Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-17 / 64. szám
4. MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁRCIUS 17., SZOMBAT Filmvetítés: Gyöngy a sárban BONYHÁD A „Gyöngy a sárban. Néprajzi értékeink az időben” című filmet vetítették le szerdán a Völgységi Múzeumban. Báli János rendező úgy fogalmazott, a film nem egy folklór operett, hanem egy dráma, amely az egykor virágzó Sárköz végnapjait beszéli el prof. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató tolmácsolásában. Az érdeklődők velük, illetve Bognár Cecillel, a kultúra lovagjával beszélgethettek a vetítés után. H. E. Terítéken a választások BONYHÁD Dr. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont csoport vezetője Terítéken - közéleti beszélgetések címmel tartott előadást a művelődési központban. Elmondta, a politika a változásról is szól, de ezt több párt nem tudja úgy megtenni, hogy ne mondjon ellent magának. Arról is beszélt, hogy több választókerületben rengeteg ellenzéki jelölt lesz április 8-án, el kell magyarázni a szavazóknak, hogy csak az egyikre szavazzanak. B. L. Nem fizetési felszólítás SZEKSZÁRD Az úgynevezett mikuláscsomag várta az autósokat a napokban az Augusz utcai parkolóban. A piros zacskóban értesítés volt. A parkolóban elkezdődött a térvilágítás kiépítése, ezért szakaszos lezárásra kell számítani. B. K. A Szekszárdi járásban hatezer hektár érintett Felosztják az eddig osztatlan földeket Országszerte felosztják és kikarózzák az eddig osztatlan, közös tulajdonban lévő földeket. A munkára járásonként lehet pályázni. A szekszárdi szakcég (Geodézia Kft.) emberei most a Szekszárdi járásban dolgoznak, de más megyékben is elnyertek ilyen feladatot. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu SZEKSZÁRDI JÁRÁS Felosztják az eddig osztatlan, közös tulajdonban lévő földterületeket a Szekszárdi járásban is. A program 2013-ban indult Vas megyében, és várhatóan 2020-ban kerül sor az utolsó szerződéskötésekre. Az országban közel ötvennyolcezer, Tolna megyében több mint kétezer földterület, és legalább tízszer ennyi tulajdonos érintett. A téeszek megszűnte illetve átalakítása idején, a kilencvenes évek elején, a földek egy része gazdára talált kárpótlási jegy ellenében, a többi pedig osztatlan, közös táblákká vált, több személy nevére került. Most ezen területek kiparcellázása történik. A gazdák látják, hogy konkrétan, mettől meddig az övék a terület, és azt önállóan használhatják vagy akár értékesíthetik is. Ez azt jelenti, hogy nem lesz szükségük többé a tulajdonostársak hozzájárulására. A programot lebonyolító Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. megállapodást Erős József földmérő mérnök kiosztja a földeket Beküldött fotó Az osztatlan területek megosztása Tolnában Járás Földrészletek száma Munkakezdés éve Dombóvári 247 2014 Bonyhádi 336 2015 Szekszárdi 475 2017 Tamási 714 2019 Paksi 504 2020 kötött a kivitelezésben résztvevő földmérő vállalkozásokkal valamint a közreműködő jogi szolgáltatókkal. Hét ütemben végzik a munkát. Az első ütem már kilencvenkilenc százalékos készültségű - ennek része a Dombóvári járás -, a második ütem kilencvenöt százalékon áll - ebbe a Bonyhádi járás tartozik -, a harmadik ütemben nincs Tolna megyei érdekeltség. A tavaly kezdett negyedik ütem a Szekszárdi járást is érinti. A későbbiekben pedig a Tamási és a Paksi járás is sorra kerül. (A Tolnai járást összevonták a szekszárdival.) Tolna megyében, a szekszárdi székhelyű Geodézia Kft. már régóta részt vesz az osztatlan közös földrészletek megosztásában. A cégvezető, Kunfalvi János tájékoztatása szerint Vas megyében kezdtek 2014-ben, Somogybán 2015-ben, Bács-Kiskunban 2016-ban dolgoztak. Most a Szekszárdi járásban tevékenykednek, ahol mintegy hatezer hektár osztatlan terület szétosztása a feladat, közel négyezerötszáz tulajdonos részére. Jól haladnak, tartják a tervezett ütemet. GPS-szel kitűzik a sarokpontokat, majd karóval megjelölik azokat, és egyúttal birtokba adják a tulajdonosoknak. A birtokbaadáson általában az érintettek harminc-negyven százaléka vesz részt. A távol lakóknak viszont lehetősége van meghatalmazottal képviseltetni magukat. Eszközbeszerzés és infrastrukturális fejlesztés lesz a Templom iskolában Közösséget fejlesztenek a programok Megújult környezetben tanulhatnak majd a györei iskolások Fotó: Mártonfai Dénes GYŐRÉ A közösségépítés mellett infrastruktúra fejlesztésére is jut forrás a Györei Templom Általános Iskolában. Az intézmény fenntartója, a Tamási Tankerületi Központ és a Templom Iskola Gyermekeiért Alapítványból álló konzorcium pályázata az unió emberi erőforrás fejlesztésekre kiírt tenderén közel 70 millió forint támogatást nyert.- Az Iskolaközpontú helyi együttműködések című, négymilliárd forint keretösszegű felhívás célja az volt, hogy ösztönözze a közösségi kezdeményezések és új kapcsolatok létrehozását, bátorítsa a kulturális életben való részvételt, serkentse a civil kezdeményezéseket - mondta el lapunknak László Olga, az iskola igazgatója. - Feladatként határoztuk meg a helyi, térségi ifjúsági civil szervezetekkel történő együttműködést, valamint összefogva az önkormányzattal, gazdasági szervezetekkel, egyházi ifjúsági közösségekkel erősítsük, növeljük településünk megtartó erejét. László Olga hozzátette: ötmillió forintos eszközbeszerzést biztosít a pályázat, amely a közösségépítő foglalkozások feltételeit teremti meg. Lehetőségük van évi hat alkalommal színházi program megvalósítására neves előadók meghívásával, emellett pécsi színházlátogatásokat is támogatnak. A község lakóinak informatika tanfolyamot szerveznek, amely március 21-én indul. Emellett elsősegélynyújtási alapismereteket, egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokat tartanak az érdeklődök számára. Többnapos túrák lebonyolítására is lesz lehetőségük. A fafaragó foglalkozásokkal pedig a kézműves hagyományokat elevenítik fel.- A támogatásból finanszírozzuk - az önkormányzattal való együttműködés alapján - a község programjait. Kiemelt figyelmet fordítunk az április 28-ai gyereknapra, a tavaszváró fesztiválra, az ősszel megrendezendő Hajdina Fesztiválra, és a karácsonyi rendezvényekre, illetve Magyarország hagyományaihoz fűződő eseményekre - ismertette László Olga. A megvalósuló programokból a község és az iskola egyaránt profitál. „Megmozdult a falu” - tette hozzá az igazgató. A patinás közoktatási intézmény sem maradhat ki a fejlesztésekből. A tanintézménybe több eszköz beszerzése van tervben, és lehetőség lesz infrastrukturális fejlesztésre is. Megújulnak az alsós tantermek, klubszobát alakítanak ki, a bejáratnál található lépcsősor új, térköves burkolatot kap. Az elnyert összegnek és a tankerületi támogatásnak köszönhetően a Templom iskola oktatási feltételei javulnak, megőrizve ezzel az intézmény versenyképességét és az értékalapú, minőségi oktatást. B. L. A helyi közösségeket erősítik, és ezzel növelik a település megtartó erejét Közérdekű munkára ítélték a garázdát BONYHÁD Bűnösnek mondta ki a 24 éves vádlottat a Bonyhádi Járásbíróság garázdaság, testi sértés és zaklatás vétségében, ezért 120 óra közérdekű munkára ítélte. Ha ezen kötelezettségének saját hibájából nem tenne eleget, akkor a közérdekű munka, vagy annak hátralévő része helyébe szabadságvesztés lép. Az ítélet jogerős. A vádlott és a sértett gyerekkoruk óta ismerik egymást. A vádlott megtudta, hogy a bonyhádi tarka fesztiválon inzultálta a húgát a sértett, ezért megharagudott rá. Augusztus 15-én a sértett éppen boltba indult, amikor a vádlott megszólította, és számon kérte tőle a fesztiválon történteket. Ez odáig fajult, hogy a vádlott háromszor is arcul ütötte a sértettet, aki az ütésektől elesett, majd felkelve elsietett a bolt felé. A vádlott közben kétszer kisebb erővel hátba vágta. A sértett az arcát ért ütésektől könnyű sérüléseket szenvedett. Amikor a vásárlás után ki akart lépni az üzletből, a vádlott az ajtóban állva azzal fenyegette: „Ha kijössz, megöllek!„ A sértett nem is mert kimenni, hanem elkérte a bolt egyik eladójának a mobiltelefonját és rendőri segítséget kért. Ezt látva a vádlott elmenekült a helyszínről. A rendőrségen feljelentést is tett a sértett. Később viszont átvette az ügyész a képviseletét, mivel a könnyű testi sértés nem hivatalból üldözendő, hanem magánvádas bűncselekmény. Az ítélet szerint a vádlott; magatartása kihívóan közösségellenes és erőszakos volt, alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen. A betanított munkás férfi fiatalkorúként volt már büntetve hamis tanúzás és társtettesként elkövetett garázdaság miatt. 1.1. Szextérkép: Dombóvár is felkerült TOLNA MEGYE Az egyik online partnerkereső portál elkészítette hazánk szextérképét. A Google adatbázisán alapuló kimutatás szerint 2017 pornófővárosa Dombóvár, itt kerestek a legtöbben szexre az interneten a tavalyi év során. A város mögött alig lemaradva a nagykőrösiek végeztek, a „dobogó” harmadik foka a 2016-os pornófővárosnak, Mátészalkának jutott. Az első tizenötbe - tizenötödikként - bekerült még egy Tolna megyei város, mégpedig Bonyhád. Nem szerepel a tavalyi TOP 15-ben Szekszárd és Paks sem, amelyek 2016- ban még az ötödik, illetve a tizedik helyet érdemelték ki, és Budapest sincs ezúttal sem a legszexéhesebb városok listáján. Dombóvár itt még csak nem is szerepelt, ahogy Bonyhád sem. Az oldal kimutatása szerint a legnépszerűbb szexuális témájú keresések között 2017- ben leginkább a „69” és a „házastárs szülője” témák iránt nőtt meg az érdeklődés. T. N.