Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)
2018-07-04 / 153. szám
10 TV-MÚSOR 2018. JÚLIUS 4., SZERDA HETI KRIMI Horváth László Imre Farkas őrzi a nyájat------- III. rész ------Mielőtt bement a gyógyfürdőbe, inkább átsétált a szemközti, az állatkert bejáratánál lévő büféhez. A büfé éppen nyitott, alig múlt nyolc óra. Slaggal mosták a betonplaccot, hőség ígérkezett mára is. Utisz türelmesen várt, aztán amikor látták, hogy nem megy tovább, az idősebb nő magában morogva kinyitotta a kioszk ablakát. Hosszú kávét és rántott húsos zsemlét vett, a büfé székei-asztalai úsztak a vízben, egy közeli padra telepedett le. Gyerekkorában Tanti hozta el az állatkertbe, azóta volt itt néhány randevúja, de mindig is az első látogatás maradt az igazi. Még csak néhány napja volt Budapesten. Konstancában szökött meg az árvaházból, egy tengerparti kirándulás óvatlan pillanatában leugrott a dokkokról a vízbe (valakinek az az ötlete támadt, hogy az árváknak, akik zömmel a szocializmus nagy művének élő forgácsai voltak, mindenképp látniuk kell a kikötő új rakodódaruját, amiről az újság is írt). A tizenkét éves Utisz Tamás' beúszott az ipari kikötő egyik lezárt, életveszélyesnek nyilvánított mólója alá, a vasbeton cölöpök sötét erdejébe. Kivárta, hogy odakint is éjszaka legyen, számíthatott rá, hogy másnap mélyvízi búvárokkal kerestetik, nem lesz olyan szerencséje, hogy halottnak higgyék. Éjszaka kiúszott az öböl szélére, egy teherhajóhoz, amelyen, ahogy már a parton kiszúrta, magyar név díszelgett. Megkapaszkodott a horgonyláncba, de felmászni már nem bírt, eddig tartott az ereje. Az éppen őrségben lévő tengerészek észrevették és kihúzták. A kapitány kabinjában ébredt, négy éve először hallott magyar szót. A Benyovszky Móriccal tettek egy több hónapos kört a Fekete-tengeren, majd a kapitány haverjához került mint afféle titkos csomag, Mohácsig egy dunai uszály padló alatti rekeszében utazott felfelé a folyón a csempészáru közé rejtve. Mikor elérték a fővárost, a kapitány, akit Admirálisnak hívtak a háta mögött, személyesen vitte el Budára, a Fadrusz utcába. Tantihoz, akit csak gyerekkori mesékből ismert, és aki az utolsó színezüst karkötőjét adta oda a pálinkától bűzlő csempésznek, amit a dédanyja csináltatott Bécsben, még az előző században, a ’48-as forradalom előtt. A kapitány segített papírokat szerezni; Tanti a nevére akarta venni, de Tamás kitartott az Utisz mellett. Az anyja nevével sem járt volna jól, Tantiról eddig is legalább négyen írtak heti jelentést a bérházban, amely eredetileg a nagyapja tulajdona volt. Mivel az öreg annak idején támogatta a munkásokat és jóban volt magával Peyerrel is, a párt nagylelkűen Tantinak adta főbérletbe a kisebbik pincelakást. Ami Utisz Tamásnak maga volt a mennyország. És most megörökölte tőle. Meg kell szoknia Tanti hiányát. Utisz a temetés utáni szabadnapját töltötte, amit közeli hozzátartozó halála esetén utal ki a rendőrség dolgozóinak. Meg kell szoknia nélküle. De inkább nem merül el a gondolataiban, felállt a pádról, eldobta a cigarettáját, rátaposott és átsétált a Széchenyi gyógyfürdő impozáns bejáratához. A pénztárnál lepecsételték a szakszervezeti beutalóját. Fiatal lány engedte be az öltözőkhöz, de Utisznak most ránézni se volt kedve. Nemsokára már keresned kell egy kedves lányt, mondta Tanti az egyik utolsó alkalommal a Kékgolyó utcai kórház kertjében. Utisz csak biccentett a fehér köpenyes lánynak, de nem viszonozta a mosolyát, némileg gyerekes daccal indult el a körfolyosón, megkeresni a 143-as számú kabint. Több ügyük volt, amikor hasonló kabinokban találtak holttestet. Még szerencse, hogy korábban nem járt ilyen helyekre, gondolta magában, nem tudna ugyanúgy nézni rájuk. Átöltözött, és törülközőjével kiment a fürdő tágas udvarán lévő medencékhez. Háromnegyed órán át némán, gondolat nélkül csak úszott. Élvezte a vizet, jó volt és hűvös. 1984 májusa különlegesen forrónak bizonyult, már most szinte júliusi hőséget árasztottak a nappalok, és érezhetően ma sem lesz másképp. Miután végre elunta az úszást, átment az udvar másik, nagyobb, meleg vizes termálmedencéjébe.- Jó reggelt, Tamáskám! Békési doktor a medencébe vezető lépcsősor tövében ült, ahova a sakktáblát mintázó fedőlapú kőasztalokat helyezték. Egyedül volt.- Jó reggelt, doktor úr! Kerek, puha figura, a rendőrségen eunuchnak csúfolták, vékony hangja és nyilvánvaló férfiatlansága, finomkodása miatt. Utisz azonban kedvelte, öt évvel azelőtt egy többhetes kiszálláson barátkoztak öszsze, a keceli tanyavilágban történt gyilkosságsorozat felderítése idején. A nyomozati erőket csak elszeparált kalyibákba tudták helyezni éjszakára, párosával. Először a doktor nevét olvasták fel, mégiscsak a legidősebb, azonkívül ismert szaktekintély, de egy hosszú másodpercig senki nem jelentkezett párjául. Kínos lett volna, a háta mögött sokan „buzeránsnak” is nevezték. A másodperc leteltével viszont Utisz rögtön szólt, hogy „én leszek a doktor úr párja”. Mindenki nevetett, Kovács ráncolta a szemöldökét, úgy volt, egy szobában lesznek, szokásosan, de addigra tudta, hogy az öntörvényű fiatal nyomozóval fölösleges vitatkozni. Békésivel végig sakkoztak a tanyasi csűrben, cigarettáztak, a doktor valami remek konyakot is hozott Pestről, amikor az elfogyott, a helybeliek iszonyú törkölyét kortyolgatták tepertős pogácsa mellé. A vidék rettegésben élt, mióta egyre több, hasonló módszerrel elkövetett gyilkosságra derült fény, annak ellenére, hogy a médiában tilos volt akár csak utalni is rá, hogy valaki a környéken családokat irt ki, méghozzá fiatalon özvegységben maradt anyákat a kicsi gyerekeikkel. Az ügy a nyomozókat is megviselte, Utisznak jólesett a finom, művelt társaság, már belefáradt a rendőrök között megszokott közönséges elhárítási mechanizmusokba. A doktor jó volt sakkban, ezt is élvezte, változatos partikat játszottak.- „Tudjuk ki” könnyedén legyőzne minket -nevettek. Farkas valóban jobb volt a játékban mindkettejüknél, sok megalázó tapasztalat tanúsította, a pletykák szerint olykor magával Kádárral is játszott; hogy milyen eredménnyel, arról nem szólt a legenda, ennyi is elég volt, hogy Farkas beágyazottságát mutassa, Kádárról pedig mindenki tudta, hogy kiválóan sakkozik.- Üljön le, játszunk egyet a régi idők emlékére - biztatta a doktor most is Utiszt, aki letelepedett a lépcső tövéhez, elmerülve a forró vízben. Nehéz ólombábukat használtak, amik szilárdabban álltak a kőtáblán. Csendesen sakkoztak, először Utisz nyert, aztán visszavágót adott, akkor a doktor kényszerítette feladásra. Egy jó ideig még úgysem kerülhetett említésre az ügy, ami miatt találkoztak, egyre több vendég jött-ment, és abban sem bízhattak, hogy a medence vízből kiemelkedő kőfaragványai üresek, semmilyen lehallgatókészülék nincs bennük. A fürdőbe sok külföldi járt, a személyzet zöme belügyes volt, a látogatók nagy része is jelentett, valamiért a Széchenyi patinás közegébe nem tudtak nem összeesküvést vizionálni a különféle hazai titkosszolgálatok. Békési és Utisz nem voltak összeesküvők, de a téma, amit meg akartak vitatni, legalább annyira kényes volt, mint ha meg akarták volna dönteni Kádár hatalmát. Folytatás a holnapi lapszámunkban TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2018. JULUS 4., SZERDA os o ifi 4.00 4.30 I 5.05 5.30 j 7.15 9.20 10.25 12.20 12.50 13.15 13.50 15.10 16.20 16.50 18.00 19.05 19.40 20.20 21.30 22.45 23.50 0.20 1.30 2.00 Fókusz© Barátok közt © TopShop Jó reggelt, skacok! Reggeli © Asztro-Show Top Shop KölyökKalauz © Story Extra © Fókusz © Éjjel-nappal Budapest @ Szulejmán © Story Extra © Elit-A szeretet útján© RTL Híradó Esti kiadás Fókusz © Barátok közt © Éjjel-nappal Budapest © Keresem a családom © Szulejmán © RTL Híradó -Késő esti kiadás A zöld íjász ® Itthon nyaralunk! Hajdúszoboszlói nyár© Randi Taxi © < OS o ifi o 22.45 Szulejmán Óránként Híradó és időjárásjelentés 8.35 Ma reggel 8.50 Ma délelőtt 9.15 Ma délelőtt 9.35 Ma délelőtt 10.15 Ma délelőtt 10.35 Kárpát Expressz 11.15 Ma délelőtt 11.35 Forint, fillér 12.00 Déli harangszó 12.45 Ma délelőtt 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.15 Ma délután 13.35 Élő egyház 14.20 Ma délután 14.35 Kárpát Expressz 15.15 Ma délután 15.35 Család’18 16.15 Ma délután 16.35 Forint, fillér 4.55 Csapdába csalva © 5.25 Victoria, a rabszolgák megmentője © 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Topshop 10.00 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó © 13.35 Walker, a texasi kopó© 14.40 A betolakodó© 15.45 Victoria, a rabszolgák megmentője © 16.50 Feriha® 18.00 Tények 19.00 A hegyi doktor - Újra rendel © 20.00 Pénzt vagy éveket! © 21.25 Ezek megőrültek! © 22.45 A majmok bolygója: Lázadás © 0.55 Tények Extra 1.20 13 kísértet© 3.10 Tények Este 3.50 Hazudj, ha tudsz!® 4.35 Csapdába csalva © 22.45 A majmok bolygója:.,. 6.50 Kultúrklub Major Melindával 7.00 Híradó 7.35 Tere 8.00 Hírek 8.05 Napi aktuális 9.00 Hírek 9.10 Tudakozó 9.45 Kultúrklub Major Melindával 10.00 Hírek 10.05 Kettesben Szabó Anettel 11.00 Hírek 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 A munkavállalók világa 13.00 Hírek 13.05 Sajtóklub © 14.00 Híradó 14.30 Olümposz 15.00 Hírek 15.05 Építészet XXI. 15.30 Élő örökség 16.00 Híradó dÜnatvVHHBI M3l 5.55 Hajnali gondolatok 6.05 6.00 Híradó 7.00 6.40 Kenő© 7.15 6.45 Hrvatska krónika 7.20 7.10 Ecranul nostru 7.40 Magyarország finom 7.55 8.00 Balatoni nyár 2018 ® 8.50 10.00 Kisvárosi doktor© 10.55 A múlt árnyékában© 10.00 12.00 Déli harangszó 10.30 12.01 Híradó 11.00 12.50 Boldog napok Jamie 11.10 Olivérrel (élő show) © 11.15 13.25 Honfoglaló© 12.10 14.15 Martin Clunes-13.10 Emberek és állatok (Viszonyunk 13.45 az állatokhoz)© 15.10 A múlt árnyékában® 14.40 16.15 Erdészház Falkenauban © 17.10 A hegyi doktor- Újra rendel © 18.00 Híradó 15.10 18.35 Sorsok útvesztője© 19.30 Honfoglaló® 16.00 20.25 Skandináv lottó 17.00 sorsolás © 17.10 20.35 Réztábla 17.15 a kapu alatt © 22.20 Doctor Foster® 18.20 23.20 Kenő© 18.55 Daktari © Híradó Időjárás-jelentés Magyarország 2000© A pampák királya © A Silla királyság ékköve © Família Kft. © Família Kft. © Híradó Időjárás-jelentés Vészhelyzet © Pirx kalandjai © Könyörgés - Francia sanzonok magyarul Századfordító magyarok © Zene,zene, zene- Madár-zene - Beszélgetés Dr. Szőke Péter omitomuzikológussal® Hazárd megye lordjai ékköve © VIASAT3^HHHHIH M4 SPORT^^H^H 14.10 Új idők új dalai 6.05 TV SHOP 6.00 Televíziós vásárlás 5.05 FIFA 2018 14.40 Szólalj meg!-németül 6.35 Jóbarátok® ismeretterjesztő műsor Labdarúgó-vb 14.45 Szólalj meg! 7.00 Jóbarátok© 9.00 Karatés Kolumbia-Anglia-franciául 7.25 Jóbarátok® védőangyal © 7.00 Foci-vb röviden 14.50 Szólalj meg!-olaszul 7.55 Jóbarátok© amerikai akciófilm 1980 7.15 Foci-vb röviden 14.55 Szólalj meg! 8.25 Agymenők© 11.00 Maigret 7.30 Öttusa magazin- spanyolul 8.50 Agymenök© és a kicsi Albert © 8.00 FIFA 2018 15.00 Szólalj meg! - oroszul 9.15 Szívek szállodája© angol krimi-dráma, I. Labdarúgó-vb 15.05 Szólalj meg! - angolul 10.15 Szívek szállodája © évfolyam 2. rész Svédország-Svájc 15.25 Igenis, 11.10 A mentalista© 12.50 Családi ügy© 10.00 Góóól!2 Miniszter Úr! © 12.10 A mentalista© amerikai krimi 1989 21.rész 16.00 Felsős 13.10 Monk-FIúgos R.: Sidney Lumet 11.00 Fradi Tv 16.30 KulTÚRA -nyomozó ® Sz.: Sean Connery, 11.30 Foci-vb röviden Fesztiválhíradó 14.10 Monk-Rugós Dustin Hoffman, Matthew 11.45 Góóól 16.35 Mindenki Akadémiája nyomozó ® Broderick, Victoria 12.45 Gyulai Memorial 17.10 Jó tudni!© 15.10 Castle® Jackson, Bill McCutcheon -Atlétikai Magyar 17.35 Jó tudni!® 16.05 A mentalista © 15.00 A herceg© Nagydíj 18.10 Tudomány minden 17.05 A mentalista© amerikai-angol thriller 14.45 FIFA 2018 napra 18.05 Castle® 2014 Labdarúgó-vb 18.20 KulTÚRA 19.05 Két pasi - meg egy 16.45 A professzor© Belgium-Japán-Fesztiválhíradó kicsi® amerikai-arubai akciófilm 16.45 GŐÓŐH2 18.25 Ön is tudja -19.35 Két pasi - meg egy 2003 21. rész műveltségi vetélkedő kicsi® 18.30 A szökevény 2. 17.45 M4 Sport stúdió 19.00 Vers mindenkinek 20.05 Agymenők©- Életre-halálra © Kézilabda 19.01 Kulturális híradó 20.30 Agymenők© amerikai akciófilm 1998 19.30 M4 Sport stúdió 49.35 Ki hitte volna?® 21.00 Jég veled!© 21.00 Bölcsőd lesz Kézilabda 20.05 KulTÚRA -23.00 Lucifer© a koporsód © 19.50 Sporthíradó Fesztiválhíradó 0.00 Lucifer® amerikai akciófilm 2003 20.05 FIFA 2018 20.10 Tengerek, városok, 0.55 A mentalista© 23.00 21 Jump Street Labdarúgó-vb emberek © 1.55 A mentalista®-A kopasz osztag ® Anyolcaddöntök 20.50 A természet magyar 2.40 Két pasi-meg egy amerikai akció-vígjáték összes gólja fotósai © kicsi© 2012 23.05 Sporthíradó 22.20 Doctor Foster 5.10 Hazahúzó 6.00 ATV START 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Hívj és nyerj 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.30 Ékszer TV 15.30 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.00 Egyenes beszéd 21.00 ATV Híradó 21.30 Columbo ® 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 0.00 700-as klub ® 0.25 Magyarország építészete 0.30 Egyenes beszéd 2.30 Columbo ® 17.15 A Silla királyság ékköve 5.15 Bűbájos boszorkák ® 6.00 Hazudj, ha tudsz! ® 7.00 NCIS: Los Angeles © 8.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők ® 9.00 Don Matteo ® 10.20 Charly, majom a családban ® 11.25 A klinika © 12.25 Váratlan utazás © 13.30 A hegyi doktor - Újra rendel © 14.30 A Klinika ® 15.30 Chariy, majom a családban ® 16.35 Chariy, majom a családban © 17.40 Don Matteo ® 19.00 Nyomtalanul ® 20.50 A természet magyar... 6.15 Teleshop 7.20 Túl a sövényen @8.55 Időgéppel a lovagkorba © 10.50 Amerika Kapitány © 12.55 Nagyon vadon - Bolondos vadászidény © 14.50 Jack Ryan: Árnyékügynök ® 17.00 Véres játék © 19.00 Kobra ® 21.00 Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen © 23.00 Sicario - A bérgyilkos © 1.30 Emelt fővel: Az igazság harcosa © 3.25 Anakonda 3. - Az ivadék © 4.50 Amerika Kapitány © 21.00 Jég veled! 4.00 Lehetetlen küldetés © 4.55 Csapdába csalva © 5.25 Csapdába csalva ® 5.50 Családi Titkok ® 6.55 Hal a tortán © 8.00 Tények Reggel ® 8.35 Több mint Testőr © 8.40 Veled is megtörténhet! © 9.50 Magánnyomozók © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.15 100% Hazai © 13.45 Hentesek © 14.20 Csajok, Pasik, Balaton © 15.45 Tények® 16.15 Magánnyomozók © 7.30 Autósport. MobiU the Grid 8.00 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 8.30 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 9.00 Kézilabda 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Sportverda 12.00 Póker 13.00 Póker 14.00 Ökölvívás 17.00 Lóverseny. Lóverseny-magazin 17.30 Arany pillanatok 17.45 Mai helyzet 18.00 Erős emberek 19.00 UFC 20.00 Kézilabda 22.00 Kézilabda 0.00 UFC 3.00 Ökölvívás 9.00 Alma Obregon desszertjei © 9.30 Jacques Pepin: Főzni szíweF lélekkel © 10.00 Paul Hollywood mindennapi kenyere ® 10.30 Hugh mesterhármasa © 11.00 James Martin: Kalandozások Amerikában © 12.00 Justine ausztrál finomságai © 12.30 Heston hétköznapi konyhája © 13.00 Justine hétköznapi finomságai © 13.30 Justine hétköznapi finomságai © 14.00 Jó szakács, rossz szakács © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!