Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-14 / 86. szám
3 Hf'fiJjiniL. folytatás az 1. oldalról B helyőrség (tekintő Gróf Károlyi Gyuláné Pálffy Geraldine [1888 - olaj, vászon) Ifi. Andrássy Gyula erősen jobboldali szemléletű, ám egyúttal magát ateistának valló, híres szabadkőműves is volt. Progresszió és konzervativizmus tehát kéz a kézben jártak a „nemzeti liberális” eszmék esetében, így az általa nevelt négy leány is találkozhatott ezekkel a nézetekkel a tiszadobi kastély falai közt, melyet maga id. Andrássy Gyula tervezett „angol romantikus” stílusban. Az épület 365 ablakával, 12 tornyával, négy erkélyével az év napjait, hónapjait és évszakait volt hivatott megjeleníteni. A műpártoló kultúrpolitikus, ifj. Andrássy Gyula a húszas években többször adott tanácsot Klebelsberg Kunónak és a Bethlen-kormánynak. A művészet és tudomány révén felépített magyar kultúrfölény ideája igazából tőle, és nem Klebelsbergtől származik. Ugyanis még 1912-ben megfogalmazta ezt egy cikkében. Az Antibolsevista Comité tagja is volt 1919-ben, azonban ez az elkötelezettség a kisebb nevelt lányairól, Katinkáról és Kláráról már ekkor nem volt elmondható. Ebben talán apjuk korai halála is szerepet játszhatott, hisz addigra a két idősebb nővér már házasulandó korú volt, míg a két kislány nevelését a mostohaapa és a leányregények „illetlen oldalait” cérnával összevarró édesanya, Eleonóra grófnő végezték, meglehetősen kemény és rideg szellemben. A két kislány közül igazán híressé Károlyi Mihályné, azaz Katinka vált, bár húga, Klára sorsa se volt kevésbé fordulatos. A legidősebb lány, Ilona története - szemben húgai kalandjaival - igazi XX. századi sorstragédia lett: első férjét az első világháborúban vesztette el, hogy aztán kivégzését a hírhedt Szamuely Tibor akadályozza meg. A visszavonult Ilona asszony 1945 után a bolondokháza céljaira elkobzott, egykori dénesfai kastélya mellett egy zsellérházban kitelepítve élt beteg féijével és húgával, Borbálával. Innen a nővérek 1956-ban Kanadába menekültek, ahol egy idősek otthonában haltak meg mindketten. Borbála legidősebb fiát 1945-ben hurcolták Szibériába az oroszok, második fiát az 1956-os megtorlások során végezték ki. Ezzel szemben a két kisebb lány, Katinka és Klára a kommunistákkal való kapcsolataik miatt váltak híressé. A két nővér tollából két híres memoár is olvasható. Andrássy Borbála sokáig lappangó, titkos naplója A lelkűnkhöz nem nyúlhatnak címmel kegyetlenkedésekről, kitelepítésről, szovjet fogságról és kínzásokról szól. Húga, Katinka memoárja, az Együtt a forradalomban és az Együtt a száműzetésben a húszas évek kommunista társutasainak kalandjairól és Károlyi Mihály köreiről ad beszámolót. Klára, a négy nővér legfiatalabbja újságíró, haditudósító, a spanyol polgárháborúban egy nemzetközi brigádban harcoló partizán lett. Később a Csehszlovák Kommunista Párt tagja volt, aki Csehországban és Jugoszláviában fegyveres kommunista partizánként harcolt a nácik ellen. 1941-ben Dubrovnik mellett bomba robbant a közelében, amely mindkét lábát leszakította. Szörnyű kínok között halt meg. A négy nővér mindegyike híres volt szépségéről: Ilona és Borbála a századforduló „celeb szépségei” voltak, több festményt is készítettek róluk a korszak híres festői, mint például Vaszaiy János. Pár évtizeddel később Andrássy Katinka a párizsi művészvilág társasági csillagaként tündökölt, akinek bájos mosolyát és lányos alakját a híres Vu Magazin számos divatfotója, többek között André Kertész felvételei is megörökítették. A feltűnően szép lány ugyanis az emigrációban többek között modellként és egzotikus táncosként keresett kenyeret idősödő, ekkor komoly depresszióval és súlyos morfiumfüggőséggel küzdő, apja korú férjének, Károlyi Mihálynak. Lucien Vogel, az Art Deco korszak első számú divatdiktátorának híres szombati gyűlései nem épp a szigorú konzervatív erkölcsök követéséről voltak híresek. Természetesen az őrült húszas évek féktelen partijain Károlyi Mihály, Andrássy Katinka és a párizsi művészvilág színe-java egyaránt részt vett, csakúgy, mint a kommunista mozgalom kémjei és ügynökei. Katinkáról és Vogel többi modelljéről olyan fotósok készítettek felvételeket a magazin számára, mint Man Ray, Brassai, Henri Cartier-Bresson, Gaston Paris. A lap művészeti igazgatója a korszak híres impresszáriója, Alexander Liberman volt, aki a ma is létező Vouge divatlap alapítójaként vált híressé. Maga a „divatcézár” Luciap Vogel - Károlyihoz hasonlóan - a kommunisták ismert társutasa volt. Lánya - aki maga is fotóriporterként tevékenykedett -, Marie-Claude Vogel (ismert nevén Vaillant Couturier) később a francia kommunista ellenállás, a Résistance egyik kulcsfigurája, egyúttal Katinka egyik legközelebbi barátnője lett, akivel együtt hajtották végre híressé vált 1933-as németországi akciójukat is. Katinka végig jó kapcsolatban maradt ezekkel a politikai és művészkörökkel, idős korában a vence-i művésztelep alapítója lett, ahol olyan művészek is megfordultak, mint Pablo Picasso és Henri Matisse. Az Andrássy család művészetpártolása Európa-szerte híres volt. A gyűjteményt id. Andrássy Gyula egy híres, kézzel dedikált, eredeti Rembrandt-önarckép megvásárlásával alapozta meg. Az 1605-re datált portré azonban ma már Belgiumban látható. A sors iróniája, hogy a híres Andrássy-gyűjtemény széthullásában épp azok a kommunisták voltak a fő felelősök, akiket közvetve „vejemuram”, azaz Károlyi Mihály segített hatalomba Lenin és Sztálin később „megbecsült” társutasaként. 1919-ben a tiszadobi kastélyba betörő csőcselék többek közt csizmabőrnek vagdosta fel Rippl-Rónai híres bútorainak üléseit, brüsszeli kárpitokkal, reneszánsz és barokk bútorokkal tüzeltek, pótolhatatlan festményeket tettek tönkre. Kun Béláék rezsimje később többek között az arisztokrata gyűjtemények, az Eszterházyak, Andrássyiak rekvirált műkincseinek eladásából kívánta - sikertelenül - finanszírozni hadi vállalkozásait. Ennek, valamint Lenin az Ermitázst érintő hasonló kereskedelmi vállalkozásának ma leginkább a New York-i Metropolitan Museum látogatói örülhetnek, hisz a gyűjtemény gerincét az ekkor kiárusított és amerikai milliomosok által olcsón megszerzett műkincsek adják. A következő csapást Magyarország egyik legnagyobb műgyűjteményére a nagy gazdasági világválság mérte. A fekete csütörtököt követően 1930-ban a tönkrement örökösök kénytelenek voltak a Műcsarnokban elárvereztetni az előző évben elhunyt ifi. Andrássy Gyula kivételes műgyűjteményének megmaradt darabjait. Pár különleges mű ugyan ma a Szépművészeti Múzeumban van ezek közül, de a magyar állam akkori szűkös lehetőségei és meglehetősen szűklátókörű politikája miatt elővásárlási jogával nem tudott (és nem is nagyon akart) élni. A kivételes gyűjtemény nagy része ma amerikai és nyugat-európai múzeumok részét képezi, főleg annak barokk és manierista stílusú különlegességei. A Szépművészeti Múzeum 1930-ban főleg a reneszánsz alkotásokat igyekezett hazánkban tartani, a később készült mesterművekről - köztük a világhírűvé vált Rembrandt-önarcképről és az akkor jóformán értéktelennek tartott impresszionista remekművekről - sokkal könnyebb szívvel mondott le. Az árverést követően azonban az Andrássy család pár, szívükhöz különösen közelálló, „kevésbé értékes” darabot megtartott. Ezeket a mára szintén felbecsülhetetlen értékű remekműveket 1945- ben végül a szovjet hadsereg vitte magával. Utoljára 2005-ben került napvilágra pár darab közülük, amikor a szovjetek által elkobzott zsidó műkincsekkel a korábbi Hatvány-, Herzog- és Kornfeld-gyűjteményekkel együtt az Andrássy- és Eszterházy-kollekció maradék darabjait - Turner, Monet és Rousseau, valamint El Greco és Tiziano képeit - Moszkvába és Nyizsnij Novgorodba szállították. A magyar állam több évtizede váija ezek viszszaszolgáltatását, egyelőre hiába. A sors iróniája az is, hogy épp id. Andrássy Gyula Kossuth téri szobrával gyűlt meg először a baja a kommunistáknak, amikor az „új emlékezetpolitika” első lépéseit megtették. 1919-ben, a rövid életű Tanácsköztársaság idején Zala György alkotását egy görög templom kulisszájával takarták el, a talapzaton a munka templomát létrehozva. A nemrég újraalkotott Kossuth téri szobor végzetét 1945-ben tehát nem is annyira közvetlenül politikai okok indokolták, hanem a háború után szűkösen elérhető bronz iránti igény és a Kossuth híd lehajtósávjának elhelyezése. A bronz ugyanakkor nem máshoz, mint Mikus Sándor új művéhez kellett a Felvonulási téren - ugyanis Andrássy Gyula szobrának anyagából öntötték az 1956-ban ledöntött Sztálin-szobrot. A művészet különböző szálai is összefutnak ezen a ponton: az Andrássy-szobor helyén emelt, 1919-es A munka dicsőségének temploma címet viselő műemlék létrehozója Istók János volt, Zala György riválisa. Az ő Bem József-szobránál gyűltek össze azok a forradalmárok, akik 1956-ban ledöntötték a Zala György Andrássy-szobrának anyagából öntött Mikus-alkotást. Miközben a nép lerombolta Sztálin szobrát, épp Andrássy Gyula gróf dédunokája, Pallavicini (Pálinkás) Antal százados, Andrássy Borbála fia szabadította ki Mindszenty József bíborost a börtönből - ezért a megtorlások során ki is végezték. A család története 1956-ban jóformán véget is ért: a két idősebb nővér Kanadába költözött, Klára meghalt a háborúban, Katinka pedig Franciaországba távozott férjével. Gyermekeik nem maradtak hazánkban, és megszakadt a családnak ez az ága. Id. Andrássy Gyula a saját telkeit parcellázta fel a róla elnevezett, fővárosi út számára. A korábban értéktelen termőföldek alatt fut a kontinentális Európa első fóldalattivasútja, a végében lévő mocsár megújulása pedig a Liget projekt fő célkitűzése. Itt áll az idén megújuló Szépművészeti Múzeum is. A fényűző sugárút ma az UNESCO-világörökség része. Benczúr Vilmos (1866 - karton, olaj) 2018. április IRODALMI-KUUURALIS MELLÉKLET
