Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-14 / 110. szám
16 SPORT 2018. MÁJUS 14., HÉTFŐ HÍREK Hamilton nyert, Vettel negyedik FORMULA-l A világbajnoki pontversenyben vezető, négyszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Spanyol Nagydíjat, amelyen az összetettben második Sebastian Vettel, a Ferrari szintén négyszeres világbajnoka csak negyedik lett. A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei második, és pályafutása 64. futamgyőzelme, a Barcelona mellett elhelyezkedő Circuit de Catalunyán harmadszor diadalmaskodott karrierje során. A Mercedes sikerét Valtteri Bottas tette teljessé, a finn pilóta ugyanis csapattársa mögött a második helyen ért célba. A dobogó alsó fokára Max Verstappen, a Red Bull hollandja állhatott fel. B. L. Négygólos szegedi előny a döntőben KÉZILABDA A MOL-Pick Szeged házigazdaként 32-28-ra legyőzte a címvédő Telekom Veszprém csapatát a férfi NB I döntőjében. A Szeged az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést és a vezetést is, jó védekezésének és lerohanásainak köszönhetően azonnal elhúzott. Fordulás után a Tisza-parti alakulat tartotta előnyét, sőt, a mérkőzés hajrájában tovább is tudta növelni azt: volt, hogy hat góllal vezettek Bodó Richárdék. A visszavágót május 20-án, pünkösdvasárnap Veszprémben rendezik meg. B. L. A Slovan győzött Dunaszerdahelyen LABDARÚGÁS A pozsonyi Slovan 1-0-ra nyert Dunaszerdahelyen a szlovák élvonalbeli bajnokság ezüstrangadóján. A telt ház, azaz 10 226 néző előtt lejátszott mérkőzésen Vida Kristopher a hazaiaknál, Holman Dávid a vendégeknél volt a kezdőcsapat tagja. Közvetlenül a szünet előtt utóbbi kanyarította szögletből középre a labdát, amelynek a kapus alászaladt, Vaszil Bozsikov pedig az üres kapuba fejelt. A pozsonyiak sikerükkel a harmadik DAC elé ugrottak a bajnoki tabellán. B. L. Balul sikerült a versenyhétvége WTCR Michelisz Norbert ütközött és kiesett a túraautó-világkupa (WTCR) németországi versenyhétvégéjének szombat délutáni futamán a Nürburgringen. A Hyundai-jal versenyző, 33 éves magyar pilóta, aki a délelőtti versenyen ötödikként ért célba, a délutáni újabb megméretésen már az első körben is részese volt kisebb balesetnek. Később tovább sérült az autója, és bár a hatodik pozícióból hátrébb került, ekkor még így is az első tíz között volt. A 25 kilométeres pályán, a befejező körben azonban egy figyelmetlen riválisa nekiütközött, Michelisz kocsijának bal hátsó kereke kitört, befejeződött számára a viadal. Kiesése miatt nem gyűjtött újabb pontokat, így a bajnokságban jelenleg 99 ponttal a negyedik. B. L. Tolnai Népújság OTP Bank Liga. az állás A paksiak a szezon legfontosabb meccsén legyőzték a zalaegerszegieket A kispestiek félelmetes duója eldöntötte a szombati bajnokit A Budapest Honvédtói elszenvedett vereségével az ötödik helyre csúszott viszsza a tabellán a Paksi FC, de a forduló többi eredménye úgy hozta, hogy három körrel a vége előtt bebiztosította az NB l-es tagságát az atomvárosi klub. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” - könyörögtek a nyugatiak a kalandozó magyarok idejében. Hasonlóan tehették ezt a paksiak is, csak ők éppen a Honvéd támadóival szemben akartak „mentességet” kapni. A félelem nem volt alaptalan, az Éppel Márton, Davide Lanzafame csatárduó a szombati meccs előtt 27 gólnál és 15 gólpassznál tartott. Ahogy az lenni szokott, bevonzották a bajt a hazaiak. Alig, hogy elhagyta az (újjáépülő Fehérvári úti stadiont a kezdősípszó, a tavalyi gólkirály büntetőt harcolt ki, amit az olasz értékesített is. A gyors bekapott gól megfogta a hazaiakat, a vendégek viszont bolondok lettek volna támadni vezetésük birtokában. Nem is volt veszélyben egyik kapu sem a félidő hátralévő részében, így nem csoda, hogy Csertői Aurél csatárposzton kettőt is cserélt a szünetben. Szakály Dénes és Simon András pályára küldése jó húzásnak bizonyult, ketten rögtön összehozhatták volna az egyenlítő találatot, ami végül 1. Videoton 30 18 8 4 59-26 62 2. Ferencváros 30 17 10 3 61-27 61 3. Debrecen 30 12 7 11 51-40 43 4. Honvéd 30 12 7 11 46-49 43 5. Paksi FC 30 11 9 10 43-45 42 6. Újpest 30 10 12 8 37-36 42 7. Felesét 30 10 9 11 38-43 39 8. Haladás 30 10 4 16 33-48 34 9. Mezőkövesd 30 8 10 12 33-49 34 10 Vasas 30 8 7 15 36-55 31 11. Diósgyőr 30 8 6 16 41-48 30 12. Balmazújváros 30 6 11 13 31-43 29 Ez történt még DVSC-DVTK 2-1 (2-0). Nagyerdei Stadion, 3383 néző. V.: Farkas Á. Gól: Tabakovics (13., 41.), illetve Bacsa (73.). Kiállítva: Tamás M. (1., DVTK). Újpest-Puskás Akadémia 0-1 (0-0). Szusza Ferenc Stadion, 2040 néző. V.: Karakó. Gól: Márkvárt (64.). Ferencváros-Vasas 1-1 (O-O). Groupama Aréna, 11345 néző. V.: Andó-Szabó. Gól: Blazics (89.), illetve Egerszegi (94.). Mezőkövesd Zsóry FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 (l-O). Mezőkövesd, 2312 néző. V.: Szőts. Gól: Koszta (1.). Videoton-Haladás 3-0 (l-O). Pancho Aréna, 1977 néző. V.: Kassai. Gól: Nikolov (19.), Nego (61.), Pátkai (86.). Kiállítva: Kovács L. (70., Haladás). Bobál D. (Kosút, 67.) - Lukács D. (Holender, 56.) Pölöskei Zs., Gazdag, Banó-Szabó (Tömösvári, 84.), Kukoc - Éppel, Lanzafame. Vezetőedző: Supka Attila. Gól: Szakály D. (49.), illetve Lanzafame (3., 63.). Sárga lap: Kulcsár D. (19.), Gévay (65.), Fejes A. (72.), illetve Gazdag (75.). előbbinek sikerült Haraszti Zsolt beadását követően. Lanzafamével viszont egész mérkőzés alatt meggyűlt a bajuk a paksi védőknek, az olasz pedig a sok helyzetből egyet kihasználva eldöntötte a három pont sorsát. Vereségével az atomvárosiak ugyan lecsúsztak a dobogóról, de miután a Diósgyőr, a Balmazújváros és a Vasas sem tudott győzni, biztossá vált a Paks bennmaradása az élvonalban. Szombaton a kiesés elől menekülő Diósgyőr otthonába látogatnak a paksiak. OTP BANK LIGA, 30. FORDULÓ. Paksi FC-Bp. Honvéd 1-2 (O-l). Paks, Fehérvári út, 1135 néző. Vezette: Iványi (Búzás B., Varga G.). Paks: Rácz G. - Kulcsár D., Fejes A., Gévay, Szabó I. - Simon Á. (Nikházi, 86.) - Haraszti, Kecskés T., Bertus, Bartha (Szakály D., a szünetben) - Hahn (Simon A., a szünetben). Vezetőedző: Csertői Aurél. Bp. Honvéd: Gróf - Heffler T., Kamber, Bertus Lajosék (hátul) nem tudták tartani Davide Lanzafamét. Képgaléria: TEOL.hu Fotó: Molnár Gy. Kikapott a Honvédtől, de így is bennmaradt a Paks Bejutott a playoffba az Atomerőmű SE KOSÁRLABDA Meglátszott, hogy a paksi futballcsapat hazai bajnokit játszott a Bp. Honvéd ellen (fenti anyagunk), alig lézengtek a nézők az ASE-csarnokban. Jan Pavlík, az atomosok technikai igazgatója a meccs előtt azt mondta, ők megpróbálták későbbi időpontra tetetni a kezdést, de az MKOSZ ebbe nem ment bele. Pedig elkélt volna a buzdítás az ASE-nak, hiszen élet-halál meccs várt rájuk a ZTE ellen. Schmidt Béla vezetőedző Jabarie Hinds hiánya miatt volt feszült, az irányító nem gyógyult meg, így csak civilben ülhetett le a klspadra. Ricky Tarrant vette kézbe helyette a „karmesteri pálcát”, az első negyedben szenzációsan játszott a hátvéd, 14 pontot dobott, igazából ő tartotta meccsben az ASE-t. Zalai oldalon a horvát center, Ivica Radic remekelt, Szabó Zsolttal uralták a palánkok alatti területet. Tarrant mellé a második tíz percben kezdtek felnőni a társak, Troy Barnies hármasával a negyed felénél lépett el először komolyabban az ÄSE Troy Barnies fontos pontokat szerzett. Galéria: TEOL.hu Fotó: M. Gy. (35-26), de elég volt két hiba és máris visszajött a Zete. A szünet után érezhetően felspannolva jöttek ki a paksiak, Eilingsfeld János jó ütemben eleresztett hármasa mintha egy jel lett volna, nagyon elkapta a fonalat az ASE, amely Ruják András triplájával a negyed felénél már majdnem tízzel vezetett (58-49). Ekkor benne volt a meccsben, hogy „lezárják” a paksiak, de a Zete vissza tudott jönni. A harmadik negyed végén egymás után Medve Máté, Richard Thomas Guinn és Tarrant is távolról talált be, amivel megnyugtató lett a paksi előny a záró felvonás előtt. Ekkor nem gondoltuk volna, de maradt izgalom a végére. Radics pöccintésével 69-66-ra is vissza tudott jönni a Zete, de Ruják egy újabb hajszálpontos triplával, majd egy gyorsan rátett duplával lehűtötte a kedélyeket. Az Atomerőmű SE egyik legjobbja nélkül is kiharcolta a győzelmet, s ezzel bejutott a playoffba. A Szolnoki Olaj elleni párharc kedden kezdődik. FÉRFI NB I, KÓZEPSZAKASZ, KÖZÉPHÁZ, 10. FORDULÓ. Atomerőmű SE-Zalakerámia ZTE KK 85-79 (26-23, 19-18, 24-15,16-23). ASE: RUJÁK 12/6, TARRANT 23/3, BARNIES 15/9, Eilingsfeld 13/3, GUINN 13/9. Csere: Medve 5/3, Garamvölgyi 4, Gulyás M. ZTE: Kinney 6, VAUGHN 11/9, Benke 5/3, SZABÓ ZS. 9/3, RADIC 26. Csere: Horváth Á. 8/6, Mohácsi, Mikovics 4, Kis R. 6/3, Doktor 4/3. A másik középházi mérkőzésen: Szeged-Kaposvár 65-78. „Sajnos az alapszakaszbeli ötven százalékos teljesítményünkön nem tudtunk javítani a középszakaszban, de a minimális célunkat teljesítettük. Nem volt könnyű dolgunk Jabarie Hinds nélkül, nem is kezdtünk jól, de a szívünk vitt bennünket előre” - értékelt Schmidt Béla. R. G. A kózépház vége a kózépszakaszban 6. PVSK 34 19 15 2746-2760 0.78 7. ZTE 34 18 16 2827-2768 0.76 8 Atomerőmű 34 17 17 2715-2722 0.75 9. Kaposvár 34 16 18 2728-2755 0.74 10. Szeged 34 12 22 2583-2652 0.68