Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-02 / 52. szám

Közel kétszáz mintát bíráltak el a madocsai borversenyen Idén kevesebb volt az arany MADOCSA A megszokott me­derben zajlott a 45. madocsai borverseny, amelyet az önkor­mányzat a borosgazdákkal közösen szervezett. Hat kate­góriába sorolva száznyolcvan mintát értékeltek. Ahogy mindig, idén is dr. Módos Ernő irányításával dol­goztak négy bizottságban a bí­rák, akik harminchét aranyér­met ítéltek oda. Bánóczki Atti­la és Bacs Sándor ebből éppen egytucatnyit vittek haza, idén mindketten hat-hat arannyal gazdagodtak. Mint Bacs Sándor, a verseny egyik rendezője mondta, a jó borok, aranyérmek száma el­maradt a várttól, mert igen meleg volt az időjárás még szeptemberben, sőt október elején is, emiatt magas •- 22- 23 fokos - volt a must cukor­foka főként a vörösboroknál. A fehérborok között Biczó László olaszrizlingje, rozé ka­tegóriában Pongrácz Pál zwei­­geltje bizonyult a legjobb­nak, az új vörösök között Ja­kab András cabernet sauvig­­non, óvörös kategóriában pe­dig Szabó János 2010-es cu­­vée bora kapta a legmagasabb pontszámot. Az eredményhir­detést a nőnapi borkóstoló bá­lon tartják március 10-én a fa­luházban. V. T. Harminchét bornak adtak arany minősítést A szerző felvétele A polgári védelem napját ünnepelték tegnap megyénkben Borda Károly katasztrófavédelmi megbízott dr. Balázs Gábor igazgatótól vett át ajándéktárgyat Fotó: Mártonfai Dénes 2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Időskorban is fontos a harmónia SZEKSZÁRD A Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Nyugdíjas Tagozata március 6-án, ked­den 14 órakor tartja követke­ző előadását, melyre az idő­sebb generáció tagjait is vár­ják. Az előadó, Holló Eszter jógaoktató és hangterapeuta az idősek testi-lelki harmóni­ájáról beszél majd. M. I. Testről és lélekről filmvetítés ingyen SÁTASZÉK Március 3-án, szombaton este 7 órakor a Petőfi Sándor Művelődé­si Házban vetítik Enyedi Ildi­kó Testről és lélekről című filmjét, amely bekerült az Os­­car-díjra jelölt öt legjobb ide­gen nyelvű film közé. A báta­­széki vetítésen a díjesélyes magyar filmet ingyen nézhe­tik meg az érdeklődők. M. I. Eldobta a lopott holmit kifelé menet PAKS Vádemelési javaslattal zárta le egy 24 éves helybéli férfi ellen indított nyomozást a Paksi Rendőrkapitányság. Helyi áruház biztonsági őre tett bejelenést arról, hogy tavaly március 21-én este ismeretlen tettes műszaki cikkeket lopott el a boltból. A gyanúsított vallomásában elmondta, hogy a lopott hol­mit az áruházból kifelé me­net eldobta. 1.1. Márciusban újra bizonyíthat DOMBÓVÁR Az Arany János Magyarverseny országos döntőjébe jutott Reith Áron, a Dombóvári Belvárosi Álta­lános Iskola ötödikese, miu­tán sikeresen teljesítette az eddigi fordulókat. Áron már­cius 25-én a Budapesti Mű­szaki Egyetemen bizonyíthat a TITOK Oktatásszervező Bt. rendezte döntőben. A dom­bóvári diák felkészítő taná­ra Erdősné Fedeles Zita. H. E. Azokra emlékeztek a Polgá­ri Védelem Világnapján, akik sokat tettek a lakosság vé­delméért. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A Polgári Védelem Világnapja alkalmából ünnep­séget tartott a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság a Placc Közösségi Térben. Borda Károly tűzoltó alezre­des, szekszárdi katasztrófavé­delmi megbízott mondott ün­nepi beszédet. Emlékeztetett rá, hogy 1972. március else­jén alakult meg a Nemzetkö­zi Polgári Védelmi Világszer­vezet, a világnapot 1992. óta tartják ezen a napon. - Azok­ra emlékezünk, akik a leg­szörnyűbb körülmények kö­zött, a humanitárius eszmét szem előtt tartva, tettek meg minden tőlük telhetőt ember-­­társaik megsegítésére - fo­galmazott az alezredes, hoz­zátéve, hogy nyugodt, békés időszakot élünk, és inkább a megelőzésre helyeződött a na­gyobb hangsúlyt. Majd visz­­szatekintett a polgári védelem magyarországi történetére, amely a világháborúkig nyú­lik vissza, és kiemelte: az ál­lampolgároknak joguk van a biztonsághoz, de annak meg­teremtésében maguknak is te­vékenyen részt kell venniük. Dr. Balázs Gábor tűzoltó ez­redes, a Tolna Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság igaz­gatója elmondta, hogy me­gyénkben a több mint négy­ezer tagot számláló köteles polgári védelmi szervezetek mellett 23 területi, járási és te­lepülési mentőcsoport műkö­dik, összesen több mint négy­száz önkéntes bevonásával. Az ünnepségen elismerése­ket adtak át. Az igazgató ki­emelkedő szakmai tevékeny­ségének elismeréseként aján­déktárgyat adományozott Hertelendi Norbert tűzoltó al­ezredesnek, a Dombóvári Ka­tasztrófavédelmi Kirendelt­ség polgári védelmi felügye­lőjének, Borda Károly tűzol­tó alezredesnek, a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancs­nokság katasztrófavédelmi megbízottjának, Bencze Atti­la tűzoltó törzszászlósnak, a Paksi Hivatásos Tűzoltó-pa­rancsnokság katasztrófavé­delmi megbízottjának és Pal­­kóné Hinterschiedt Andre­ának, a költségvetési osz­tály pénztárosának. A köz­ponti rendezvényen dr. Gora Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM OKF főigazgatója a ka­tasztrófavédelem munkájá­nak segítése, támogatása ér­dekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként ajándéktárgyat adományo­zott Molnár Józsefnek, a Pak­si Energetikai Gimnázium és Kollégium tanárának. A bel­ügyminiszter húsz év szolgá­lat után szolgálati jegyet ado­mányozott Szili István tűzol­tó zászlósnak, a Bonyhádi Ka­tasztrófavédelmi Őrs szerpa­rancsnokának. Dr. Balázs Gá­bor negyven év szolgálat után jubileumi jutalomban része­sítette Vácz János tűzoltó őr­nagyot, az ellenőrzési osztály kiemelt főelőadója huszon­öt év szolgálat után Nosz­­müller Gábor tűzoltó törzs­­zászlóst, a Paksi HTP külön­­legesszer-kezelőjét. Vilhelm Ferenc, a gyönki önkéntes mentőszervezet vezetője pe­dig a szervezet által elnyert eszközöket vehette át az ün­nepségen. Egyre kevesebb az influenzás beteg TOLNA MEGYE Egyre keveseb­ben kapják el az influenzát. Tolna megyében, akárcsak Zalában, nem igazoltak ilyen megbetegedést a nyolcadik héten. A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései­nek alapján végzett becslés szerint az országban 2018. feb­ruár 19. és 25. között az előző heti 69 ezer beteggel szemben 68 950 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A fővárosban és hat megyé­ben csökkent, négyben (Fejér­ben, Pest, Tolna és Vas megyé­ben) nem változott, kilenc me­gyében emelkedett az influ­enzaszerű megbetegedés mi­att orvoshoz fordulók száma. Az előző héthez viszonyítva Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében több mint másfélsze­resére nőtt, míg Jász-Nagy­­kun-Szolnok megyében ne­gyedével csökkent a regiszt­rált betegek száma. Az orvos­nál megjelent betegek kor­­megoszlásában nem történt lé­nyeges változás. A betegek kö­zel harmada gyermek, szintén harmada 15 és 34 év közötti fi­atal felnőtt volt. B. K. Élelmiszer­­ellenőrzés húsvét előtt TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG Az idén is elrendelte a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-el­lenőrzést a Földművelésügyi Minisztérium. Az átfogó vizs­gálatot március 1-je és ápri­lis 2-a között hajtják végre. Az egész országra kiterjesztett el­lenőrzéseket a Nemzeti Élel­miszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálásával a megyei élel­miszerlánc-felügyeleti szervek végzik. Az idén is az ellenőrzés középpontjába kerülnek példá­ul a pácolt, füstölt, nyers vagy főtt húskészítmények. Kiemel­ten figyelnek a tojásra, és az idén először a tojásfestékeket is vizsgálat alá vonja a hatóság. Emellett ellenőrzik az édesipa­ri termékeket, a különféle bo­rokat és szeszes italokat, a sze­zonális zöldségeket és gyümöl­csöket, illetve a bárányok és nyulak szállítását. M. I. 2018. MÁRCIUS 2., PÉNTEK Soron kívül kaptak tűzifát Dombóváron DOMBÓVÁR A rendkívüli hi­deg miatt soron kívül adott tű­zifát a rászorulóknak a dom­bóvári önkormányzat.- A szociális ellátásokról szóló rendeletünkben szere­pel, hogy krízishelyzetben így segítsünk. Most minden jogosult egy köbméternyi tű­zifát kap - mondta Kiss Bé­la alpolgármester, hozzátéve, hogy azok, akik a hét elején adták be az igénylésüket, az elbírálást követő napon már megkapták a tüzelőt. A város közigazgatási terü­letéhez tartozó puszták lakóit a rendőrök keresték fel, hogy megnézzék, van-e elég tűzifá­juk az ott élőknek. - Ők ér­tesítettek bennünket arról, hogy Mászlonyban és Szar­vasion is bajban van egy-egy család. A Roma Nemzetisé­gi Önkormányzat számukra már kiszállította az egy köb­méter fát - mondta Kiss Béla. Arról is beszélt, hogy a beér­kező igényeknek folyamato­san igyekeznek eleget tenni. Jelentős mennyiségű, saját kitermelésű fa áll még ren­delkezésre, ám arra az eset­re, ha elfogyna, a Dombóvá­ri Közös Önkormányzati Hi­vatal Hatósági Irodája már több árajánlatot is bekért tű­zifa-kereskedőktől. H. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom