Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-21 / 168. szám

A fehérvári Pátkai Máté és a fradista Gorriaran párharca Fotó: MTI Kétcsapatos lesz idén is az NB I.? Tizenharmadik NB l.-es idényét kezdik a zöld-fehérek Sikeres rajttal venne lendületet a Paksi FC Simon András (fehérben) góljaira nagy szükségük lesz idén a paksiaknak Fotó: Unger Tamás LABDARÚGÁS Sorozatban ne­gyedszer rajtol 12 csapattal az OTP Bank Liga, amely vár­hatóan most is a MOL Vidi FC és Ferencváros külön csatáját hozza az aranyéremért. A két esélyes közül a Fe­rencvárosnál történt nagyobb változás: Gera Zoltán és Haj­nal Tamás visszavonult, Batik Bence és Joseph Paintsil távo­zott, de érkezett többek között az előző idény gólkirálya, Da­vide Lanzafame, illetve az iz­landi Kjartan Finnbogason. A címvédőnél az állandóság­ra voksoltak, csak peremem­berek mentek el (Bódi Ádám, Szolnoki Roland), míg a Vasas­ból Berecz Zsombort és Han­gya Szilvesztert, a DVSC-től pe­dig Sós Bencét szerződtették. A harmadik helyre előzetesen a tavalyi bronzér­mes és Magyar Ku­pa-győztes Újpest érhet oda, ahol szintén bíznak az eddigi keretben. Meghatározó játé­kos nem távozott, érkező oldalon egyelőre csak a román Rázván Horj olvasható. A dobogóra pályázik a Deb­recen és Bp. Honvéd is. Mind­két együttes a csatárposztot sínylette meg a nyáron, a haj­dúságiaknál Sós Bence és Ha­ris Tabakovic a nagy veszte­ség, igaz, a svájci támadó ke­­resztszalag-szakadás miatt „csak” hónapokra dőlt ki. Pót­lásukra érkezett a Grasshop­­perstől az albán Albion Avdi­­jaj, valamint a szlovák védő, Erik Cikos és a korábban Bé­késcsabán már bizonyító spa­nyol Ezequiel Calvente. A Lokinál is nagyobb vesz­teség érte a Honvédőt, miután az elmúlt két szezonban 59 gólt szerző Lanzafame, Éppel Márton duó elköszönt Kispest­től, ráadásul a bajnokcsapat húzóemberei közül Bobál Dá­vid (Dukla Praha) és Patrick Ikenne-King is elment. Batik Bencével, Eke Uzomával és Va­­dócz Krisztiánnal viszont ru­tin érkezett a csapathoz. Bencze Miklóssal új irányt vett a Puskás Akadémia, amely a külföldiek helyett a magyarokra próbál építeni. A szombathelyi Kiss Tamás mel­lett azért érkezett a grúz Ba­­csana Arabuli (Balmazújvá­ros), távozott viszont Stipe Ba­­celic-Grgic, Ivor Horvat és Pat­rick Mevoungou is. A felcsútiak he­lyét vette át az ab­szolút újonc Kis­­várda, amelyhez tíz itthon ismeret­len külföldi érke­zett. A bennma­radás záloga a ve­zetőedző, Kondás Elemér lehet. Az MTK-t a fiatal magyar tréner­generáció jeles képviselője, Feczkó Tamás irányítja, aki Kanta József és Torghelle Sán­dor mellett Pintér Ádámmal és Patrick Ikenne-Kinggel is együtt fog dolgozni. A Haladástól elbúcsúzott a házi gólkirály David Willi­ams, de érkezett Priskin Ta­más, a védelem fontos láncsze­me, Stef Wils viszont visszavo­nult. Fernando első teljes sze­zonját kezdi a DVTK élén, a ta­valyinál jobb helyezéshez Ver­nes Richárd és Tajti Mátyás segítheti a borsodiakat. B. S. Mezőkövesdi túrával kez­di az OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonját a Paksi FC gárdája, amely ez­zel újabb jubileumhoz ér az élvonalban. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A mai naptól szá­mítva 43 héten keresztül (az utolsó fordulót május 19-én rendezik) az OTP Bank Liga mérkőzéseiről fognak írni a lapok, s beszélni országszerte a drukkerek. Ezekben a pár­beszédekben már a 13. sze­zonban szóba kerülhet a Pak­si FC. Az atomvárosi klubnál nem babonásak, a korábbiakkal el­lentétben a szezon előtt nem a bennmaradást, hanem az első hatba kerülést tűzték ki célnak. Ezt nagyjából a tava­lyi keret teheti meg, hiszen - s ebben nem változtatott a ve­zetés - alig volt játékosmozgás Pakson. Nagy Gergely (Vasas), Horváth Péter (Sopron) és Ke­lemen Dávid (Nyíregyháza) az új igazolás, míg Koltai Tamás (Győr), Molnár Péter (Siófok) és Szakály Dénes (Mezőkö­vesd) távozott végleg, de Nik­­házi Márkkal sem számolnak a klubnál a jövőben. Csertői Aurél a hétfői anké­ten pozitívan értékelte csapa­ta felkészülését (ezeken 3 győ­zelmet, 1 döntetlent és 1 vere­séget könyveltek el), igaz, játé­kosain az utolsó mérkőzésen már látta a fáradtság jeleit. Gyulladt térde miatt majd­nem az egész alapozást ki­hagyta az előző szezon egyik legjobbja, Papp Kristóf, aki a héten ugyan már edzett, de kérdés, hogy milyen fizikai ál­lapotban várja a rajtot, s egy­általán pályára tud-e lépni. Szintén kérdés, hogy át tud­ja-e menteni jó formáját a sze­zonra Simon András, aki az öt nyári paksi találatból hár­mat jegyzett. Élvonalbeli mér­lege messze elmarad a várttól, a 28 éves, U20-as, vb-bronzér­mes csatár 62 NB l.