Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-04 / 102. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁJUS 4., PENTEK A kisgyerekes családok számára ideális város a megyeszékhely Fotó: Mártonfai Dénes Most még próbaidővel megúszta a drogozást DOMBÓVÁR Drágának bizo­nyult a kábítószer-fogyasztás egy fiatal férfi számára. A 22 éves vádlottat kábítószer bir­toklásának vétségében mond­ta ki bűnösnek a Dombóvá­ri Járásbíróság, és ezért egy év próbára bocsátotta. A pró­baidő időtartamára elrendel­ték pártfogó felügyeletét. Meg kell fizetnie ezen kívül kicsit több mint százhatvanezer fo­rint bűnügyi költséget. Az íté­let jogerős. A szakképzettséggel rendel­kező, büntetlen előéletű, je­lenleg munkanélküli vádlott rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, nőtlen, vagyon­talan, gyermeke nincs. A fér­fi valamikor tavaly, augusztus kilencedikét megelőzően az in­terneten keresztül úgyneve­zett biofüvet rendelt, amit pos­tán kapott meg. A fűből több alkalommal is szívott cigaret-Új pszichoaktív anyagot is találtak a vádlottnál tába töltve, utoljára kilencedi­kén valamivel éjfél után. Nulla óra ötvenkét perckor ugyanis a rendőrök igazoltatták az utcán és megtalálták nála a biofű ma­radékát. Az előállítását követő drogteszt amfetamin jelenlé­tét mutatta ki a vádlott szerve­zetében. Ennek a szernek min­den formája kábítószernek mi­nősül. Egy másik alkalommal ismeretlen személytől kristály nevű kábítószert vásárolt ame­lyet szintén elfogyasztott. A vádlott vizeletmintájából olyan anyagot mutattak ki, amelyek szintetikus kannabi­­onidok fogyasztásra utalnak. Ez az anyag három különfé­le, tiltólistán szereplő kábító­szerből is származhat. Ezek közül egy kifejezetten kábító­szernek, kettő pedig új, úgy­nevezett pszichoaktív anyag­nak minősül. Az igazságügyi vegyész szakértő a vádlott tás­kájában megtalált és lefoglalt zöld színű növényi anyagma­radványból olyan vegyülete­­ket mutatott ki, amely új pszi­choaktív anyagnak minősül. A lefoglalt mennyiségben je­len lévő hatóanyag nem érte el a csekély mennyiség felső ha­tárát. 1.1. Szekszárd egyike a legélhe­­tőbb városoknak Magyaror­szágon. A nagyobb régióköz­pontok, mint Debrecen, Sze­ged vagy Pécs a középme­zőnyben szerepelnek. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Olyan vidéki nagyvárosok között szere­pel Szekszárd a TOP 10-ben az Otthon Centrum elemzése szerint, mint Eger, Veszprém és Tata. A cég harmadszor ké­szítette el a húszezernél népe­sebb városokat, azok életmi­nőség szempontjából lénye­ges mutatóit áttekintető elem­zését - közölte az MTI. A na­gyobb régióközpontok, mint Debrecen, Szeged vagy Pécs a középmezőnyben szerepel­nek, mivel bár megfelelő az intézményi ellátottság, de az ott lakóknak a munkába járás több idejét viszi el. A megyei jogú városok többsége szintén a középmezőnyben helyezke­dik el. Az Otthon Centrum ki­tért arra is, hogy az életminő­ségi mutatók komoly hatással vannak az ingatlanárakra. Vi­szont vannak olyan kisebb városok, amelyeknek árai az életminőségük alapján mért érték alatt maradnak. Duna­újváros, Gyöngyös vagy Tata például a hasonló méretű vá­rosokhoz képest kedvezőbb körülményeket biztosít lakói­nak, ennek ellenére az itt ta­lálható lakások olcsóbbak ah­hoz képest, amit az életminő­ség mutató alapján várni le­hetne. Az elemzés szerint Sal­gótarján és Kazincbarcika la­káspiaci megítélése jóval rosz­­szabb, mint a foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi ellátás mutatói alapján várható lenne. Ez a jelenség a fővárostól távo­lodva egyre jelentősebben ér­vényesül. Ács Rezső, Szekszárd pol­gármestere örült az ered­ménynek, ugyanakkor azt is elmondta, ezt a pozíciót meg­őrizni sem könnyű feladat, a cél azonban, hogy még inkább vonzó és komfortos település legyen Szekszárd. A Modern Városok Program fejlesztései azonban ebben segítségünkre lehetnek. - Bízom benne, hogy a fejlesztések és új rendezvé­nyeink is hozzájárultak ahhoz, hogy bekerültünk az első tíz­be. Azt mi is látjuk, hogy egy­re több fiatal vásárol lakást a városban, és a bölcsődei és óvo­dai férőhelyek iránt is egyre nagyobb az igény. Szekszárd­­nak a jó bor mellett van vala­mi megfoghatatlan vonzere­je, ezt azok is érzik, akik láto­gatóként érkeznek hozzánk - mondta a polgármester. Az idei lista alapján az agglomeráció és a vidéki megyeszékhelyek a középmezőnyben helyezked­nek el. Ebben szerepet játszik, hogy a foglalkoztatottság, az egészségügyi ellátás és az ok­tatás mutatói általában a vá­ros méretének növekedésével Járókelőket és ismerősöket is megkérdeztünk arról, mi­ért is jó Szekszárdon élni. So­kan a város méretének tud­ják be, hogy ideális lakhely. Ez­zel összefüggésben említet­ték, hogy akár gyalog is el le­het vinni a gyerekeket óvodá­ba, iskolába, gond nélkül öt-tíz perc alatt be lehet jutni a mun­kahelyre. Többen állították, a szekszárdi bornál nincs jobb a világon, valamint azt is, hogy bár egy szőlő munkával jár, arányosan kedvezőbb, míg a kisebb települések és a fővá­ros belvárosi kerületei a mun­kába járás időtartamában ren­delkeznek kedvezőbb muta­tókkal. legalább annyi kikapcsolódást is jelent. Sokaknak itt él a csa­ládja, a barátai, akiktől nehe­zen szakadnának el, és voltak, akik szerint nem utolsó szem­pont, hogy biztonságos kisvá­rosról van szó. Voltak, akik a női kosárlabdacsapatot is em­lítették, mások a tavaszi-nyári rendezvényeket. A szekszárdi fesztiválokat egyébként nem­csak az itt élők dicsérték, vol­tak közöttük kaposváriak, pé­csiek is. A tűzoltókról készítettek rajzokat az óvodások BÁTASZÉK A tűzoltó hivatás volt a témája az Országos Tűz­megelőzési Bizottság által ki­írt alkotói rajzpályázatnak, amelyre a bátaszéki óvodások kilenc pályaművet küldtek be a megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz - tájékoztatta lapunkat Mészárosné Révész Petra, az óvoda helyettes veze­tője. A középső- és a nagycso­portos óvodások megpróbál­ták lerajzolni mindazt, amit erről a tevékenységről gondol­nak. Ez a téma nagyon közel áll a gyerekekhez, mondta az óvónő, mivel a városi tűzoltó­ság az óvoda szomszédságá­ban van, ahová a kicsik több­ször is ellátogattak már. így megismerkedhettek a tűzol­tók izgalmas, veszélyes mun­kájával, beülhettek a tűzoltó­autókba, kipróbálhatták a szi­rénát, a tűzoltásnál használt eszközöket, szerszámokat. Ezeknek a személyes élmé­nyeknek a hatására nagyon szép munkák születtek, remé­lik, szép eredményeket érnek majd el a gyerekek. A megyei döntő eredményhirdetése má­jus 11-én lesz. NI. I. Rendőrök regionális versenye SZEKSZÁRD A rendőrök regi­onális szakmai versenyét dr. Kovács Zoltán, a főkapitány­ság közbiztonsági igazgatója és Kővári László, a szekszár­di közgyűlés bizottsági elnö­ke nyitotta meg. Autón, moto­ron és papíron mérte össze el­méleti felkészültségét és gya­korlati tudását hat megye 68 egyenruhása. A szakmai és KRESZ teszt után gyakorlati feladatokat ol­dottak meg a megyeszékhely belvárosában kialakított pá­lyán a motoros, és az autós jár­őrök, kicsit távolabb pedig az úgynevezett karos forgalom­­irányítók. A megméretteté­sen régiós győzteseket is hir­detnek, de az országos dönő­­be minden megyéből tovább­jutnak a legjobbak. A verseny értékelése lapzártakor még tartott. 1.1. Nehezen mennének el innen Tendencia, az utóbbi időben több fiatal pár telepedett le és vásárolt ingatlant Újvárosban Javul a férőhelykínálat, új minibölcsőde épül SZEKSZÁRD Nem csak orszá­gosan, a megyeszékhelyen is kevés a férőhely, az igények­nek tesz eleget a város azzal, hogy a Kadarka utcai óvoda területén egy minibölcsőde építése kezdődött meg. A tegnapi sajtótájékoztatón Ács Rezső polgármester el­mondta, 2018 a családok éve, helyben egy olyan program­mal rendelkeznek, amely­nek elemei könnyebbé tehe­tik a kisgyermekes családok mindennapjait. Az elmúlt két évben rengeteg óvodai, isko­lai fejlesztés valósult meg, s a beruházások folytatód­nak: megújul a városi bölcső­de és a szőlőhegyi óvoda is. Az őszig elkészülő, akadály­mentesített, kétcsoportos mi­nibölcsődének köszönhetően a fiatal szekszárdi anyukák eldönthetik, hogy otthon ma­radnak gyermekükkel, vagy visszamennek dolgozni. A polgármester kiemel­te, a nevelési tanácsadó fahá­za „idegen test” volt az óvo­da mellett, így megszaba­dultak egy olyan épülettől, amely csúfította a városké­pet. Az épület energiaellátá­sát hőszivattyús, napelemes rendszer biztosítja majd. A 97 millió forint uniós forráshoz a város 70 milliót tesz hozzá Ferencz Zoltán képviselő (balról), Zsobrák Róbert kivitelező, Acs Rezső és Horváth Erika Fotó: IVI. D. saját költségvetése terhére - a kivitelezést szekszárdi vál­lalkozás végzi. Horváth Erika óvodavezető közölte, egész­ségnevelési program szerint folyik náluk a nevelés, ami azt jelenti, hogy már egészen korán megkapják a gyerekek azokat az impulzusokat, me­lyeknek köszönhetően a ké­sőbbiekben az egészségesebb életmódot választják. A beru­házás négy új munkahelyet is teremt. A 270 négyzetmé­ter alapterületű, ultramodern épületben öt, illetve hét fővel működik majd csoport, előb­bi átmenetet jelent a család és az óvoda között. B. L. Legélhetőbb városok országos listájára került fel Szekszárd

Next

/
Oldalképek
Tartalom