Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-20 / 141. szám

12. MEGYEI KÖRKÉP 2018. JUNIUS 20., SZERDA A századik előadás is elhangzott a Nyitott bíróság program keretében Kilenc és fél év börtön a véres leplét mosó Ágnes asszonynak Dr. Bertaldó András szívesen tart előadásokat a diákoknak, amíg van rá igény Fotó: Makovics Kornél Büntetőbíró Szekszárdon Az országos programban a bíróságok szerepet kí­vánnak vállalni a nagyko­rúvá váló korosztályok er­kölcsi és jogi nevelésében. A középiskolák dr. Bertal­dó András hét előadása kö­zül választhatnak, amelyek keretében nemcsak a bün­tetőügyek, hanem a polgári jog is terítékre kerül. Mint lapunknak elmondta, amíg van rá igény, szívesen foly­tatja az előadások sorát. Tapasztalatai szerint a fia­talok érdeklődőek, vannak kérdéseik, elmondják véle­ményüket. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu és érdekes témakörben vál­lalt előadást magyar és né­met nyelven. Időközben meg­nőtt az érdeklődés a program iránt, egyre több középiskola kéri az előadásokat. Mint el­mondta, számára ez azért ér­dekes, mert ki lehet lépni a napi rutinból és a bíróság fa­lai közül, másféle tapaszta­latokat is szerezve. Az isko­lák számára meg azért lehet­nek fontosak ezek az előadá­sok, mert ha a fiatalokban tu­datosul, és az előadások nyo­mán elfogadják, hogy nem­csak nekik, hanem mások­nak is vannak jogaik, vala­mint azt, hogy a kötelezettsé­geiket is teljesíteni kell, ak­kor már megérte részt venni a programban. Ma már hét előadás közül választhatnak a középisko­lák, amelyekben nemcsak a büntető-, hanem a polgári jog is terítékre kerül. Három elő­adás taglalja a középiskolá­sok jogi felelősségét. Az első a jogos védelemről szól, ar­ról, hogy meddig védhetjük meg magunkat, az otthonun­kat, hol kezdődik az önbírás­kodás. A második témakör a drog- és alkoholfogyasztás jo­gi megítélése, illetve közleke­dési bűncselekmé­nyek. A harmadik pedig a vélemény­­nyilvánítás téma­körét járja körbe - például a világ­hálón -, és a sze­mélyiségi jogokat is érinti. Szó esik a becsületsértés­ről, rágalmazásról, a tanárok személyiségi jogairól, vagy éppen az ismerkedés hatá­rairól, hogy ne legyen belőle zaklatás. Van egy fogyasztóvédelmi téma, az 0 még csak 14 című előadás pedig kifejezetten a hetedik-nyolcadik osztályo­soknak készült. Dr. Tóth Mihály, a büntető­jog professzora könyvei alap­ján és engedélyével meghir­detett két speciális témát is a Dr. Bertaldó András 1986-ban született Baranya megyében. A pécsi Leőwey Klára Gimná­ziumban érettségizett német tagozaton, innen, illetve a Fel­­sőszilvási Általános Iskolából ered nyelvtudása. Büntetőbíró a Szekszárdi Já­rásbíróságon, s hosszabb tá­von is büntetőügyekkel szeret­ne foglalkozni. A Nyitott bíróság programot mindaddig szívesen csinálja, amíg van rá érdeklődés a diá­kok körében. Igen jónak tart­ja, hogy a hét előadás közül a iskolák szabadon választhat­nak. Nagyon szeret olvasni, e­­mellett szabadidejében szíve­sen sportol, baráti társaság­gal kézilabdáznak vagy kosa­raznak. rendhagyó történelem- és iro­dalomórákra. Az egyik a Kilenc és fél év Ágnes asszonynak címet vi­seli az ismert Arany-ballada alapján, a másik pedig a tör­ténelemben és a közéletben előforduló bűncselekmények­ről szól. Az előbbi tárgykör­ben szerepel vagy negyven példa, míg a történelmiben közel húsz. A miért pont kilenc év hat hónap Ágnes asszonynak kérdésre dr. Bertaldó András elmondta, hogy ez egyrészt a figyelem felkeltését szolgálja, másrészt pedig alkalmat ad annak kifejtésére, hogy a bí­ró nem jogalkotó, hanem jog­­alkalmazó. A törvények ál­tal megszabott keretek kö­zött kell meghoznia az íté­leteit. Ha a büntető törvény­­könyvben az szerepel, hogy 5-től 15 évig terjedő szabad­ságvesztéssel büntetendő az emberölés, akkor annak a kö­zépmértéke 10 év, és a bíró­nak ebből kell kiindulnia az ítélkezés során. Az előadásban ezenkívül szerepel több Arany-ballada, vagy például az is, hogy Toldi Miklós jogos védelmi helyzet­ben dobta-e'el azt a bizonyos malomkövet. A megoldás az igen, hiszen dárdákkal dobál­ták, ami az emberi élet kioltá­sára irányuló támadásnak ér­tékelhető. Szerepelnek az előadásban esetenként más Arany-bal­ladák, vagy Vámos Miklós Apák könyve című regényé­ből való jogi esetek, illetve a zene területéről, a Pillangó­­kisasszonyból vett példák is. Tapasztalatai szerint a fi­atalok érdeklődőek, vannak kérdéseik, elmondják a véle­ményüket, ami pozitív viSz­­szacsatolást jelent arra nézve, hogy az előadás nemcsak fon­tos témáról szól, hanem ér­dekes is, és így talán jobban megmarad a fiatalok emléke­zetében. Az persze kérdés, hogy ké­­pesek-e és készek-e arra, hogy az életüket is ennek megfelelően alakítsák, példá­ul a Facebookon megfelelő kö­rültekintéssel járnak-e el. Mint a bíró elmondta, a szí­véhez legközelebb álló elő­adás a százból az volt, amikor tavaly ősszel az édesanyja nyolcadikos osztályában sze­repelt. Akkora volt az érdek­lődés, hogy nem is sikerült befejezni a tervezett 45 perc alatt. Másodszor is vissza kel­lett mennie. TOLNA MEGYE Megtartotta szá­zadik előadását dr. Bertal­dó András a Nyitott bíróság program keretében. Szabad­idejéből szakított erre időt, és hangsúlyozta, hogy ez termé­szetesen nem megy és nem is mehet a bírói munka rovásá­ra. Büntetőbíró a Szekszárdi Járásbíróságon, a pályafutá­sa is itt kezdődött, fogalmazó, majd titkár volt, a 30. életévét betöltve pedig sikeresen pá­lyázott a bírói posztra. Éppen befejezte 2013-ban a szak­vizsgasorozatot, amikor dr. Andó­­di László, a Nyi­tott bíróság prog­ram koordinátora megkereste, hogy indul a program Tolna megyében is. Elmondta, hogy akinek jo­gi végzettsége van és szeret­ne részt venni a munkában, kitalálhat magának olyan té­mákat, amelyekről szívesen tartana előadást, főleg kö­zépiskolásoknak. Dr. Bertal­dó András a témák kialakí­tásában figyelembe vette pe­dagógus édesanyja tanácsait, aki ismeri a fiatalok érdeklő­dését. Kezdetben három, a kö­zépiskolások számára fontos Ma már hét előadás közül választhat­nak a közép­iskolák A Teveli Fiatalok Egyesülete a bonyhádi Delfin Zenekarral összefogva adott ki hanghordozót Bukovinai székely dalok rezesbanda előadásában TEVEL A Teveli Fiatalok Egye­sületének (TEFE) bukovinai székely hagyományőrző tánc­csoportja több alkalommal mutathatta meg magát fúvós­zenei kísérettel. A tagok gon­doltak egy merészet, hogy jó lenne egy olyan hanganyag, amelyet a többi tánccsoport is használhat - mondta Asztalos Zoltán, a TEFE elnöke. A bukovinai székely hang­szeres zene, a tánccsoportok kísérete manapság elsősor­ban a vonós zenekarokra szo­rítkozik, viszonylag keveset dolgoznak „rezesekkel.” Az első világháborút követő idő­szakban jöttek divatba a falu­si fúvós zenekarok. Általában ezeket hívták lakodalmakra, táncalkalmakra, feltételezhe­tően a nagyobb hangerő mi­att. A hegedű mégis fontos maradt, hiszen a fúvós zene­kar mellett is szólt. A nagyze­nekari felállásban játszott két trombita, egy kürt, egy tuba, hegedű és dob, kiegészülve harmonikával, pozánnal. A most megjelent lemezen 23 bukovinai székely dallam hallható. A TEFE választása a bonyhádi Delfin Zenekar tag­jaira - Balogh lános, Ömböli Mihály, Ömböli Csaba, Már­kus István, Ferenc Gergely, Schuller László - esett, akik-A Delfin Zenekar többször dolgozott együtt a tánccsoporttal Beküldött fotó kel már több alkalommal dol­goztak együtt hazai és nem­­zetközi\rendezvényeken. Két évvel ezelőtt készítettek velük egy „nyers anyagot”, melyet próbákon, fellépéseken hasz­náltak. A mostanra kibővült, stúdiókörülmények között fel­vett hanganyag CD-re került. A felvétel a bonyhádi művelő­dési központban készült Gál József technikus közreműkö­désével. A CD bemutatója a XV. Bu­kovinai Székely Találkozó ke­retein belül lesz június 23-án, szombaton 12 órakor Szek­szárdon, a Babits Mihály Kul­turális Központban. B. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom