Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-19 / 90. szám

12. MEGYEI KÖRKÉP 2018. ÁPRILIS 19., CSÜTÖRTÖK Virágzik már a repce, földben van a kukorica és a napraforgó TOLNA MEGYE Elképesztő ütem­ben dolgoznak a földeken a gazdák. Folyik a vetés előké­szítése, de sok helyen már be is fejezték a napraforgó és a kukorica vetését, sőt már arra is van példa, hogy a naprafor­gó ki is bújt a földből. Meleg az idő, elég nedves a föld, így pár nap is elég ahhoz, hogy a föld­be vetett mag életre keljen. Az agrárkamara adatai sze­rint Tolna megyében őszi búzá­ból 43 727 hektárt vetettek el, ebből 1356 hektáron kipusztult a vetés, leginkább a belvíz és az átnedvesedett föld miatt. A ma­radék területen 60 százalékban mondható jónak a vetés, 27 szá­zalékban közepesnek, a mara­dék 13 százalékon gyengének a falugazdászok adatai szerint. Rozst 345 hektáron vetettek a megyében még ősszel, ennek 80 százaléka jó képet mutat, őszi árpából 9699 hektárt ve­tettek el és 270 hektáron pusz­tult ki a vetés. A repce közel egy hónapon keresztül virágzik A repce javában virágzik, bár kevésbé bokrosodott a nö­vény, mint az várható lett vol­na. A megyében ebből 13060 hektáron vetettek még az ősz­szel a gazdák, melynek 75 szá­zaléka mondható jónak. A nö­vény közel egy hónapon keresz­tül virágzik, ami egyben öröm és bosszúságot is jelent a méhé­szeknek. Öröm, mert általában a repcevirágporok gyűjtésén szoktak megerősödni a méh­családok és mire az akácvirág­zás beindul, már javában szor­goskodik a teljes kaptár. Ugyanakkor sok bosszúsá­got okoz a gazdák növényvé­delmi permetezése, ami a rep­cét és más szántóföldi növények gyomirtását érinti. A méhekre mérsékelten veszélyes készít­ményeket lehet csak alkalmaz­ni, azt is csak az esti órákban. A szabályos felhasználás biz­tonságos, és nem okozhat méh­­mérgezést. Ha a növényvédő szer kijuttatása mégis méhel­­hullást okoz, azt a méhész ha­ladéktalanul jelentse be a kor­mányhivatalnál. M. I. Köztünk élnek a tálentumok, vigyázzunk, hogy ne kallódjanak el Dombi Rudolf személyében olimpia és Európa-bajnok kajakozóval nyitott Szek­­szárdon a Tehetség Road­show. Az Új Nemzedék Köz­pont Nonprofit Kft. rendez­vénysorozata az ország kü­lönböző pontjain élő fiata­lok, valamint szülők és pe­dagógusok számára biztosít olyan programokat, melyek a tehetséggondozást nép­szerűsítik. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD - Ennek a célkitű­zésnek megfelelően bemutat­kozási lehetőséget biztosítunk a tehetséges fiataloknak, illet­ve a városban működő tehet­séggondozó szervezeteknek - mondta el lapunknak a múlt heti, szekszárdi rendezvényt megnyitó Jávor Balázs, az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. tehetségfejlesztési igazga­tója. - Ezzel együtt tájékozta­tást adunk azokról a progra­mokról, lehetőségekről, me­lyek a Nemzeti Tehetség Prog­ram keretében a fiatalok ren­delkezésére állnak. A cél az, hogy valamennyi fiatal mie­lőbb ráébredjen arra: mely te­rületen lenne tehetséges. Ab­ban is segítséget nyújtunk, hogy a már felismert tehetség képes legyen maradéktalanul kibontakozni.- Utóbbi esetben miként tör­ténik ez a segítségnyújtás? Te­kintettel arra, hogy a másokat is szolgáló tehetség önmagá­ban nem mindig elegendő az érvényesüléshez.- Rendezvényeinken a te­hetséggondozás különböző szereplőit is összekapcsoljuk. Ennek köszönhetően a már felismert tehetségek, például az ugyancsak jelenlévő tehet­séggondozó műhelyek által út­mutatást kapnak arra nézve, hogy milyen lehetőségeik van­nak: azaz, hova, mely szerve­zetekhez fordulhatnak, mely programokba érdemes bekap­csolódniuk.- Négy év óta járja az orszá­got a most a megyeszékhe­lyen is bemutatott roadshow. Ön szerint is igaz, hogy hazánk­ban rengeteg tehetséges fia­tal van?- Ezt bizton állíthatom. Néz­zünk körül ezen a szekszárdi rendezvényen, avagy nézzünk körül az iskolákban: a tehet­ségek valóban köztünk élnek! Magyarország ásványkincsek­ben nem gazdag, tehetségek­ben viszont igen. Ha úgy tet­szik, a tehetséges fiatalok képe­zik a mi legjelentősebb ásvány­kincsünket. Ezzel kell jól gaz­dálkodnunk, el kell kerülnünk azt, hogy a tehetségek elkallód­janak. Hiszen egy tehetség ép­penséggel azzal tölti be szere­pét, ha képes befutni az előtte feltáruló pályát, mely így mind­annyiunk javára válik. Hosszú távú, biztonságos segítés Művek, csapatok, egyéniségek A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a tehetségsegítés fejlesztése. A Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Or­szággyűlés 2008-2028 között, 20 évre kiemelt lehetőséget ad a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos segítésére. Dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőfor­rások Minisztériuma ifjúságpo­litikáért és esélyteremtésért fe­lelős helyettes államtitkára egy korábbi sajtótájékoztatón közöl­te: amíg 2009-ben csaknem 16 ezer fiatal vett részt a Nemze­ti Tehetség Program által támo­gatott programokban, ma ez a szám eléri évente a 350 ezret. A Tehetség Roadshow megyei fellépői: klarinétkvartett (Szek­szárdi Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Liszt Ferenc Zeneiskolá­ja), versmondás (Várdomb-AI- sónána Általános Iskola), nép­daléneklés (Szekszárdi Ga­ray János Gimnázium), para­kerékpár (Lengyel Zsófia, lá­tássérült sportoló), könnyűze­nei bemutató (Tücsök Zenei Színpad, Szekszárd), citera­­zene (Bíborvég Általános Isko­la, Decs), Modern táncbemuta­tó (PTE Illyés Gyula Gyakorlóis­kola, Alapfokú Művészeti Isko­la, Szekszárd). Fotó: Makovics Kornél Jávor Balázs a Szekszárdon tartott rendezvényen. Felkarolják a tehetségeket Kiapadhatatlan vagyonunk a tehetségek sokasága Rónai Gábor kártérítési pert indít az edzővel szemben Másodfokon is bűnös Csertői PAKS-SZEKSZÁRD Másodfokon is bűnösnek mondta ki Csertői Aurélt, a Paksi FC NB I.-es lab­darúgócsapatának vezetőedző­jét becsületsértés vétségében a bíróság. A Szekszárdi Tör­vényszék ugyanis április 10-én helyben hagyta a Paksi Járásbí­róság elsőfokú ítéletét, amely­ben megrovásban részesítették. Annyiban módosították az első fokú ítéletet, hogy a vádlottnak az eredetileg kiszabott 5929 fo­rint bűnügyi költséget nem kell megfizetnie. Az eljárás során valójában 6649 forint bűnügyi költség merült fel, amelyet Ró­nai Gábor magánvádló köteles az államnak megfizetni. A sértett, a Tolnai Népújság sportújságírója, aki két köny­vet és mintegy 2500 cikket írt a csapatról, örömét fejezte ki, hogy másfél év után megszüle­tett a jogerős ítélet. Véleménye szerint a megrovás enyhe büntetés, ennek el­lenére bízik abban, hogy hasonló eset a jövőben sem ve­le, sem más, a mun­káját végző kollégá­jával nem történhet meg. Egyúttal hozzátette, kár­térítési pert indít az edzővel szemben. Azt azonban leszö­gezte, ennek az olvasók nem látják kárát, hiszen a Paksi FC meccseiről, eredményeiről szóló részletes tudósításokat - ahogy eddig, úgy ezután is - folyamatosan nyomon követ­hetik a lapban és a Teol.hu hírportálon egyaránt. Csertői Aurél nem kívánta kommentálni a má­sodfokú ítéletet. Mint beszámol­tunk róla: amikor az újságíró a 2016. október 29-i, Újpest elleni, 1-1-re végződött bajnoki mérkőzést követően nyilatkoza­tot szeretett volna kérni Báló Ta­más csapatkapitánytól, Csertői Aurél rárontott, és nyomdafes­téket nem tűrő szavakkal illet­te. Azt kérte számon, hogy mi­ért írogat a csapat ellen, majd azt is kiabálta a vezetőedző újabb trágárságok kíséretében, hogy az újságíró tűnjön el a sta­dionból. Azt, hogy ebben Tö­köli Attila másodedző és Gévay Zsolt csapatkapitány-helyettes részt vett volna, első fokon sem találták bizonyítottnak, így őket már a januári ítéletben fel­mentették. A meccs utáni sajtó­­tájékoztatón Csertői Aurél nem titkolta a konfliktust, és egye­bek közt azt mondta: „Ez egy gyökér, és vállalom, hogy el­küldtem a (....)-ba. M. K. Azt kiabálta trágárságok Kíséretében, hogy az újság­író tűnjön el a stadionból SZEKSZÁRD Megnyílt tegnap a Négyszögletű kerek kiállítás a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár gyermekkönytári részlegén - mond­ta el lapunknak Nemes Rita könyvtárvezető. A Móra Könyvkiadó in­teraktív vándortárlata Lázár Ervin életútját és legfontosabb gyerek­könyveit mutatja be. A tárlat megnyitóján köszöntőt mondott Dicső Zsolt költő (a képen jobbra), közreműködött a Wosinsky Mór Me­gyei Múzeum dráma-játékos szakköre, Rubányi Anita előadómű­vész és Szűcs Zsuzsanna drámapedagógus vezetésével. A kiállítás május 11-ig tekinthető meg. B. L. Fotó: Makovics Kornél

Next

/
Oldalképek
Tartalom