-es mécs­esén összesen öt gól szerzett. A gólszámból is látszik, hogy továbbra sem az eredmé­nyesség a PFC erőssége, a ru­tinos védelmükben viszont to­vábbra is bízhatnak az atom­városiak, kiegészülve két fia­tal kapussal. Felállt védelem ellen nem megy annyira a játék a Paks­­nak, a Mezőkövesd pedig pont egy olyan csapat, amely biz­tos védekezésből próbál kont­rákkal veszélyeztetni - pont mint a PFC. Az atomvárosiak előnye lehet, hogy Kuttor At­tila együtteséhez hét új játé­kos csatlakozott, köztük Pat­rick Mevoungou (PAFC), aki­re viszont sérülés miatt még nem számíthat az edző. Az ér­kezőknél is nagyobb erősítés, hogy maradtak a bennmara­dás kiharcolásában főszere­pet játszó futballisták (a házi gólkirály Koszta Márk, és az előkészítő Cseri Tamás). Ez a találkozó alapjaiban meghatározhatja a két csapat szezonrajtját, ugyanis a Paks ezt követően két nemzetközi kupában érdekelt csapattal, a Videotonnal és a Bp. Honvéd­dal találkozik, a kövesdiek pe­dig Debrecenbe és Székesfe­hérvárra látogatnak. A Paksnak ez lesz a 370. NB l.-es mérkőzése, az eddi­gi mérleg 128 győzelem, 107 döntetlen és 134 vereség. Eze­ken összesen 503 gólt szerez­tek és 505-öt kaptak. OTP BANK LIGA, 1. FORDULÓ MEZŐKÖVESD ZSŐRY FC-PAKSI FC Mezőkövesd, 20.15 óra (m4sport.hu) Vezeti: Erdős József A VARRATÓ KEZDŐCSAPATOK. Paksi FC: Nagy G. - Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Szabó J. - Kecskés T., Simon Á., Bertus - Ha­raszti, Simon A., Bartha. Vezetőedző: Csertői Aurél Mezőkövesd Zsóry FC: Dombó - Lázár P„ Pillár, Wieland, Silye - Meskhi, Mlinar, Csirmaz - Vajda, Földi, Szakály D. Vezetőedző: Kuttor Attila A Vidi és a Ferencváros külön csatá­ját hozhatja idén is az NB l.-es szezon A védekezés ezúttal rendben volt, a támadójátékról viszont sok jót nem lehet mondani Gyenge játékkal jutott tovább válogatottunk VÍZILABDA A magyar férfivá­logatott rendkívül gyenge já­tékkal 4-4-es döntetlent ért el Németország ellen a Barcelo­nában zajló Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek harma­dik fordulójában, így a máso­dik helyen jutott tovább a né­gyesből. Märcz Tamás együt­tese támadásban kiábrándí­tó teljesítményt nyújtott, s az utolsó pillanatig izgulnia kel­lett az eredmény miatt. Az első magyar gólra több mint tíz percet kellett várni, ekkor Zalánkifordultle védőjé­ről, és pattintott a hálóba (1-1). A magyarok mintha minden önbizalmukat elvesztették volna, egyedül az Eb-n először vízbe ugró Vogel volt magabiz­tos, de szükség is volt rá. A fordulás után az olaszok­tól elszenvedett vereség al­kalmával többször rontó Be­­dő révén először került előny­be a magyar csapat, a németek azonban ötméteresből azon­nal egyenlítettek. A harmadik magyar fórnál Bátori kímélet­lenül vágta a léc alá a labdát, a rivális viszont Real harma­dik találatával megint egyen­lített (3-3). Ezt követően újra Vogel pillanatai következtek, a FTC fiatal kapusa számos védést mutatott be emberhát­rányban is. Vogel Soma mentett pontot a magyar válogatottnak Fotó: MTI Nyolc között A címvédő magyar női váloga­tott 8-7-re legyőzte a legutób­bi olimpián és világbajnok­ságon egyaránt bronzérmes orosz csapatot csütörtökön a csoportküzdelmek negye­dik fordulójában. Bíró Attila együttese sikerével biztosítot­ta helyét a negyeddöntőben, az viszont csak a záró fordu­lót követően dől el, hányadik helyen kerül a nyolc közé. A magyar válogatott szomba­ton 15.30-tól a németek ellen zárja a csoportkört. A németek a csapatkapitány Stamm góljával szereztek ve­zetést. A magyarok ember­előnyben sem tudtak gólt lőni, a németek viszont nem döntöt­ték el a mérkőzést, két fórt hi­báztak el. Ekkor érkezett lefor­dulásból az Eb-újonc Pohl, aki értékesített egy ziccert. A kö­vetkező magyar előny megját­­szása előtt Märcz Tamás időt kért, de Zalánki lövése elhalt a kapus kezei között. A magyar válogatott vasár­nap a nyolc, közé jutásért a C-csoport harmadik helyezett­jével találkozik, amely a Tö­rökországot 22-5-re legyőző holland csapat lesz. Balázs L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom