az Atomerőmű kosarasai Fotó: Molnár Gyula Simon Mignolet-t kinézte a Napoli LABDARÚGÁS A Liverpool 30 éves kapusát, Simon Mignolet-t szerződtetné az olasz ezüstérmes Napoli. A „vörösök" játékosa a legutóbbi szezon közepén került ki a kezdőcsapatból Loris Karius miatt, ráadásul a jelenlegi idényben a brazil Alisson érkezésével a harmadik helyre szorult a kapusok között. A nápolyiaknak azért is fontos Mignolet leigazolása, mert a fiatal kapus, Alex Meret nemrég súlyosan megsérült. R.G. Strandröpiseké az élményfürdő STRANDRÖPLABDA Újabb kupát rendez a szekszárdi családbarát fürdőben a Vitái Sport- és Szabadidő Egyesület. Az augusztus 18-i, idei harmadik tornára augusztus 16-ig, máig várják két- vagy háromfős csapatok jelentkezését. A szervezők tájékoztatása szerint megfelelő számú jelentkező esetén külön mezőnyben indulnak a párosok, illetve a háromfős csapatok. Érdeklődni Herczig Gábornál lehet (30/396-7146). Nevezni a hercziggabor@gmail.com címen lehet. R. G. Kispályán is útjára indul a focilabda KISPÁLYÁS FOCI Augusztus 23-án, jövő hét csütörtökön rajtol a Szekszárdi Sportközpont Nkft. által szervezett kispályás focibajnokság. A 2018/2019-es kiírásra tizenhárom csapat nevezett, az első fordulóban a Ferger-Módos Borászat együttese szabadnapos lesz. A csütörtöki program, az I. pályán: Várköz-Tomagro 18, Kocsmár Kárpitos-Fenegyerekek 19, Bori-Coo-Hazaklíma Kft. 20. AII. pályán: D-Logistic-Tigris FC 18, Lajvér-Ferropatent- Kis Dankó 19, HB Bt.-Kriszt Kft. 20. R. G. Új edzővel és új játékosokkal vágott neki szerdán a 2018/2019-es szezonra való felkészülésnek az Atomerőmű SE NB l.-es férficsapata. A héten újabb légióssal bővülhet a keret. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA „Három hónapig biztosan itt leszek!” - mondta nevetve Szrecsko Szekulovics, amikor tegnap arról kérdeztük, mikor tudna hosszabb interjút adni lapunknak. Az Atomerőmű SE új vezetőedzője láthatóan jókedvűen vetette bele magát a munkába Pakson, ahová még az előző szezon befejezése után pár nappal kötelezte el magát. Az egyik legeredményesebb Magyarországon dolgozó szakember az előző két idényben egyaránt ezüstéremig vezette a szombathelyi Falco KC-t, amellyel előbb az Álba Fehérvárral, majd a Szolnoki Olajjal szemben maradt alul a bajnoki döntőben. Paksra azért érkezett, hogy a négyszeres magyar bajnok piros-kék alakulatot is ilyen magasságokig vezesse, s bizony rá is férne a sikerélmény az utóbbi években igencsak ínséges időket élő klubra. Szrecsko Szekulovics nem viccel, minden nap két edzést vezényel a keretnek, a játékosok csak akkor „ússzék meg” az egyik tréninget, ha edzőmeccset játszanak. Tízen rótták a köröket szerdán reggel a Gesztenyés úti sportcsarnokban. Az alapemberek közül maradó Ruják András, Eilingsfeld János és Medve Máté mellett a Székesfehérvárról egy szezon után visszatérő Kovács Ákos, valamint a macedón Bóján Trajkovszki és a szerb Nikola Jevtovics hallgatta az instrukciókat. Az amerikai Shannon Evanst mára várják az atomvárosba, ahová akár még a héten megérkezhet a csapat negyedik külföldije. Szrecsko Szekulovics azt mondta, már megvan a kiszemeltjük, akivel tárgyalnak, és csak a finomítások vannak vissza a megállapodásig. A szakember amúgy teljesen elégedett a keret összetételével, mint fogalmazott, valamennyi játékost a klubvezetéssel egyetértésben igazolták le. A tizek között négy fiatal volt ott a tegnapi gyakorláson: Pajor Dávid, Kalmár Viktor, Szalai Milán és a Kecskemétről szerződtetett Horváth Kristóf azért is dolgozik a következő hetekben, hogy minél több lehetőséget kapjon az első csapatban. Keddig azt gondoltuk, hogy az Álba Fehérvártól távozó Keller Ákos is ott lesz majd az első tréningen, ahogy arról a városban sokfelé suttogtak. Végül jött a hivatalos bejelentés: a 29 éves válogatott cen-AZ ATOMERŐMŰ SE FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA. Szeptember 4., kedd: Falco KC Szombathely-Atomerőmű SE (Aréna Savaria, Szombathely) 18 óra. Szeptember 11., kedd: Atomerőmű SE-Pécsi VSK-Veolia (ASE Csarnok, Paks) 18 óra. Szeptember 14., péntek: Morgen Ferdinánd-emléktorter a francia sztárcsapathoz, a Pau Orthezhez szerződött. Érdekesség, hogy Gulyás Róbert, az ASE ikonja egy szezon erejéig (1999/2000) ugyancsak megfordult a Paunál. na, első nap, elődöntők: Atomerőmű SE-Turi Svitavy (cseh), Álba Fehérvár-Kaposvári KK. Időpont később. Szeptember 15., szombat: Morgen Ferdinánd-emléktorna, második nap: bronzmérkőzés, döntő. Időpont később. Szeptember 19., szerda: Pécsi VSK-Veolia- Atomerőmű SE (Lauber A paksiak hét felkészülési mérkőzésseLhangolnak a bajnoki szezonra (részletek keretes írásunkban), az elsőt szeptember 4-én, Szekulovics előző csapata, a Falco KC ellen vívják Szombathelyen. Dezső Sportcsarnok, Pécs) 18 óra. Szeptember 22., szombat: KTE-Duna Aszfalt-Atomerőmű SE (Messzi István Sportcsarnok, Kecskemét) 18 óra. Szeptember 26., szerda: Inter Bratislava (szlovák)-Atomerőmű SE (Pozsony) 18 óra. Első bajnoki mérkőzését szeptember 29-án játssza az Atom. Cseh és szlovák ellenféllel is megmérkőznek a paksiak HIRDETÉS IRÁNY A RIPORTERÁLLÁS! nemzetig sport SZERETNÉL SPORTÚJSÁGÍRÓ, SPORTRIPORTER, SPORTSZERKESZTŐ VACY MEDIA OFFICER LENN11 Diplomások jelentkezését várjuk a Testnevelési Egyetem és a Magyar Sportújságírók Szövetsége 2018 októberétől induló három féléves „Sportmédia szakirányú továbbképzésére”, amely neves oktatók közreműködésével, a Nemzeti Sport kiadójának partnerségével valósul meg. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2018. AUGUSZTUS 22. A FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEIRŐL ÉS A JELENTKEZÉS MENETÉRŐL INFORMÁCIÓK: www.tf.hu,www.sportujsagirok.hu Örök nyugalomra helyezték Farkasréten Szepesi Györgyöt Búcsú a legendás riportertől GYÁSZ A Farkasréti temetőben szerdán elbúcsúztatták Szepesi Györgyöt, a július 25-én 96 éves korában elhunyt legendás sportriportert. A gyászolók között családtagjai mellett egykori kollégái, barátai, tisztelői, valamint a sportolók képviseletében elsősorban volt labdarúgók rótták le tiszteletüket Szepesi György előtt. Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök a temetésen személyesen nem tudott megjelenni, de üzenetet küldött a családnak, melyet a szűkkörű családi búcsúztatáson olvastak fel a hozzátartozóknak. Novotny Zoltán is elbúcsúzott tanítójától, kollégájától Fotó: MTI „Hangja, egyéni stílusa elvarázsolta hallgatóit. Munkabírása, alázata példaként emelte őt a fiatal pályatársak elé” - mondta a búcsúztatón Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség alelnöke. Novotny Zoltán, Szepesi rádiós tanítványa és kollegája az elhunyt mottóját idézte: „ha bármit teszünk, tegyük szenvedéllyel, vagy sehogy” - fogalmazott Novotny. Szepesi György 1945-ben lett a Magyar Rádió munkatársa, gazdag életpályája során riporterként, tudósítóként, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökeként és sportdiplomataként is a honi sportélet kiemelkedő egyénisége volt. R. G.