Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-03 / 76. szám

2018. ÁPRILIS 3., KEDD SPORT 13 Bartha László hetedik bajnoki gólját tizenhárom passz előzte meg Újra dobogón a Paksi FC! Van okuk az örömre Bertus Lajoséknak (középen). Az atomvárosiak közel két és fél év után ismét érmes helyen vannak Fotó: MTI Több mint két év után, 2015 decemberét követően lépett fel ismét a dobogóra a Paksi FC, miután sikerült elhoznia a három bajnoki pontot Me­zőkövesdről. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS „Tudtuk, .hogy nehéz kilencven perc előtt ál­lunk, és az is volt. A Mező­kövesd korábban mindig re­mekül futballozott ellenünk, ezúttal azonban az első félidő­ben nem engedtük, hogy ki­bontakozzon” - mondta a mér­kőzés után Csertői Aurél, a paksiak vezetőedzője. Az óva­tosság nem volt alaptalan, az utolsó két Mezőkövesd-Paks bajnokin a hazaiak örülhettek 3-2-es sikernek. Hogy ez most ne ismétlőd­jön meg, arról Hahn János és Bertus Lajos korai találatai tettek. A fiatal támadó gólja két rossz sorozatot is megsza­kított. Ő maga tavaly augusz­tus után talált be ismét baj­noki mérkőzésen, amivel egy­ben megtörte a zöld-fehérek 287 percig tartó idegenbeli gólcsendjét az NB I-ben (előtte Szabó János volt eredményes a novemberi, Haladás elleni 2-1-es siker alkalmával). „Kétgólos vezetésünk birto­kában el lehetett volna dönte­ni a meccset, örülök, hogy a végén nálunk maradt a három pont” - tette hozzá a vezető­edző, utalva arra, hogy a cse­reként beállt Stefan Drazsics két találata akár egy pontot is érhetett volna, ha a máso­dik félidő elején Bartha László egy szemre is tetszetős táma­dás után nem talált volna be. A házi gólkirály találatát 13 (!) passz előzte meg. Az öt gól és a 3-2-es végered­mény ezúttal is megvolt Mező­kövesden, de paksi szempont­ból mennyivel jobb előjellel... Sikerükkel az atomvárosia­ké a leghosszabb veretlenségi sorozat (három győzelem, két döntetlen), amelyet éppen a Mezőkövesdtől örököltek meg. OTP Bank liga, az állás 1 Ferencváros 24 15 6 3 52-22 51 2. Videoton 23 14 6 3 48-24 48 3. Paksi FC 24 9 8 7 35-34 35 4. Újpest 24 8 10 6 31-29 34 5. Debrecen 24 9 6 9 38-31 33 6. Bp. Honvéd 23 9 5 9 37-39 32 7. Diósgyőr 24 8 6 10 38-39 30 8. Vasas 24 7 5 12 29-45 26 9. Puskás Akad. 24 6 8 10 28-37 26 10. Mezőkövesd 24 6 8 10 30-44 26 11 Haladás 24 7 3 14 25-49 24 12. Balmazújváros 24 5 9 10 27-35 24 OTP BANK LIGA, A 24. FORDU­LÓBAN Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 2-3 (0-2). Me­zőkövesd, városi stadion, 600 néző. Vezette: Andó-Szabó (Albert L, Becséri). Mezőkö­vesd: Dombó - Farkas D., Hu­dák, Katanic, Vadnai - Cseri, Mlinar (Novák Cs., 62.), Iszlai, Misák (Drazsics, 62.) - Kosz­­ta, Bognár I. Vezetőedző: Kut­­tor Attila. Paks: Verpecz - Vá­gj, Lenzsér, Gévay, Szabó J. - Simon Á. - Haraszti (Kulcsár D., 84.), Papp K., Bertus, Bart­ha (Koltai, 90.) - Hahn (Simon A., 76.). Vezetőedző: Csertői Aurél. Gólszerzők: Drazsics (81., 94.), illetve Hahn (13.), Bertus (22), Bartha (68.). Pontot hullajtott a két élmenő, nem dőlt még el semmi Gól nélküli döntetlennel zá­rult az Újpest és a Ferencvá­ros 223. bajnoki örökrangadó­ja. A Fejér megyei derbin a Pus­kás Akadémia és a Videoton is megosztozott a pontokon. A FORDULÓ TOVÁBBI ERED­­Újpest-Ferencváros 0-0. Szusza Ferenc-stadion, 9596 néző. V: Iványi. Puskás Akadémia-Videoton 0-0. Pan­­cho Aréna, 1825 néző. V: Sza­bó Zs. Haladás-DVSC 1-1 (0- 1). Szombathely, 3133 néző. V: Kassai. Gól: Rabusic (60.), ill. Könyves (23.). DVTK-Bp. Honvéd 1-1 (1-0). Debrecen, Nagyerdei Stadion, 1723 néző. V: Erdős. Gól: Joannidisz (30., 11-esből), ill. Éppel (47.). Bal­­mazújváros-Vasas 1-1 (1- 0). Városi stadion, 1094 néző. V: Berke. Gól: Andrics (29.), ill. Vida M. (64.). Pontozással nyert Anthony Joshua Parker ellen PROFI BOKSZ A brit Anthony Joshua, a Bokszvilágszövet­ség (WBA) szupervilágbajno­ka és a Nemzetközi Boksz­szövetség (IBF) világbajno­ka egyhangú pontozással le­győzte a Bokszvilágszerve­zet (WBO) bajnokát, az új-zé­­landi Joseph Parkért nehéz­súlyú címegyesítő mérkőzé­sen Cardiffban. Mindhárom pontozó a 28 éves Joshuát látta jobbnak az eddig veret­len két bunyós csatájában. A 80.000 néző előtt megví­vott mérkőzés végén a brit bokszoló kijelentette: most leginkább Deontay Wilderte fáj a foga, de szívesen ringbe lépne Tyson Fury ellen is. R. G. Remekül sikerült Ibrahimovic bemutatkozása LABDARÚGÁSZlatan Ibrahi­movic az első MLS-meccsén csereként pályára lépve dön­tötte el a városi derbit a Los Angeles Galaxy és a Los An­geles FC között (4-3). A 36 éves klasszis debütálásként az MLS előtt gólt szerzett an­nak idején a Premier Lea­­gue-ben, a Serie A-ban, a La Ligában, a Ligue 1-ban és a Bajnokok Ligájában is. Ezút­tal pedig nem akármilyet: kö­zel 35 méterről emelt a há­lóba pazar helyzetfelisme­réssel, miután a 71. percben beállt csereként - csapata ekkor még 3-1-es hátrány­ban volt... R. G. A Paks nem tudta feltörni a fegyelmezetten védekező Vecsés hátsó alakzatát A kiállítás megpecsételte a sorsukat Szakály Dénes (szemből) sem tudta győzelemre vezetni az atomvárosiakat Fotó: Molnár Gyula Győztek, de búcsúztak csapataink KÉZILABDA Legutóbb 2012-ben fordult elő, hogy nem volt ma­gyar csapat a nyolc között a férfi Bajnokok Ligájában. Idén előbb a Telekom Veszp­rém búcsúzott, amely házi­gazdaként ugyan 34-29-re le­győzte a dán Skjern HB csapa­tát, de végül 61-59-es összesí­téssel kiesett. Az első mérkő­zést idegenben 32-25-re elve­szítő Veszprém végig kitartó­an küzdött, de amikor sikerült ellépnie három-négy góllal, a higgadtan játszó vendégeknek mindig volt válaszuk. A MOL-Pick Szeged szoros küzdelemben ugyan hazai pá­lyán 28-27-re legyőzte a né­met THW Kielt, de összesítés­ben 56-50-re alulmaradt. A negyeddöntők párosí­tásai: Vardar Szkopje (mace­­dón)-Kiel (német), Paris SG (francia)-Kielce (lengyel), Montpellier (francia)-Flens­burg (német), Skjern (dán)­­Nantes (francia). A párharcok első mérkőzé­seire április 18-án kerül sor, a visszavágókat egy héttel ké­sőbb rendezik. B. L. LABDARÚGÁS A Paks döntet­lent játszott, a Szekszárd ki­kapott az NB III Közép cso­portjában. A forduló rangadó­ját Dunaújvárosban rendez­ték, a harmadikhoz a máso­dik Tiszakécske látogatott. A vendégek nem sok esélyt adtak a házigazdának, 3-0- ra is vezettek, a Dunaújváros csak szépíteni tudott a hajrá­ban. A listavezető PMFC hoz­ta a kötelezőt a Rákosmente ellen, Károly Bálint találata három pontot ért. NB III, KÖZÉP-CSOPORT, 21. FORDULÓ. Paksi FC ll.-Vecsé­­si FC 0-0. Paks, v.: Bana (Pe­­rák, Nagy M.). Paks: Rácz G. - Györgye (Vlasies, 55.), Nagy Á., Bagó, Berdó - Báló, Bog­nár D. (Kesztyűs M. 55.), Za­­chán - Simon M., Szakály D., Nagy R. (Steinbach M., 70.). Vezetőedző: Osztermájer Gá­bor. Vecsés: Komora - Csesz­­lai, Balázs B., Radnai, Petric (Kemerle, 80,), Kiss K. (Bojtor, a szünetben), Csordás Sz., Szá­lai, Kaiser, Koziorowski (Mol­nár Z., 89.). Vezetőedző: Szász Ferenc. A szervezetten játszó sereg­hajtó Vecsés védelmét nem tudta feltörni a hazai csapat. Sőt, a vendégeknek kontratá­madásokból lehetőségei is vol­tak. A végeredmény igazsá­gosnak mondható. Osztermájer Gábor: - Eb­ben a felállásban lényegesen többre számítottam játékban és eredményben egyaránt. Száznyolcvan fokos fordulatra lenne szükségünk, hogy újra egyenesbe kerüljünk. FC Dabas-Szekszárdi UFC 2-0 (0-0). Dabas, v.: Káprály (Szvetnyik, Kovács B.). Dabas: Scheilinger - Földes, Makrai, Eördögh, Fritz, Fitos, Erős, Csepregi (Sándli, 75.), Kiss V. (Mundi, 31.), Szkunc (Takács K., 57.), Crvenjakov. Vezető­edző: Erős Károly. Szekszárd: Lékai - Márton E., Károly V, Kovács D., Preininger - Are­na Á., Juhász M., Lékó (Nagy­váradi, a szünetben), Hegedűs M. (Rácz F., 68.) - Csigi (Dal­­los, a szünetben), Fejes. Veze­tőedző: Kvanduk János. A korai kiállítás után át kel­lett szervezni az UFC játékát. A hazaiak többet birtokolták a labdát, a vendégek az utol­só 20-25 percben beszorultak a kapujuk elé, hősiesen véde­keztek, de jött Takács Kornél... Gól: Eördögh (76.), Takács K. (91.). Kiállítva: Kovács D. (19.). Kvanduk János: - Ha min­dent beleadsz és közben meg­őrződ a méltóságod, akkor fel­emelt fejjel hagyod el a pályát. További eredmények: SZE­­OL SC-Szentlőrinc 1-3, Duna­­újváros-Tiszakécske 1-3, Ma­­kó-Kozármisleny FC 0-0, Mó­­rahalom VSE-Iváncsa 0-3, Pécs-Rákosmente 1-0, Bp. Honvéd MFA II-Hódmezővá­­sárhely 3-0. B. L. 1. Pécsi MFC 21 15 3 3 52-17 48 2. Tiszakécske 20 14 4 2 49-22 46 3. Dunaújváros 20 13 2 5 36-25 41 4. Iváncsa 20 12 4 4 42-27 40 5. Dabas 19 11 3 5 37-23 36 6. SZEOL 20 11 2 7 23-20 35 7. Szentlőrinc 21 8 5 8 29-28 29 8. Paksi FC II 19 8 3 8 28-28 27 9. Rákosmente 21 7 4 10 23-29 25 10. Szekszárd 20 6 7 7 22-27 25 11. Bp. Honvéd II 19 7 2 10 27-25 23 12. Kozármisleny 21 5 4 12 18-33 19 13. Makó 21 4 6 11 20-43 18 11. Hm.vásárhely 20 4 5 11 22-38 17 12. Mórahalom 20 2 6 12 21-38 12 13. Vecsés 20 1 6 13 12-36 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom