Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-16 / 138. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JÚNIUS 16., SZOMBAT Iskolába csapott villám okozott riadalmat Az otthon védelmére érdemes áldozni Kórházba szállították a gyerekeket a kaposfői iskolából a villámcsapás után Fotó: Lang Róbert Nem várnak, a beszakadt utat hamar megjavítják BÁTASZÉK Rendkívüli testületi ülésen fogadták el szerdán az önkormányzati képviselők az idei közfoglalkoztatási prog­ram II. ütemét. Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmond­ta, július 1-től a jövő év febru­ár 28-ig 17 embert tudnak al­kalmazni közmunkásként. Ez­zel a létszámmal gyakorlatilag mindenkinek jut munka és fi­zetés, aki azt igényli. A Nyá­ri diákmunka foglalkoztatási programjáról is döntés szüle­tett, így teljes támogatással 15- 15 középiskolás korú diák dol­gozhat majd júliusban és au­gusztusban is az önkormány­zatnál. A fiatalokat napi négy órában alkalmazzák, munkát pedig az önkormányzathoz tartozó intézményekben kap­nak, ahol pakolás, takarítás és más hasonló megoldandó fel­adat vár rájuk. Kiválasztották a képviselők azt a kivitelezőt, aki a Köves­éi beszakadt út helyreállítását végzi majd el. A polgármester elmondta, a város a saját koc-A Kövesdi út alatt egy működő pince is van kázatára kezdi el a munkála­tokat, ami 8 millió forint kö­rüli összegbe kerül. Emellett pályáznak is, de nem várnak még további hónapokat amíg azt elbírálják. A helyreállítás azért nem egyszerű, mert az út alatt egy működő pince is van, és arra is kell ügyelni, hogy az ne szakadjon be. Többféle en­gedélyt jóvá kellett hagyatni, még a Belügyminisztériumból is kimentek ellenőrizi a hely­színi állapotot. Ez is közreját­szott abban, hogy a munkák megkezdése így elhúzódott - mondta a polgármester. A Cikádor Általános Isko­la és a II. Géza Gimnázium energetikai korszerűsítésé­hez kapcsolódó támogatási szerződési határidőket módo­sították a képviselők. Mind­két intézményre napeleme­ket helyeznek el. A munkála­tokkal augusztus végéig elké­szülnek, vagyis az új iskolai év kezdetén már nem zavar­ják a munkások jelenlétükkel az oktatást, ígérte a polgár­­mester. M. I. Támogatások ügyében döntöttek BUDAPEST Meghirdette 110 millió forintos keretösszegű, műszaki fejlesztéseket támo­gató pályázatát a Nemzeti Mé­dia- és Hírközlési Hatóság Mé­diatanácsa, emellett 102 mil­lió'forint támogatást nyújtott helyi és körzeti televízióknak műsorok gyártásához, vala­mint kilenc új animációs film, illetve sorozatrész gyártásá­hoz 60,6 millió forintot ítélt meg. Műsorkészítéshez támo­gatást nyert el közéleti maga­zin kategóriában többek kö­zött a Dunaföldvár TV, az RTV Szekszárd, hírműsor kategó­riában pedig a szekszárdi Tol­natáj Televízió. MTI Számolni kell azzal, hogy a zivatarokat kísérő és kiszá­míthatatlanul lecsapó villá­mok kárt tesznek az elekt­romos hálózatokban. Száz­­százalékos védelmet semmi sem nyújt, ám csökkenteni lehet a kockázatot. A komp­lex külső és belső védelem a leghatékonyabb. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Az elmúlt napok viharai nemcsak fákat dön­töttek, hanem a villámlás is több kárt okozott. Egy dombó­vári háznak a kéményébe csa­pott villám, ami emiatt ledőlt és több helyen beszakította a tetőszerkezetet. A szomszédos Somogy me­gyében, Kaposfőn szintén nagy riadalmat okozott a vi­har, hiszen egy villám a he­lyi iskolához csapott le. - Volt egy hatalmas csattanás, és az egyik wifi-routernél fényje­lenséget tapasztaltunk - nyi­latkozta a Somogyi Hírlapnak Vörös Ottó igazgató. - A szá­mítástechnikai teremből érke­zett a hír, hogy a villám való­színűleg áthúzott a hálózatra és néhány gyermeknek zsib­badnak a végtagjai. Azon­nal értesítettük a háziorvost, majd hívtuk a mentőket. Ez­után megérkeztek a rendőrök és a tűzoltók is.- Úgy tudjuk, a villámhá­rítóba csapott a villám, ám a számítástechnika-terem a közelében volt. Volt olyan di­ák, aki headsetet használt és a villámcsapás után fülét fáj­lalta, mások végtagzsibbadás­ra panaszkodtak - folytatta az igazgató. A mentők a helyszí­nen megvizsgálták a diáko­kat, akik nem szenvedtek sú­lyos sérülést, de a biztonság kedvéért tizenöt tanulót és egy felnőttet kórházba szál­lítottak. Szerencsére tűz sem ütött ki az épületben. Számolni kell azzal, hogy a zivatarokat kísérő és kiszá­míthatatlanul lecsapó villá-BÁTASZÉK Az Értetek! prog­ram helyszíne volt csütörtö­kön a bátaszéki Szenthárom­ság tér. A baleset-megelőzé­si és drogprevenciós program két éve indult azzal a céllal, hogy felelősségteljes magatar­tásra bírja a fiatalokat. A kez­dés óta több városban láthat­ták a mentési bemutatót a fia­talok, Bátaszéken az általános és középiskolásokat célozták meg vele. Bóta Gyula, a Bátaszéki Ön­­kormányzati Tűzoltóság pa­rancsnoka elmondta, hogy egy káresetet rendeztek be, amelyben egy motor és há­rom autó volt érintett. A men­mok kárt tesznek az elektro­mos hálózatokban. Százszá­zalékos védelmet semmi sem nyújt, ám csökkenteni lehet a kockázatát annak, hogy a villám kárt tegyen az ottho­nokban - mondják a szakem­berek. A legrégebbi és legismer­tebb módszer a külső villám­hárító rendszer, amely a köz­vetlen becsapódás, illetve tűz keletkezése ellen véd. Arra szolgál, hogy a villám ideális esetben a tetőre szerelt felfo-Ha szabadban éri vihar az em­bert, lehetőleg keressen vé­dett, stabil helyet. Szélvihar­ban jobb a fáktól, az épületek­től távolabb haladni, nehogy a letört ágak, cserepek sérülést okozzanak. A járműveket, a sátrakat, a gyenge szerkezetű építményeket érdemes elhagy­ni, mert belülről nem érzékel­hető a veszély, például egy fa rádőlése. Leszakadt villamos távvezetéket megközelíteni is életveszélyes, akárcsak csóna­tésben a város önkormányza­ti és önkéntes tűzoltói, men­tők, rendőrök, a Menő Moto­ros Alapítvány mentőmotoro­sa és temetkezési vállalkozás vett részt, jelezvén a történet drámaiságát. A hatásos jele­net arra világít rá, milyen tra­gédiával végződhet a tudatmó­dosító szerek használata, és a vezetés a hatásuk alatt. A bemutatót stroke-ról szó­ló előadás előzte meg. Ezen dr. Tusa Csaba neurológus szakorvos, dr. Takács András sürgősségi szakorvos és dr. Pató András családorvos lát­ta el hasznos tanácsokkal a fi­atalokat. H. E. górudakba csapjon bele, így a villámáram energiája a fel­fogóvezetékeken keresztül jut el a ház oldalán futó és a föl­deléssel összekötött levezető­höz. A rendszer megtervezé­sét és kiépítését azonban min­den esetben szakemberre kell bízni. A külső védelmet érdemes kiegészíteni a belső túlfe­szültségvédelemmel, amely­nek több fokozata létezik. Az „A” típusú túlfeszültség­védelmet, a szikraközöket kázni, fürdőzni a viharban - ír­ják a katasztrófavédelem hon­lapján. Ha villámlik, kerülni kell az an­tennák és a nagyobb fémszer­kezetek közvetlen környezetét. Sík területen a legjobb, ha le­guggol az ember összezárt a lábfejekkel, fejét lehajtva, és így várja meg a vihar elvonulá­sát. A villám általában a térség legmagasabb pontjába csap bele, ezért nem ajánlott magá­nyos fa alá húzódni. az áramszolgáltató építi be, így ez minden esetben adott. A „B” típusú túlfeszültség-le­vezetőt a fogyasztásmérőhöz kell beszerelni, a „C” típusút az elosztóba, míg a „D” típu­sút közvetlenül a berendezés elé, a betáplálási oldalon. Eze­ket rendszeresen ellenőrizni kell, de villámlás után min­denképpen, és ha villámcsa­pás érte az eszközt, akkor cse­rélni kell. Elosztókat is lehet már kap­ni „D ” típusú belső túlfeszült­ségvédelemmel, így példá­ul, ha több készülék is onnan kapja az áramot, akkor azokat nem kell külön védelemmel ellátni, a távolabbi, más áram­forrásra csatlakozó berende­zéseket viszont igen. A vé­delmi eszközök költsége jóval kevesebb, mint egy korsze­rű televízióé, amelyet túlfe­szültségvédelem nélkül köny­­nyen tönkretehet a villámlás. A komplex külső és belső vé­delem a leghatékonyabb. Ott, ahol ez nincs, vihar idején ér­demes kihúzni a fogyasztó­kat az erős- és a gyengeára­mú csatlakozókból is. A Felvidék nevezetes helyszíneivel ismerkedtek TEVEL A Határtalanul program keretében június 2. és 5. között a teveli, aparhanti és györei ta­nulók hat kísérő pedagógussal Szlovákiába látogattak - mond­ta Rónai Orsolya, az ÁMK Tevel tanára. Megismerkedtek a tria­noni békeszerződésben Ma­gyarországtól elcsatolt Felvi­dék földrajzával, történelmével, irodalmával, kultúrájával. Az első állomásuk Komárno volt. Megnézték Jókai Mór szobrát, melynél elhelyeztek egy emlék­szalagot, majd Bartók Béla em­lékművét, és felkeresték a Mik­­száth-emlékházat is. A máso­dik napon megnézték az And­­rássy-vadászkastélyt, a gom­baszögi cseppkőbarlangot, Igló főterének nevezetességeit. Út­juk harmadik napján először a Szepesi várat látogatták meg. Majd Lőcsére utaztak, először a városházát, a szégyenketre­cet, Pál mester házát, a Thur­­zó-házat, a Szent Jakab-templo­­mot nézték meg, Késmárkon a Thököly várat szemlélték meg, majd megkoszorúzták a kuruc vezér sírját. A kirándulás utol­só napját Besztercebányán töl­tötte a csoport. B. L. A segélyhívó szervezet szakmai napja LENGYEL Regionális szakmai napot tartott a Rádiós Segélyhí­vó és Infokommunikációs Or­szágos Egyesület (RSOE) Len­­gyel-Annafürdőn. A rendezvé­nyen az RSOE vezetősége mel­lett a Tolna, Somogy és Fejér megyei tagszervezetek tagjai vettek részt, akiket dr. Háber­­mayer Tamás, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság igazgatóhelyettese és Dobai Sándor, az RSOE elnöke köszön­tött. A Lengyel közelében talál­ható Szentkúti-kunyhó-öko­­háznál Gál László, a Gyulaj Zrt. munkatársa mutatta be az öko­ház, valamint az Annafürdőn található erdei iskola létrehozá­sának történetét, működését. A rendezvény résztvevői megte­kintették a Turisztikai és Ter­mészetismereti Központ kiállí­tását, majd egy rövid gyalogtú­rát tettek a parkerdőben. Á. A. Fiatalokat szólítottak meg a baleset-megelőzési és drogprevenciós bemutatóval Egy baleset helyszíne hatásos látvány Drámai jelenetek szemtanúi lehettek Bátaszéken a fiatalok Fotó: Ócsai Krisztina Veszélyes viharban csónakázni, fürdeni

Next

/
Oldalképek
Tartalom