Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-16 / 138. szám
2 elyorseg n aror prae - két Évtizede A KULTÚRA ÉLVONALÁBAN A Prae című irodalmi és kultúratudományos folyóiratot a legjobb irodalmi és/vagy tudományos folyóiratok között szokták említeni. A hozzá több szálon, de mégis független szerkesztőségként működő Prae.hu művészeti portál a kultúra online felületei közül szintén az élvonalba tartozik, az itt megjelenő interjúk, kritikák, recenziók és beszámolók gyakran széles körben hivatkozási alapok. A két lap mellett hasonló néven egy kis kiadó is működik, szerzői között megtalálhatók az elmúlt két évtized fiatal magyarországi nemzedékeinek legtehetségesebb szépirodalmi vagy tudományos szerzői és műfordítói. Az annak idején egyetemisták által alapított, független, intézményekhez nem köthető Prae című folyóirat 1999 óta, azaz csaknem húsz esztendeje jelenik meg folyamatosan. A lap sok szépirodalmat közöl, emellett arculatát meghatározza a kísérleti és a peremműfajok iránti nyitottsága, igy korábban úttörő módon tudományosan foglalkozott a sci-fivel, a cyberpunkkal, a ma oly népszerű fantasyvel, a populáris műfajokkal, és legutóbb a Trónok harcával. A folyóiratban egy-egy tematikus szám terjedelmében, remek fordítók és területükön kiváló tudósok közvetítésével bemutatkozott már Észtország, Portugália, Oroszország, Brazília és Japán művészete és irodalma. A magyar művészek közt különösen odafigyeltünk Weöres Sándorra, Hajas Tiborra, Bada Dadára, Kosztolányi Dezsőre és persze Szentkuthy Miklósra, akinek Prae című, 1934- ben megjelent kultikus regényéről kapta lapunk is a nevét. A lap irodalom mellett kultúratudományokkal is foglalkozik, 2015 óta L. Varga Péter főszerkesztésével, már az ő érdeklődésének köszönhetően vaskos tudományos számokban mutatkozott meg a kortárs kultúratudomány néhány fő alakja és nemzetközi szupersztárja, például Hans Ulrich Gumbrecht és Friedrich Kittler, vagy a 21. századi líraelmélet tendenciái és tudományos divatjai. A lap története során több színes nyomtatású szám is készült, így Bach Máté fotográfus kortárs költőportréiból állt össze a Vagány históriák 1. és 2. száma, továbbá a Fénypecázás vagy Szőcs Petra filmrendező, költő fotóiból a JAK-tábor Szigligeten című lap. Némileg függetlenül a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirattól, külön szerkesztőség munkája eredményeképp 2006 óta jelenik meg a prae.hu művészeti portál (www.prae.hu). A portál szerkesztése során a kezdetektől fogva abból indultunk ki, hogy az internet alkal-Pál Dániel Levente mas a művészetekről, műalkotásokról tájékoztató, azokat elemző szövegek, képek, viták közzétételére. Ez 2006-ban még meglehetősen ritka madár volt, alig néhány online felület foglalkozott kultúrával, művészetekkel, az akkor újító és bátor kezdeményezés azóta már természetes, és már inkább az számít fehér hollónak, aki nem indít magának lapot, de legalább egy blogot vagy rajongói oldalt. A művészeti portálon körbe lehet nézni, milyen aktuális jelenségek, kérdések vannak az irodalom, színház (a táncművészet és cirkusz is elfér itt!), zene (klasszikus, pop-rock és elektronikus), film, art & design és az építészet berkeiben. Különösen fontos, hogy a gyerekeknek szánt, egyre sokszínűbb magyar (és nemzetközi) könyv- és zenei palettáról, filmekről s más alkotásokról külön csokorba szedve olvashatunk a gyerekrovatban böngészve. Az egyes művészeti ágakon belül a szövegekről tapasztalt rovatvezetők gondoskodnak, a szerzők