Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-29 / 122. szám
14 RIPORT 2018. MÁJUS 29., KEDD Jelentés az emlékezetes Real Madrid-Liverpool fináléról az ukrán fővárosból A liverpooli szurkolók a döntőre hangolódva a gigantikus BL-serleg előtt A város különböző pontjain kihelyezett BL-csillagoknál mindenki megállt fotózkodni Sokunk bakancslistáján szerepel egy Bajnokok Ligája finálé helyszíni átélése. Nekem a hétvégén megadatott a lehetőség, az angol szurkolósereg mellett kötöttem ki. Felejthetetlen élmény volt, bár a meccs végére úgy éreztem, hogy liverpooli szempontból szerencsésebb lett volna, ha a vörösök kapujában állok... Takács Zoltán zoltan.takacs@mediaworks.hu KUEV Nagyjából a nullával egyenlő eséllyel pályázhattam volna BL-döntő jegyre, ha úgy döntök, hogy valahogy szerzek egyet a neten. Ám ezúttal szerencsém volt, az egyik főszponzor, az Unicredit által foglalt helyek egyikén ülhettem, közvetlenül Clarence Seedorf mögött. De erről egy kicsit később... Mert azért volt néhány rossz előjel: a pénteki budapesti indulásnál például felsejlett bennem, hogy nem érek oda a kezdő sípszóra, miután fél napot vártunk az ukrán légitársaság járatára. Közben jöttek a hírek arról is, hogy hat liverpooli repülő el sem indult, mert Kijevben nem tudták megoldani a fogadásukat... Szerencsére azért éjfélre ott voltunk már a városban, ahol újabb sokként rendőrök és fegyveres katonák okoztak hatalmas dugókat azzal, hogy elkezdték betontömbökkel és korlátokkal lezárni a főútvonalakat, így alakítva ki biztonsági zónákat az Olimpiai Stadion körül. A biztonsági intézkedések persze érthetőek a feszült politikai helyzet miatt, meg persze okosabb félni, mint megijedni az angol fanatikusoktól is. Akik amúgy eléggé visszafogottan mulattak a teraszokon, legföljebb nem éppen irodalmi nyelven előadott dalokkal cukkolták az előttük elhaladt madridistákat. A Royal Olympic Hotel köpésnyire volt a stadiontól és a belvárosi buliktól is, így belenéztünk kicsit a döntő előtti éjszakába. A méltán híres Coyote Ugly bár előtt a biztonsági ember hosszasan méregetett bennünket, majd miután megkapta a nemet arra a kérdésre, hogy oroszok vagyunk-e, mehettünk is befelé. A hely tényleg a Sakáltanyára emlékeztetheti a filmművészet eme szegmensében otthonosan mozgókat, annyi különbséggel, hogy a kiszolgáló személyzet mellett a közönség hölgytagjai is bármikor a pultra pattantak egy kis tánc erejéig. A hangulatot ezen alkalomból két cilinderes gólyalábas fokozta, az egyik természetesen spanyol, a másik angol szereplésben pompázott. A közönségben néhány pilledt Real-drukkert is láttam katatón állapotban a bárszéken ülni. Ők valószínűleg nem tudták, hogy a helyi csapos lányok úgy isszák (és bírják) a vodkát, mint más a vizet... Sajnos a kijevi éjjel sosem ért véget, mert hajnali megérkezésünkre időzítették a megnyitó ünnepség hangpróbáját a derék ukrán szervezők, így már annyira nem is örültem nekik, hogy a szomszédban van a stadion. Szerencsére gyorsan feledtette az éjszaka rémségeit a döntő napja, hiszen Kijev megtelt sálakba és zászlókba burkolózott szurkolókkal, akik a belváros különböző pontjaira kihelyezett BL-döntős kapuknál fotózkodtak. Az Operánál kihelyezett fal előtt éppen angol punkokat láttam, és egyből elképzeltem, ahogy otthon felfedezik a képeken, hogy voltak a kijevi operaháznál is... Ennyi focidrukker vélhetően sosem volt még egyszerre a Szent Szófia Katedrális termeiben, csak azt nem értettük, hogy két Atlético Madrid szerelésben megjelent jóember hogyan csöppent ide. A székesegyház előtti téren aztán már délután állt a bál, a különböző szurkolói csoportok egymás után álltak oda a tér közepén felállított hatalmas BL-serleg elé elénekelni a klubhimnuszukat. Az ebédet a Dnyeper folyó egyik étteremhajóján abszolváltuk kellemes hangulatban, bár a toaletten egyszerre négy tagbaszakadt Sergio Ramos-mezes spanyol tört rám kézmosás közben. Intő jel volt ez, de akkor még nem sejtettem semmit... A stadionba érve első dolgunk volt beszerezni egy Liverpool-mezt, és mint később kiderült, a semleges szektorunk mellett kezdődött az angol fanatikusok karéja, így nem lógtunk ki a sorból. Az egyetlen, aki később a liverpooli gólnál nem ugrott fel, az az előttünk helyet foglaló úr volt, a fentebb említett Seedorf, aki egyedüliként három csapattal, az Ajax-szal, a Reáliái és a Milánnál is megnyerte a trófeát. Úgy láttam, az első félidő nem, de a második kifejezetten tetszett neki. Nekünk anynyira nem jött be, hogy a nagy kedvenc Szalah a mosolygós Ramos áldozata lett harminc perc után. Annak meg végképp nem örültünk, amit szerencsétlen Karius kapus művelt. Talán nem túlzók, hogy tanúja lehettem minden idők két legnagyobb BL-döntős potyagóljának és a legszebbnek is. Utóbbi Gareth Bale nevéhez fűződik és olyan hihetetlen volt, hogy még az angolok is felhorkantak az ismétlést látván. Aztán elcsendesedtek és Karius második bődületes potyája után sokan elindultak az egyik kijárat felé. Talán éppen a Sakáltanyára, bút felejteni... A madridi tábor eközben örömmámorban úszott, nyilván akkor még senki nem törődött Ronaldo meccs utáni, távozását belebegtető nyilatkozatával. A hotelbe visszatérve szomorú angol fiúba botlottunk, aki látván a liverpooli mezünket, csak annyit mondott: ,,Nexttime!”(Legközelebb!) Legyen igaza! Egy lelkes szurkoló hiába magyarázta Kloppnak a meccs előtt, hogy ne Karius védjen... Sokan felfedezték a közönség soraiban Clarence Seedorfot, a három különböző csapattal is BL-t nyert futballistát Egy élelmes fiatalember megszerezte Szalah életnagyságú papírmasé-mását, és .átcsempészte” az összes reptéri ellenőrzőponton Kijevi (gól)örömök és csalódások
