Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-15 / 111. szám
2018. MÁJUS 15., KEDD AUTÓMOTOR 11 Citroén C4 Cactus: légies mozgás, könnyű kezelhetőség Nappali fotelből vezetve Vadonatúj futóművet és letisztult külsőt kapott a Citroén egyik legkarakteresebb modellje, a C4 Cactus. Balogh Bence/Autó-Motor szerkesztoseg@mediaworks.hu MARSEILLE 2014-ben az egykori 2CV-hez, vagyis a Kacsához hasonlóan egyszerű népautóként debütált a Cactus, amely méreteivel kiérdemelte a C4-es nevet, pedig a PSA-konszern kisautóplatformjára épült. Egyedi formavilágát a levegővel töltött műanyag betétek (Airbump) határozták meg, ami jó ötletnek tűnt, mégis sokakat eltántorított a vásárlástól. Nem véletlen, hogy a legújabb C3-ashoz már választható extraként kínálják, a C4 Cactusról pedig jóformán el is tüntették, csak az ajtók alján hagytak meg egy kisebb darabot. A hátraarc oka, hogy bár a jelek szerint nem minden ötlet válik be, a vásárlók egyértelműen formabontó Citroenekre vágynak, a sótlan C4-es helyére most a Cactus ugrik be a kompakt kategóriába, ahol viszont több komolyságra van szükség. Tehát nemcsak a saját, hanem nagytestvére csorbáját is ki kell köszörülnie az újdonságnak. Ehhez van egy hatásos eszköze, a vadonatúj, Progressive Hydraulic Cushions fantázianevű futómű, amely a Citroén Advanced Comfort program keretein belül visszatereli a márkát a klasszikus menetkomfort világába. A nehéz, bonyolult és költséges hidropneumatikus rendszert váltó új konstrukció nem más, mint egy hidraulikus ütközőelemekkel felszerelt lengéscsillapító, a megfelelő komfortot azonban hozzá átláthatósága örömteli vezethetőséget szavatol. Tény, hogy egyéni megközelítésben formálja meg a kompakt autót, de ez nagyon jól áll neki, ráadásul az utastér helykínálatával vagy a csomagtartó méretével is versenyképes marad. Hogy ez igaz legyen a technikára is, egy új benzinmotor, az 1,2 literes turbós, 130 lóerős egység is bekerült a kínálatba a meglepően precíz, 6 fokozatú kézi váltóval. Ebben a kombinációban kifejezetten élénk autó benyomását keltette a Cactus, még a hegyi szerpentineken is elemében volt, ahol a kanyar ívét pontosan és stabilan követő futómű másik arcát is megmutatta. Letekerhető hátsó ablak és árnyékolható üvegtető sajnos továbbra sem szerepel a listán, az új vezetőtámogató extrák azonban már elérhetők, a felszereltség bővülésével pedig az árváltozás is minimális. A választásnál csak arra kell figyelni, hogy a kínálatból ősszel kikerülő, 1,2 literes, 82 lóerős alapmotorhoz (ennek a modellnek az alapára 3,95 millió forint) még nem jár a „repülőszőnyeg-hatást” garantáló lengéscsillapító. Minimálisra csökkent az Airbump-betétek mérete, nagyobbak lettek az első lámpák, új színek kerültek a kínálatba. Belül a legtöbb funkció - még a szellőzés is - érintőképernyővel vezérelhető tartozó karosszériastruktúrával, speciális tömésű, puha ülésekkel, jó hangszigeteléssel és sok más trükkel érik el a franciák. Ezekkel a frissítés során mind el is látták a Cactust, a délfrancia vidéken pedig bizonyíthatott is. Élvezet, ahogy jó minőségű aszfaltútón és hepehupás földúton is ringat, ilyen kényelmet évtizedekkel ezelőtt nyújtottak a hasonló kategóriájú autók. Bár a hajószerűen hullámzó rugózás kanyarban nagyobb oldaldőléssel, fékezéskor pedig enyhe bólintással jár, a jövőbeli tulajdonosok többre értékelik majd a kényeztetést a ritkán kihasználható, sportos futóműhangolásnál. Sajnos ez a megoldás sem mindenható, mélyebb kátyúk azért kifognak a lengéscsillapítón, durvább úthibákon átTudta-e? A progresszív hidraulikus u kötőelemekkel ellátott felfüggesztést (PHC) 20 szabadatommal véd. a PSA-Konszern. hajtva peadig hasonlóan ráz, mint riválisai. Amiben kitűnik, az a nappali foteljére emlékeztető vezetőülés. Puha tömése összedolgozik a lágy hangolással, persze az oldaltartását sem sportosan vett kanyarokhoz méretezték. Feltűnő a javított hangszigetelés is, sokkal jobban izolálja a külvilágtól az utasokat, mint korábban. De nemcsak ez a repertoár teszi igazi francia autóvá, egy tonnánál alig nehezebb tömege légies mozgást, könnyű kezelhetősége és a karosszéria jó HÍREK Drágul a benzin és a dízel is MAGYARORSZÁG Szerdától újra emelkednek az üzemanyagárak, a 95-ös benzin ára literenként bruttó 7 forinttal, a gázolajé bruttó 8 forinttal emelkedik - közölte a Holtankoljak.hu. A benzin átlagára szerdától 388 forint lesz, a gázolajé pedig 397 forint. Az üzemanyagok ára legutóbb egy hete változott, akkor a 95-ös benzin bruttó 3 forinttal, a gázolaj bruttó 2 forinttal drágult. MW Nevet változtat a Lada Kalina TOGLIATTI Amíg műszakilag nagy újdonságra nem számíthatunk a Lada Kalina frissítésénél, az elnevezés megváltozik, az eddig a lépcsős és a ferde hátúnál használt Granta nevet kapja az ötajtós és a kombi, illetve utóbbinak a terepes megjelenésű változata is, amelynek neve Crossról SW Crossra vált. Szintén augusztusban kezdődik a frissített 4^4 (Niva) sorozatgyártása, várhatóan az 1,6-os nyolcszelepes blokkra váltanak, amivel nem gond az Euro 6-os előírások teljesítése. AM Dupla kuplungos hibridek a PSA-tól PÁRIZS Az első generációs PSA-hibrideknél (a Peugeot Citroén francia autókonszern autói) a belső égésű motor az első, a villanymotor a hátsó tengelyt hajtotta. A 2022- től kereskedelmi forgalomba kerülő új modelleknél már egy tengelyen lesz a hajtás, hiszen a belga Punch Powertrain segítségével készítenek egy dupla kuplungos váltót, amelyben egy 48V-os villanymotor is helyet kap. A Hybrid DT2 elnevezésű egység lágy hibrid hajtást tesz lehetővé viszonylag alacsony költségek mellett. AM Bővült a Honda Civic motorkínálata egy 1,6 literes dízellel Ideális autó az ingázóknak Kifinomultan, magabiztosan, kiegyensúlyozottan működik a Civic új dízelmotorja Az oldal fotói: AM RÓMA Miközben a Volkswagen kapcsán kirobbant dízelbotrányt követően észrevehetően csökkent a gázolajos autók iránti igény Európában, a japánok továbbfejlesztették saját, 1,6-os i-DTEC motorjukat és az 1,0, az 1,5 és a 2,0 literes, turbós benzines mellé negyedik alternatívaként a Civic orrába is beépítik. Ez persze nem meglepő, a Honda ugyanis annyit szeretne profitálni a befektetéséből, amennyit csak lehetséges, és azt a japánok is jól látják, hogy néhány éven belül még biztosan nem tűnik el az európai utakról a sokáig meghatározó technológia. Bár a márkának nagy tervei vannak a hibrid és a tüzelőanyag-cellás hajtásláncokkal, egyelőre még látnak fantáziát a belső égésű motorokban is, ezért nagy figyelmet fordítottak a finomítására. Csökkentették a dugattyúk súrlódását és a nitrogén-oxid-kibocsátást. A kis tömegű hengerfej alumíniumötvözetből készül, a nyitott vízterű, nagy nyomású présöntéssel készülő hengertömb szintén alumíniumból van. A blokk külsején bordázatot alakítottak ki, ez nem pusztán a szerkezet merevségét fokozza, a zajszintet és a vibrációkat is csökkenti. A kovácsolt acéldugattyúk alkalmazása javította a motor termikus hatásfokát, a nagy szilárdságú, karcsú főtengely segített a súlycsökkentésben. Az elektronikusan szabályozott forgási sebességű turbófeltöltő használata kisebb energiaveszteséget, a magas (1800 bar) nyomáson működő befecskendező pedig alacsonyabb fogyasztást és károsanyag-kibocsátást eredményezett. A költséges fejlesztések a hatfokozatú váltót is érintették, az új szinkrongyűrűk 40 százalékkal kisebb súrlódást garantálnak. Nyártól kilencfokozatú automatikus váltóval is rendelhető lesz a Civic. A Rómában és környékén tartott bemutatón még a manuális szerkezettel vezethettük, és kiderült, hogy nem volt hiábavaló a ráfordítás, a 120 lóerős, 300 Nm nyomatékú dízel kifinomultan és magabiztosan működik. Hangja alig hallható, pörgetni nem szükséges, egyenletesen gyorsít, a mai mezőnyben átlagosnak számító teljesítménye és kiegyensúlyozottsága ideális az ingázó célközönségnek. Balogh Bence/AM Szerdai magazinunk 20. HÉT 201S. mám 16. HÍT1M PIl^ANJl TOKKAL Olimpiai bajnok szerelmespár, komoly hátránnyá! Connolly amerikai, Flkotová csehszlovák Stefanek Gertrudtol elvettek egy olimpiát, de ma is örömmel tekint vissza pályafutása minden percére Albert Flórián: a korábbi kapitány péklapátlábúnak nevezte a kis Csontit, akiből később a Császár lett HIRDETÉS