Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-19 / 166. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JÚLIUS 19., CSÜTÖRTÖK A szintetikus szerekkel óriási károkat okozhatnak maguknak A nyári szünet a diákok szá­mára a pihenés, kikapcso­lódás ideje. Egyúttal a talál­kozók, bulik, fesztiválok sze­zonja is. A szórakozás mel­lett azonban veszélyek is le­selkednek rájuk. Venter Marianna marianna.venter@mediasworks.hu TOLNA MEGYE A nyár kísérté­seinek elsősorban a fiatal kor­osztály van kitéve. A bulikat főként az ő számukra szerve­zik, és iskolai szünet lévén ne­kik van leginkább lehetősé­gük részt venni az ilyen jel­legű programokon. A vakáció idejére jellemző a felnőtt kont­roll lazulása is.- Sok szülő gondolja azt, hogy nyáron kevésbé kell a gyerekre figyelni, mivel az is­kola és a társadalom teljesít­ménykényszere csökken, hol­ott éppen az ellenkezője igaz - mondja Kálóczi Andrea, szek­szárdi RÉV Szenvedélybe­teg-segítő Szolgálat vezetője. - Rengeteg a szabadideje a fi­atalnak, ráadásul a mai világ­ban a gyerekek nem kapnak feladatot, gyakorlatilag nem kell semmit csinálniuk otthon, azzal a címszóval, hogy egész évben tanult, most hadd pihen­jen. A sok strukturálatlan sza­badidő és kevés kontroll veszé­lyes elegyet alkothat. Főként akkor, ha a családi légkör fe­szült és a szülők nem nyújta­nak biztonságot - teszi hozzá a szakember. A legveszélyeztetettebb kor­osztály a kiskamaszoké, a tíz-tizenkét éveseké. Rájuk kell nagyon odafigyelni, de azért nem úgy, hogy gúzsba kötve érezzék magukat. A kri­tikus időszak a délutáni-esti csavargás-szórakozás. Éppen ezért a szülőknek nagyon fon­tos ismerniük a gyerekük ba­rátait, tudni, hogy kikkel és hol tölti az időt. Jó ha tudnak róla, hogy mit csinál, de nem kell mindenhová elkísérni, ám az sem helyes, ha este kó­borolnak. Kálóczi Andrea véle­ménye szerint egy tíz-tizenkét éves gyereknek este kilenc óra után már nem kellene a várost járnia. Emellett fontos, hogy segítsék a szülők megtervez­ni a gyerek napjait, legyen na­ponta egy-egy kisebb feladat a szórakozás mellett. Mint min­denben, itt is az. egyensúly a lé­nyeg. Jó, ha korának megfelelő feladatot kap, de ne legyen túl­terhelve. Ennek a vélemény­nek a kialakításában a RÉV klienseinek megismert előéle­te játszotta a főszerepet. A leg­többjük ugyanis azok közül került ki, akikre nem figyel­tek gyerekkorukban, vagy akiknél túl erős volt a kontroll, az autoritás. A szülői törődés, odafigyelés megelőzheti a bajt. A szülőknek mindig legyen idejük gyermekeikre. Például, ha bulizni, vagy játszani men­nek a pályára, előtte vagy utá­na hívják meg a gyerek bará­tait egy kis harapnivalóra, így meg tudnak ismerkedni velük. Az is jó megoldás, ha beszél­getnek más szülőkkel, akik­nek hasonló korú gyerekük van, és átadják egymásnak a tapasztalataikat. A mobilte­lefonos kapcsolattartás is jó megoldás, de meg kell egyez­ni a gyerekkel, hogy csak ak­kor hívják, ha valami fontos dolog jött közbe, amely nem tűr halasztást. Ha a szülő tíz­percenként hívogatja a cseme­tét, hogy hol van és éppen, mit csinál, az nem igazán célrave­zető. A gyerekeknek, fiatalok­nak szükségük van korlátok­ra, de az nem mindegy, hogy szigorú, vagy túlságosan laza szabályokat állítanak fel szá­mukra. A szakember felhívta a fi­gyelmet a designer drogok­ra, melyeknek egy része legá­lis, és a megtévesztő „herbál”, illetve „bio” néven fut, azaz a legalitás és az elnevezés kap­csán az a tévhit alakulhat ki, hogy természetes anyagokról, sőt egészséges szerekről van szó. A herbált (zen) cigarettá­ba csavarva, a kristályt, illet­ve egyéb stimulánsokat pedig a nyálkahártyán keresztül fel­szippantva, bedörzsölve hasz­nálják, összetételük, tisztasá­guk adagonként eltérő, ezért rendkívül veszélyes. Ezek a szintetikus szerek mérhetet­len fizikai károsodást, gyors hozzászokást, a, rövid hatás A csoporthoz tartozás vágya is belesodorhatja a fiatalokat meggondolatlan cselekedetekbe Fotó: Shutterstock miatt gyakori használatot, s fokozott pszichés tüneteket okoznak. Gyors a hozzáférés, például internetes rendelés alapján beszerezhetőek, rend­kívül olcsóak, és a tudomá­nyos elméleti marketing esz­közöket jól alkalmazó oldalak reklámja, a vonzó csomagolás, a megtévesztő leírások közre­játszanak, hogy könnyen hoz­záférhetővé váltak.- Sajnos, a tapasztalataink alapján a szegregátumokban, azaz a kisebb, marginalizá­lódott, elszegényedő városré­szekben, településeken egyre inkább terjed. Mivel a szerek összetétele, elnevezése folya­matosan változik, nehéz nyo­mon követni, s maguk a fiata­lok sem tudják, hogy mit hasz­nálnak. Az elmúlt évben kli­enseink elmondása alapján megjelentek a szintetikus opi­­átok is, amiket általában sti­mulánssal kevernek, „ütnek fel” - mondta Kálóczi Andrea. Komoly veszélyforrás az úgy­nevezett drogszemét: tű, fecs-Szilárd védelmet jelent az erős családi érzelmi támasz A kipróbálás hátterében áll­hat a kíváncsiság, a figyelem­­felhívás, a szorongás oldá­sa, vagy a csoporthoz tartozás vágya. Hiába látják a szülők gyermekeiket nagynak, egész­ségesnek, mégiscsak gyere­kek, akiknek a személyisége még éretlen, döntéseiket ér­zelmi alapon hozzák, ami sok­szor nem is tudatosul. Ezért motivációikat, félelmeiket se­gíteni kell felszínre hozni. Sok­szor hozzák ki a sodrukból a szülőket, hiszen lázadnak, sza­bályokat szegnek meg, fesze­getik a határokat. Ám ezek hátterében a saját út, az ön­meghatározás áll, s bár a lát­szat sokszor azt sugallja nincs a szülőre szüksége, ez nem így van. Minden fiatalnak támasz­ra, érzelmi támaszra, szeretet­­re, sokszor még fizikai kontak­tusra, ölelésre van szüksége, akkor is, ha verbálisán eluta­sító vagy szemtelen. A tapasz­talatok szerint a szerhasználat akkor válik rendszeressé, ha valamilyen érzelmi teher tartó­san hat a gyermekre, amit nem tud egyedül, vagy a környezet segítségével megoldani. kendő, gyógyszeres buborék­fólia, alkoholos- és energiaita­los dobozok, üvegek. Nagyon fontos, hogy aki drogszeme­tet lát, talál, ne menjen el mel­lette. Munkaidőben a 20/205- 4748-as számon lehet bejelen­teni, hol láttak drogszemetet. A bejelentés természetesen anonim. Amennyiben bármi­lyen egyéb, szenvedélybeteg­séggel összefüggő témában se­gítséget szeretne kapni valaki, akkor munkaidőben 74/413- 037-es, vagy a 20-991-5495-es telefonon várják a jelentkezé­sét. Munkaidőn kívül a revhot­­line@gmail.com e-mail-címen lehet megtenni a bejelentést. A RÉV szakképzett munkatársai kimennek a helyszínre, meg­felelő védőfelszerelésben össze­szedik a drogszemetet, és gon­doskodnak az ártalmatlanítá­sáról. Játék, tánc és Imádság egyaránt szerepelt a programban Több mint százan a táborban A repcéért fizetnek most a legtöbbet DUNASZENTGYÖRGY A helyi re­formátus gyülekezet udvara adott helyet egy hétig a Csil­lagok Isten tervében elneve­zésű, hittanos napközis tábor­nak, melyre száztízen jelent­keztek. Ráczné Pető Ildikó tá­borvezető elmondta, négy cso­portba sorolták a gyerekeket, akik vegyes életkornak (az óvodás kortól a nyolcadikos általános iskolásig) voltak. A jelentkezők többsége helybe­li volt, de csatlakoztak a fővá­rosból is, illetve azok a váro­si gyerekek, akik Dunaszent­­györgyön nyaraltak, a nagy­szülőknél. Délelőttönként a bibliai témájú beszélgetések, tanítások mellett számtalan programot is szerveztek, így jutott idő kézműves-foglalko­zásokra, sok-sok játékra, ve­télkedőkre, zenés-táncos mű­sorokra, a helyi tűzoltók jóvol­tából volt habfürdő és vizes já­tékok is. Mindemellett szám­talan emléket gyűjtöttek. Az utolsó napon, szombaton, csa­ládi napot tartottak, ahová a szülőket is várták, együtt ét­keztek, imádkoztak és játszot­tak, este pedig a paksi refor­mátus gyülekezet zeneka­ra adott műsort. A táborveze­tő elmondta, hálásak a duna­­szentgyörgyi gyülekezetnek a sok segítségért. M. l. Bemutatták mit tanultak. Képgaléria: teol.hu Fotó: Molnár Gyula TOLNA MEGYE Miközben folya­matosan vágják a búzát a gaz­dák - a repce és az árpa már raktárban van -, a tőzsdei ára­kat is figyelik. A megye gaz­dálkodóinak a többsége, ez el­sősorban a kisebb területen gazdálkodókra jellemző, köz­vetlenül az aratás után, szin­te a termőföld sarkáról értéke­sítik a gabonájukat. A nagyobb területtel ren­delkező gazdálkodók több raktárral is rendelkeznek, így ők kivárnak, hiszen tud­ják, a betakarítás idején a leg­olcsóbb a termény, legyen az repce, árpa vagy búza. A gaz­dálkodók többsége ugyan köt előre - még a vetés idején - szerződést a felvásárlókkal, de csak a várható termés fe­lét kötik le, így biztosítják magukat arról, hogy gyen­gébb ár esetén is lesz fix pi­acuk, illetve ha magasabb az ár, mint amennyi a szerződé­sükben szerepel, akkor a ter­més másik felét már így tud­ják eladni. A Haszon Agrár legfrissebb becslése szerint a következő­képpen alakulnak a hivatalos árak: a repce tonnájáért 104 ezer, a takarmányárpáért 43 ezer, a takarmánybúza tonná­jáért 47 ezer, a napraforgóért 97 ezer forintot fizetnek. M. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom