Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-10 / 185. szám
4 ALMANACH 2018 - MÓRÁGY 2018. AUGUSZTUS 10., PENTEK Nemrég adták át a felújított Alsónánai utcát Ünnep után Jönnek a dolgos hétköznapok A fesztivál minden programja nagy érdeklődés mellett zajlott Lehetőségek sorát kínálja a település iskolája Hamarosan kezdődik a tanév, de ezt a Mórágyi Általános Iskola diákjainak többsége nem bánja. A viszonylag kis létszámú, családias iskola ugyanis rengeteg lehetőséget kínál a gyerekek számára. A nyolc osztályba összesen hetven diák jár, a készségtárgyakat az első-második, illetve a harmadik-negyedik osztályosok összevontan tanulják - mondta Mucska Melinda intézményvezető. Szeptember elsején a tanévnyitón kilenc elsőst köszönthetnek majd, akik egy Tüte - lévén, hogy német nemzetiségi iskoláról van szó -, csomagot kapnak útravalóul. Ebben mindig az év során hasznosítható dolgok - például írószerek, órarend, kulacs, uzsonnásdoboz, meg persze egy kis édesség - vannak. A tanév folyamán a tanórán kívüli programok gazdagságát pályázati támogatások biztosítják. Már most megvan, hogy mikor lesz a sítábor, a következő nyári tábor, ebben a tanévben is rengeteg színház-, és mozilátogatást, kirándulásokat, korcsolyázást terveznek, sportnapokat, falunapokat, különböző rendezvényeket szerveznek. A gyerekeknek lehetőségük van néptáncot tanulni, lovagolni, van kézműves-, film-, színjátszó szakkörük is, de a sort még lehetne folytatni. Szintén pályázati támogatásból tudtak olyan eszközöket beszerezni, amelyeknek köszönhetően főzőklubjuk is működik. Fontos, hogy a szülők és a falu lakói a sok programból aktívan kiveszik a részüket. Mucska Melinda intézményvezető Miután az elmúlt hétvégén sikeresen lezajlott Mórágyon a háromnapos Gránit Fesztivál, a faluban visszatértek a dolgos hétköznapokhoz. Az önkormányzatra sok munka vár, hiszen a tervezett fejlesztések többségének kivitelezése a második félévre esik. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu A hétvégén nagy sikerrel zajlott le Mórágy legjelentősebb rendezvénye, a Gránit Fesztivál. Az évek óta jól bevált programelemek mellett idén is csempésztek újdonságot a rendezvény három napjába; ilyen volt például a szombat esti motoros bemutató. Viszszatérő elem, és a helybeliek közül sokan várták most is a rally- és driftbemutatót, a főzőversenyre idén is sok, tizennyolc csapat nevezett, a barátságos focikupa keretében négy együttes - Bajmok, Szotyor, Alsónána és Mórágy - mérkőzött meg, végül a bajnoki cím a helyieknél maradt. Két sztárfellépő, Zalatnay Sarolta, valamint Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar szórakoztatta a publikumot, pénteken és szombaton este is lehetett bulizni, volt tűzijáték és a sort hosszan lehetne folytatni. A fesztivál remek alkalom arra is, hogy vendégül lássák a testvértelepülések képviselőit: Szlovákiából Fél, a Délvidékről Bajmok képviseltette magát. Továbbá most is tiszteletét tette a rendezvényen Erdélyből Kászon polgármestere, valamint a faluba érkezett Szotyor focicsapata is. A fesztivál sikeréért nagyon sokat és sokan dolgoztak, az önkormányzat ezúton is szeretne köszönetét nyilvánítani a szervezőknek, hogy a szabadidejüket e célra fordították. A település vezetésére a dolgos hétköznapokban sok munka vár. Az első félévben ez még nem járt látványos eredményekkel, de nemrég már átadhatták a felújított Alsónánai utcát. A Belügyminisztériumtól kapott támogatásból és a hozzátett önerőből nemcsak az út burkolata, hanem a járdák is rekonstrukción estek át, valamint a csapadékvíz-elvezetését is megoldották - tudatta Glöckner Henrik polgármester. Egy kisebb Amennyiben minden az önkormányzat tervei szerint alakul, jövőre már a volt gránitbánya területén, az ott kialakított szabadtéri színpadnál tarthatják meg a Gránit Fesztivált. A tervezési és engedélyezési folyamatok már lezárultak. A beruházás első ütemének költségeit pályázati forrásból szeretnék fedezni, a Leader program keretében adtak be támogatási kérelmet. A fennmaradó részt pedig TETT-forrásból finanszíroznák. Ami kétségessé teheti a megvalósulást, az a Leader pályázati forrás: ha területen térkövezett parkolóhelyet is kialakítottak. Folyamatban van az egyik megüresedett és leromlott állapotban levő önkormányzati bérlakás felújítása is. A feladatok nagyobb részén már túl vannak, az utolsó simításokon dolgoznak. A még meg nem kezdett munkák között van a kismórágyi járdarekonstrukció, beadványuk eredménye nem lesz meg legkésőbb szeptember végéig, akkor idén már nem tudják megoldani a kivitelezést és a második ütemre szánt TETT-forrásokat is át kell ütemezni. Glöckner Henrik bízik benne, hogy erre nem kell sort keríteniük, és elkészülhet a színpad, amely méltó körülményeket adna a civil szervezetek - elsősorban a Mórágyi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes - rendezvényeinek lebonyolításához, és akár új programokat is vonzhatna a településre. amely idén ősszel mindenképpen megvalósul. A Szabadság utca legkritikusabb járdaszakaszainak helyreállítására is sor kerül. Egyrészt az önkormányzat önerőből újít fel mintegy kétszáz méternyi szakaszt, másrészt pályázati forrásból, 1,2 millió forintból újulhat meg egy ötven méteres rész a hozzá tartozó árok rendezésével együtt. Szeretnének a Petőfi utca állapotán is javítani. A célra pályázatot adtak be a Belügyminisztérium kiírására, a maximális támogatási keretre, tizenötmillió forintra. Amenynyiben sikerrel járnak, a burkolat legleromlottabb szakaszát újítják fel. Még idén meg kell építeniük egy tíz férőhelyes parkolót a régi gránitbányánál, mivel a tervezett szabadtéri színpad kialakításának ez az egyik feltétele. A közeli Gránit Fogadó tágabb környezetének rendezése is a második félév feladatait gyarapítja. Többek között bográcsozót, kiülőt alakítanak ki és egy közeli forrás környékét teszik rendbe. Sokat tesznek a falu ■ •• •• / _■ közösségi életéért A falu közösségi életét jelentős mértékben meghatározza az Összetartás Mórágyért Egyesület. Számos rendezvényt szerveznek, más szervezetek, intézmények programjainak lebonyolításában pedig aktívan segédkeznek. Nagy lánosné elnök elmondta, 2011-ben 30 taggal alakultak meg, azóta ötvenöt-hatvan főre gyarapodott a létszámuk. Az év első megmozdulása a jelmezes farsangi bál, amelyen idén közel százan vettek részt, és nagy örömükre szolgált, hogy nemcsak az egyesület, hanem a fiatalabb korosztályok tagjai is képviseltették magukat. Immár sokadik alkalommal csatlakoztak a Szemem Fénye Alapítvány által hirdetett Öltözz Pirosba! felhíváshoz. Idén összesen nyolcvanhatezer forintot sikerült összegyűjteniük a Dóri Ház javára. Minden évben állítanak májusfát, ezt az eseményt két éve jótékonysági bállal is összekötik. A befolyt összeget az iskola és az óvoda javára fordítják. Iúniusban aztán a Szent Iván-napon - ekkorra egyébként a könyvtár szervez rendezvényt a településen - kitáncolják a fát. Szeptemberben egyszerre ünnepük meg az egész éves névnapokat. Az idősek világnapjára is minden évben szerveznek programot: az iskolások és az óvodások adnak műsort, valamint a szervezők egy vacsorával meg is vendégelik a szépkorúakat. Decemberben tartják évzáró összejövetelüket. Ezen felül szerveznek kirándulásokat, múzeum- és színházlátogatásokat. Nagy Jánosné elnök ■ Pályázaton múlik a színpad építése A sportegyesületnél nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás-nevelésre A fejlődés útján jár a Mórágy SE Amióta 1996-ban újjáalakult a Mórágy SE, fejlődése folyamatos. Illés Béla, a szervezet képviseletében elmondta, jelenleg felnőtt, ifi és serdülő csapatuk van, összesen nyolcvanhét sportolót fognak össze. Ez nem elhanyagolható létszám tekintetbe véve, hogy a településnek mintegy hétszáz lakosa van. Hozzátette, az iskolába hetven gyermek jár, hetven-nyolcvan százalékuk sportol. Az utánpótlásnevelés jegyében az egyesület minden nyáron szervez labdarúgó tábort, itt az ifjakat nemcsak a futball területén képzik, hanem többek között a világnézetüket is formálják, illemet tanítanak nekik. Csapataik az elmúlt három évben szépen szerepeltek a megyei bajnokságban: az ifi együttes arany-, a felnőtt csapat pedig ezüstérmes lett (minden évben). A szurkolótáborukra is büszkék lehetnek, hiszen sokan nézik a meccseiket, drukkolnak nekik. A helybeliek mellett Várdombról, Alsónánáról, Cikóról és Bátaapátiból is érkeznek a mérkőzéseikre. A Szekszárd elleni meccsükre megközelítően négyszázan voltak kíváncsiak. MÓRÁGY] HAJRA A mórágyi csapat nyerte meg a hétvégi barátságos focikupát A létesítményeik is fejlődtek, amihez az önkormányzat jelentős segítséget ad. Tavaly pályázati forrásból, mintegy harmincmillió forintos beruházás keretében épült meg kisméretű műfüves pályájuk. A nagy pályán idén eredménykijelzőt tudtak telepíteni, pályázati támogatásból, öt és félmillió forintból körbekerítik, és labdafogó hálót is elhelyeznek, valamint TAO-támogatásból szeretnék megoldani a teljes kivilágítását. Mindezen felül korszerű klub- és kiszolgálóhelyiségek, valamint felszerelések állnak sportolóik rendelkezésére. Az összeállítás megjelenését Mórágy Község Önkormányzata támogatta. A cikkeket és a fotókat Hargitai Éva készítette.