Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-21 / 168. szám

EGY PERCBEN SZEKSZARD Hospice részleggel gyara­podott a Tolna Megyei Balassa János Kórház. A belgyógyászat harmadik emeletén alakították ki. Ide végstá­­diumú, daganatos betegek kerülhet­nek, akik nemcsak testi, lelki gondo­zást is kapnak. ► 3 Ufót látott olvasónk UFÓKALAND Nem mindennapi leve­let kaptunk olvasónktól. A törté­net, amelyet leír, még a nyolcvanas években esett meg vele. Eszerint nemcsak repülő' csészealjat, idegen lényt is látott, egyúttal felfedezte a földönkívüliek egyik bázisát. ► 6 Balesetet okozott TOLNA Egy buszsofőr nem adta meg az elsőbbséget a 6-os út kereszte­ződésében balról érkező autósnak, ezért összeütköztek. A személygép­jármű harmincegy éves sofőrje a helyszínen életét vesztette. A busz­vezető ellen most vádat emeltek köz­úti baleset gondatlan okozása vétség miatt. Felfüggesztettre és pénzbün­tetésre számíthat. ► 2 NB I.: rajtol az új szezon LABDARÚGÁS Ma indul útjára a labda az OTP Bank Liga 2018/2019-es sze­zonjában, ahol sorozatban tizenhar­madik idényét tölti a Paksi FC. Ma Mezőkövesden a 370. NB I.-es mécs­esét játsszák az atomvárosiak. ► 16 Jó reggelt! A postás nálunk nem kétszer csenget, inkább egyszer sem. Reggel fél kilenc körül, ott­honról elmenőben pont összefutot­tam a postással. A postaládákkal szemben állt, s írt egy értesítést. Lát­tam, az én pléhdobozomban is fehér­ük valami. Kivettem. Értesítés volt, hogy hivatalos levelemet átvehetem ettől eddig a postán. Épp az imént írta a fiatalember. Mondtam neki, ha már ilyen szerencsésen összeta­lálkoztunk, adja oda a levelemet, ne kelljen sorba állnom érte. Odaad­ta. Nem reklamáltam, nem vagyok olyan. Pedig nemegyszer előfordult már, hogy délelőtt otthon voltam, s később ilyen értesítést találtam a le­vélszekrényben. A postásnak nyil­ván így egyszerűbb. Á. A. Méltósággal az út végén Szúnyogirtó kisgépek miatt jöttek a Gripenek PAKS Két honvédségi Gripen megjelenése okozott kisebb riadalmat csütörtök este Pak­son. Az atomerőmű munka­társai értesítették a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központját, hogy egy kisrepülőgép jelent meg felettük, amely vélhetően lég­térsértést követ el, ezért jelen­tek meg a vadászgépek. A Tolnai Megyei Rendőr-fő­kapitányságra 20 óra 8 perc­kor érkezett meg az erről szó­ló bejelentés. Ezzel egy idő­ben egy másik kisrepülőgép Kalocsa térségében is meg­szegte a légi közlekedés vé­delmét és biztonságát szolgá­ló szabályokat. Megállapítot­ták, hogy a kisrepülőgépek a kisapostagi repülőtéren száll­tak fel, és oda is tértek vissza. A pilótákat, valamint az uta­sokat a Dunaújvárosi Rend­őrkapitányság munkatár­sai igazoltatták. Az ellenőr­zés során a járőrök megálla­pították, hogy a kisrepülőgé­pek hatósági engedéllyel szú­nyogirtást végeztek. Az ügy­ben a Paksi Rendőrkapitány­ság Igazgatásrendészeti Osz­tálya a légiközlekedés biz­tonságát és védelmét szolgá­ló szabályok megszegése mi­att indít eljárást. A Gripenek megjelenésé­ről készített olvasói videó a Teol.hu hírportálon megte­kinthető. TN Egy apró község színes mindennapjai MURGA Gyönyörű település Murga, ahol mindössze hat­­vanhárman laknak. Bár a lehetőségeik korlátozottak, minden alkalmat megra­gadnak, ami a társasági éle­tet felpezsdítheti. A tavaly megújult művelődési ház­ban rendezvényeket is tar­tanak. Nemrég volt falunap, amely egyben az elszárma­zottak találkozója is. Eljár­nak a szomszédos települé­sek rendezvényeire is a falu­­gondnoki busszal. Ez a jármű viszi reggel iskolába a gyere­keket, és orvoshoz a betege­ket. Bár már helyben is van orvosi rendelő, itt csütörtö­könként van rendelés. A jövőt a turizmusban lát­ják, a vendégházban szál­lást is kínálnak. Minderről részletesen olvashatnak mai lapszámukban, amely a he­lyi önkormányzat jóvoltából minden murgai háztartásba eljut. ► 4 Sürgősségi: egyre nő a forgalom TOLNA MEGYE Hónapról hó­napra egyre nagyobb a for­galom a szekszárdi sürgős­ségi osztályon. Ám ennek el­sősorban nem a szeszélyes időjárás az oka, hanem az, hogy sokan a háziorvost sze­retnék megkerülni. Nem ritka, hogy valakinek a nyaralás alatt jelentkeznek panaszai, de ott nem szeret­ne orvoshoz menni, ezért hazaérkezve négy-öt nap­ja fennálló problémával ke­resi fel a szekszárdi Balas­­sa-kórház sürgősségi osztá­lyát. Kár abban bízni, hogy így gyorsabb ellátást kap­nak, mint a háziorvosnál, hi­szen a beérkezők között sor­rendet állítanak fel. Először azokat látják el, akik a leg­kritikusabb állapotban van­nak. Emiatt elképzelhető, hogy valakinek órákat kell várnia. A krónikus betegek­nek célszerű a nyaralásra előre felkészülnie. ► 2 Hálás lesz a család télen a nyár ízeiért Nemcsak pénzt takaríthat meg, de egész­ségesebben is táplálkozhat az, aki időt szán a befőzésre, savanyúság, lekvár vagy szörp készítésére. A piacon most bárki kedvére válogathat az olcsó zöldségekből, gyümölcsökből. Tény, hogy pepecselés­sel jár, de a befektetett energia megtérül. Kezdőknek néhány hasznos tippet is ösz­­szeszedtünk. Fotó: Shutterstock ► 3 Belehajt, nem adja meg az elsőbbséget Sok a figyelmetlenség Rendőri intézkedés az 56-os úton történt balesetnél Fotó: Makovics Kornél BELESETEK Nem vette észre, hogy lassít, ezért belehajtott egy autós az előtte haladóba tegnap délelőtt Szekszárdon, az 56-os főút Bátaszék irányá­ba vezető szakaszán. A napok­ban egy másik, hasonló bal­esetről is beszámoltunk. Csü­törtökön este, Őcsényben pe­dig nem adta meg az elsőbb­séget egy autós a kerékpáros­nak. A biciklis nő elesett, és az elsődleges rendőrségi adatok szerint könnyű sérülést szen­vedett. TN 2018. JÚLIUS 21., SZOMBAT • XXIX. ÉVFOLYAM, 168. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT www.teol.hu kW itt KTflN ti ÁD clftMRftlUN keresse az árusoknál. 18 16 8 SZERKESZT ŐS ÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Szeri Árpád 06-74/531-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig-hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 06-74/511-534 MA HOLNAP 33 32 vf* Napközben változóan felhős, napos idő várható. Kora estétől egy hidegfront érkeztével nyugat felől többfelé alakulhatnak ki zivatarok. ► 13 Boldog névnapot kívánunk nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom