Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-06 / 155. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JÚLIUS 6., PÉNTEK Kiemelt szerep jut a magyar nemzetrészek gazdasági támogatásának A határon túliaknak reményt nyújt a Köldökzsinór Program Az a cél, hogy minél több magyar gyerek szülessen, és a vegyesházasságok­ban születettek közül is mi­nél többen vállalják magyar­ságukat. Ehhez járul hozzá a Köldökzsinór Program, s azon belül az anyasági támo­gatás is. Munkatársunktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu KISHEGYES Az utóbbi nyolc év nemzetpolitikáját kívánja foly­tatni a magyar kormány a kö­vetkező négy évben is, és már a 2018-2022-es időszakra is megvannak a célok, amelyek között kiemelt szerep jut a ma­gyar identitás megőrzésének, a családok támogatásának, va­lamint a nem zenészek továb­bi gazdasági támogatásának - hangsúlyozta Potápi Árpád Já­nos nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Kishegye­sen, a XVI. Vajdasági Szabad­­egyetem megnyitóján elhang­zott beszédében. Az államtitkár felelevení­tette az utóbbi nyolc év nem­zetpolitikai lépése­it, kiemelte, hogy megteremtették azt a keretrend­szert, amelyben a magyar kormány a határon túli szer­vezetek támogatá­sával tud segíteni a nemzetrészeken. Példaként a kettős állampolgárság lehetővé téte­lét, az új Alaptörvényt, a nem­zeti összetartozás napjának létrehozását, valamint a vá­lasztásokon és a népszavazá­sokon történő részvétel lehető­vé tételét említette. Rámutatott, hogy 2014 óta rendszerszintűvé vált a nem­zetpolitika, nagyságrendileg nőttek az erre a célra fordított összegek, és a hagyományos nemzetpolitika mellett megje­lent a szülőföldön való boldo­gulás elősegítése is a gazda­sági támogatások formájában, illetve az oktatási, kulturá­lis, szociális intézményrend­szer és magyar politikai intéz­ményrendszer fejlesztésén ke­resztül. Cél, hogy minél több magyar gyermek szülessen 2018 a családok éve, és a ha­táron túli magyar családok éve is, az a cél, hogy minél több ma­gyar gyermek szülessen, és a vegyesházasságokban szüle­tettek közül is minél többen vállalják magyarságukat. Eh­hez hozzájárul a Köldökzsinór Program, azon belül az anya­sági támogatás és a babaköt­vény kiterjesztése, valamint az is, hogy a kormány olyan vál­lalkozások támogatását jelen­tette be, amelyek családbarát tevékenységet folytatnak. Po­tápi Árpád János felhívta a fi­gyelmet arra, hogy az utóbbi célra ötszázmillió forintot kü­lönítettek el, a Vajdaságból pe­dig százhúsz pályázat érkezett be, egy-egy pályázó három­hatmillió forintot nyerhet. Az előadásban elhangzott, hogy az elmúlt években mint­egy ötezer külhoni magyar in­tézmény működése és programja vált fenntarthatóvá a támogatások által, és idén tovább nö­vekedtek a támoga­tási összegek. Százötven új óvoda és bölcsőde épül Potápi Árpád János elmond­ta, 2018-ban folytatódnak a megkezdett támogatási prog­ramok, például a Kárpát-me­dencei óvodafejlesztési prog­ram, amelynek keretében több mint harmincnyolcmilliárd fo­rintból százötven új óvoda és bölcsőde épül, és több mint négyszáz intézmény újul meg. Emellett hatvanmillió forint­ból tud továbbra is működni a szakképzés-fejlesztési prog­ram, amelynek köszönhetően az idén huszonegy vajdasági szakképző intézményt támo­gatnak. Nagyságren­dileg nőttek a nemzetpo­litikai célokra fordított ősz­­szegek Fotó: Mártonfai D. Potápi Árpád János: a kormány az utóbbi nyolc év nemzetpolitikáját folytatja A Vajdaságban is javulhat a helyzet Pásztor Bálint, a Vajdasá­gi Magyar Szövetség (VMSZ) szerb parlamenti frakcióve­zetője beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vajda­ságban a magyar kormány, a VMSZ és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) azon dolgozik, hogy megkönnyít­se és elősegítse a szülőföldön való megmaradást az ott élők számára. Arra kérte a szabadegye­temen részt vevő fiatalokat, hogy ne lássák pesszimistán a világot, és ne gondolják azt, hogy nincs jövője és perspek­tívája a vajdasági magyarság­nak. Majd aláhúzta: szükség van azokra, akik politikával, közélettel foglalkoznak, mert így lehet érvényesíteni a vaj­dasági magyar érdekeket. Mint mondta: a vajdasági magyar politika legfőbb fel­adata az, hogy megteremtse a gazdasági alapokat az ott élők számára, 2010 előtt ugyan­is ezzel senki nem foglalko­zott. Az utóbbi három évben a vajdasági gazdaságfejlesz­tési programon keresztül a fi­atal magyar vajdaságiak há­zakat és termőföldeket tud­tak vásárolni, vállalkozásokat tudtak indítani, és ezáltal új munkahelyeket tudtak terem­teni. Az államtitkár kiemelte: az utóbbi években a belgrádi parlamenti munkán keresztül sikerült elérni, hogy a Vajda­ságban munkába álláskor ne hátrány, hanem előny legyen magyarnak lenni, és a nem­zeti kisebbségek tagjai pozi­tív diszkriminációban része­süljenek. A fiatal vajdasági értelmiséget célozzák meg ezzel a rendezvénnyel A Vajdasági Szabadegyetem hat napja alatt egyebek mellett az oktatás jövőjével, pszichológiai kérdésekkel, a közösségi és on­line médiával, önismerettel, pá­lyaválasztással és párkapcso­lati kérdésekkel foglalkoznak a résztvevők. A rendezvénynek he­lyet adó Kátai-tanyán ezúttal is a fiatal vajdasági magyar értelmi­ség összefogását, együtt gondol­kodását és véleményformálását érintő kérdéseket vitatnak meg. A szakmai előadásokat min­den nap beszélgetések, viták, csapatépítő foglalkozások, játé­kok és koncertek követik. A Vaj­dasági Szabadegyetem részt­vevői elsősorban a Vajdaság­ban élő és tanuló vajdasági ma­gyar fiatalok, friss diplomások és fiatal vállalkozók, Magyaror­szágon tanuló vajdasági magyar hallgatók, valamint együttmű­ködő szervezeteik tagjai, aktivis­tái. A rendezvény egy-egy nap­ján átlagosan százötven hallga­tó vesz részt. * ^ VASÁRNAP ___ ______ • • ■> -» ___ AJANLO A REGGEL KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL Zajjal bombázzák az agyakat? Az Egyesült Államok akusz­tikus támadások miatt 11 ame­rikait szállított el Kínából, akik­nél ugyanazokat a tüneteket ál­lapították meg, mint amelyek­kel a havannai nagykövetségén tavaly megbetegedett diploma­ták küszködnek. KÖZÉLET Kevés a kajszi, sok a dinnye Barackpálinka alig lesz és csillagászati áron lehet majd idén lekvárt befőzni. Meggyből sok, szilvából, almából és cse­resznyéből elég termett. A fa­gyok legtöbbet a barackoknak ártottak, kajsziból a szokásos negyede termett meg. PANORÁMA Kamikazegyerekek jöttek Európába Ontja az ötleteket az Iszlám Állam, hogy miként okozhatna minél több fájdalmat a gonosz Nyugatnak. A legújabb, hogy Szíriában kamikazénak nevelt gyerekeket küldenének európai városokba és kiemelten Francia­­országba. SZTORI Az írás és a karate erőt ad Harsányi Gábor színdarabo­kat ír, rendez, estéről estére szín­padra áll, amikor teheti, fut, ka­­ratézik, és sok időt tölt családi körben a gyerekeivel, az unokái­val. A közelmúltban ünnepelte a születésnapját, ez némi számve­tésre ösztönözte. MŰVÉSZBEJÁRÓ „Beírtam, hogy aktot is vállalok” Tizenhárom évesen már amatőr színész volt, majd el­sőre felvették a főiskolára. Ma­gyar Attila tucatnyi színház tagja lehetett, miközben volt olyan teátrum, amelynek a mű­vészeti vezetője lett. Ő Nyuszó­­muszónak a férje. SZTÁRVILÁG Hátulról hajtott bele az álló autóba TOLNA MEGYE Vádemelési ja­vaslattal zárt le a rendőr­ség egy balesettel kapcsola­tos nyomozást, amelyet egy martfűi lakos ellen folytat­tak le. A Tamási Rendőrkapi­tányság kiderítette, hogy az 57 éves férfi május 14-én dél­előtt a 64-es számú főúton au­tójával Simontornya irányá­ból Igar felé haladt, azonban nem tartott megfelelő köve­tési távolságot, illetve figyel­metlenül vezetett, és ennek következtében hátulról neki­ütközött egy forgalmi okból álló autónak. A baleset során a gyanúsított utasa súlyos sé­rülést szenvedett. 1.1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom