Tolnai Népújság, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-07 / 130. szám

2018. JÚNIUS 7., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Szabics Imre százszázalékos eddig az osztrák válogatottal Hálás a lehetőségéit Szabics Imre élvezi a munkáját, és az eredmények bizonyítják, hogy rászolgált a bizalomra Fotó: MW A korábbi harminchatszo­ros válogatott csatár, Sza­bics Imre a szövetségi ka­pitány, Franco Foda segítő jeként világsztárok elleni mérkőzésekre készíti fel a legjobb osztrák labdarú­gókat, és érzi, milyen az, amikor a siker kovácsolja össze a csapatot. Somogyi Zsolt/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Futballőrület tombol Auszt­riában?- Erre mit mondjak? Ahogy értesültem, telt ház várható vasárnap - mondta mosolyog­va Szabics Imre, a harminc­hét éves, korábbi 36-szoros magyar válogatott csatár, aki jelenleg az osztrák szövetségi kapitány Franco Foda munká­ját segíti. Ausztria az elmúlt hét végén a világbajnok Né­metország ellen győzött 2-1- re, vasárnap 16 órakor pedig Brazília játszik Bécsben. - Egy biztos, jó hangulat veszi most körül a csapatot.- Amióta Franco Foda a kapi­tány, azóta öt meccs, öt győze­lem a mérleg - ezt a bizonyít­ványt nem kell megmagyaráz­ni. Bár nagy tornák előtt min­dig felvetődik a kérdés: meny­nyire vehetők komolyan a rá­hangoló meccsek? A sztárok már a tétmérkőzésre összpon­tosítanak, kerülik a sérülésve­szélyt, korábban nemegyszer a mi válogatottunk is el-elka­­pott vb-re, Eb-re készülő sztár­csapatokat...- Ne haragudjon meg, hogy ezt mondom, de kissé magya­ros gondolkodásra utal a fel­vetése. Persze, mi is tudjuk, ezek most még nem tétmérkő­zések, de azt gondolom, a vb­­re készülő csapatoknál a ke­retszűkítés előtt senki nem akar vesztesben játszani, akármekkora sztár is. A kér­dés azért ránk is vonatkozik: a mi játékosaink is végigdarál­ták a szezont tavaly július, au­gusztus óta, szerintem ők sem szeretnének sérülten elmenni nyaralni, pihenni... A lényeg tehát az, hogy reálisan nézzük a történteket: ezeket az ered­ményeket nem kell felfújni, de talán alábecsülni sem szabad, kezeljük a helyén őket.- Rendben: hol van Ausztria helye a futballvilágban?- Az osztrák válogatott nem kvalifikálta magát a világbaj­nokságra, mégis sikerült egy minivébét rendeznünk ma­gunknak: találkoztunk a há­zigazda Oroszországgal, né­hány napja a címvédő Német­országgal és most a legtöbb­ször vébéaranyérmet szer­ző Brazília ellen készülünk - azt hiszem, ilyen ellenfelek­kel bárki szívesen játszik. El­indultunk egy úton, és az el­képzelt játékban való fejlődés a legfontosabb ebben az idő­szakban. Ha ezt látjuk, ak­kor esetleg most beleférne egy-egy rosszabb eredmény is akár, de azért jobb, hogyha győzünk.- Feltételezem: nem rossz most a légkör az öltözőben...- Hasznos a csapatépítő tré­ning, a közös hegymászás vagy búvárkodás, de a legjob­ban a siker kovácsol össze egy közösséget, a győzelem erősíti a kohéziót...- ...és teszi hitelessé a szak­mai munkát.- Nem árt tisztázni vala­mit: ha lehet, kerülöm ezeket az interjúkat. Itt ugyanis nem rólam van szó. Az embernek megvan a feladata, szeretnék minél többet hozzátenni a kö­zös munkához, de jó tudni, ki­nek hol a helye. Franco Foda a szövetségi kapitány, nekem pedig az a dolgom, hogy ő si­kerre vezesse az osztrák vá­logatottat. Közös cél ez per­sze, de nem a saját karrierem foglalkoztat. Inkább hálás va­gyok a lehetőségért, hogy a stábjában dolgozhatom.- Azt tudni lehet, hogy régi kapcsolat az önöké...- így van. Amikor először, még tizenévesen, Grazba ér­keztem, klubtársak voltunk, aztán volt az edzőm, és ké­sőbb voltam az edzői stábjá­nak a tagja a Sturmnál. So­káig Thomas Kristllel együtt, amikor pedig felkérték kapi­tánynak, a tisztséget úgy vál­lalta el, hogy mi ketten ott le­gyünk mellette. Tavaly ősszel a spanyolországi edzőtáboro­zás tette lehetővé az ismer­kedést a kerettel, és nekünk, stábtagoknak könnyebb volt így, hogy mi már afféle össze­szokott csapatként kezdtünk el dolgozni.- Hogyan fogadták önöket a labdarúgók? Érdekes, hogy Ausztria szövetségi kapitánya német, egyik segítője is az, a másik magyar...- Valóban, de olyan régen dolgozunk mindhárman az osztrák futballban, hogy ez­zel senki nem foglalkozott. A kapitány próbálta mielőbb felvázolni, mit kér a csapat­tól a futball négy alaphelyze­tében, és...- Bocsánat a közbevágásért: tanulni sohasem késő, de talán valakinek nem egyértelmű, mi ez a négy alaphelyzet.- Arról van szó, hogy ki­nek mi a teendője, amikor ná­lad van a labda, amikor az el­lenfélnél van a labda, abban a pillanatban, amikor megszer­­zed a labdát és akkor, amikor elveszíted - egészen tömö­ren így foglalható össze. Nem nagy újdonság, hogy minden szituációra gyorsan kell tud­nod reagálni. Tehát eleinte kellő óvatossággal, kíváncsi­sággal indult a munkakap­csolat. Nekem annyiban volt speciális a helyzetem, hogy nemrég még játszottam, kor­ban én vagyok a legközelebb a labdarúgókhoz, vannak régi futballista társak, ellenfelek a keretben. Idővel aztán közele­dett egymáshoz a stáb és a ke­ret, egyre jobban megnyílnak a játékosok, és a győzelmek visszaigazolást adnak, hogy jó úton indultunk el.- Mennyiben változott meg az élete, mióta nem a Sturm­nál, hanem a válogatottnál dol­gozik?- Grazban élek továbbra is, Franco is itt maradt, hetente egyszer-kétszer Bécsbe uta­zunk, a szövetség munkatár­saival átbeszéljük a felkészü­léssel kapcsolatos teendőket. Tavasszal sokat voltam kül­földön, Svájcban, Angliában, Németországban néztem meg a jelölteket bajnoki meccse­ken. A klubnál hetente két­szer a meccsel járó stresszt éli át az ember, ebből jut most ke­vesebb, de munka van így is rengeteg, csak más jellegű. Amikor pedig a válogatott ját­szik, az a hét-tíz nap nagyon intenzív.- Szóval várják a brazilokat. Ilyen sorozat után a játékosok nyugodtak lehetnek, kiélvezhe­tik, hogy világsztárokkal talál­koznak és hogy ilyen őrület ve­szi körbe a csapatot?- A mentális felkészítés­be ez is belefér, de azért nem „ulibuli” meccsre készülünk a strandon: mindenki meg­kapja a feladatát, és jó len­ne azt látni, hogy a csapat­játékunk továbbra is fejlő­dik, pontosabban, hogy ilyen minőségű ellenfelek ellen is meg tudjuk valósítani, amit eltervezünk.- Itthon, a futballkedvelők fe­jében mindig ott motoszkál a gondolat: Dárdai Pál Berlinben, Lőw Zsolt Lipcsében, ön Bécs­ben dolgozik, pedig ennek a korosztálynak a tapasztalata a magyar labdarúgásnak is hasz­nos lehetne.- Nagyon sokat tanultam Dárdai Pál mellett a váloga­tottban, és most megismerhe­tem egy másik európai szövét­­ség munkáját belülről. Más feladat ez, mint klubedzőként tevékenykedni, örülök, hogy van lehetőségem ilyen közeg­ben dolgozni. Magam is úgy gondolom, hogy valamikor a jövőben a most tanultakat a magyar labdarúgásban is hasznosíthatom. A Madridban győztes Ohát Zalán reméli, hogy Tokióban is tatamira léphet Új klub, új impulzusok, nagy siker CSELGÁNCS Pályafutása eddi­gi legnagyobb sikerét érte el Ohát Zalán, aki súlycsoport­jában (100 kg) megnyerte a madridi European Opent, ez­zel 50 pontot szerzett az olim­piai kvalifikációban. Bár egy­előre még „csak” a második számú versenyző a világrang­lista ötödikje, Cirjenics Miklós mögött Ohát Zalán, a hét végén aratott győzelme talán meg­indítja a felfelé vezető úton. A Budaörsi SC dzsúdósának pedig nem úgy indult az idény, ahogyan elképzelte. „Az év elején sajnos kisebb térdsérüléssel küzdöttem, ami az április végi izraeli Európa­bajnokságra rendbe jött, de nem voltam százszázalékos, ezért Tel-Avivban nem tud­tam mindent kiadni magam­ból - mondta Ohát. - Utána nagy energiát fektettünk a re­habilitációba, ami jól sikerült, s teljes értékű munkát tudtam végezni új egyesületemben, a Budaörsi SC-ben.” Oháték az új klubban nagy hangsúlyt helyeztek az erő-ál­lóképesség fejlesztésére, sike­rült is visszanyernie azt a for­mát, amellyel már magabizto­san tudott tatamira lépni. „A madridi eredményem po­zitív visszajelzés arról, hogy jó úton járunk. Régóta ben­nem volt egy érem, de csak most állt össze minden ahhoz, hogy ezt kihozzam magamból- folytatta a versenyző, aki bízik benne, hogy a kétéves olimpiai kvalifikációban is si­kerül eredményesnek lennie.- A kvalifikációt tekintve re­álisan Cirjenics Mikinek van több esélye, de elég sok idő van még Tokióig, bármi meg­történhet, és az edzőmmel minden nap azért dolgozunk, hogy Tokióban tatamira lép­hessek.” Ohát Zalán következő verse­nye a június végi celjei Euró­pa-kupa lesz, amellyel már az augusztusi budapesti Grand Úgy érzi, jó úton jár Fotó: MW Prix-re készül. A hazai ver­seny főpróbája pedig a zágrá­bi GP lesz, utóbbi két viadalon szeretne érmet szerezni, majd beverekedni magát a bakui világbajnoki csapatba. Úgy ér­zi, az új egyesület, a váltás új impulzusokat is hozott az éle­tébe, amelyekre szüksége is volt a jövője szempontjából. „Az elmúlt időszakban úgy éreztem, hogy egy helyben toporgok Ceglé­den - mondta Ohát Zalán. - A félreértés elkerülése végett: rengeteget tanultam, fejlőd­tem korábbi klubomnál is, de meg kellett hoznom ezt a dön­tést.” Lipiczky Ágnes/NS JEGYZET Zsíró d’ Fehérvár Petri k József jegyzet@mediaworks.hu A brit kerekes, Cristopher Froome Giro d’Italián ara­tott győzelme kapcsán jutott eszembe egyből két törté­net is. Az eseményeket leg­inkább csak a sportág és az időbeni azonosság kapcsol­ja össze. Harminc-harminc­öt éve a legendás belga Ed­dy Merckx volt képes Cristo­pher Froome előtt utoljá­ra arra, hogy egy esztendő leforgása alatt megnyerje mindhárom nagy kerékpá­ros körversenyt, azaz a Gi­­rót, a Vueltát és a Tourt is. Ez idő tájt még lelkes és népes kerékpáros szakosztály mű­ködött a „bányászok sport­egyesületénél” is, amelynek motorja, szakosztályvezető­je, edzője és szerelője Boros Feri bácsi volt. Emlékszem, Feri bá’, ha a bicósok nem tekertek éppen a környéken, akkor a futball­­stadion aljában, a műhely mélyén bütykölte a drótsza­marakat. Feri bá’-val ugyan megtiszteltetés volt a kézfo­gás, de ezt, jobb, ha óvato­san tette az emberfia, mert az öreg „praclija” mindig olajos volt... Hetvennégyet írtunk, ami­kor a belga csodakerekes - ha jól emlékszem - immá­ron ötödször nyerte meg a francia körversenyt. A tévé abban az időben alig közve­tített valamit is erről a sport­ágról, így csak a Népsport hátsó oldalainak egyikén ol­vashattunk a hírről. Az vi­szont sehol nem látott nap­világot, hogy eközben Bo­ros Feri bácsi kis csapata a szomszédban készül egy nagy, szintén körverseny­re... Az adott nap reggelén Fe­ri bá’ és a fiúk be is pattan­tak a felturbózott Barkas­­ba, amelynek tetején ott ékeskedtek a csillogó-villo­­gó Csepel bringák. Termé­szetesen az öreg által fabri­kált kerékpártartóban... Az­tán, amikor megérkezett a társaság a tett helyszíné­re, mindenki nyeregbe pat­tan, és uzsgyi... Ahogy azon­ban telt-múlt az idő, ahogy fogytak a kilométerek, egy­­re-másra dőltek ki a menők. Az egyik defektet jelentett, a másiknak a gall lánc esett le, a harmadik „élverseny­zőnek” a fékje mondta fel a szolgálatot. így gyakorlati­lag csak a csapat Benjámin­jai hajtották végig a kijelölt útvonalat. Feri bá’ megva­karta kobakja búbját, majd nekilátott megreparálni az elromlott kétkérekűeket. Nagy baj nem lehetett, mert a mester néhány perc alatt működőképessé varázsol­ta a bringákat. Ezután azok sporteszközeit, akik végig­tekerték a „Zsíró d’ Fehér­várt”, felpakolta a Barkas te­tejére. A fiatalokat felültette a kisbuszra, a menőknek pe­dig a kezébe nyomta a kijaví­tott kerékpárokat, majd be­csukta az ajtót. Indulás előtt pedig csak annyit mondott a spílereknek: „Most már jó a bicótok, tekerjetek haza!” Majd beindította a Barkas motorját...

Next

/
Oldalképek
Tartalom