Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-26 / 120. szám

0 nelyorseg ilolvciscit EGY KÍSÉRLET MARGÓJÁRA Erős Kinga Tavaly nyár végén, kertünk dió­fájának árnyéka alatt vetette fel Csontos János barátom azt az öt­letét, hogy indítani kellene egy új, online irodalmi lapot. Ahogy ez lenni szokott, lelkesedése azonnal átragadt rám is, perceken belül zú­dítottuk egymásra az ötleteinket, s még alkonyodni sem kezdett, mire összeállt a lap koncepciója. János lendülete vitte előre a tervet. Mert azon ritka irodalmárok közé tarto­zott, akik nem csupán ábrándoz­ni szeretnek, hanem elképesztő szívóssággal és lelkesedéssel ké­pesek volt arra, hogy másokat is meggyőzzenek és mozgósítsanak. Mivel hónapok óta súlyos beteg­séggel küzdött, kezelései között bábáskodott a lapindításnál. Míg csöpögött az infúzióban a koktél, tizenkét lehetséges nevet talált ki a lapnak. Telefonon egyeztettünk, s végül azért döntöttünk az Olva­sat mellett, mert nincs ékezet a szóban. Mint minden lapnak, az Olvasatnak is kiszámítható támo­gatásra van szüksége, s János ér­deme az is, hogy az Emberi Erő­források Minisztériuma felkarolta a lapindítás ügyét. 2018. február 18-án, a magyar széppróza napján élesedett az Olvasat.hu, a Magyar írószövetség online folyóirata. Sajnos, János nem érhette meg azt a felemelő pillanatot, amikor Rózsássy Barbara szerkesztőtár­sammal az új irodalmi ünnepünk reggelén beírtuk a keresőbe: www. olvasat.hu, majd megnyomtuk az entert. Betegsége még karácsony előtt legyőzte a testét. A lap struktúrája jelentős mér­tékben János elképzeléseit tükrö­zi. Ő szorgalmazta, hogy a tárca műfaja kiemelt figyelmet kapjon, így a napi frissítésű oldal gerin­cét a Zsurnál rovat adja, amelynek állandó munkatársai - Zsillé Gá­bor, Nagy Koppány Zsolt, Kont­ra Ferenc, Lőrincz P. Gabriella és Király Farkas -, valamint felkért tárcaírói hétfőtől szombatig újabb és újabb témákat járnak körül, és elsősorban az irodalom, a művé­szetek, valamint a kulturális köz­élet egy-egy érdekes jelenségére hívják fel a figyelmet. Az állandó tárcaírók meghívásának fontos szempontja volt az is, hogy szár­mazásukban lefedjék szinte az egész Kárpát-medencét, így biz­tosítva a témák széles körű merí­tését. írásaik tájékoztattak már az észak-koreai udvari költészetről éppúgy, mint a kémia munkafüze­tek művelődéstörténeti bakijairól, és sajnos visszatérő témánk lesz még egy ideig a kárpátaljai ma­gyarság helyzete is. A Kaleidosz­kóp rovat kortárs írókat, művésze­ket szólaltat meg, az írómozi pedig hetente új, saját készítésű rövidfil­mekkel jelentkezik, melyeket Sza­bó Mihály rendező-operatőr ké­szít. Az Ez lesz rovat a szabadidő érdekes és tartalmas eltöltésében kíván programajánlókkal segíte­ni. A lap rendszeresen ismerteti az új irodalmi alkotásokat Esszencia című rovatában, azzal a nem tit­kolt szándékkal, hogy eligazítsa az olvasót a kereskedelmi kínálat átláthatatlan dzsungelében, s fel­hívja a figyelmet a valóban szóra­koztató, érdekes és értékes művek­re, legyenek azok versek, regények vagy éppen novellák. Ebben segít a Premier rovat is, mely újonnan megjelent könyvekből közöl sze­melvényeket. A Napi klasszikus és a Macskaköröm rovat pedig a nap­indításban szolgálja az olvasót. Az Olvasat célja a nyitott, tájéko­zódni és olvasni szerető emberek megszólítása. Nem kis cél ez, de tekintve az olvasottsági mutató­kat, indokolt a bizakodásunk. Iro­dalom és irodalom, így fogalmaz­ta meg János a lap vezértételét, s ennek napi szinten kell megfelel­nünk, ha vissza szeretnénk hódí­tani azokat az olvasókat, akiket az elmúlt évtizedek köldöknézegető irodalma elriasztott. Ehhez pedig használnunk kell a kor technikai újításait, az új adathordozók nyúj­totta olvasási szokásokhoz pedig megtaláltuk azokat a műfajokat, amelyek alkalmasak a szépiroda­lom közvetítésére. tarca LELKESÍTŐ konyvkalandok A könyv jó - jobb esetben szép, esetleg nyo­morba is dönt. Ismertem roppant elszánt, már-már fatalista költőt, aki a házát adta el azért, hogy szent műveit könyv formájá­ban megörökítse. A nyomdai munkálatok sikeresen megtörténtek, a mű meg is jelent, csak a posztumusz igazságtétel maradt el. Magyarán: a siker. Hiába, olykor a ház is rámegy a tehetségre, a ház-, és nem a könyvvásárlók örömére. Mondják, a könyvkiadásnak két része van: a megírása és a marketingje. Én val­lom, hogy van egy harmadik is: a kalandja. A legtöbb esetben ez nem is tudatos. Tör­ténhet úgy is, hogy Milan Kundera Elárult testamentumok című könyvét olvasod há­romszáz kilométerre az otthonodtól, és ultravallásos nagynénéd hajnali háromkor kidob a házból. „Sátán vagy, egy ördög!” - visítja a kérdéses vénkisasszony, a könyvre mutatva. Fel sem fogom, mi történik. Ipar­kodom minél hamarabb kilógni a házból, bele a decemberi hidegbe. Szívesebben va­cogok Kunderával a fűtetlen váróteremben, mint hogy melegben lettem volna egy fana­tikus otthonában. Mivel a vonaton sem volt fűtés, a kalandnak végül tüdőgyulladásos, csípős penicillininjekciós folytatása is volt, megspékelve némi 42 fokos láz okozta hal­­lucinációval. Igazi élmény volt az Elárult testamentumokat elolvasni. Első könyves kalandom még zsenge írás­­tudatlan koromban történt. Nagy lelkese­déssel hallgattam a meséket, s miután kis könyvtárunk összes meséskönyvét elpusz­títottam (néhányat szó szerint is, a kemény borítókból remek csónakokat lehetett ra­gasztani), a szomszédokat kerestem föl meseéhségem kielégítése végett. Ha nem adták kölcsön a kérdéses művet, elloptam. Egyszer megtörtént, hogy anyám rémüle­tére és apám örömére a Káma-Szútrával állítottam haza; nekem a borító Az Ezer­egyéjszaka meséire hajazott. A romániai diktatúrában a Káma-Szútra birtoklása egyenértékű volt öt év „átnevelőtáborral”, esetleg némi titkosszolgálati látogatással (melyek alatt megpróbáltak meggyőzni, hogy te is spicli légy). A lopott könyvekről annyit, hogy nagy részük azért visszakerült a gazdájukhoz... igaz, nem általam, hanem némi megbocsátható, szülői kegyetlenke­dés révén. Méhes György nagyszerű meseregénye, a Szikra Ferkó egyik példánya őrzi életem első írásos kísérleteit. Nem sikerültek vala­mi fényesen: egyrészt azért, mert a szom­széd fiú, István (később a Ló becenevet kapta, pedig nem is egy paripatermészet) kínkeservesen kiérdemelt jutalomkönyvé­ből másoltam a betűket apám nagybecsű kínai töltőtollával (tönkre is ment a hegye), másrészt az oldalakon tintapacák jelölték, hol tartok a másolásban. írni még nem tud­tam, alakjuk után rajzoltam a betűket. Ló a művészi hajlamaimat sem díjazta: a könyv­ben lévő rajzokat indigóval próbáltam lemásolni, csak éppen fordítva tettem be a másolót, ezért szép tükörrajzok keletkeztek a szövegképen. Ezt követően piros, sajgó te­nyértükörképek kerültek a fenekemre; mit tegyen az emberfia, az írás áldozatokkal jár (erről a besúgók, feljelentők, ügyvédek sok­kal többet tudnának mesélni). Pilinszky összes műveivel sem volt sok szerencsém. Öreg, nagybecsű írótól kértem kölcsön, és kissé megkéstem a visszavitelé­vel. A postán futottam össze nemes írónk­kal, aki a késedelem miatt akkora ordíto­­zást rendezett, hogy a város központjában kolduló hatvanéves Rudi bácsi is beszaladt az épületbe, a tömeggyilkosságot megelő­zendő. „Ilyen az egész generációtok!” - nyomatékosított az öregúr. „Mikor vigyem vissza?” - hebegtem. „Minél hamarabb!” - recsegett vissza a szakállas, némileg nyálas száj. Délután jelentkeztem a könyvvel, mire a kezembe nyomott pár leszanált irodalmi lapot. Ezzel le is volt tudva a dolog, azóta is félő békességgel köszönünk egymásnak az utcán. Tizenéves koromban költő szerettem vol­na lenni (éppen a habókos író tanácsolt el e nemes szakmától, no meg a vaskos verstan­könyv, ezért örök áldásom mindkettőre), mindenhová versesköteteket hordtam ma­gammal. A fogorvoshoz Verlaine-t vittem, hátha kevésbé fáj a kezelés, pótvizsgára Rimbaud kötetébe kapaszkodva jelentem meg. Kár, mert franciából volt a vizsga, a tanárnő puskázás miatt ki akart rakni a te­remből. Alig tudtam megmagyarázni, hogy egyfajta babonából kapaszkodom az ifjú ti­tán kötetébe. Allen Ginsberg verseivel sem jártam jobban; barátom hosszas könyörgés Miklóssi Szabó István után adta kölcsön a könyvet. Hegyről lefelé jövet olvastam, megbotlottam, villanyosz­lopba vertem a fejemet, kisebb agyrázkó­dást szenvedtem. A könyvet természetesen elhagytam - ellopták, míg eszméletlenül hevertem. A legnagyobb kaland mégis a saját művek megjelentetése könyv alakjában. Egyrészt minek egy újabb világrengető betűfarics­­káló - hord a hátán és magában eleget a föld —, másrészt ott a kínkeserves megírás, szerkesztés, lapokban való közlés, újabb szerkesztés, kiadó keresése, ismételt szer­kesztés, javítás, olvasószerkesztés, aztán ismét javítás, borítótervezés stb. Olyan szárnyletöréses, haj- és foghullató állapot ez, megspékelve némi migrénnel, hogy a gyógyszergyártó cégek megélhetéséhez nincs is szükség másra, csak alkotókra. Aztán elkészül a könyv, az ember félő bol­dogsággal veszi a kezébe, belelapoz, és mindjárt az első oldalakon ott sorjáznak a hibák. Elírások, rossz mondatszerkezetek, a helyesírás kihívásokkal küszködik, a ra­gasztás széthullással fenyeget, a borítót egy kezdő grafikus is kiröhögné. A szerző felsóhajt, nosztalgikusan gondol arra a pil­lanatra, amikor gyermekkorában a nagy­mamától kikunyerált Tüskevárat olvasta a fürdőkádban, a könyv a víz felszínén lebe­gett. „Mi tart ennyit, te gyerek?” - lép be nagyanyó a fürdőszobába. Meglátja a vízen úszó könyvet, és röppen a nevelő célzatú pofon. De ennél jobb érzés nincs a világon. I Ti aaaaunnBiaMl IT'SJLjä 1 Baaaaaaaaaa Főszerkesztő: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva, Farkas Wellmann Endre, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Pál Dániel Levente, Szente Anita, Zalán Tibor • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg 0 kmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2018. május & á 1 0 v

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom