Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-02 / 100. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁJUS 2., SZERDA Korszerűbb és olcsóbban fenntartható épületek PAKS Százmillió forinttal tá­mogatja idén is Paks Város Önkormányzata a hagyomá­nyos és a panelépületek ener­giamegtakarítást eredménye­ző felújítását. Alapvetően 50- 50 millió forint szolgál a csa­ládi, illetve a társasházak kor­szerűsítésére, de szükség ese­tén átcsoportosítják az össze­geket - vázolta a témában tar­tott sajtótájékoztatón Szabó Pé­ter polgármester. Külön kitért arra, hogy a panelépületek ese­tében csökken a lakossági ér­deklődés azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a társasházak nagy többségén már elvégez­ték a hőszigetelést, nyílászáró­cserét és fűtéskorszerűsítést, kiaknázva a több mint egy év­tizede tartó lehetőséget, amit az önkormányzati, valamint az állami forrás biztosított. Szükség esetén át­csoportosítják a forrást Szabó Péter elmondta, hogy a képviselő-testület legutóbb módosította a témában alkotott rendeletét: könnyítettek az ad­minisztráción, pontosították a befogadás és elszámolás rend­jét, hogy még könnyebben elér­hetővé tegyék az energiameg­takarítást célzó fejlesztések tá­mogatására biztosított forrá­sokat. A városvezető kiemel­te, hogy a homlokzati szigete­lés, nyílászárócsere, fűtéskor­szerűsítés mellett a megújuló energiaforrások alkalmazásá­ra is lehet forrást igényelni. Az önkormányzati támoga­tás mértéke a beruházás brut­tó költségének legfeljebb ötven százaléka, de családi házak ese­tén maximum ötszázezer forint, társasházi lakásoknál több cél esetén maximum hétszázezer forint - tájékoztatott Misóczki Anikó osztályvezető. A beadás napja 2018. június 7-e, amikor reggel 8-tól délután 4-ig fogad­ják a dokumentációkat. Az ön­­kormányzat a befogadás után legkésőbb harminc nappal dönt. Elszámolni a következő év no­vember végéig lehet. A rende­let szabályozza azt is, hogy egy ingatlan esetében, ha megkapta a tulajdonos az adható .támoga­tást, tizenöt évig nem lehet újra pályázni. V. T. A Szigeterdő Dombóvár leg­fontosabb közcélú zöldfelü­lete, amelynek megújításá­ra már több tervet készített az önkormányzat. Most a megvalósításra készülnek. A Tinódi Ház előtti téren szintén változások várhatók. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu DOMBÓVÁR A Szigeterdő Dom­bóvár 4,5 hektáron elterülő védett természetvédelmi te­rülete, ahol egy középkori la­kótorony- áll, illetve 1951 óta Horvay János szobrászművész Kossuth-szoborcsoportja. Az ezekkel kapcsolatos átalakí­tások már régóta újra és újra napirendre kerülnek a város­ban. Nemrégiben több döntés is született annak érdekében, hogy a tervek megvalósulhas­sanak. Szabó Loránd polgár­­mester elmondta, hogy az ön­­kormányzat építési engedélye­zési eljárást folytatott le, hogy a lakótorony új megközelítésé­hez fa- és acélszerkezetű átjá­ró hidat létesíthessen. Ezt az Örökségvédelmi Hatóság en­gedélyezte, ám kikötésekkel. Egyrészt az építési munkát megkezdeni és végezni csak kiviteli tervek, részletrajzok alapján lehet, ame­lyet a kivitelezés megkezdése előtt a Szekszárdi Örök­ségvédelmi Osz­tállyal egyeztetni kell. Másrészt ré­gészeti megfigye­lést kell biztosíta­ni a Wosinsky Mór Megyei Múzeum révén. A városvezető elmondta, hogy 2017 júliusában Török Péter Ybl-díjas tájépítész és Pete Balázs okleveles építész­­mérnök tervei alapján bemu­tatták a Kossuth-szoborcso­­port elhelyezésének új kon­cepcióját. A Műemléki Ta­nácsadó Testület ezt egyhan­gúan támogatta, és elfogad­ta a centrális kompozíciót. A munka megkezdéséhez el kellett készíteni az építéstör­téneti tudományos dokumen­tációt, amellyel dr. Gere László szakértőt bízták meg. Ez már összeállt, a szoborcsoport­hoz kapcsolódó tér koncepciótervének véglegesítésére, il­letve az engedé­lyezési és a kiviteli tervek készítése vi­szont csak azután kerülhet sor, hogy beérkezett a bon­tásáról, az új talap­zatok megépítéséről és a szob­rok újbóli összeállításáról szó­ló árajánlat. A Szigeterdőbe tervezett át­alakításokra 136 millió forin­tot szánnak a Helyi Akciócso­port fejlesztési forrásából. Változásokra lehet számíta­ni a Tinódi Ház előtti tér ese­tében is. - Mivel Dombóvár je­lenleg nem rendelkezik olyan központi teresedéssel, amely a város méltó központja lehet­ne, szeretnénk ezen változ­tatni. A művelődési ház előt­ti tér rendezése már többször felmerült az elmúlt években - mondta a polgármester. Gyergyák János városi fő­építész a terület mai haszná­lata alapján, gazdag zöldfelü­letekkel készítette el a terület megújításának koncepcióter­vét, amit a későbbiekben en­gedélyeztetni kell. Emellett el kell készíteni a megvalósí­táshoz szükséges kiviteli ter­veket, amely többek között a burkolatkialakítást, a csapa­dékvíz-elvezetést, a világí­tást, a műtárgyak részletes terveit, az utcabútorok aján­lásait és virágosítást foglal­ja magában részletes költség­­vetéssel. Kiemelt beruházás­ként fejlesztési hitel biztosít ehhez forrást. Hat megye rendőrei versenyeznek nálunk SZEKSZÁRD A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szer­vezi meg az idén a regioná­lis rendőr szakmai versenyt, amelyen Fejér, Somogy, Vas, Veszprém, Zala és Tolna me­gye egyenruhásai mérettetik meg magukat. Az eseményen gépkocsizó járőrök, motoros rendőrök, valamint forgalom­­irányítók mérik össze tudásu­kat. Szakmai elméleti, KRESZ, valamint gyakorlati vezetés­­technikai és a forgalomirányí­tási tudásukról kell számot ad­niuk. A vezetéstechnikai ver­seny helyszíne Szekszárdon a Szent István tér Arany János utca és a Holub Imre utca kö­zötti útszakaszon, a karos for­galomirányítás gyakorlati ver­senyszám pedig a Béri Ba­logh Ádám utca Szentgyörgyi Albert utca kereszteződésé­ben lesz. A gyakorlati verseny helyszínén - a Szent István tér Arany János és Holub Imre ut­ca közötti szakaszon -, a ver­seny napján, 2018. május 3-án, csütörtökön reggel hét órától tizenkilenc óráig teljes útlezá­rásra kell számítani. A tömeg­­közlekedést érintő változások­ról a Dél-Dunántúli Közlekedé­si Központ honlapján olvashat­nak a közlekedők. 1.1. Felkutatták a szükséges ülnököket PAKS Rendkívüli ülésen vá­lasztott új bírósági ülnököket Paks Város képviselő-testüle­­te. Dr. Blazsek Balázs címze­tes főjegyző elmondta, válto­zott a büntetőeljárási törvény, ezért volt szükség a válasz­tásra. Mivel speciális szak­tudású ülnököket kért a bírói szervezet, szinte kutatni kel­lett olyan szakmák képvise­lői után, akik ennek megfelel­nek, ezért az április 30-i jog­vesztő határidő előtt alig tud­ták befejezni a munkát. A vá­ros főjegyzője azt mondta, ha már összeült a képviselő-tes­tület, a Fehérvári úti stadi­on építéséhez szükséges terü­letek megvásárlása kapcsán egy szándéknyilatkozatot is elfogadott. V. T. Döntések születtek a régóta ter­vezett meg­újításokról Együtt pedáloztak paksiak és szentgyörgyiek a közös cél érdekében vasárnap délelőtt Van reális esély a kerékpárút megépítésére PAKS-DUNASZENTGYÖRGY A Du naszentgyörgy és Csámpa kö­zött megépítendő kerékpárút érdekében kerekeztek paksi­ak és dunaszentgyörgyiek kö­zösen vasárnap délelőtt. - Hét­­száztizennégy aláírást gyűj­töttünk össze. Körülbelül két hete kezdtük el, sokan aláír­ták, nemcsak szentgyörgyiek, hanem paksiak, sőt túlsó téli­ek, Soltiak, uszódiak is. Az íve­ket több helyre kiraktuk, hogy minél több támogatás gyűljön össze - mesélte el Czáp Attilá­­né, aki annak a majdnem öt­venfős társaságnak az egyik tagja volt, akik átkerekeztek Paksra, hogy demonstráljanak a Pakstól Csámpáig megépült kerékpárút továbbépítése mel­lett. - Azért tartjuk fontosnak, mert mi szeretnénk Paksra el­jutni biciklivel és azt is szeret­nénk, ha a paksiak is el tudná­nak jönni Szentgyörgyig vagy akár tovább is - mondta. A csapathoz sokan csatla­koztak Pakson a városháza előtt, ahonnan rendőri kísé­rettel mentek a kerékpárosok Dunaszentgyörgyre. Az akci­ót a Magyar Kerékpárosklub Paks-Szekszárd Területi Szer­vezete kezdeményezte. Vöröss Endre titkár elmondta, a bé­kés demonstrációval azt sze­retnék elérni, hogy megépül-Remek időben kerekezhettek a kerékpárútért a demonstrálok A szerző felvétele jön Csámpától Dunaszentgyör­­gyig a bicikliút. Mint mond­ta, úgy gondolja, erre egy-két éven belül, akárcsak a Duna­­kömlődre vezető kerékpár­úira, van esély. A körülbelül nyolcszáz aláírást tartalmazó íveket Hencze Sándornak, Du­­naszentgyörgy polgármesteré­nek adták át, aki úgy nyilatko­zott, hogy a település vezetése is szívügyének tekinti a kerék­párút megépítését, ám ehhez elengedhetetlenül szükséges Paks közreműködése is. Tár­gyalások folytak már ezügy­­ben, reményei szerint egy-két év múlva esetleg realizálódhat az elképzelés. Vida T. A szoborcsoport elhelyezésének új koncepcióját egyhangúlag támogatta a Műemléki Tanácsadó Testület Fotó: Makovics Komé A Szigeterdőben és a Tinódi Ház előtt is változások lehetnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom