Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-23 / 93. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. ÁPRILIS 23., HÉTFŐ A gyülekezet szeretetre épülő lelki család Segítenek rátalálni a kijelölt, saját útra Fekete Zoltán református lelkész Fotó: Mártonfai Dénes A szülői minta roppant beszédes HÍREK Táncház a Csurgó zenekarral SZEKSZARD Népzenétől és tánclépések ütemes zajá­tól volt ismét hangos szom­baton a Babits központ Bödő terme. A Babázó a másfél­három éves kisgyermekeket várta 16.30 órától. Ezt kö­vette a Játszó a három-hat évesek számára. A délután hat órakor kezdődő Gyer­mektáncházon hét-tizenkét éves korú gyermekek rophat­ták Tóth-Mihó Erika és Tóth Zoltán közreműködésével. A Felnőtt Táncház 20 órakor nyitotta kapuját. A talpaláva­­lót ezúttal a Csurgó zenekar szolgáltatta. M. K. Ötvenöt éve a falu éke a székely kapu LENGYEL Ötvenöt éve áll szé­kely kapu Lengyelben, ame­lyet 1963-ban Kontsag Sán­­dorné, a kultúrotthon egyko­ri igazgatója tervei alapján ké­szítettek el a községi tanács vb titkára, Bíró Gáspár támo­gatásával és a faluban élők összefogásával. A székely ka­put az istensegítsi származá­sú Lőrincz Imre majosi fafara­gó mester készítette, aki Bu­kovinában, Brassóban, Bákó­­ban tanulta a mesterségét. A faanyagot az annafürdői erdé­szet adományozta, amelynek kiválasztásában Dávid János, lengyeli lakos segített. H. E. Elloptak negyven gyümölcsfát TAMÁSI Egy tamási nő tett fel­jelentést, mivel ismeretlen tet­tes a területükről kivágott és ellopott 40 gyümölcsfát tavaly decemberben, ezzel mintegy 200 000 forint kárt okozva. A rendőrök a nyomozás eredmé­nyeként azonosították a felté­telezett elkövetőket, egy 29 és egy 15 éves helyi lakost. Lo­pás vétség megalapozott gya­núja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, melynek so­rán beismerték a bűncselek­mény elkövetését. M. K. Még a nem hívő emberek fi­gyelmét is felkeltették azok a rendezvények, előadások, amelyeket az elmúlt hóna­pokban Bátaszéken tartot­tak. Az előadások témái a család, a hit, az élet nagy kérdései köré csoportosul­tak, kiváló előadók közre­működésével. Sokat segít­ve így a fiataloknak, idő­sebbeknek a hétköznapok­ban is. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu BÁTASZÉK A Szülők iskolája előadássorozat minden egyes témája tömegeket vonzott, hiszen közvetlen stílusban, hangnemben szólt az érintet­tekhez. A szervezésben nagy szerepet vállalt Fekete Zoltán református lelkész. A lelkész eredetileg az ELTE biológus szakán, molekulá­ris biológia genetika szakirá­nyon diplomázott. 1996-ban, negyedéves egyetemista ko­rában lett hívő. Mint mondja, Istennel addig nem foglalko­zott, bár a nagymamája gya­korló, bibliaolvasó református volt. A baráti körében is volt olyan, aki református ifjúsági órára járt. Kamaszként viszont az élet kérdéseire nagyon heve­sen kereste a választ. - Ah­hoz, hogy Isten Istenné le­gyen az életemben, a Biblia olvasása volt az eszköz. Sze­mélyesen, mélyen, átformá­­lóan megszólított Isten. Kon­firmáltam. Ezután bekapcso­lódtam a kecskeméti reformá­tus gyülekezet életébe, és az egyetemi missziók munkájá­ba - mondja Fekete Zoltán. A Timóteus Társaság (ma Fiata­lok az Élet Küszöbén) egyete­mi missziójában hét évig Bu­dapesten, majd Szegeden vett részt. Munkatársaként is­merte meg itt a feleségét, aki­vel 2002-ben házasodtak ösz­­sze. Közben felvételizett a re­formátus vallástanár szakra, majd teológus-lelkész szak-Fekete Zoltán elmondta, tár­sadalmi missziónak