Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-02 / 126. szám
Eb-n lapátolhat az új páros KAJAK-KENU A felnőtteknek korábban Szegeden kiosztották az érmeket, így az előző hétvégén, Győrben már csak az utánpótlás szállt harcba az Európa-bajnoki indulásért. Bartos Zsófia és Nagy Viktória nagyszerűen teljesített a győri országos bajnokságon. ► 14 Segítséget vár a város DÖNTÉSEK Visszatérítendő támogatást kér Tamásiban az önkormányzat a művelődési ház helyreállítására. Legutóbbi ülésén módosította a temetőről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendeletet a város képviselő-testülete. ► 3 Hat élet veszett oda ROBBANÁS Fülsiketítő dörej rázta meg Szekszárd központját 1949. augusztus 2-án, délelőtt fél tizenegykor. Mint a későbbi vizsgálat kiderítette, a megyeszékhelyre szállított háborús lőszerrakomány robbant fel. A szerencsétlenségben hatan vesztették életüket. ► 4 Bővítették ismereteiket TANULMÁNYÚT Spanyolországban bővítették nukleáris ismereteiket a Paks környéki települések polgármesterei. A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás útja során egy működő és egy leszerelés alatt álló atomerőművet látogatott meg a delegáció. ► 6 Jó reggelt! Bár a biciklisek is megüthetik a bokájukat, ha nincsenek felszerelkezve a szükséges eszközökkel, mégis ritkán látni olyan kerekezőt, aki maximálisan betartaná a szabályokat. Holott azok csakis az ő biztonságukat szolgálják. Hány helyen látni (illetve nem látni) az út szélén tekerő ámokfutót világítás és mellény nélkül a szürkületben, főleg ilyenkor nyár elején. A minap egy négytagú család biciklizett el mellettem késő délután, és hallottam, ahogy az anyuka óva intette a gyerekeit, hogy húzódjanak le az út szélére, mert egyiküknek sem volt lámpája. Remélhetőleg nem a saját kárukon tapasztalják meg, mekkora szükség lenne rá. M. I. Szerb embercsempészt ítélt el hat évre a bíróság SZEKSZÁRD Elítélt a Szekszárdi Járásbíróság tegnap egy szerb állampolgárságú embercsempészt (a kép előterében), aki emberek szállítására alkalmatlan, levegőtlen autóban akart illegális migránsokat Ausztriába vinni. A zárt raktérben szállított emberek közül többen rosszul is lettek. A furgont tavaly októberben az M6-os Túl sok a nyári gyerek bal eset Büntetnek, ha túlterhelt a kocsi VESZÉLYFORRÁSOK Harmincezer gyerek került kórházba 2016-ban, 470 ezren pedig ambuláns ellátásra szorultak a Magyar Gyermekorvosok Társaságának adatai szerint. - Bár a halálos gyermekbalesetek száma tizenöt év alatt a felére csök.kent, mára új veszélyforrások jelentek meg. A WHO és az UNICEF jelentése szerint a baleseti halálozások 50 százaléka, a baleseti sérülések 80 százaléka megelőzhető lenne. ► 7 Tisztújítás mentheti meg az MSZP-t POLITIKA Szorosabb együttműködésre van szükség a demokratikus ellenzék között, de ez a régi keretek között nem fog menni, komoly strukturális változásokra lenne szükség - mondta Lendvai Ildikó a Kossuth adón. ► 8 MÉRÉS Véget ért a tesztidőszak, a kormányzat által életre hívott Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM) péntektől automatikusan postázza a büntetést a túlterhelt teherautók üzemben tartóinak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az országszerte 89 mérőhelyen telepített, 107 mérőállomáson az útburkolatba süllyesztett érzékelők mérik meg az áthaladó járművek tengelyterhelését és össztömegét. ► 7 AJANLO A REGGEL KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL Torockó, az erdélyi hungarikum A Székelykő alatti mesevilág jóval többet tartogat annál, minthogy itt kétszer kel fel a nap egy különös jelenségnek hála. Bizonyos értelemben a Fehér megyei Torockón megállt az idő. Talán ezért élénkült meg a település idegenforgalma. KÖZÉLET Európa legrosszabb fogsorai A magyar gyerekek fogai a legrosszabbak Európában. Ez nem csoda: alig látnak jó példát a szüleiktől. A magyar emberek rosszul, vagy nem is mosnak fogat, alig járnak a fogorvoshoz. 65 év felett minden harmadik ember fogatlan. A HÉT TÉMÁJA „Álmokat kaptam Erőss Zsolttól” Idén a magyarok közül Varga Csaba jutott a legmagasabbra oxigénpalack nélkül. Tomboló hóviharból sikerült megmenekülnie, hogy elhelyezze azt a márványtáblát, amit Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére vitt magával a hegyre. INTERJÚ Török Tilla esete a félbevágott tökkel A Junior Prima Primissima-díjas Török Tilla énekesnő elénk varázsolja csodakertjét, ahol a legszebb szerzeményei születnek. Dalai az összetartozásról, a testvériségről és őseink gondolataiból merített értékekről szólnak. művészbejáró Hirtling István, a nagy visszatérő Hirtling István a Budapesti Gyermekszínháznál kezdett, akkor tért vissza ugyanabba az épületbe, amikor már Új Színháznak nevezték. Közben több mint egy tucat teátrumban játszott a Jászai Mari-díjas, érdemes művész. SZTÁRVILÁG SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Budavári Kata 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 06-74/511-534 MA HOLNAP >AtZ, 27 27 Strandidő ígérkezik a hétvégére, már nemcsak a medencék, de a tavak vize is kellően felmelegedett egy jó fürdőzéshez. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Kármen és Anita nevű olvasóinknak! autópályán állították meg a rendőrök. A bíróság hat év fegyházbüntetésre ítélte a sofőrt, valamint további nyolc évre kitiltotta Magyarországról. Feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője pedig fellebbezett. 1.1. Fotó: Mártonfal D. ► 2