Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-27 / 49. szám
2018. FEBRUÁR 27., KEDD SPORT 15 Liu Shaoang szerint még szebb lehet a jövő a hazai short trackben Ez csak a kezdet volt Liu Shaoang sokkhatás alatt volt a férfiváltó döntőjének végén Fotó: MTI Liu Shaoang még csak 19 éves, és már olimpiai bajnoknak mondhatja magát rövid pályás gyorskorcsolyában. Azt pedig, hogy az egyéni számokban nem sikerült nagyot dobnia Phjongcshangban, szeretné elfelejteni. Kovács Erika/Nemzeti Sport szerkesztoseg@raediaworks.hu- Három táv, három kizárás az egyéni számokban, ezután úgy korcsolyázott a váltóban, mintha teljesen más ember lenne- ott visszakaptuk azt a kőrist, akit az előző években megismertünk. És csak megmutatta, mit is tud valójában.- Legalább ezerszer viszszanéztem már a döntőt, csodálatos volt - válaszolta Liu Shaoang. - Amit a pályán műveltünk, az egész csapat, mind a négyen, fantasztikus volt. Nekem volt három előzésem: tiszták, szépek voltak és mind megfontoltak. A váltóban valóban úgy éreztem, hogy visszajött a „klasszikus Ádó”, nem az a kölyök voltam, aki már az első napon nekiment a falnak, és meglepődött mindenen. Jónak és lazának éreztem magam, és volt bennem bőven erő.- Mi történt az egyéni számokban? Felejtsük is el, mert ön is ezt teszi, vagy inkább megőrzi magában, hogy a későbbiekben tanulni tudjon belőle?- Inkább szeretném elfelejteni... Úgyis mindenki az aranyéremről, Magyarország első téli olimpiai bajnoki címéről beszél, tegyük ezt mi is.- Amikor három körrel a vége előtt megelőzte a világcsúcstartó, Phjongcshangban ötszázon olimpiai aranyat szerző kínai Vu Ta-csinget, érezte, hogy meglehet az elsőség?- Akkor még nem, akkor még csak annak örültem, hogy Shaolint jól tudtam meglökni, és láttam azt is, hogy szépen megelőzi a kanadai Samuel Girard-t. Tudom, meg a visszanézésből persze látom is, ott sokakban kialakulhatott az az érzés, hogy akkor most már megvan az arany, én belülről ezt kicsit másként éltem meg: egyfelől lihegtem, és keresztbe állt a szemem a futásom miatt, másfelől próbáltam Shaolint követni, hogy ha mégis elesne, legalább a harmadik hely meglegyen, nehogy felérjenek a dél-koreaiak. Sokkhatás alatt voltam, de az utolsó fél körben már bennem is eluralkodott az érzés, hogy meglesz. Biztos csak akkor lettem benne, amikor láttam, hogy nyújtja a lábát a célvonal felé.- Egyébként megvan az emlékezetében a döntő? Emlékszik mindenre, vagy csak pillanatokra?- Részletek vannak a fejemben, arra például nagyon jól emlékszem, hogy a második váltásnál majdnem hanyatt estem... Előttünk a kínaiak és a kanadaiak voltak, elég szűkén váltottak, akkor azért volt egy furcsa mozdulatom, szerencsére talpon maradtam.- És tizenkilenc évesen olimpiai bajnok lett- Igen, elégvhamar. Persze mindenki ezért dolgozik, és tudtuk is, hogy képesek vagyunk az élen végezni, de azért továbbra is hihetetlen az egész.- Mennyivel tette meghatóbbá azt a csütörtök estét, hogy az édesapja is ott volt a kangnungi Jégcsarnokban?- Sőt, aztán az öltözőbe is lehozta hozzánk Orendi Mihály, a szövetség ügyvezető igazgatója. Nem sírt, de nem tudott megszólalni: egyszerűen csak boldog volt. Aztán felhívtam az édesanyámat, a nagyszüleimet, ők örömükben sírtak. Mind.- Azt mondja, hihetetlen mindaz, ami történt, úgy talán még inkább az, amin keresztülmentek a kvalifikációs világkupa-sorozatban, amikor még a kvótaszerzésért is izgulni kellett - Amit akkor Isten elvett tőlünk, azt most, ebben a döntőben, ezen a futamon mind viszszakaptuk. Balszerencsések voltunk a vüágkupa-sorozatban, ez nem vitás, de most már ez nem számít- Kérdés, hogy most mi számít: három hét múlva világbajnokság lesz Montrealban, de az is valószínűsíthető, hogy „szétszedik” önöket a rajongók és az újságírók.- Már Phjongcshangban is elég nagy érdeklődés mutatkozott irántunk a döntő megnyerése után, jöttek szép számmal a rajongók is, az üzenetek is, a legszebb az egészben, hogy negatív megnyüvánulást egyáltalán nem tapasztaltam. Szilágyi Áron, Szász Emese, Hosszú Katinka, Gyúrta Dániel is gratulált nekünk, Usain Bolt pedig megüzente, hogy nemsokára érkeznek a dedikált pezsgők is. Durva időszak következik, szerintem nem tudunk majd úgy végigmenni az utcán, hogy ne ismernének fel bennünket, de majd ez is elmúlik egyszer.- És jön újra a munka - néhány év múlva már egészen modem jégpályán.- Nagyon remélem, hogy így lesz. Ha megépül végre az a jégpálya, először is remélem, hogy jó nevet kap.- Liu Shaolin Sándor vagy Liu Shaoang a jobb választás-e?- Szerintem a Liu fivérek csarnoka jó megoldás lenne, nem? Szóval, ha megépül, remélem, még többen kezdenek el korcsolyázni Magyarországon, a külföldiek is jöhetnek hozzánk edzőtáborozni, és mindenki még inkább láthatja majd, hogy jól működő rendszer alakult ki az elmúlt években. És még szebb lehet a jövő.- Vagyis a phjongcshangi arany tényleg csak egy állomás volt?- Nem vicceltem, amikor ezt mondtam, komolyan gondoltam. Ez nem a pályafutásunk vége! Oké, Knoch Viktornak lehet, de a többieknek még nem, és ha továbbra is jól építkezünk, ez az aranyérem remek kezdet lehet mindannyiunknak. Nemcsak nekünk, sportolóknak, hanem az egész sportágnak, sőt, egész Magyarországnak. Aki sokat és lelkiismeretesen dolgozik, annak előbb-utóbb a siker is megadatik Dávidnak is van esélye az óriások közt Kosa Lajos és Orendi Mihály kifeszített sállal szurkoltak a kangnungi Jégarénában Fotó: MTI OLIMPIA A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, Kosa Lajos természetesen elégedetten értékelte a Phjongcshangban történteket, sőt úgy véli, Pekingig még tovább erősödhet a korcsolyasport.- Elnök úr, valóra vált az álom!- Bizony! - kezdte Kosa Lajos. - A tavaly májusi közgyűlésünk után tartottunk egy sajtótájékoztatót, amelyen Orendi Mihály ügyvezető igazgató azt mondta, nem lehet más célunk Phjongcshangban, mint tizenkét pont meg egy érem, én pedig azt, ha már van világbajnokunk, és a váltóink nyertek már vb-ezüstöt, nem lehet más cél, mint a győzelem. Persze tudtuk, hogy minden nüanszokon múlik, de a fiúk zsenialitása és az edzők nagyszerű munkája meghozta a sikert. Ez az aranyérem Magyarországnak hatalmas előrelépés; olyan táblára kerültünk fel, amelyen eddig még nem szerepeltünk.- Kicsit mesébe illő volt ez a két hét, hiszen bejött a minden jó, ha jó a vége mondás. Kicsit sem izgult, hogy nem lesz magyar érem?- Én abban hiszek, hogy ha sokat dolgozunk és lelkiismeretesen tesszük, előbb-utóbb a siker is megadatik. Ezek a fiúk akkor sem dolgoztak kevesebbet, amikor a szezon első felében a kvalifikációs vüágkupasorozatban minden összeesküdött ellenük. Nem sikerültek a váltóversenyek: elestek, kicsúsztak, kizárták őket, na de mikor jöjjön össze minden, ha nem egy olimpiai döntőben?- És a szerencse is általában a jókat segíti.- Annak van szerencséje, aki mindent megtesz azért, hogy a szerencse rámosolyogjon. Egy egész országnak szereztünk örömöt. Amikor a fiúk győztek, felhívtam a feleségemet, aztán pedig Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét, aki azt mondta: Magyarország, Kína, Kanada, Dél-Korea, Kazahsztán, Japán, Egyesült Államok - legyen szó bármiről, ez nagyon jó sorrend, neki kifejezetten tetszik. Való igaz, az óriásokkal csatáztunk, és lámlám, ismét bebizonyosodott, hogy Dávidnak is van esélye, csak dolgozni kell érte sokat.- Most pedig élni kellene az eséllyel; mit jelent, mit jelenthet a történelmi aranyérem a magyar korcsolyasportnak, a magyar sportnak?- Hogy olyat alkottak a srácok, amire mindig úgy emlékeznek majd, hogy az „első”, fantasztikus érzés. Egyértelmű, hogy a téli sportágak közül nekünk a korcsolyasport fekszik, néhány szakágnak még fejlődnie kell. Ha felépül a korcsolyázóközpont, hosszú pályán is képesek leszünk előrelépni, hiszen Nagy Konrád ezer méteren remekül ment, a második körben a hatodik legjobb időt futotta, kár, hogy a rajtot elrontotta. Fontos, hogy Tóth Ivett kűri futott Phjongcshangban, hiszen Szocsiban nem is volt műkorcsolyázónk. Ehhez jöhet még a curling és a jégkorong, leginkább a hölgyek, és akkor még erősebbek leszünk. MW JEGYZET Mennybe mentek Fábik Tibor jegyzet@mediaworks.hu Akkor a koreaiaknak már megvolt az esésük, jócskán lemaradtak a kínai, kanadai, magyar triótól, a mieink pedig éppen feljöttek a második helyre, és a kangnungi Jégarénában ezt némi hejehujázással meg is ünnepeltük a magyar korcsolyázók szövetségének mellettem helyet foglaló sajtófőnökével. Mire a kis magyar újságírócsapatból az egyik kolléga falfehér arccal odalépett hozzánk, és sírból jövő hangon azt mondta: ne örüljetek, mert kizárnak bennünket. Mintha tőrt döftek volna a szívünkbe, és meg is forgatták volna. Azt persze mi is láttuk, hogy a rövid pályás gyorskorcsolyázók utolsó versenyében, a férfiváltók döntőjében korábban volt egy necces esetünk a kanadaiakkal, de a magunk részéről azt az előzést még a tűréshatáron belülinek minősítettük. Ám a kolléga szerint csapatunk menedzser-edzője, Bánhidi Ákos az ominózus esetnél a kezébe temette az arcát, és így napnál világosabb, hogy a váltónknak annyi, hiába strapálja magát, megy a levesbe. Hiába vagyunk ott a legjobb négy között az A döntőben, a végelszámolásnál csak nyolcadikok leszünk. (A nőknél hasonló történt, mi több, ott két együttest, a kínaiakat és a kanadaiakat is kizárták, így lehettek a mi lányaik a B döntős második helyükkel végül olimpiai negyedikek.) A negatív hullámok behatoltak az agytekervényeinkbe, a médiatribün írott sajtos magyar szakaszán valamennyiünkébe, így amikor Liu Shaolin Sándor elsőként száguldott át a célvonalon, bizony mi nem mertük úgy, diadalmasan világgá kiáltani, hogy olimpiai bajnokok vagyunk, mint az M4 riportere. Elmondhatatlanul gyötrelmes volt kivárni, amíg a bírók végeztek a videózással, és jóváhagyták a befutási sorrendet. A téli olimpiákról két ezüstünk van, de mindkettőnek aranynak kellett volna lennie. Az 1948-as St. Moritz-i játékokon műkorcsolyában a belga Lannoy, Baugniet duót a nyugati bírói blokk szemérmetlen csalással tette a Kékessy Andrea, Király Ede kettős elé. 1980-ban, Lake Placidben pedig a szovjetek kiokoskodták, hogy jégtáncban a Linicsuk, Karponoszov páros úgy nyerhet, ha a pontozójuk a Regőczy Krisztina, Sallay András duót csak a harmadik helyre rangsorolja. Ha most a phjongcshangi olimpián a már magyar zászlóval ünneplő négyesünket kizárják, még nagyobb trauma lett volna számunkra. Most a balsorsunkról értekeznénk, és még a mohácsi csata is szóba kerülne ezeken a hasábokon. Mert a short trackben a menny és a pokol nagyon közel van egymáshoz. De mit számít ez, amikor a mieink a mennybe mentek!