tekintik, hogy legyen olyan tevékenysé­gük, ami nemcsak a hozzájuk tartozók javát szolgálják. En­nek egyik példája volt a gye­rekekkel foglalkozókat meg­szólító Szülők Iskolája. Vannak olyan alkalmak, melyek témá­juknál fogva érdeklődést vált­hatnak ki a településeken élők körében, ilyen például a júniusi önismereti napközis tábor, júli­us közepén a gyakorlatias élet­re nevelő cserkésztábor. Azt tapasztalták, hogy gyakorlati­lag nincs még egy olyan óra a hittanóra mellett, ahol a gye­rekekkel rendszeresen beszél­getne valaki életkérdésekről. A szülői feladatok közül egy­re inkább leszűkül a gyermek­re szánt minőségi idő. Az isko­lában haladni kell a tananyag­gal, nem adnak időt a beszél­getésre, elmélyítésre. A szülői minta szavak nélkül is beszédesebb, mint egy tanóra szintű vagy tábor idejére épü­lő hatás. ra is. Teológiai tanulmánya­it alatt születtek gyermekei, András, Sára és Zsófia, és a nagykőrösi segédlelkészi két év után már itt, Tolna megyé­ben a két ikergyermekük: Hé­di és Ágoston. Felesége, And­rea biológia és vallástanár, je­lenleg hat település óvodái­ban és iskoláiban hitoktató. A gyermekek tizennégy, tizen­két, tíz-, az ikrek pedig hét­évesek. Mindannyian iskolá­sok Bátaszéken. Mindannyi­an cserkészek, úsznak, és van egy hangszerük, amivel a na­gyobbak már az istentisztele­ten is muzsikálnak a zenekar­ban. Fekete Zoltán elmondta, mindennap beszélgetnek reg­gel és lefekvés előtt is, mert nem szeretnék hagyni, hogy az élet sürgős dolgai kiszorít­sák a fontosakat. Arról is beszélt, aktívan se­gítik a szülőket, családokat, fiatalokat, gyerekeket abban, hogy az életben könnyebben találjanak útmutatást. A több településre is kiterjedő kö­zösségüknek a Biblia alapján megfogalmazott küldetésnyi­latkozata kifejezi, hogy mi­lyen hangsúlyokkal akarnak élni. A gyülekezet szeretetre épülő lelki család, amely erő­forrás, védelem, az egészsé­ges növekedésnek és az élet­hivatás megértésének a helye azoknak, akik készek Isten szavára hallgatva élni.- Jönnek egyedül és csalá­dosán is közénk, sokféle múlt­tal, háttérrel - mondta a lel­kész. A bátaszéki vasárnapi és a hétközi alkalmaik is csa­ládbarátok. Korosztályos asz­taltársaságok, foglalkozások jellemzik a gyülekezeti éle­tet. Van a gyülekezeti gyere­kek számára napközi. Á lel­kész és a presbiter az a sze­mély a közösségükben, aki a bibliai megértése alapján a szolgálatokat, a lelki család életét szervezi. - Azon igyek­szünk, hogy mindenki szeret­ve legyen és megtalálja a he­lyét a lelki családban - zárta gondolatait a lelkész. Pozitív eredménnyel zárult a vizsgálat PAKS Pozitív eredménnyel zá­rult a Paksi Atomerőműben le­zajlott WANO utóvizsgálat. Az Atomerőműveket Üzemeltetők Világszövetsége szakértőcso­portjának állásfoglalása sze­rint a két évvel korábbi aján­lásukat elfogadva megfelelő in­tézkedések születtek az atom­erőműben, és a végrehajtásuk is jól halad. A WANO vizsgá­lócsoportja 2016 februárjában járt Pakson, nem először, hi­szen a világszervezet 1986-os megalakulása óta rendszere­sek az efféle kontrollok Pak­son is, más atomerőművekben is - tájékoztatott Hamvas Ist­ván, az MVM Paksi Atomerő­mű Zrt. vezérigazgatója. Cél­juk, hogy feltárja azokat a terü­leteket, ahol lehetőség van a ja­vulásra, illetve, hogy azonosít­son követendő gyakorlatokat. Az ajánlások vég­rehajtása jól halad A Paksi Atomerőműben két éve 14 olyan területet nevesí­tettek, ahol előrelépést lehet el­érni. Most visszajöttek, hogy megnézzék, történt-e előrelé­pés. Az utóvizsgálatok során négyféle „osztályzattal” értéke­lik az adott létesítményt. A na­pokban véget ért WANO utó­­vizsgálat azt állapította meg, hogy a 2016-ban felsorolt tizen­négy fejlesztendő terület mind­egyikénél megfelelő intézke­dést hoztak Pakson. Négy eset­ben már le is zárult a folyamat, a további tíz esetben pedig megfelelő ütemben haladnak. Hamvas István kitért arra is, hogy sem a tagság, sem a vizs­gálaton való részvétel nem köte­lező, mégis minden atomerőmű kötelező érvényűnek tartja ma­gára nézve. A vizsgálatok célja, nem az, hogy pellengérre állít­sák azokat, akik elmaradnak az élbolyból, hanem az, hogy segítsenek feltárni azokat a te­rületeket, ahol mód van az elő­relépésre. A vezérigazgató hoz­zátette: fontos visszajelzés szin­tén a WANO részéről a tagválla­latok évente történő értékelése a biztonságosság tekintetében. Örömteli, hogy a Paksi Atom­erőművet a múlt évet és az elő­zőt tekintve is a legjobbak közé sorolták. V. T. A paksi óvoda dolgos mindennapjait is átitatja a felelősségérzet a környezet iránt Környezetünkért díjat kapott a Hétszín virág PAKS Hatalmas munkában ta­láltuk a Környezetünkért díj át­vételének másnapján a Hétszín­­virág óvoda nevelőit, óvodása­it. Virágot ültettek. Mindenki egyet. Jantnerné Oláh Ilona, az intézmény vezetője azt mondta, ünnepelnek. Igaz, nem az előző napi kitüntetést, hanem a Föld napját. Mégpedig egy régi ha­gyománnyal, aminek mottója: egy gyermek, egy palánta. Min­denki saját virágot ültetett, amit meg is jelöltek. A továbbiakban a névvel, óvodai jellel azonosí­tott palántákról a gyerekek gon­doskodnak. Az óvónő szerint ez érzelmi kötődést és felelősség­­érzetet ébreszt a gyerekekben.- Mielőtt kijöttünk, elmondtam a gyerekeknek, mit fogunk csi­nálni. Azt is, hogy utána az 5-6 évesek Zöld szíves igazolványt kapnak, mert ők már tudják, hogy minden élőlényre vigyá­zunk. Egy kislány, azt mond­ta, ha anyuka lesz, ezt megta­nítja a gyerekének. Ha ez nem pedagógiai siker, akkor semmi!- fogalmazott. Persze nem a 2-3 perces tájékoztatás volt ilyen hatással a kislányra, hanem az óvodában töltött mindennapok, amelyeket átitat a környezetért érzett felelősség. Ezt a munkát értékelte Paks Város Önkor­mányzata azzal, hogy az óvo­da nevelőközösségének adomá-Minden óvodás elültetett egy virágot Fotó: Vida Tünde nyozta a Környezetünkért díjat. Jantnerné Oláh Ilona szerint ez mérföldkő, mert korábban nem volt rá példa, hogy egy pedagó­gusközösség kapott volna váro­si kitüntetést, de bízik benne, hogy lesz folytatás és más tan­testületek ragyogó munkáját is értékelik hasonló módon. Ren­geteg visszajelzést kaptak már országos szervektől, miniszté­riumoktól, de hatalmas öröm és nagy megtiszteltetés, hogy a vá­rosvezetés is felfigyelt erre a te­vékenységre - tette hozzá. Környezeti, környezetvédel­mi nevelés a 90-es évek köze­pétől folyik az intézményben, amely több ezt igazoló cím bir­tokosa. A Madárbarát, a Zöld óvoda, az Év Zöldszíves Óvo­dája cím után 2017 decembe­rében megkapták a Vidékfej­lesztési Minisztériumtól és az Emberi Erőforrások Miniszté­riumától az „Örökös zöld óvó-, da” címet. Sok száz gyermek részesült a szemléletformálás­ban, amely rajtuk keresztül a szüleikhez és a tágabb család­hoz is eljuttatta és folyamato­san eljuttatja a környezettuda­tos gondolkodásmódot. Jant­nerné Oláh Ilona legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy szülőként, sőt kollégaként is visszatérnek egykori óvodá­saik. V. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom