Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-05 / 103. szám
12 TÖRTÉNELEM 2018. MÁJUS 5., SZOMBAT A marxizmus világképe állandó verbális erőszak útján jött létre Sátán vagy megváltó? Kétszáz éve született Kari Marx, a kommunista diktatúra eszmeiségének ősatyja. Az általa és Engels segítségével kifundált kommunizmusnak a történetírás szerint mintegy százmillió tudatosan meggyilkolt áldozata van, és a tönkretett életek, megnyomorított lelkek, a szétzilált emberi kapcsolatok számát még nem volt, aki meg merte volna becsülni. Nagy Miklós Mihály szerkesztoseg@mediaworks.hu ÉVFORDULÓ Kari Marx már ifjúkori dagerrotípiáiról, fényképeiről is szúrós szemmel, az érzelmeit sűrű bajusszal és idősödve egyre bozontosabb szakállal, hajjal elfedve, kezét gyakorta napóleoni pózban tartva tekint az utókor emberére. Egyik-másik fotóján mintha mosolyogna. Tekintete általában kegyetlenül rideg, bár néhol feltűnik a szeme körül - még időskorában is - valami csibészes vonás. A halálát követően, főleg a kommunista politikai rendszerekben, a róla készült szobrok, festmények ezt a komor Marxot örökítették nemzedékről nemzedékre. A kultúrpolitika ezzel is figyelmeztetett: Marx - akár kedveljük a munkásságát, akár nem - nagy hatású gondolkodó. A szocialista társadalomból egy fölénk magasodó, a kommunizmus szentháromságának - Marx, Engels, Lenin - élén álló gondolkodót örököltünk. Azt a Marxot, aki az egykori párt- és állami ünnepségek állandó díszletéül alkalmazott három portré könyörtelenül kemény vonásaival, az üdvözítők pózába merevített módon tekintett az általa jósolt kánaáni jövőbe. Ez a Marx nyomaszt. Még inkább nyomaszt annak tudatában, hogy az általa és Engels segítségével kifundált kommunizmusnak a történetírás szerint mintegy százmillió tudatosan meggyilkolt áldozata van, és a tönkretett életek, megnyomorított lelkek, a szétzilált emberi kapcsolatok számát még nem volt, aki meg merte volna becsülni. A kísértet köztünk jár Önmhgában már ez is elegendő lenne, hogy a történelemben betöltött személyét fáradt kézlegyintéssel intézzük el: sötét históriai alak. Ám az a reneszánsz, amely az elmúlt évtized gazdasági világválsága és újabban Marx születésének (1818. május 5.) kétszázadik évfordulója kapcsán a szemünk előtt bontakozik ki, a megdöbbenésen túl óvatosságra int. Ahogy Marx és Engels az 1848 februárjában A Kommunista Párt kiáltványa című művét kezdi („Kísértet járja be Európát - a kommunizmus kísérteié”), az mintha még ma is időszerű lenne. A kísértet köztünk jár. Mert Eric Hobsbawm, a múlt század híres marxista történésze mintegy évtizeddel ezelőtt bátran nyilatkozhatta, hogy a gazdasági válság hatására Marx sokat emlegetett fő művét, A tőkét újból felfedezi magának a közgazdászszakma, és még a multinacionális cégek vezetői is egyre gyakrabban lapozgatják. És a marxi életmű nem csak ebből az alkotásból áll. Azt évtizedekkel ezelőtt Nyugaton is leírták, hogy kortársai közül Marxnál senki sem jellemezte pontosabban a kapitalizmus gazdasági működését. Fogadjuk el e megállapítást! De tegyük hozzá, amit Egon Friedeil írt a kultúrtörténetében: annyira mesterkélt, elméleti, az átlagember számára szinte emészthetetlen olvasmány, hogy valódi tartalmát alig-alig ismerik néhányan. Majd ebből levonja a kultúrtörténész szigorú verdiktjét: „Marxista az az ember, aki nem olvasta Marxot.” A forradalom hirdetője Művei elriasztanak, mert a tőkét teremtő bérmunkáról szóló értéktöbblet-elmélete közgazdasági szempontból lehet ugyan igaz, ám az abból levont következtetései, társadalmi víziója kegyetlen és embertelen, miközben nagyon szépen hangzik. Első hallásra filantróp, humanista társadalomfilozófiának tűnik. Nem az. A társadalmi egyenlőség és a mély nyomor felszámolásának eszméje humánus gondolat lehetne, de ha azt erőszakkal, a társadalmi csoportok fizikai megsemmisítésével, a szerves történelmi folyamatok tudatos szétszakításával, és ennek érdekében minden erkölcsi érték megtagadásával teszik, akkor elvész belőle minden emberi. Ezt már a nagy francia forradalom is bizonyította. Marx kortársai, mint ahogyan a baloldali és marxista gondolkodású emberek azóta is, szívesen fordulnak a forradalom híres jelszava felé: szabadság, egyenlőség, testvériség. Arról már keveset beszélnek, hogy az utóbbi fogalom mindig megőriz valamit a keresztényi szerétéiből és együttérzésből, ám a szabadság és egyenlőség relatív értékek. Az egyén szabadsága és egyenlősége mindig csak embertársunkhoz mérten értelmezhető. Az egyén abszolút szabadsága és egyenlősége mások rovására valósulhat meg. Ez a liberalizmus buktatója. E jelszó jegyében túl sok embert semmisítettek meg a forradalomban ahhoz, hogy az európai kultúrkörben a társadalom forradalmi átalakítása szalonképes maradhatna. Ez Marxot és közvetlen munkatársát, Engelst egyáltalán nem zavarta: nyíltan hirdették a nemzetek feletti forradalom eszméjét. Vállalta követői későbbi bűnét Marx védelmében gyakori érv: humánus gondolkodású ember volt. Ha látta volna, hogy követői - Lenin, Sztálin, Mao Ce-tung, Pol Pót, hogy csak néhányukat említsük - mire használták eszméit és miféle kegyetlenségeket követtek el, akkor maga is megtagadná marxista voltát. Szépen hangzó argumentáció: csak éppen a valósággal ellentétes. 1871 tavaszán, amikor Franciaország elveszítette háborúját a poroszok ellen, Párizsban kikiáltották a kommünt. Csaknem három hónapig tartó polgárháborús állapot uralkodott. Marx távolból gondosan dokumentálta, és politikai pamfletét írt, amely A polgárháború Franciáországban címmel hamarosan megjelent. Marx ebben közölt értékelései, politikusi tanácsai, állásfoglalásai egybevágnak követőinek későbbi bűneivel. Ekkor Marx már 53 éves, meglett ember volt, ak't Európában hivatásos forrada márként tartottak számon, s tem az a fiatal, harmincéves jogász, aki 1848- ban - forradalmi lelkületében - A Kommunista Párt kiáltványát szerkesztette. A mából nézve úgy tűnik, a forradalmi eszmékhez való ragaszkodása mit sem változott egész életében. Nyilván örök rejtély marad, mi vezethette, mi kényszeríthette szélsőséges gondolataira. Ehhez közelebb vihet a trieri gimnáziumban 17 éves korában írott érettségi dolgozata, amely az alábbi címet viselte: Egy ifjú elmélkedése pályaválasztáskor. A szerző életkorát meghazudtoló gondolatokkal teli és stílusú, néhány oldalnyi szöveg. Az ifjú Marx már ebben kimutatta mérhetetlen vágyát a híressé válásra, de oly módon, hogy közben embertömegek sorsán is segít. Ekkor kezdődhetett szellemi ámokfutása, amely sátáni vonásokat kölcsönzött neki. A marxizmus igazi világképe A keresztény kultúra úgy tartja, ördög az, aki angyalnak teremtetett, de fellázadt Isten ellen, szabad akaratából szakadt el tőle: minden jót tagad, rossznak tüntet fel, hogy az esendő embert a kárhozatba vigye. Marx és Engels megváltást prédikált. De míg Jézus az egész emberiség - főleg erkölcsi - bűneit vette magára, addig Marx a nyomor alóli megváltást hirdette. Mintha a jólét és az erkölcsi értékek ugyanolyan súlyúak lennének. A Megváltó az isteni és felebaráti szeretet jegyében térített, míg Marx az osztályharc messiása volt. Amivel a legtöbbet ártott az emberiségnek, az az osztályharc és a történelmi materializmus vérgőzös eszméjének hirdetése volt. Ő, hívei és epigonjai azzal követték el a legnagyobb bűnt, hogy generációk sorával képesek voltak elhitetni: az emberi történelem a társadalmi osztályok közötti harc a javakért és a termelőeszközökért. Azt hirdették, a történelem állandó belső polgárháborús állapot, és ha megtagadjuk Istent, mindent csak anyagi alapon szemlélünk, akkor eljutunk a legfőbb igazsághoz, a társadalmi fejlődést irányító törvényekhez. Ezek lényege pedig- mondják Marx és követői -, hogy megmutatják a kijelölt utat a ma még nyomorban élők hatalomra jutásához, amivel az egész történelem véget is ér. E tézissel Marx minden erkölcsi normát negligál, az Istentől kapott emberi lelkiismeretet hatályon kívül helyezi. Hiszen- mondhatja a proletár, amiként hitte is hazánkban 1918- 1919-ben és 1945-1948 után - a más tulajdonának elvételével, a tömeggyilkosságokkal beteljesíti az anyagi világ törvényeit. Miközben ezt megtette, hitte is. A történelmi materializmusra, a rombolás eszméjére filozófiai köntöst húztak. Marxnak a nem aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozó műveiben rendre előjön a materializmus és az idealizmus, valamint Hegel kérdése. A 19. század közepén Németországban valósággal tobzódott a materialista filozófiai rendszer. Ősi formájában a marxizmus ennek lehet egyik vadhajtása. Ami Hegelt illeti, éppen Engels írta le, hogy Marxszal Hegel filozófiáját - miután az idealista volt - nem vették át. Amit a marxizmusban alkalmaztak belőle, az csak a dialektika, az ellentétekben való gondolkodás módszertana volt. Kiválóan alkalmas az osztályharc ideologizálására. így Marx és Engels egy látszólag humánus, a napi ideológia szintjén a tanulatlan rétegek számára is könnyen közvetíthető eszmerendszert teremtett. A híressé váláshoz - miután megvolt a felemelendő társadalmi csoport - már csak az ellenséges érzület fenntartása kellett. Ezen a ponton válik igazán láthatóvá a sátán. Filozófiaként olyan művekre gondolunk, amelyeknek szerzője elmondja, szerinte miként értelmezhető a világ. Marx is ezt tette. Módszere azonban árulkodó. A marxizmus világképe állandó verbális erőszak útján jött létre. A marxi művek zöme vitairatként keletkezett: mindig kell egy ellenség - véletlenül sem ellenfél! - , akinek a nézeteit támadni kell. A nézetek után már az emberek következnek. A sátán eléri célját.
