Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-16 / 138. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JÚNIUS 16., SZOMBAT Zsáknyi nemesfém érmét gyűjtöttek össze a tanulmányi versenyeken Négy diák lett megyei talentum A legeredményesebb diákokat és felkészítő tanáraikat köszöntötték és ismerték el az ünnepségen Fotó: Mártonfai Dénes Magyar földön kiemelkedő ifjú elmék születnek, s mi hi­szünk a tudás gyarapító ere­jében. Erre hívta fel a figyel­met dr. Gábor Ferenc. A me­gyei főjegyző - Fehérvá­ri Tamás elnök jókívánsága­it is tolmácsolva - az OH Ka­posvári Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett ta­nulmányi versenyek megyei díjátadó ünnepségén kö­szöntötte a sikeres diákokat és felkészítőiket. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A Garay János Gim­názium dísztermében tartott rendezvényen dr. Kis Szilvia, az OH Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központ főosztályve­zetője, Csillagné Szánthó Poli­xéna, a városi önkormányzat humán bizottságának elnöke, valamint Gerzsei Péter tanke­rületi igazgató is megjelent. El­sőként okleveleket és könyvju­talmakat kaptak a jelentős tan­tárgyi versenyek dobogósai, majd elismerésben részesül­tek Tolna Megye Talentumai és gazdára talált a Létay Meny­­hért-díj is. Az alsó tagozatos verseny­zők eredményei. „A hétfejű tündér” komplex alsó tagozatos csapatverseny megyei döntője: 1. MIKKAMAKKA, azaz Márton Ákos, Szerémi Orsolya, Valkay Réka, Schumacher Ste­fánia (Zombai Általános Isko­la), 2. KÖNYVMOLYOK, Kóródi Réka, Matejcsek Míra, Storcz Boglárka, Bozsolik Sarolta (Bá­­taszéki Kanizsai Dorottya Ál­talános Iskola), 3. REGÉNYFA­LÓK, Marosi Janka, Rigó Han­na, Takács Tamás, Ács Attila (Várdomb-Alsónánai Általá­nos Iskola). A felső tagozatos versenyzők eredményei: Tolna megye általános isko­lái számára rendezett „Szép Magyar Beszéd” verseny terü­leti fordulója, 5-ó. osztályosok: 1. Görcsös Ákos (Szekszárdi Baka István Általános Iskola), 2. Grassy Gréta (Mórágyi Ál­talános Iskola), 3. Tóth Kris­tóf (Dunaföldvári Beszédes Jó­zsef Általános Iskola). 7-8. osz­tályosok: 1. Trapp Margaréta (Szekszárdi Dienes Valéria Ál­talános Iskola), 2. Lajter Laura (Bonyhádi Petőfi Sándor Evan­gélikus Gimnázium), 3. Sán­dor Zsigmond (Szekszárdi Ga­ray János Gimnázium). Országos történelem tanul­mányi verseny megyei döntő­je, 7-8. osztály: 1. Pál Tamás (Szekszárdi Babits Mihály Ál­talános Iskola), 2. Szabó Balázs (Szekszárdi Illyés Gyula Gya­korlóiskola),^. Káldi Kata (Ka­nizsai Dorottya Ált. Isk.). Simonyi Zsigmond helyes­írási verseny megyei döntő­je: 5. osztályosok: 2. Werner Attila (Dienes Valéria Általá­nos Iskola). 6. osztályosok: 1. Szabó Márton (Beszédes Jó­zsef Ált. Isk.), 2. Gregor Dorka (Paksi II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskola). 7. osztályosok: 1. Biró Botond (Zombai Ált. Isk.), 2. Dudás Dániel (Petőfi Sán­dor Ev. Gimn.), 3. Varga Katin­ka (Bonyhádi Széchenyi Ist­ván Általános Iskola). 8. osztá­lyosok: 2. Hermán Flóra (Paksi Vak Bottyán Gimnázium). Országos német nyelvi ver­seny megyei döntője, 7. osztá­lyosok: 1. Biró Botond (Zombai Alt. Isk.), 2. Wehovszky Kíra Tícia, 3. Füle Zsófia (mindket­tő Baka István Ált. Isk.). 8. osz­tályosok: 1. Szegner Zita (Baka István Ált. Isk.), 2. Kölliker La­ura (Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola), 3. Glück Jó­zsef (Baka István Ált. Isk.). Országos angol nyelvi tanul­mányi verseny megyei döntő­je, 7. osztályosok: 1. Tóbi Bálint (Ba­bits Mihály Ált. Isk.), 2. Fejes Dá­niel (Baka István Ált. Isk.), 3. Hajtol Ádám (Babits Mi­hály Ált. Isk.). 8. osztályosok: 1. Ba­kó Péter (Babits Mi­hály Ált. Isk.), 2. Sipos Kristóf (Iregszemcsei Deák Ferenc Ál­talános Iskola), 3. Odor András (Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium). Kaán Károly országos termé­szet- és környezetismereti ver­seny megyei döntője, 5. osztá­lyosok: 1. Tóth Zsóka (Tamási Würtz Ádám Általános Iskola), 2. Varga Zsombor (Baka István Ált. Isk.), 3. Varga Emma (Zom­bai Ált. Isk.). 6. osztályosok: 1. Görcsös Ákos (Baka István Ált. Isk.), 2. Marsai Márton (Babits Mihály Ált. Isk.), 3. Macher Ró­zsa (Deák Ferenc Ált. Isk.). Technika, életvitel és gya­korlat tantárgyi dunántúli verseny megyei döntője, 5-6. osztályosok: 1. Lénárd Nán­dor (Dienes Valé­ria Ált. Isk.), 2. Ba­logh Csanád (Ba­ka István Ált. Isk.), 7-8. osztályosok: 1. Marosi Martin Ru­ben (Dombóvári Jó­zsef Attila Általá­nos Iskola), 2. Sza­bó Bence (Deák Fe­renc Ált. Isk.), 3. Lőrincz Bence (Paksi II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskola). Kovács Fanni és Csötönyi Pál garaysta diákok somogyi nép­dalcsokra után a középiskolás versenyzők eredményei követ­keztek. Implom József középisko­lai helyesírási verseny megyei döntője, gimnáziumi kategó­ria: 1. Molnár Eszter (Garay Já­nos Gimn.), 3. Gruber Míra (Pe­tőfi Sándor Ev. Gimn.). Szak­gimnáziumi kategória: 2. Su­­hajda Adrián (Paksi Energeti­kai Szakgimnázium), 3. Ham­mer Gréta Hanna (SzSzC Ven­déglátó Szakképző Iskolája). Szakközépiskolai kategória: 2. Szabó Zoltán (SzSzC Vendéglá­tó Szakképző Iskolája). Középiskolák, „Szép Magyar Beszéd” verseny megyei dön­tője, gimnáziumi kategória: 1. Lóki Hanna (Petőfi Sándor Ev. Gimn.), 2. Oláh Péter (Garay Já­nos Gimn.), 3. Fafka Borbála (Petőfi Sándor Ev. Gimn.). Édes anyanyelvűnk orszá­gos nyelvhasználati verseny megyei döntője, gimnáziumi kategória: 1. Illés Zsófia (Pető­fi Sándor Ev. Gimn.), 2. Szabol­csi Petra (Garay János Gimn.), 3. Kovács Kristóf (Garay János Gimn.). Savaria országos történe­lem tanulmányi verseny me­gyei döntője, 9. évfolyamosok: 1. Guld Kinga, 2. Oláh Péter, 3. Angyal Réka (mindhárom Ga­ray János Gimn.). 10. évfolya­mosok: 1. Fűzi Csongor (Pető­fi Sándor Ev. Gimn.), 2. Juhász Gergely, 3. Szűcs Péter (mind­kettő Garay János Gimn.). Ránki György regionális tör­ténelemverseny megyei dön­tője, 4-5 évfolyamosok: 1. Schmidt Ákos Marcell, 2. Kacz Márk Dárius (mindkettő Pető­fi Sándor Ev. Gimn.), 3. Ács Gá­bor (Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium). 6-8 év­folyamosok: 1. Szabó Szilárd Ferdinánd (Petőfi Sándor Ev. Gimn.), 2. Dong Shiyuan Dáni­el, 3. Schneider Sebestyén Fe­renc (mindkettő Garay János Gimn.). Tolna megyei középiskolai angol műfordító verseny me­gyei döntője: 1. Dong Shiyuan Dániel (Garay János Gimn.), 2. Leber Veronika (Vak Bottyán Gimn.), 2. Joó László (Petőfi Sándor Ev. Gimn.), 3. Stier Pat­rik (Paksi Energetikai Szak­­gimn.). Irinyi János országos kö­zépiskolai kémiaverseny me­gyei döntője: 1. Molnár Balázs I.b (Petőfi Sándor Ev. Gimn.), 1. Kovács Kíra Diána Il.a (Vak Bottyán Gimn.), 2. Horváth György Máté ILa (Garay János Gimn). 1. Kolozsi Liliána Il.b, 2. László Bálint Il.b, 3. Bocz Csen­ge Il.b (mindhárom Petőfi Sán­dor Ev. Gimn.), 4. Laták Mar­cell Il.b (Garay János Gimn.). Négy megye Fejér Lipót regi­onális matematikaverseny me­gyei döntője, 11. évfolyamosok: 1. Szendrei József, 2. Tálos Zol­tán, 3. Kávási Tamás (mindhá­rom Petőfi Sándor Ev. Gimn.). 12. évfolyamosok: 1. Soós Ta­más (Energetikai Szakgimn.), 2. Scheidler Barnabás, 3. Ha­lasi Péter Benedek (mindkettő Petőfi Sándor Ev. Gimn.). Tolna Megye Önkormányza­ta „Tolna Megye Talentuma” dí­jat adományozta a következő, a tanulmányi versenyeken ki­emelkedő eredményeket elért versenyzőknek: Biró Botond, Dong Shiyuan Dániel, Görcsös Ákos, Oláh Péter. Tolna Megye Önkormányza­ta kiemelkedő felkészítő taná­ri, ' szakmai munkája elisme­réseként Létay Menyhért-dí­­jat adományozott Nagy István­nak, a Petőfi Sándor Evangéli­kus Gimnázium tanárának. Bár Tolna megye nem nagy, de ered­ményekben nagyszerű Könyvet szentelt Wosinsky Mór munkásságának a nyugdíjas orvos Racionális hívő munkája a tudós papról TOLNA A hit és a tudomány igenis összeegyeztethető. Ezt bizonyítja a tudós pap, Wo­sinsky Mór élete. Munkássá­gának kutatásával behatóan foglalkozott dr. Ótós Miklós, aki önmagát is olyasfajta em­bernek tartja. Racionális hi­tem van - mondja. Szekszárdon él, de évti­zedeken át a paksi atomerő­mű vezető orvosa volt. Ami­kor hetvenévesen, 2010-ben nyugdíjba ment, úgy érezte, hogy még van benne energia hasznos dolgok véghezvitelé­re. Egyháztörténet-kutatással kezdett foglalkozni, és 2013- ban napvilágot látott A kato­likus egyház története Szek­szárdon című kötete. A gyűj­tőmunka során lépten-nyo­­mon belebotlott a Wosinsky Mórral kapcsolatos anyagok­ba. A régészeti tevékenysé­géről, szentföldi és kaukázu­si utazásáról, néprajzi publi­kációiról is ismert lelkipász­tor 1894-től 1907-ig volt Szek­­szárd plébánosa. Nevéhez fű­ződik többek között a Béla té­ri templom díszablakainak elkészíttetése is. Ótós Miklós egy 260 olda­las könyvben összegezte élet­művét, Wosinsky Mór a tudós pap címmel. A megyei múze­um alapítójának tudományos Ótós Miklós könyvét dedikálja Beküldött kép téren elért eredményeiről vi­szonylag sok publikáció szü­letett, ez a kötet viszont, első­sorban a lelkipásztori műkö­désére összpontosít. A tavaly megjelent ki­adványt kedden a tolnai Mag-házban mutatta be és de­dikálta a szerző. A Keresztény Értelmiségi­ek Szövetségének meghívá­sára érkezett a városba, oda, ahol Wosinsky született, és ahol a sírja található. Mind­össze 53 évet élt a több nyel­ven publikáló apát-plébános, de ez idő alatt - Ótós Miklós szerint - legalább száz évre valót alkotott. W. G. Darvas Ferenc költeményei az otthonban BÁTASZÉK Már nem először adunk hírt arról, hogy újabb Tolna megyei intézmény gya­rapodott Darvas Ferenc köny­veivel. így történt ez a közel­múltban is: a Szekszárdon élő és alkotó, a Berzsenyi He­likon-díjas, valamint a Köz­jóért kitüntető díjas író-köl­tő ez alkalommal a Bátaszé­­ki Szivárvány Idősek Ottho­nát kereste fel. A szerző az eddigi gyakorlatnak megfele­lően huszonöt kötetével aján­dékozta meg a létesítményt. A köteteket Ternyei László igaz­gató vette át, a művek az in­tézmény könyvtárában vár­ják olvasóikat. Sz. Á.

Next

/
Oldalképek
Tartalom