Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-12 / 109. szám
' W ' L helyőrség 5! ers 1 a ebüt Varga Melinda NAPTÁRVERSEK Második nap Ölelés rügyezik áfákon A várakozás kívánatos, akár kerek alma a másnapos gyomornak, nedűje szomjad csillapítja, szenzuális, sudár, mint Aphrodité sziluettje, amint a tengerből lépked a part felé. Esik. A januári hódarás víz az ég sós verítéke, szokatlanul meleg ez a nap, ölelkező rügyek a fákon, ki tudja, melyből lesz virág, s melyből méregzöld levél, nézd, az erdő alatt ibolya kéklik, májusfa a kedvem, telet kergető. Harmadik nap A vágy akár a mókus Lágy szellő szaladgál az utcán, a csend kezét fogja, akvarell-festményt rajzol a nyugalom. Az ég derekára a nap aranyövet csatol, a két kerek felhő, mintha mell lenne, a köd estélyi ruhájából kivillan a bíbor látóhatár, hosszú combok a fák, odújukból a vágy akár a mókus, fürgén ugrik, szalad, dübörög, téged keres. Negyedik nap Álom erdővel Álmomban egy erdőben háltam, puha mohára fektetted a hátam, zöld csillagok őrizték a nászunk, fáradt, lila hold sütött, a távolban farkasok vonítottak, susogtak a fenyők, s illatok cikáztak, mint az árnyék, vállon, a húsos combokon, nyakon megpihent szemük, s az örömtől mámorosak, bolondos kedvűek lettek, akár a szilveszteri mulatozók. Ötödik nap Kikelet Az éj haragos kék vizét bennem feloldottad vörössel, fehérrel, azóta reggelente sárgán gurul fel a nap a hegyre, óceánszemed mólóján szelíd derű napfürdőzik. 2018. május J. Szondy György Utazás Csak egy rozzant, fapados járat közelít, mit több száz fehér-lóerős mozdonyka húz, hozzávetőleges menetrendje szerint lekéstem, de itt áll, hol én - jöjjön az út. Félórás késéssel indul csak el, s megint hány percet, elnézést, órát számolhatunk Csicsóig, mi ide tíz kömö, és ez itt vonat, nem két öszvér, s mi lelkesek vagyunk. Döcög, megáll, akkor inkább gyalog, talán fölvesz valami, s angyalt látok, Jóska bá’-t a szekérrel, s én elférek az oldalán. Az uralkodó státusz hergeli magát, s engem. Lezárt sorompó gondja öregít - látom, rozzant fapados járat közelít. Kié a dicsőség Leülök a fenekemre, az isten segedelmével, s nem berzenkedem most az ellen, hogy megmondják nekem, mitől leszek boldog és szép, vagyis nem kételkedem, bármely szándék segítsen, bár azzal, hogy már nem számol velem, hisz létem a nemlét emléke sem - kié a dicsőség, hogy leterítsen? Vágy Milyen meglepő, hogy eljöttél értem, sötét van, nézd el, de nem hívhatok Napot minden alkalomra. Beszéltem Jánossal, azt mondta, semmit a szemnek. Kihull az emlékezetből, elolvad a tanmesék árnyékában, lesózott halak kopoltyújából párologhat, a kívánság utáni csöndbe mormolt szófajokban oldalog, sosem itt, vagy balra lent, kevés a létrafok oda, sok az eséshez. Ha lesz, lehet - maga a világ sem foghatná be. ZéróK Mennyire örvendek, hogy kisütött a Nap, világos lett minden, ami tud, így az ő fényében láthatom azt, amit nézek, bár jó irányba néztem, nem láttalak, szólhattál volna, én vagyok, akkor mondanám, jó napot, kedvesem, jó napot, na de mi a franc ez a csönd, csupán én köszönök, amíg te erős fényben ülsz sötéten, bármely középpel, te nem is vagy ő, csak futó ötlet lennél, kiülő mosoly, de minden hangzó kihűlőfélben, aztán ugyan mit láthatok mínusz kétszázhetvenhárom egész tizenötön, nem adnak, nem kapok, hát akkor már nem is vagy itt, sem ott, drága. Ködöböcz Erika Megtanultam Megtanultam szépet mondani egy skizofrén anyának. Hangom beleolvad, éjszaka is beszél hozzá. A gyerek ismer, pedig sosem látott. Nem nyitogatni önmagam. Minden halott belül marad. Kölcsönösen szagoljuk egymást. Rángatózásra ébredek. Fejembe törő gondolatok réseket hagynak kísérteni. Rémálmok kórképei között magamra zárlak. Főszereplő lettél agykérgem vásznain. A frissen mosott félelmeket csipeszekre aggatod. Sáros cipővel táncolsz közöttük. Szeplők Reggelente a függöny ráncaiba költözött. Ablak előtt átkozta kávéját. Utálta a forró feketét. Gyomrában az éjszaka keményedett. A felkelés üres. Míg földszintről a lift a negyedikre ér, megtelik. Ruhák alatt olcsó parfüm illata. Mindenki ne legyen egyedi. Átmenetet játszott két szín között. Nem nyelte magába semmi. Közömbös tekinteteket mosott le arcáról. Szeplőit üvegben tartogatta. Sajnálta nekik megmutatni. Néha kiszöktek. Olyankor mindenki megrémült a jajmostmilesz-től. Néha rájuk nevetett. Olyankor játszottak életet és szemtelent. Egyre jobban nem szerette őket. Ott figyeltek az ablak peremén, a kávés csésze fülében, a lift gombjain, a ruhák varrataiban. Melléjük költözött. Fosszák ki teljesen. De a szeplőket nem adja. K0D0B0CZ ERIKA Kárpátalján született, Szernyén. Tizenkilenc éves. Általános iskolai tanulmányait a helyi iskolában végezte, majd a Nagyberegi Református Líceum diákja lett. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai karának értelmileg akadályozottak pedagógiája és pszichopedagógia szakirányain tanul. IRODALMI KULTURÁLIS MELLÉKLET
