Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-12 / 84. szám

2018. ÁPRILIS 12., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 A kalapácsvető Pars Krisztián mintájában tiltott anyagot találtak Itiltották „Van még néhány nagy dobása” .Szomorú nap ez a magyar at­létika történetében, ugyan­akkor meggyőződésem, hogy Pars Krisztián már most tanult a hibájából, és az előtte álló időszakban újra be fogja bizo­nyítani, hogy mekkora akarat­erő és küzdeni tudás dolgozik benne - mondta Gyulai Már­ton, a Magyar Atlétikai Szövet­ség főtitkára. - A szövetség bí­zik benne, hogy Krisztián ese­te intő példa lesz minden ma­gyar sportolónak, tanulva abból, hogy a legnagyobb baj­nokok is hibázhat­nak. Bár most egy időre el kell enged­nünk a kezét, de várjuk, hogy jövő nyáron újra dobó­körbe lépjen, mert hisszük, hogy van még néhány nagy dobása.” Egyértelmű doppingvétség Doppingvétséget követett el az olimpiai bajnok kala­pácsvető Pars Krisztián, ezért kedden másfél évre eltiltották a versenysport­tól, de 36 évesen sem adja fel. Vincze Szabolcs/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu ATLÉTIKA Kedden tárgyalták az olimpiai bajnok, kétszeres Európa-bajnok kalapácsvető Pars Krisztián doppingügyét, akinek még január 13-án, egy szombathelyi ellenőrzés so­rán találtak olyan szert a vi­zeletében, amely szerepel a tiltólistán. A 36 éves dobó­atléta egyébként a Németh Pál Dobóakadémia verseny­­sorozatának első állomásán Szombathelyen kalapácsve­tésben ugyan nem indult, de nehézkalapáccsal a dobókör­be állt, a 14,5 kilogrammos szerrel 27,75-öt dobva első, a 15,88-assal pedig 19,80-as eredménnyel harmadik lett. Az e versenyt követő dop­pingellenőrzésen akadt fenn. A tárgyaláson Pars egyéb­ként azzal védekezett, hogy a szóban forgó szert nem a sporttevékenységével kap­az edzőmtől és mindenkitől, aki mellettem állt az évek so­rán. A rám váró másfél éves kényszerpihenő alatt sportolóként kötelességemnek érzem, hogy ki­köszörüljem a csorbát és az­tán megmu­tassam, mi­re vagyok még képes. Mindezt a nyilvánosság elke­rülésével szeretném tenni, ezért tiszte­lettel kérem a mé­dia képviselőit, hogy ezt tegyék le­hetővé nekem.” Pars Krisztián egyébként nehéz időszakon van túl, hiszen a 2016. ápri­lisi lovaglóizom-műtét­­je után sokáig nem tud­ta visszanyerni az egész­ségét, ami természete­sen a teljesítményére is rossz hatással volt, a ta­valyi londoni világbaj­nokságon már nem tudott döntőbe jutni. Legutóbb 2014-ben dobott nyolcvan mér tér felett, igaz, akkor Két éve van felkészülni a 2020-as tokiói olimpiára egyéni legjobbjával, 82,69- cel nyerte meg a zürichi kon­tinensbajnokságot. Az eltiltás azt is jelenti, hogy Pars nem vehet részt az augusztusi berlini Európa-bajnoksá­­gon és a jövő évi dohai világbajnok­ságon sem. A spor­tolóval kapcsolat­ban egyébként nem is az a kérdés, a mostani kihagyás­ból fel tud-e állni, sokkal in­kább az, hogy az egészsége le­hetővé teszi-e még az élspor­tot, hiszen korábban ő maga mondta, hogy az elmúlt más­fél év igencsak megviselte a szervezetét, nyomot hagyott rajta, ez pedig az elmúlt évek­ben az eredményein is meg­látszott. Viszont ha már a sportoló a nyilvánosság előtt is vál­lalta hibáját, talán érdemes a hibáztatás helyett egy má­sik oldalról megközelíteni ezt az esetet: Parsnak két éve van felkészülni karrierje talán (a szó legszorosabb értelmében is vett) utolsó dobásaira, a 2020-as párizsi Európa-baj­­nokságra és a tokiói olimpi­ára. „Én is csak megerősí­teni tudom, amit Pars Krisztián mondott, a doppingvétség té­nye egyértelmű, bár az azért nem teljesen igaz, hogy a szerve­zetében talált szer ne lenne alkalmas tel­jesítménynövelésre, hiszen ha így len­ne, nem is len­ne ott a tiltólis­tán - közölte Tiszeker Áges, a Magyar Antidopping Csoport vezetője. - A szert pontosan ismerjük, a vizsgálat kimu­tatta, de egyrészt a sportoló maga kérheti, hogy ne nevez­zék meg, másrészt a bizottsá­got sem kötelezi erre semmi. Pars Krisztián egyébként bát­ran kiállt a sajtó elé, vállalta, amit tett, és mindent elmon­dott, amit el akart mondani” - mondta Tiszeker Ágnes. csolatban használta, sőt, versenyidőszakon kívül került a szervezetébe, és mivel nem teljesítmény­fokozó, amúgy sem alkal­mas arra, hogy pozitívan be folyásolja a sportteljesítmé­nyét. Az illetékes bizott­ság a keddi ülésén el­fogadta a sporto­ló érvelését, és az ilyenkor szokásos négyéves eltiltás helyett büntetését tizennyolc hónap­ra mérsékelte, és Parsot 2019 júliu­sáig mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta. „Rettenetesen szé­gyellem, ami történt. Sportolói pályafutá­somnak, de valójá­ban az egész életem­nek egy nagyon ne­héz pillanatában hoz­tam egy rossz dön­tést, amit soha nem tudok megbocsátani magamnak - mond­ta Pars Krisztián kedden, a fegyel­mi tárgyalás után.- Elnézést kell kér­nem a családomtól, Még az olasz kormányfő is gratulált a Farkasoknak a csodás továbbjutásért Római vigasz Itália kudarcáért LABDARÚGÁS A Romával vi­gasztalódik Olaszország a válo­gatott kudarcáért. Amilyen le­targiába esett egész Itália, mi­után a Squadra Azzura lema­radt a vüágbajnokságról, olyan nagy, össznépi a boldogság az­után, hogy a fővárosi Farkasok 1-4-es hátrányból fordítva ki­verték a Barcelonát a Bajno­kok Ligája negyeddöntőjében. A másik keddi meccs, az angol belharc után a Liverpool örül­hetett. A tegnapi mérkőzések lapzárta után értek véget. Minden Iniesta arcára volt írva. A Barca csapatkapitánya már a kispadon gubbasz­tott, onnan nézte döbbenten a meccset. A szeme még lángolt, mégis üres volt a tekintete. Óhajtotta a «sikert, de már nem igazán hitt benne. Talán már akkor az járt a fejében, amit később ki is mondott: valószí­nűleg ez volt pályafutása utol­só Bajnokok Ligája-mérkőzése. Az nem csupán személyes tragédiája, hanem az egész csapaté, hogy Ernesto Valver­de a harmadik római gól előtt két perccel cserélte le. Pe-Valverde nem igazán tudott magyarázattal szolgálni a ku­darcra. Csak azt szajkózta, ami közismert: nem ízlik a Barcá­­nak, ha már a saját térfelén le­támadják s nem tudja kihozni, járatni a labdát. Becsületére le­gyen mondva, nem hivatkozott külső körülményekre, el­ismerte, amit min­denki látott: a Barce­lona gyengén, a Roma vi­szont kiválóan játszott. Annál nagyobb a mámor az olaszoknál. Az még érthető, hogy James Pállotta, az AS Ro­ma elnöke - szabálysértést el­követve, amiért később a főpol­gármester bocsánatáért esede­zett... - megmártózott a Piazza del Popolón álló szökőkútban. De még Paolo Gentiloni minisz­terelnök is a Farkasokat mél­tatta, pedig közismerten Juven­­tus-drukker. „Legalább egy es­tére: Forza Roma!” - igyekezett megtalálni az arany középutat a Twitteren írott üzenetében. Eusebio Di Francesco, a csa­pat vezetőedzője már a döntő­ről álmodozik a Barca feletti Florenz! (felül) és De Rossi mámoros boldogsága dig a hajrában lett volna iga­zán nagy szükség a bámulatos játékintelligenciájú futballis­tára, aki, mint rendre, amikor Messinek nem megy a játék, a vállára vette a Barcát. Csak hát már ő sem lesz fiatalabb, elfá­radt a robotolásban, tulajdon­képpen indokolt volt a cseréje. Fotó: AFP BL-negyeddontő, visszavágók Kedd: AS ROMA-BARCELONA 3-0 (tj.: Roma 4-4-gyel, idegen­ben szerzett góllal) MANCHESTER CITY-LIVERPOOL 1-2 (tj.: Liverpool 5-1-gyel). diadal után. - Miért ne juthat­nánk el oda? - tette föl a költői kérdést. - Igenis hiszek abban, hogy bejuthatunk a döntőbe. A végeredmény alapján a másik párharc sima Liverpool­­sikert hozott, hiszen Jürgen Klopp együttese a hazai 3-0-s győzelem után idegenben is 2-1-re nyert a Manchester City ellen. Csakhogy a hazaiak már a 2. percben megszerez­ték vezetést, ami után az el­ső félidőben rúgtak egy kapu­fát, s elvettek tőlük egy sza­bályos gólt. A második félidő­ben aztán már egyértelműen a Liverpool akarata érvényesült, a Vörösök megérdemelten for­dítottak 2-1-re s jutottak to­vább 5-1-es összesítéssel.- Statisztikailag megnyer­tük az idényt, de ezt a hetet el­vesztettük - foglalta össze a lényeget Pep Guardiola, a City mestere. Német kollégája sze­rényen csak annyit mondott, kezdenek beérni, felnőni az ilyen nagy feladatokhoz. Ab­ban biztos lehet, hogy a foly­tatás sem lesz könnyebb. Novák Miklós JEGYZET A csodavárás jegyében Fenyő Gábor jegyzet@mediaworks.hu A naptáramban vastag fe­kete filccel karikáztam be a január 10-ei dátumot. Ezen a szerdai napon találkozott egymással először még a bajnoki alapszakaszban a 18-szoros bajnok és 18-szo­­ros Magyar Kupa-győztes - ezzel a magyar röplabda­sportban rekordernek szá­mító - Fino-Kaposvár és a Vegyész RC Kazincbar­cika, s utóbbi nyert simán háromjátszmás találkozón. A két csapat - vagy ha úgy nézzük, a címvédő és ki­hívója - azóta még három­szor találkozott egymással, s még csak szettet sem sike­rült fogni a Barcika ellen. Igaz, akkor még nem volt a Finónak ifjabb Nagy Péte­ré. Pontosabban volt, csak makacs sérülése miatt in­kább a kispadot koptatta, mintsem a pályán lett vol­na. Ennek ellenére sem vál­toztattak a játékoskereten; a klub vezetői inkább tü­relmesen megvárták, hogy rendbe jöjjön az a játékos, akire a leginkább számíta­nak. Miután kedd este a bajno­ki elődöntő harmadik felvo­násán meglepően könnye­dén nyert Kecskeméten a Fino-Kaposvár - a negye­dik meccs csütörtökön 18 órakor lesz a somogyi me­gyeszékhelyen, az M4Sport adja -, a véghajrában, azaz a bajnoki fináléban újra ta­lálkozhat az amúgy az idei szezonban Magyarorszá­gon veretlen Vegyésszel. Most azonban már kicsit más a képlet: felépült az egykoron Bajnokok Ligája­­győztes ifjabb Nagy Péter, aki az elődöntő meccsein rendre főszerepet kért, a Fino-Kaposvár hívei pedig ismét reményked(het)nek. Érdekes módon női vona­lon a két nagy vidéki klub is házon belül keresett megoldást. Békéscsabán - amely egymás után ötöd­ször jutott be a döntőbe, s a korábbi négy alkalom­mal el is hódította a bajno­ki címet - az első nagy si­kerek szülőatyját, Kormos Mihályt csábították visz­­sza a kispadra, míg a finá­lé másik résztvevője, a Fa­­tum-Nyíregyháza is olyan szakemberben vélte felfe­dezni a megmentőt Holló­­sy László személyében, aki korábban már edzősködött a Nyírség fővárosában. Ed­dig bejött: a Magyar Kupa döntőjében a békéscsabaia­kat verték hatalmas, öt­­játszmás csatában - akkor még a volt szövetségi kapi­tány, az olasz Alberto Salo­­moni foglalt helyet a vihar­sarki egylet kispadján -, s az újpestiek elleni bajnoki elődöntőt is (annak ellené­re, hogy a lilák otthonában kezdődött a sorozat) veret­lenül húzták be. Azt mondják, a sportban nincs ha. Ellenben igenis léteznek csodák. Nyíregy­házán már megéltek egyet a Magyar Kupa döntőjében. Most Kaposváron bíznak egy újabb nagy csodában... Pars rette­netesen szégyellj a történtekei Fotó: Sza bő Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom