Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-21 / 168. szám

2018. JÚLIUS 21., SZOMBAT Nem az a sikeres, aki sokat tanul, hanem az, aki hatékonyan Folytatódnak a reformok Bódis József szerint nem támasztják alá valós adatok a diákok túlterheltségét Fotó: Kurucz Kínában is hódít a magyar elmetorna SAKK-MATT Szeptembertől már Kínában is alkalmazni fog­ják Polgár Judit Sakkpalota és Sakkjátszótér programját. A Sakkpalotában részt ve­vő magyar gyerekek 40 szá­zalékkal jobb eredményt ér­tek el a tantárgyi kompetencia­teszteken, ezentúl az ázsiai or­szágban az óvodás- és iskolás­korúak is megismerkedhetnek vele. Minden idők legjobb női sak­kozója vasárnapig egy ötna­pos versenyen tartózkodik Kí­nában, ahol a gyerekekből ál­ló csapatok nemcsak a sakk­tábla mellett, de a csapatszin­tű, a közösségi és a társadalmi problémák megoldása terén is bizonyíthatják rátermettségü­ket. Ezt követően személyesen is felkeresi a programhoz ősz­től csatlakozó iskolákat. „2016- ban kezdődtek meg a tárgyalá­sok arról, hogy a programjaink a négy-tíz éves kínai gyerme­kek számára is elérhetővé vál­janak” - mondta Polgár Judit. Hisz abban, hogy a sakk segít a 21. század generációjának el­sajátítani azokat a képessége­ket, amelyek elengedhetetle­nül szükségesek a sikeres fel­nőttkorhoz. A Sakkpalota 2013 óta vá­lasztható tantárgyként a ma­gyar nemzeti alaptanterv ré­sze, már 350 iskolában vezet­ték be, közel 15 ezePgyerekhez jutott el országszerte. MW ft BELFÖLD-KÜLFÖLD A tananyagot nem csökken­teni, hanem súlyozni kell az adott korcsoport, iskola, osz­tály, tanulócsoport igényei­hez és adottságaihoz. Az is­koláknak pedig nagyobb hangsúlyt kell helyezniük az egészségfejlesztésre, mond­ta Bódis József államtitkár. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu OKTATÁS „Csökkentjük a ta­nulók, a pedagógusok terheit, megvalósul az intézmények nagyobb szabadsága, és sze­retném, ha részesei lennének annak a párbeszédnek, amely­­lyel jobb, versenyképesebb ok­tatást tudunk biztosítani” - mondta a Magyar Időkben teg­nap megjelent interjúban Bó­dis József. Az oktatási államtit­kár kitért arra is, hogy a kor­mány folytatja az elmúlt évek­ben megkezdett reformokat az oktatás átalakítása terén, és ki­hívást lát abban, hogy a bekö­vetkező változásokról az okta­tás minden szereplőjével pár­beszédet folytassanak. A diákok sokat emlegetett túlterheltsége szerinte szub­jektív, és valós adatokkal ne­hezen vagy egyáltalán nem alátámasztható sztereotípia. Példaként említette, hogy Ma­gyarországon az OECD-orszá­­gok közül az egyik legalacso­nyabb az 1-8. osztályokban kö­telező tanítási órák száma. Ki­fejtette: nem az a sikeres, aki sokat tanul, hanem az, aki ha­tékonyan. A tananyagot pedig nem csökkenteni, hanem sú-Élménypedagógia Szeptembertől 60 iskolában indul a Komplex alapprogram, amelyben két év alatt 1500 pedagógusnak adnak új módszertani eszköztárat a tanulási hátrányok leküzdésére és az élménypedagógia bevezetésére. lyozni, rugalmasan alkalmaz­hatóvá kell tenni az adott kor­csoport, iskola, osztály, tanuló­­csoport igényeihez és adott­ságaihoz. Az államtitkár sze­rint az iskolákban változatos, a mai diákok információfeldol­gozási szokásaihoz, kommuni­kációs igényeihez alkalmazko­dó módszertanra, tapasztalati, élményközpontú, együttmű­ködésen alapuló, a probléma­­megoldó gondolkodást fejlesz­tő módszerekre van szükség. A nyelvoktatásról szóivá hangsúlyozta: fő céljuk, hogy az általános és középiskolában zajló nyelvi képzés a módszer­tani megújulás révén lehetővé tegye a gyakorlatban és a mun­kaerőpiacon jól használható, magabiztos idegennyelv-tudás megszerzését. A nemzeti öntu­dat fejlesztéséről és a hazafias nevelésről kijelentette: a tanu­lók olyan ismereteket sajátíta­nak el, amelyek a magyarság iránti érzelmeiket alapozzák meg, és amelyek személyiség­­fejlesztő tudást is jelentenek. A fiatalkorúak drogfogyasz­tásával összefüggésben el­mondta: az iskoláknak na­gyobb hangsúlyt kell helyez­niük az egészségfejlesztésre, amely akkor éri el a célját, ha nem egy problémára fókuszál, hanem egy teljes programmal kelti fel az igényt a gyermekek­ben, fiatalokban az egészsé­ges életmód iránt. A kérdésre, hogy a várakozásoknak meg­felelő-e az új fenntartói rend­szer, terveznek-e változást a Klebelsberg Központ működé­sében, Bódis József azt mond­ta, az új rendszer jelenleg sta­bil, működőképes, megfelelően finanszírozott és adósságoktól mentes. A felsőoktatásról szólva ki­emelte: a megfelelő alapkép­zések után szükség lenne a rö­vid idejű, de a piac kihívásaira, megújulására reagáló képzé­sekre is. Beszélt arról is, hogy a pedagógushiányt csökkentését szolgálja a Klebelsberg képzé­si ösztöndíj, a pedagógus-élet­pálya bevezetése és a hivatás megbecsültségének növelése. A hazai felsőoktatás erőssége­ként említette, hogy az maga­san képzett humán erőforrás­sal látja el a társadalmat, és hogy közel 30 ezer külföldi di­ák tanul a magyar egyeteme­ken, akik jó hírünket viszik a világban. Jövőre a kormány 159 milliárd forinttal többet fordít az oktatásra, így 587 milliárd­­dal több jut oktatásra a 2010-es költségvetéshez képest. Biztonságban van idehaza a zsidóság Szúnyogírtó repülőgépek miatt riasztottak Gripenek Paks fölött AN-2 típusú repülők jelentek meg az atomerőmű közelében, ezért riasztották a Gripeneket Fotó: MTI BUDAPEST Közép-Európában biztonságosabb zsidónak len­ni, mint bárhol máshol Euró­pában, és ez „összefüggésben áll a tömeges migráció okoz­ta új típusú antiszemitizmus­sal” - mondta Kovács Zoltán Orbán Viktor jeruzsálemi tár­gyalásai kapcsán az Ml-en. A kormányszóvivő szerint megkérdőjelezhetetlen a kor­mány elkötelezettsége a zsidó­ság, illetve a zsidók biztonsá­ga mellett. Megjegyezte: bár a közép- és kelet-európai régiót az antiszemitizmussal kap­csolatban Nyugat-Európában az elmúlt évtizedekben „kipé­­cézték”, az antiszemita inci­densek száma és jellege Nyu­gat-Európában messze felül­múlja azt, ami Magyarorszá­gon vagy Közép-Európában tapasztalható. A Stop Soros törvénycsomag miatt megindított uniós köte­­lezettségszegési eljárásról azt mondta: a bevándorláspárti vélemények nekimennek az új intézkedéseknek, amelyek megpróbálják felszámolni „az úgynevezett civil szervezetek visszaéléseit” szolgáló kiska­pukat. MW PAKS Szúnyogirtást végző kisre­­pülők miatt riasztották a Gripe­neket csütörtökön. A honvédel­mi tárca közölte: a légvédelmi készenléti szolgálatot azután küldték a helyszínre, hogy az AN-2 típusú repülők megje­lentek az atomerőmű körzeté­ben lévő tiltott légtérben. A va­dászgépek azonosították a kis­­repülőket, amelyek Dunaújvá­rosban szálltak fel és oda érkez­tek vissza. A pilótákat és az uta­sokat a dunaújvárosi rendőrök igazoltatták, s kiderült, hogy hatósági engedéllyel szúnyogir­tást végeztek. A Paksi Rendőr­­kapitányság eljárást indít a lé­gi közlekedés biztonságát és vé­delmét szolgáló szabályok meg­szegése miatt. MW Ősszel Washingtonba megy Putyin CSÚCS Donald Trump amerikai elnök meghívta Washingtonba Vlagyimir Putyin orosz elnököt - jelentette be a Fehér Ház szó­vivője. Trump csütörtöki Twit­­ter-bejegyzésében már utalt egy újabb csúcs lehetőségére: „türelmeüenül” várja a máso­dik találkozót Putyinnal, hogy megkezdhessék a Helsinkiben felvetett problémák megoldá­sát. Konkrétumokat is jelzett: a terrorizmus elleni küzdelmet, Izrael biztonságának ügyét, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását. A csúcs ősz­szel lehet esedékes. MW TUTI TIPPEK ES PROGRAMAJANLATOK: www.likebalaton.hu . ,.... ..... * Tudjuk mit tesz* idén nyáron

Next

/
Oldalképek
Tartalom