közt pedig mindig vannak a pályájuk elején járó fiatalok is, akik itt tanulják meg a kulturális újságírás csínját-bínját. Kezdetektől fogva alkalmas a portál arra, hogy blogot írjanak a művészetekről gondolkodó emberek, a jobban sikerült blogbejegyzéseket rendszeresen szemlézzük vagy megjelenítjük a portál főoldalán is. Látogatóink emellett saját műalkotásaikat is el tudják helyezni a portfóliók menüpontban - legyenek ezek fotók, rajzok, festmények vagy bármilyen műfajú írások. A két médiumot a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány adja ki a kezdetektől fogva. (A szerző a Prae.hu főszerkesztőhelyettese.) tarca RIGOGYASZ Hudy Árpád A téli fán gyászolva üldögél egy özvegy nagy madár. Shelley: Dal Kis fekete madár ül a földön, egy lépésre az ebédlő nagy ablakától. Felnőtt, hím feketerigó. Vigasztalan eső csepereg, de ő csak gubbaszt behunyt szemmel, senkiről és semmiről nem vesz tudomást. Ember közeledtére sem mozdul, akár a macska is elvihetné. Mi baja lehet? - tanakodunk feleségemmel az apró, eleven szobrot nézegetve. Beteg? Sérülés nem látszik rajta. Egyszer csak belém hasít a felismerés: a rigó hajszálpontosan azon a helyen ül, ahol a madártetem feküdt. Két napja történt a tragédia. A diófa alatt üldögéltem a délutáni ernyedtségben, amikor kislányom ijedt hangját meghallottam. Kétségbeesetten hajolt a földre hullott, mozdulatlan rigó fölé. De abban nem volt már élet. A széles ablakon véres folt, oda csapódott röptében, teljes erővel. Azonnal szörnyethalt. A gyermek eltemette a kis áldozatot a fenyőfa tövébe, síremléket eszkábált neki, virágokat tett rá. Megsiratta. Akkor nem láttuk a hím rigót. Vajon tanúja volt párja szerencsétlenségének? Akár igen, akár nem, pontosan tudja, mi és hol történt. Ott ül, maga a megtestesült fájdalom, megszűnt számára létezni a világ. Feleségem megsimogatja, beszél hozzá, mereven tűri. Nem könnyezik, nem jajgat, nem imádkozik. Nem hozott gyertyát, virágot. Csak végtelen kétségbeesését, vigasztalhatatlan szomorúságát. Gyászát. Elmúlik egy óra, tovább esik. A madár félig felnyitja szemét, kitátja csőrét, talán ásít. Lassan, ólomnehezen megmozdul. Odébb megy, a kút mellé, levelek alá. Ott gubbaszt még egy jó darabig, a végzetes hely felé fordulva. Aztán elrepül. Azóta sem láttuk - igaz, meg sem ismernénk. Este a tejesasszonyunk megkönnyezi a történetet. Igen, mondja, a rigó, ha elveszti párját, nem választ többé társat, haláláig özvegy marad. TONNA Erdős István Van innen nem messze egy város. Ma már a legöregebbek sem emlékeznek arra, mikor nyitották az első bányát. A legtöbb lakó abba született bele, hogy mindenhol tárnák, fejtések szabdalták az erdőket, és csillék zörgése töltötte be a napjaikat. Reggelente a műszakváltást jelző dudára ébredtek, már akik nem álltak ott a sorban a csákányaikkal, este pedig, amikor már lement a nap a hegygerincek felett, az esti dudaszóra parancsolták ágyba a gyerekeiket és tértek nyugovóra. Jó élet volt ez, biztonságot adott. Aztán eljött a nap, amikor a dudaszó már nem harsant reggel, este nem jelezte a naplementét. Az itteniek hirtelen egyedül maradtak. Ekkortájt vetődtem újra erre a vidékre. Sokat utaztam ebben az időben, egy haldokló évezred végén, a munkám folyton új tájakra vitt. Egy, talán két hetet dolgoztam csak egy helyen, de ez épp elég volt. Az erdők, a hegyek semmit nem változtak azóta, hogy legutóbb itt jártam. Nem változtak az emberek sem. Ugyanazok a szénportól cserzett arcú, mokány kis öregek ültek a kocsma pultjánál, mint akikre emlékeztem. A ráncaikat a föld alatt töltött évek vájták, és bár évekig alig láttak napfényt, bőrük örökre barna maradt a bánya mocskától. Akkor este az asztalnál egyedül könyökölve, mint mindig, elkaptam beszélgetéseik foszlányait.- ... bezzeg amikor a tröszt még kiállt értünk...- ... akkor még mozi is volt itt, meg vörös szőnyeg a premierekre...- ... emlékszel, talán ezren is voltunk, amikor fellépett...- ... és még mindig ott vannak lent, reszket tőlük a lámpa. Erre felkaptam a fejem, és odafordultam.- Mondja, bátyám - szóltam közbe, és letettem a korsómat. - Kik vannak ott lent? ' - Hát a régiek - magyarázta a bácsi, aki maga is elég réginek tűnt. Megigazította vastag gyapjúzakóját, és a hegyoldal felé intett. - Mind ott vannak még ma is.- Lent, a bányában? - értetlenkedtem. Az öreg megvonta a vállát, és kiitta a sörét az üvegből. Értettem a célzást, intettem a pultosnak, hogy a következő kör az enyém. A ráncos arcú emberke elégedetten biccentett.- Hát hol máshol?- Van lent valaki a tárnában? - kérdeztem.- Édes öcsém, hisz mind lent vannak. Aki valaha lent maradt, az mind ott van ma is. Hűvös fuvallat csapta meg az arcom, hirtelen kijózanodtam.- Hát nem robbantották be a járatokat? - vontam össze a szemöldököm. Pár éve, amikor megszűnt a bányatársaság, az öszszes hírlap erről cikkezett.- Mink azért még csak lemegyünk valahogy - kacsintott rám. Ezután már nem bírtam befogni a számat. Másnap reggel, napkeltekor a néma üzemi sziréna alatt sétáltam az öreg mögött. Gumicsizmát húzott, de ugyanaz a gyapjúzakó volt rajta, mint előző este. Büszkén mutatta a hórihorgas állványt, ahonnan régen a liftet eresztették le. Aztán csak továbbment, és lassan körbevett minket az erdő.- Meílékjárat - magyarázta, amikor egy talpfákból összerótt kis kalyibához értünk. - Erről nem tudtak az urak, nem volt rajt’ a terveken. Magunknak fúrtuk, hogy ki tudjunk jönni egy kis pihenőre. A kezével mutatta, hogy miféle pihenőre gondol.- Biztonságos? - néztem bizalmatlanul a szurtos gerendákat. Az öreg válasz helyett csak elmosolyodott, aztán elővette a szebb napokat látott kis bányászlámpáját.- Amíg ennek egyenes a lángja, nincs mitől félni - mondta halkan, és meggyújtotta. Lassan haladtunk a meredek tárnában. Azt hittem, majd pislákoló félhomályban kell leereszkednünk a mélybe, de a kopott Davy-lámpa tisztességgel megvilágította a járatot. Pár méterenként a dúcpillérek gerendái mellett mentünk el, némelyiken még a bicskával belevésett kis monogramokat is láttam. Egy elágazáshoz értünk, és az öreg lefelé indult. Én már úgy gondoltam, hogy eleget láttam. Inkább visszafordultam volna, de ő csak ment tovább rendületlenül, minden gerendánál lehajtva a fejét, ahogy megszokta. Nagy sokára egy kis terembe értünk. Igyekeztem nem elképzelni a fölöttünk magasodó millió tonnányi hegyet, és a végtelen sötétséget, ami a kis lámpa fénykorén túl volt. És akkor, mint a forró aszfalt fölött a párás levegő, megremegett mellettünk a sovány szénfal. Aztán megrezdült a lámpa lángja. 1 IC ® simát» tsnoaB kArpát-meden'cei tehetséggondozó nonprofit kft. ' 99999999G1IB9 Főszerkesztő: Demeter Szilárd • Szerkesztőség Bonczidai Éva, Farkas Weltmann Endre, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Pál Dániel Levente, Szente Anita, Zalán Tibor • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI KULTURÁLIS MELLÉKLET E mail: szerkesztosegwkmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2018. június | « « 4 4
