Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)
2018-07-10 / 158. szám
4. MEGYEI KÖRKÉP 2018. JULIUS 10., KEDD Jelentős beruházások növelik a völgységi falu lakóinak komfortérzetét Tovább épül, szépül a település Sokan voltak kíváncsiak a programokra, szűknek bizonyult Kismányok központja a szombati falunapon Két sikeres pályázatot is ünnepeltek a kismányokiak az elmúlt hétvégén megrendezettjói sikerült falunapon. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu KISMÁNYOK A tizenkilencedik alkalommal megtartott eseményen szombat délután zenés hívogatóval és ökumenikus istentisztelettel kezdődtek a programok. A gyerekeket ingyenes csillámtetoválás, arcfestés, ugrálóvár és kézműves foglalkozások várták, a központban felállított színpadon német és székely hagyományőrző csoportok váltották egymást. Ezúttal is nagy sikere volt a beloianniszi görög tánccsoportnak: törtek a tányérok, majd az 1964-es Oscar-díjas filmből, a Zorba, a görögből világszerte ismertté váló szirtakit gyakorolhatta a közönség. Közben természetesen folyt a sör, a pálinkaversenyre nevezett párlatokat lehetett kóstolni, a vendégeket töltött káposztával és házi pitével kínálta a rendező Kismányokért Kulturális Egyesület, amely főszervezője volt a falunapnak. A tömeget látva Simon László polgármester megjegyezte, 19 évvel ezelőtt sokan kétkedve fogadták, hogy egy kis faluban van-e létjogosultsága egy ilyen rendezvénynek. Úgy tűnik, a rendezvény kinőtte a központot, s a következő években ismét a szabadidőpark lehet a helyszíne a találkozónak. Este utcabállal zárult az esemény. Július 3-án ünnepélyes keretek között adták át a Kossuth utcában százhetvenöt méter hoszszú, betonba rakott mederlap burkolatú árkot. - Mivel a föld a vízerózió pusztító munkájának eredményeként kopott, a meder egyre mélyebb és szélesebb lett a völgységi településen - mondta a polgármester. A helyhatóság évek óta pályázott a rekonstrukcióra, míg végül a település a Tolna Megyei Önkormányzattal kötött konzorciumi szerződést, s 2016-ban zöld lámpát kapott a projekt. Az önkormányzat közel huszonegymillió forint uniós forrást fordíthatott a munkálatokra. Simon László hozzátette: fontos, biztonságot jelentő beruházással bővült a falu. A kivitelező Kész Kft. a határidő előtt elkészült a munkálatokkal, kétszáz köbméter iszapot és földet termeltek ki. A betonba rakott mederlap burkolatú árok hatszáz négyzetméternyi felületet jelent. Az ünnepélyes átadó záró momentumaként Barcsik Zoltán evangélikus lelkész és Bagi Sándor római katolikus plébános megáldotta az új árkot. A Petőfi utca újjáépítése kapcsán először 2015-ben nyújtottak be pályázatot a Belügyminisztériumhoz belterületi utak, járdák felújítására. 2017-ben a tender pozitív elbírálásban részesült, közel 15 millió forint támogatást kaptak a 275 méter hosszú útszakasz felújítására. Az úttest mellett a járda Is új burkolatot kapott, így Simon László szavait idézve „városi” utcával gazdagodott a falu. A műszaki átadás július 6-án volt, rossz szájíz azért maradt a település vezetőiben, mert egy 35- 40 méteres szakasz már nem fért bele a költségekbe. A képviselő-testület tervei szerint az önkormányzat saját költségvetése terhére a fennmaradó részt ősszel helyreállítja. A falu vezetője hozzátette: idén egy kiírásra nyújtottak be pályázatot, a Táncsics utcában 250 méter hosszan hoznák rendbe az útburkolatot. A beadott pályázati anyag elbírálásra vár. Ismertetése szerint továbbra is azért dolgoznak, hogy a különböző fejlesztésekre forrást találjanak, s olyan helyi korszerűsítések valósuljanak meg, amelyek az ott élő emberek komfortérzetét, biztonságát növelik. Az összeállítás Kismányok Község Önkormányzata támogatásával készült. Irta: Balázs László Fotók: Makovics Kornél A közösségépítést szolgálta a kisautók Cikón tartott viadala A Gemenc Zrt. webkameráival figyelhetjük őket Már kirepült egy fióka a gemenci fészekből Cl KO Megbízhatósági versenyt rendezett cikói pályáján az 1:5-ös méretarányú offroad modellezőket összefogó Open Modeling Group Hungary. Pora György, a szervezet tagja elmondta, hogy öt kéttagú csapat vett részt a versenyen, akik felváltva irányították a kis autókat. A kikötés annyi volt, hogy az egyik tag legalább félórán keresztül vezesse a járművet. A lényeg az volt, hogy a rendelkezésre álló két óra alatt minél több kört kellett megtenni a pályán. Ez a Brettschneider Zoltán - Pora György párosnak sikerül a legjobban, őket sorrendben Kovács Gábor és Dranka Tibor, Csősz Lajos és Tibor, Üveges Bence és Márton András, valamint Bíró Gábor és Sánta László követte. A díjakat Haures Csaba, Cikó polgármestere adta át. A szervezők elmondták, hogy a verseny nem volt része a hivatalos bajnoki sorozatnak, inkább a közösségépítést, a kapcsolatok erősítését szolgálta a rendezvény, amelynek végén megvendégelték az ország különböző pontjairól érkezett modellezőket, akiktől pozitív visszajelzéseket kaptak. H. E. GEMENC Megkezdődött a Gemenci erdőben fészkelő fekete gólyapár, Tóbiás és* Sára fiókáinak kirepülése. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően az elkövetkezendő néhány napban minden érdeklődő figyelemmel kísérheti a fiókák első szárnypróbálgatásait. A fiatal madarak az első kirepülés után már csak néhány napig térnek vissza a fészekre. Általában csatlakoznak egy csoporthoz és az éjszakákat egy kiválasztott fán töltik. 2017-ben egyiküknek megsérült a lába, ezért még augusztus közepén is a fészekben éjszakázott. Ő különös túlélési stratégiát alkalmazott. Mivel a földön nehezen mozgott, a közeli Sió-holtág horgászait megközelítve várta a neki juttatott kishalakat. ’ Valószínűleg több táplálékhoz jutott ezzel a módszerrel, mint a hagyományosan halászó társai, de ez a fajától idegen szelídség később, a vándorlás során veszélybe is sodorhatta. Ezt a feltételezést a kutatók azonban nem tudják további információval megerősíteni, mivel a keselyűsi fészekben nevelkedő fiókák sosem kapnak gyűrűt, nehogy a beavatkozás miatt a Az első szárnypróbálgatások következő évben új helyre költözzenek Tóbiásék. Tóbiás idén is elsőként érkezett meg az országba a fekete gólyák közül, március 2-án délután 5 órakor szállt le gemenci fészkére. Párja, Sára március közepén jött meg és rögtön nagy munkába kezdtek, hiszen ezen a télen erősen megrongálódott a fészkük. A károkat hamar helyreállították, ezt bizonyítja a március 29-i tojásrakás is, amelyet még 3 követte, így összesen 4 tojás költését kezdhették meg a szülők. Az egyik fióka a kikelés utáni napokban erősebb társai miatt nem jutott elég táplálékhoz és elpusztult. A 2012. és 2017. közötti 6 évFotó: webkamera - Gemenc Zrt. ben 14 fiatal madár hagyta el a fészket július végén, augusztus elején. Ez szám növekedik idén 17-re. Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma, a gemenci ártér a világon egyedülálló sűrűségű fekete gólya populációnak ad otthont. Ez azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek. Az erdőgazdaság mindent megtesz e fokozottan védett madarak érdekében: a foglalt fészkek köré vont védőzónában az erdészeti tevékenységeit átszervezi, valamint az egyre nagyobb számú túraútvonalak áthelyezésével biztosítja a madarak nyugalmát. TN A közösség ünnepe volt az Ezer székely leány napja CSÍKSZEREDA - Mind a magyarságot, mind a székelységet a magyar anyák tartották meg, ezért köszönetét kell mondjunk nekik - jelentette ki szombaton Csíkszeredában a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János részt vett az Ezer székely leány napja elnevezésű rendezvényen, amelyen beszédet is mondott. Ennek keretében elmondta: a nagy múltú rendezvénynek a fő üzenete elsősorban a hagyományok megőrzése és továbbadása. De mivel ez a székely leányok és asszonyok találkozója - amelyen azért a férfiak is részt vesznek -, „nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egyben a családok ünnepe.” Úgy vélte, ez a találkozó alkalmat ad arra, hogy köszönetét mondjunk a magyar és a székely anyáknak azért, hogy megtartották a magyar nemzetet. Potápi Árpád János hangsúlyozta: a találkozón először vett részt államtitkárként és Tolna megye küldöttsége révén, hiszen több magyarországi polgármester, közgyűlési elnök és képviselő is jelen volt ezen a rendezvényen. Az államtitkár bejelentette, hogy szeptember 1-jén 'Hargita és Tolna megye felveszi a testvéri kapcsolatot. B. L. A versenyzők egy emelvényről irányítják a modellautókat Fotó: M. D. A beloianniszi görög csapat látványos produkciója