Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-21 / 67. szám
2018. MÁRCIUS 21., SZERDA BELFÖLD-KÜLFÖLD g Bécsi helyzet: New Yorkban jobban tudják, mint a helyiek MIGRÁCIÓ Egy New York-i szervezet felmérésével próbálja ismét cáfolni Lázár János bécsi videós tapasztalatait az ellenzék médiája. A politikus a videóban azt mutatta be, hogy az egykor nagy hírű Favoriten negyedet a bevándorlók a saját képükre alakították és a bűnözés is megnőtt a környéken. Kiemelte, jó esély van rá, hogy húsz év múlva Budapest is hasonló helyzetbe kerülhet, ha beengedik a migránsokat. A videó után az Index, a HVG, a Magyar Nemzet, a Hír TV cáfolni próbálta a valóságot, de pont akkor a bécsi migránsok sorozatos késeléseket követtek el. Most viszont megjelent a Mercer nemzetközi tanácsadócég kimutatása: Bécs a vüágon a legélhetőbb város. A felmérésben a közbiztonság is kiemelt figyelmet kapott. Budapestet a 76. helyre tette az amerikai cég. Ez amiatt is érdekes, mert az ausztriai Szövetségi Bűnügyi Hivatal adataiból az derül ki, hogy a Budapesthez hasonló lélekszámú Bécsben több mint háromszor magasabb a bűnözési ráta, és ötször gyakoribbak a szexuális bűncselekmények, mint a magyar fővárosban. Ehhez hozzá kell tenni, hogy Ausztriában több mint 700 ezer bevándorló hátterű lakos él, és beszédes az is, hogy a múlt évben a bűnelkövetők fele nem osztrák állampolgár volt. Lázár János videója hatalmas politikai vihart kavart, a bécsieket több lap is megszavaztatta, igazat adnak-e a magyar politikusnak. A válaszadók kétharmada Lázár Jánossal értett egyet. Németországban is máshogy látja valóságot a lakosság, mint Angela Merkel Fotó: AFP ahogy a felmérésekben van. Sőt, a németek többsége egyetért Horst Seehofer belügyminiszterrel abban, hogy az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz. A Die Welt című lap megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint 76 százalék igazat ad a tárcavezetőnek. Előzőleg Angela Merkel kancellár azt nyilatkozta: az iszlám hozzátartozik Németországhoz. MW Hasonlóan alakul a helyzet a svédeknél és a franciáknál HÍREK Alkalmazkodjanak a migránsokhoz? Párizsban a szocialista városvezetés újabb migránsok betelepítésére készül Fotó: AFP Újabb svédországi magyar nyilatkozott a közszolgálati televíziónak. Jordáky Béla elmondta, elviselhetetlen körülmények uralkodnak a svéd nagyvárosokban, ahol egyre inkább a többség kénytelen alkalmazkodni az újonnan érkezőkhöz, akiket az állam pozitívan diszkriminál. Ugyanez a tendencia látható Franciaországban is: miközben költségvetési okokra hivatkozva a nyugdíjak egyre csökkennek, Párizsban a migránsok ingyen utazhatnak és ebédelhetnek. Eleméry Máté szerkesztoseg@mediaworks.hu KÁOSZ Egyáltalán nem akarnak beilleszkedni a bevándorlók a helyi társadalomba, a rendőrség pedig tehetetlen - mondta az M 1-nek Jordáky Béla, aki az 1980-as években költözött Erdélyből Svédországba. Pedig szerinte nem keveset kapnak a bevándorlók a svéd államtól. Még olyan migránst is ismert, aki három lakást kapott csak azért, mert három felesége van. Felidézte, hogy Svédországban volt olyan templom, amelyről levették a keresztet, hogy az ne zavarja a más vallásúakat. A tradíció szerint korábban az evangélikus templomokban tartották az iskolai évzárókat, azonban ma már ezt is tiltják. A férfi szerint Svédországban közeleg a pillanat, amikor a befogadó társadalomtól várják majd el, hogy igazodjon a migránsok kultúrájához. Svédország közbiztonsága a bevándorlók érkezésével napról napra romlik, ennek ellenére a svéd politikusok és a média alig tudósít az egyre látványosabb gondokról. Ugyanerre utalt Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója az Ml aktuális csatorna keddi műsorában. Az elemző szerint a svéd politikai elit és a média tudatosan hallgatja el a migráció okozta problémákat. A főigazgató közölte, hogy „a tévhittel ellentétben” a no-go zó-Óriási felháborodást váltott ki a francia társadalomban az a videó, amelyen az látható, hogy a Flunch nevű gyorsétterem-hálózatban egy migráns egy A4-es papír aláírásáért cserébe ingyen ételhez jut. A migránsbarát gesztus azért sem túl népszerű a franciák körében, nák nem szegénynegyedek, hanem kulturális és etnikai értelemben vett szegregátumok. Nem csak a svéd politikai elit dugja homokba a fejét, amikor a bevándorlókkal kapcsolatos feszültségekről esik szó. Párizsban a szocialista városvezetés - noha a bevándorlónegyedekben így is katasztrofális állapotok uralkodnak - még több migráns befogadására készül, ezért hantámért Emmanuel Macron köztársasági elnök jelentős összegeket von el a francia nyugdíjasoktól. Az is méltán borzolja a francia kedélyeket, hogy a párizsi és Párizs környéki tömegközlekedést a migránsok ingyenesen használhatják, ami évi 43 millió euróba kerül. rosan öt állami kezelésben lévő központ fog Párizsban és Ile-de-France-ban megnyílni. A bevándorlóknak Anne Hidalgo, Párizs szocialista polgármestere nyelvórákat és munkalehetőséget is ígér. Nem enynyire derűlátó a bevándorláspolitikai kihívásokat illetően a szintén franciaországi Nantes városa, ahol a migránsok megérkezése óta elszabadult a bű-, nözés, a kábítószer-kereskedelem. Ráadásul elviselhetetlenné vált a bevándorlók által elfoglalt lakások zsúfoltsága is. A 20minutes nevű francia lap fotókat is közölt, amelyeken látszik, ahogy a migránsok a padlón, a nedves, fűtetlen helyiségekben alszanak a matracokon. Egy-egy lakásban harminc-negyven migráns él, akik főleg Guineából, Elefántcsontpartról, Kamerunból, illetve Ghánából érkeztek. Ingyen ebéd és utazás egy aláírásért A Soros-szervezetek vizsgálatát követeli a Fidesz Hangfelvételen a bizonyítékok TÁMADÁS A Fidesz felszólítja a hatóságokat, hogy minden részletében vizsgálják ki a Soros-szervezetek Magyarország ellen irányuló tevékenységét - jelentette be a párt kommunikációs igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: hangfelvétel bizonyítja, hogy ezek a szervezetek „egészen elképesztő módon” külföldi kormányokon és Magyarországon is tevékenykedő külföldi vállalatokon keresztül akarják zsarolni Magyarországot. Ezeknek a támadásoknak pedig az a céljuk, hogy Magyarországot meggyengítsék, és eltávolítsák a bevándorlás útjában álló magyar kormányt. Ugyanakkor gátlástalanul veszélyeztetik magyar emberek tízezreinek a munkahelyét - tette hozzá. A The Jerusalem Post című izraeli lap közölt egy, a Magyarország elleni tevékenységet bizonyító hangfelvételt -folytatta -, amelyen Dénes Balázs, a Polgári Szabadságjogok Szövetsége Európáért elnevezésű szervezet vezetője beszél. Egy másik „Soros-szervezet”, a Migration Aid egyik vezetője, Siewert András pedig beismerte, hogy illegális adatgyűjtést folytattak a határzónában, a migránsok körében. Azt is elismerte, hogy Soros György kizárólag pénzügyi és politikai érdekből támadja Magyarországot - fogalmazott. Ezért akarják az Orbán-kormány ellenében a bevándorláspárti ellenzéket hatalomra segíteni - hangsúlyozta Hidvéghi Balázs. Kérdésre válaszolva, az ellenzéki pártok egyeztetéseit kommentálva úgy fogalmazott, hogy az szánalmas, kicsinyes hatalmi osztozkodás. Ez is azt mutatja: az ellenzék nincs abban az állapotban, hogy felelősségteljes politikát kínáljon Magyarország számára - mondta a kommunikációs igazgató. MW Molenbeek élő adásban BELGIUM Az olasz tévéstáb Brüsszelben forgatott és a riporternő a dzsihadisták fővárosaként is emlegetett Molenbeek negyedből tudósított, amikor egy feldühödött migráns nekitámadt. Akkor sem hagyta békén az újságírót, amikor többen felszólították rá, hogy hagyja abba, amit művel. MW Újabb francia város esett el FRANCIAORSZÁG Sarcelleben a lakosság minden ellenállása ellenére a mohamedán vallás hívei a folyamatos migráció és betelepítések miatt megerősödtek és többségbe kerültek. A helyi lakosság mintegy 5 éves folyamat következtében jutott kisebbségbe - írja a Le Figaro. MW Lemondott a miniszter NORVÉGIA Bejelentette lemondását a jobboldali populista Haladó Párthoz Sylvi Listhaug igazságügy-miniszter, akivel szemben bizalmatlansági indítványt nyújtott be az ellenzék. Listhaug a bevándorlási vitában azzal vádolta mega szocdem Munkáspártot, hogy előrébb helyezi a terroristák jogait az ország biztonságánál. Lemondásával megmentette a kisebbségi kormánykoalíciót. MW „Ne tudjanak bejutni a migránsok” BUDAPEST Európa megtelt, amiből az következik, hogy a kontinens határait meg kell védeni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban, miután tárgyalt Manfred Weberrel, az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetőjével. A kormány ezért csak egy olyan űj migránsszabályozáshoz tud hozzájárulni, amely garantálja a határok védelmét - közölte a kormányfő, hozzátéve, Magyarország ennek jegyében nyújtotta be javaslatait a tervezett új európai bevándorlásszabályozáshoz, amely ma inkább elosztásközpontú. „Nem a migránsok elosztásával kell foglalkoznunk, kötelező kvóta szóba sem jöhet, hanem nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy ne tudjanak bejutni Magyarország és az unió területére illegális migránsok” - jelentette ki Orbán Viktor. Mafred Weber kijelentette: az EU-nak nem bírálnia, hanem támogatnia kell azokat a politikusokat, akik készek megvédeni határainkat az illegális migrációtól. MW HIRDETÉS w • • INGATLANPIACI KONJUNKTÚRA KÉRDŐJELEK NÉLKÜL (?) m létezik konjunktúra kérdőjelek nélkül, a repülőrajtot vett magyar építőiparban és a rekordot rekordra halmozó ingatlanfejlesztésben érdekeltek számára v mindegy, hogy mire számíthatnak a következő években, a növekedési mutatók, vagy csak a toronydaruk érnek majd az égig. A konferencián szóba kerül a let Projekt, a Modern városok program, az új budapesti felhőkarcoló, és szakértők fejtik véleményüket a hazai ingatlanpiac lehetőségeiről. A felkert előadók zött szerepel Kása lajos tárca nélküli miniszter, Fürjes Balázs kormánybiztos, Esik Róbert, a HIPA vagy Noah M. Steinberg, a RICS Magyarország elnöke További részletek: rendezvenyek.vg.hu Időpont: 2018. március 22. Helyszín: SPOON Rendezvényhajó, 1052 Budapest, Vigadó tér 3. kikötő Részvételi díj: 25.900 Ft + 27% áfa Early Bird uoia.március is.-íg): 22.900 Ft + 27% áfa Világgazdaság előfizetőknek: 20.900 Ft + 27% áfa Moderátor: Nagy László Nándor, V r r 9