Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-19 / 115. szám
helyőrség zsanér METÁLVICC150 OLDALBAN Juhász Kristóf Egyik szívem acélszív, a másik szemem sír, ahogy Dohai Bálint Titántorkú Sámson című kötetét lapozom. A nem létező műfaj metálmítosz, három komponense az Arany János-i balladai forma, a bibliai Sámson-történet utalásrendszere és egy metálisten-karrierhistória, amibe minden nyavalya bele van pakolva gengszterszáltól kezdve a fiktív főhősnek a magyar metálélet valós szereplőivel való találkozásáig. Siker, szerelem, csömör, kiégés, női ármány - akárcsak az igazi Sámson-történetben, csak a mi Sámsonunk egy mitikus metálisten, olyan, amilyen Axl Rose is csak szeretett volna lenni, amikor fehér zongorával verte a nőit a tengerparti hotelszobában. Bizakodva forgatom a kis könyvet. Az abszurd humor forrása a feszültség tartalom és forma között, mint az ilyen kísérletekben általában: Öcsém, ez az EP tényleg nagyon ott van! / Hogy a matekmetált masszív harmóniák / és a brutál folkos témák így szövik át, / na, ilyen még nem volt, igazi alapmű, / mint a headbang miatt Slashnek a kalaptű!” A posztmodern egyik válságjelensége, amiből senki nem tud kimaradni, mert egyszerűen ez a korszellem: ütköztetjük és egybeolvasztjuk az általunk ismert formákat, stiláris játékokat űzünk. Hogy valami érdekes, furcsa, különös legyen, az már nem kivétel, hanem alapkövetelmény, lásd még: szlengopera, gregorián techno, kelta punk, vagy, hogy a témához legközelebbi példát idézzük, Arany János balladái folk-deathmetalosítva a Dalriada előadásában. Ahogy boldogult ifjúságomban képes voltam Sentencedre vagy Nine Inch Nailsre szunyókálni - mert megnyugtatott, és ma is éppúgy szeretem a métáit, de nem tudom huzamosabb ideig hallgatni, hacsak nem iktatok néhány dal közé egy kis Kalákát, mert egyszerűen elfáradok -, épp úgy fárasztó számomra a Titántorkú Sámson folyamatos, hergelő intenzitása, konstans poénkodása. Hiába értem, szeretem ezt a világot, hiába interpretálja a szerző magát a metálmiliőt minden blődségével együtt, ízes humorral a sámsoni kárhozat- és föltámadástörténetbe oltva, hiába a megannyi lábjegyzet, ami ironikus-tudományos távolságtartással megmagyarázza (túlmagyarázza) az olyan fogalmakat, mint pogó vagy riff, vagyis derék ügybuzgalommal vannak egymásra pakolva a valóságok- és pszeudovalóságok rétegei, hiába megannyi fordulat, misztikum és tréfa, mintha a játék egésze nem bírná a 150 oldalt: kifullad. Vagy egyszerűen nem magányos olvasásra való a kötet, hanem - mint a direkt fél órákig mesélt székely vicc - élőszóban fejti ki valódi hatását, tábortűz, társaság, lakoma, némileg kapatosán elővezetett szavalat kell hozzá, hogy hosszabban élvezni tudjuk. Főhősünk, Sámson klasszikus, heroikus heavy métáiban, hősmetalban utazik. A zsáner klasszikus vizualitásához (gondoljunk a Manowar-lemezborítókra) afféle Conan, a barbár-féle eltúlzott, idealizált, heroikus maszkulinitás tartozik (Boris Vallejo neogiccs-fantasy világa). Ehhez képest Csillag István illusztrációi, a gyermekrajzokat idéző, firkás, sokvonalas karikatúrák és krokik inkább a trash-metal világát, például az Akela együttes rajzfilmklipjeit juttatják eszembe. A direkt humorizálással az illusztrátor nem vett figyelembe egy aranyszabályt: a hősmetal attól vicces, hogy halálosan komolyan veszi magát. Ettől függetlenül a kötet mindenkinek nagyon jól fog esni, aki per pillanat tizenéves rocker, és bízom benne, hogy minél több ifjú titán olvasgatja majd a pad alatt matekórán, akarom mondani, szünetben. Dobai Bálint: Titántorkú Sámson - Metálmítosz. Előretolt Helyőrség íróakadémia, Budapest, 2018. történelem ELSODORT NEMZEDÉKEK Kertész Dávid Koszta István Csíkszeredái újságíró-történész Sodrásban című könyvsorozatának immár második részét is kézbe veheti az olvasó. A hadtörténeti könyv második kötete Erdély a Nagy Háborúban 1914-1916 augusztus címet viseli, és a XX. század eleji Erdély sajátos szempontú krónikáját írja le. Nemcsak érdekes, de hiánypótló történelmi forrásmű is. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a nagy háború idejének vérzivataros évei milyen mélyen, végzetes következményeket okozva érintették nemzetünket. Ugyan a háborúhoz vezető s azt követő események kutatottak, de magával a háború évei alatt zajló folyamatokkal kevesen foglalkoztak tudományos, illetve irodalmi szemszögből. A téma azonban adott, hiszen történelmünk legszomorúbb pillanatainak megértéséhez átfogóbb képet kell alkotnunk az azokhoz vezető eseményekről. Koszta István kötete pedig részletes levéltári kutatások segítségével enged betekintést nyernünk az első világháború alatti hadtörténeti, katonai tudnivalókba Erdély területére vonatkozóan. A szerző tudományos alapossággal járt utána a tárgyalt időszak több szempontú feltérképezésének, így történelemtudományi szempontból értékes művet alkotott, melyet bárki számára ajánlhatunk, legyen az hobbitörténész vagy szakmai szemlélő. Koszta István kötete tizenegy fejezeten keresztül tárgyalja az erdélyi hadi eseményeket a címben szereplő időszakban. Nemcsak száraz adathalmazt kapunk, hanem igényesen kifejtett leírásokat a tárgyalt katonai egységeket és harcmozgásokat illetően, s a szerző közben korképet is felvázol a politikai-társadalmi kontextus ismertetésében. Betekinthetünk a gyakorta csupán tudományos adatként emlegetett események hátterébe, a nemzetiségi viszonyokba mind a szemben álló, mind pedig a szövetséges hadseregek vezetői, illetve katonái szemszögéből is. Ez az átfogó tabló pedig közelebb visz a háborút követő események megértéséhez. Koszta István: Erdély a Nagy Háborúban 1914-1916 augusztus. Magánkiadás, Csíkszereda, 2017. LAPSZÁMUNK SZERZŐI Bálint Tamás (1985) költő, közgazdász Falusi Márton (1983) József Attila-díjas költő, szerkesztő György Attila (1971) József Attila-díjas író, újságíró, szerkesztő Muszka Sándor (1980) költő, író Pozsonyi Ádám (1969) író, publicista, zenész Shrek Tímea (1989) író, tanár Lapszámunkat L0S0NCZI BÉLA festőművész munkáival illusztráltuk. Losonczi Béla Marosvásárhelyen született 1974-ben, a Nyárád mentén élt kilencéves koráig, majd a családjával együtt Herceghalomba költözött. Tanulmányai meghatározó pontjai: Nyárádszentlászló, Herceghalom, Budapest. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2004-2010 között festészet szakon tanult, mestere Kis-Tóth Ferenc. 2009 decemberében agyvérzést kapott, jobb oldala lebénult, beszédkészségét elvesztette. Kitartásának és bátyjának, Losonczi Csongornak, illetve szerető barátok támogatásának köszönhetően súlyos állapotából képes volt újrakezdeni az életét, az alkotást. Megtanult bal kézzel festeni, azóta folyamatosan dolgozik saját korábbi stílusát megőrizve, kiérlelve. A főleg faanyagokra dolgozó festő visszatérését követően először lakhelyén, Herceghalomban mutatkozott be nagyszabású kiállítással, majd Budapesten, a MAMÜ galériában nyílt újabb tárlata, amely átfogó képet mutatott a betegség előtt és után készült müvekből. Azóta Magyarországon és Erdélyben számos helyen volt kiállítása. Munkái különös lecsupaszítások és felöltöztetések tárgyi megfogalmazásai. A művész, akit betegsége következtében cserbenhagytak a szavak, erős képekkel üzen. Ezekkel tesz tanúbizonyságot a lélek erejéről. Néha komor játék ez, de játék. Az általa festett antropomorf formák, a labirintusszerű vonalak, színes alakzatok egyegy új élettel ajándékozzák meg a felejtésbe merült fadarabokat, egykori használati tárgyakat. A nyomtatott áramkörök képét idéző vonalai óhatatlanul eszünkbe juttatják Ország Lili labirintusát is, és a labirintusok természetéből, az emberi lelemény e fondorlatos megnyilvánulásából fakadó misztikumot. Losonczi Béla művészetében pedig az ismeretlenbe tett csöppet sem veszélytelen alászállás húsba és csontba vágóan valós tapasztalat. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. május 1
