Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-26 / 48. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2018. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Tavaly május 12-én rokonai holtan találták P. Rozáliát a főváros XXI. kerületében, a Völgy utcai lakóház első emeletén lévő lakásában. A háromgyermekes asszonyt megverték, majd átvágták a torkát. A rendőrök a helyszínen talált DNS-minták alapján jutottak el K. Lászlóhoz. Az özvegyasszony és László egy internetes társkereső oldalon ismerkedtek meg, és többször is találkoztak. A gyanúsított K. László a mai napig tagadja, hogy ő ölte meg az asszonyt. „Nemsokára elkészül a szakértői vélemény, és kiderülhet belőle, hogy a védencem a halál beálltának időpontjában a lakásban volt-e még, vagy, ahogy ő állítja: addigra már taxival távozott a helyszínről, azaz a bűncselekményt valaki más követte el - magyarázta Rostás Sándor, K. László ügyvédje a Blikknek. - Reményeink szerint a papír nagyon rövid időn belül elkészül, és akkor már mindenki sokkal tisztábban lát az ügyben. Védencem aránylag jól tűri a bezártságot, és természetesen nagyon bízik benne, hogy kiderül az ártatlansága.” A lap információi szerint a gyilkossággal gyanúsított férfi mellett kitart a családja, rendszeresen látogatják a börtönben. A férfi apja a TV2 Tények című műsorában korábban azt nyilatkozta, hogy fia ártatlanságát az a taxis is alátámasztotta, aki elvitte őt a csepeli háztól saját albérletéhez. Állítólag a taxit P. Rozália fizette ki, és ezt a sofőr a rendőrségen is elmondta. K. László azt soha nem tagadta, hogy ismerte P. Rozáliát, sőt azt is beismerte, hogy a végzetes napon meglátogatta a lakásában, de állítása szerint békében elbúcsúztak egymástól, egyetlen ujjal sem bántotta az asszonyt. A nő megölésével gyanúsított férfi korábban már elítélték szexuális erőszakért. K. Lászlót nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, és ha bebizonyosodik, hogy ő ölte meg P. Rozáliát, büntetett előélete miatt akár élete végégig börtönben maradhat. A háromgyermekes nőt megverték, majd megölték A hamarosan elkészülő szakértői vélemény mindent megváltoztathat a tavaly májusban történt csepeli gyilkossággal kapcsolatban. Az elkövetéssel gyanúsított K. László a mai napig tagadja, hogy ő ölte meg az aszszonyt. A rendőrség gyanúja szerint viszont ő a tettes. A rendőrség a helyszínen talált DNS-minták alapján jutott el a gyanúsítottig Fotó: MTI Fordulat a csepeli gyilkosság ügyében A merénylettel vádolt Salah öccse, Mohamed Abdeslam Fotó: AFP Családi hajlam az erőszakra? BELGIUM Az egyik belga bíró azzal vádolta meg Salah Abdeslam, a párizsi terrortámadás végrehajtói közül az egyetlen életben maradt merénylő testvérét, hogy fegyveres rablást követett el. Iné Van Wymersch, a belga ügyészség szóvivője megerősítette, hogy Mohamed Abdeslam volt annak a két embernek az egyike, akiket csütörtökön vettek őrizetbe a rablás miatt. Abdeslam ügyvédje úgy nyilatkozott: a férfi tagadta bűnösségét - írja a 888.hu. A belga La Derniere Heure szerint Mohamed késsel hadonászva támadott meg molenbeeki önkormányzati alkalmazottakat, akik épp hetvenezer eurót, azaz átszámítva több mint húszmillió forintot akartak elhelyezni az egyik helyi bankban. Áz eset a Reuters szerint még januárban történt. Mint ismeretes, Salah Abdeslamot 2016 tavaszán tartóztatták le a család molenbeeki otthonától nem messze. Úgy tudni, ő volt az egyik szervezője a 130 halálos áldozattal járó párizsi terrortámadásnak, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára. Az Abdeslam család Belgiumban élt, de a családtagok marokkói gyökerekkel rendelkező francia állampolgárok voltak. MW Őrizetben az ifjabb Abdeslam TELEVÍZIÓ-MŰSOR d 2018. FEBRUAR 26., HÉTFŐ te o tf> < te o (A 4.05 4.35 5.10 5.35 7.15 9.20 10.25 12.05 12.35 13.10 13.40 14.55 16.15 16.50 18.00 19.05 19.40 21.05 21.45 23.00 00.05 0.35 1.15 1.50 3.05 Barátok közt © Magyarul Balóval Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli ® Asztro-Show TopShop Fókusz © Csajos hármas © A semmi közepén © Éjjel-nappal Budapest © A Fal© Story Extra © Elit-A szeretet útján® RTL Híradó- Esti kiadás Fókusz © A Fal® Barátok közt © Éjjel-nappal Budapest © Dr. Csont © RTL Híradó- Késő esti kiadás Magyarul Balóval Autogram© Totál szívás © Rendőrakadémia © ■ Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 9.15 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 13.35 Életkor 14.35 Itthon vagy! 15.15 Ma délután 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.50 Ma este 19.05 Világ 20.27 Hójelentés 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű Ijírek 0.00 Himnusz 5.05 Csapdába csalva © 5.30 Álmodj velem! © 6.20 Mokka® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Hívj és nyerj 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Csapdába csalva © 13.05 A Piramis© 14.40 A betolakodó® 15.45 Álmodj velem! © 16.50 Bosszú vagy szerelem © 18.00 Tények 19.00 A Piramis© 20.50 Áll az alku© 22.05 Drágám add az életed! 23.30 Tények Extra 23.55 Chappie© 2.20 Bűnös Chicago ® 3.10 Tények Este 3.50 Hazudj, ha tudsz! © 4.35 Csapdába csalva © 14.40 A betolakodó ECHO TV 1 ■H 6.30 Echo Magyarország 7.00 Híradó 7.35 Echovilág 8.05 Echo mérleg 9.05 Bayer show © 10.05 Asztaltársaság 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Kitekintő 13.05 Napirend előtti felszólalások 14.30 Építők 15.05 A 26os számú holttest 16.30 Jövőálló 17.05 Informátor ® 17.30 Hosszabbítás 18.15 Tudakozó 19.05 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Heti terror © 21.05 Sajtóklub © 22.35 Tegnapi történelem 6.00 Híradó 6.40 Kenó© 6.45 Roma Magazin 7.20 Domovina 7.50 Ridikül © 8.45 Elfeledett szerelem <t 9.35 Mámoros szerelem <3 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 Olasz meló Jamie módra 13.20 Honfoglaló© 14.15 DonMatteo® 15.15 A vidéki doktor © 16.10 Mámoros szerelem <! 17.00 Ridikül© 17.55 Nő az esélyfejlesztéspolitikai magazin 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem <s 19.30 Honfoglaló© 20.25 Kékfény© 21.25 Kártyavár© 22.05 Kenó© 22.15 NCIS-Tengerészeti helyszínelők© 23.05 Agatha Raisin © 23.55 Az emberépítész- Plesz Antal építész portréja 15.15 A vidéki doktor 6.00 ATV START 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Magyarország építészete 12.05 Világhíradó 13.00 Laci bácsi konyhája 13,30 700-as klub © 14.00 Televíziós vásárlási müsorablak 16.05 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 Egyenes beszéd 20.35 Csatt 21.30 ATV Híradó 21.55 Heti Napló Sváby Andrással © 23.00 Világhíradó 23.15 Hazahúzó 0.10 ATV Híradó 6.05 Charlie angyalai© 6.55 Szót kér a természet 7.00 Híradó 7.20 Magyarország 2000 - Családi krónikák © 7.50 A pampák királya © 8.50 Halálbiztos diagnózis © 9.40 Família Kft.® 10.35 Vasárnapi vers© 11.00 Híradó 11.15 Bűvölet© 12.15 Halál a pénztárban © 13.15 Disco-Disco 13.55 Tilos a szerelem © 15.40 A pampák királya ® 16.35 Vasárnapi vers © 17.00 Híradó 17.15 Halálbiztos diagnózis ® 18.05 Bűvölet© 19.05 Família Kft.® 19.30 Família Kft.® 20.00 Kántor® 21.00 Szent Kristóf kápolnája © 22.50 A TV Zenei Klubja© 23.50 Arany János- Hegedűs Géza műsora © 0.35 A homok titkai© 1.10 A homok titkai© jj I W 20.00 Kántor PRIME» 6.30 Gyilkos számok ® 7.20 NCIS - Tengerészeti helyszínelők ® 8.20 Don Matteo © 9.40 Don Matteo © 11.00 Charly, majom a családban © 12.00 A klinika © 13.00 Váratlan utazás © 14.00 Sue Thomas - FBI © 15.00 A Grace klinika © 16.00 A Klinika © 17.00 Charly, majom a családban © 18.00 Téli napforduló © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 21.00 Star Trek - Sötétségben © 23.50 Tények © 8.10 Mindenki Akadémiája 8.40 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből 9.10 Történelemformáló asszonyok ® 10.05 így működik a Világegyetem © 10.55 Miért 11.25 Hogyan készült? © 12.00 Az utazó© 12.30 Mutasd meg, hol élsz! © 13.05 Jó tudni!© 13.35 Ki mer ma? 13.50 Érettségi 2018 14.20 Szólalj meg! 15.10 Tengerek, városok, emberek © 16.00 Felsős 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 így működik a Világegyetem © 18.10 Tudomány minden napra 18.25 Ön is tudja 19.03 Kulturális híradó 19.35 Hogyan készült? © 20.10 Univerzum 21.15 Rossini: Olasz nő Algírban © 23.55 Esti kérdés 5.00 A szuperhős © 6.30 Teleshop 8.30 Dumb és Dumber kettyó © 10.40 Krokodil Dundee © 12.45 Mission: Impossible - Titkos nemzet © 15.40 A tűzben edzett férfi © 18.45 Redone, a zsaru © 21.00 Holtpont © 23.50 Sivatagi cápák © 2.10 Zűrangyalok ©4.00 Don Quijote® 6.05 TV SHOP 6.35 Will és Grace® 7.05 Will és Grace© 7.30 Jóbarátok© 8.20 Amerikai mesterszakács © 9.15 Szívek szállodája© 11.10 A mentalista© 12.10 A mentalista© 13.10 Monk-FIúgos nyomozó © 14.05 Monk-FIúgos nyomozó © 15.00 Castle® 16.05 A mentalista© 17.05 A mentalista© 18.05 Castle© 19.05 Két pasi- meg egy kicsi © 19.30 Két pasi- meg egy kicsi © 20.00 Agymenők® 20.30 Agymenők® 21.00 Amerikai pite 3.-Az esküvő © 22.55 Végső állomás 5. © 1.05 Lakástalkshow © 2.00 A mentalista© 2.40 Két pasi - meg egy kicsi© 3.25 Szívek szállodája© 4.10 Szívek szállodája© 20.00 Agymenők 6.05 Családi Titkok © 6.55 Hal a tortán © 8.00 Tények Reggel © 8.40 Veled is megtörténhet! ® 9.50 Zsaruk © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.10 Hal a tortán © 14.20 Séfek séfé © 16.00 Tények © 16.30 Csapdába csalva © 17.00 Családi Titkok © 18.15 Séfek séfé © 19.50 Jóban Rosszban © 21.00 Sicario - A bérgyilkos © 23.35 Beverly Hills-i zsaru 2. ® 1.45 Lavina © 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 Kardvihar© kínai akciófilm 2011 11.20 Mackenna aranya © amerikai western 1969 R.: J. Lee Thompson Sz.: Gregory Peck, Omar Sharif, Telly Savalas, Eli Wallach, Camilla Sparv 13.55 A Nap könnyei© amerikai akcióthriller 2003 16.15 Űrcowboyok© amerikai-ausztrál akcióvígjáték 2000 18.40 A burok® amerikai-svájci kalandfilm 2013 21.00 A biztonság záloga® amerikai akciófilm 2012 22.50 Förtelmes főnökök 2. ® amerikai vígjáték 2014 0.50 Végjáték© amerikai sci-fi akciófilm 2013 2.25 A fantasztikus Búrt Wonderstone © amerikai vígjáték 2013 R.: Don Scardino 4.00 Kardvihar© kínai akciófilm 2011 R.: HarkTsui 11.20 Mackénna aránya 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Labdarúgás. Bajnokok Ligája-magazin. 8.00 Kézilabda 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Sportverda 11.15 Kézilabda 13.15 Labdarúgás 15.15 Labdarúgás 17.15 Mai helyzet 17.30 Labdarúgás 18.30 Kézilabda 20.45 Harmadik félidő 22.45 Kézilabda. Rewind - The Handball Show 23.15 Kézilabda. Női kézilabda BL-magazin 23.45 UFC 2.45 Trash Talk 4.15 Kézilabda 5.05 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga 7.00 M4 Sportreggeli 7.50 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: Mezőkövesd ZsóryFCPuskás Akadémia 9.50 WTA Tenisztorna Budapest 11.35 UEFA BL magazin 12.05 M4Sportreggeli 12.50 Góóól 13.45 Gillette World Sport 2018© 14.15 Hoppá - Téli Olimpia 2018 14.45 kisBAJNOK magazin 15.15 Szabadidő magazin 15.50 Jövünk! 16.15 Öttusa magazin 16.45 Sporthíradó 17.00 Kézilabda magazin 18.30 Sport7fő 19.00 Kosárlabda magazin 19.45 M4 Sport stúdió Kosárlabda 20.00 Férfi kosárlabda világbajnoki-selejtező Magyarország - Lengyelország mérkőzés 21.45 M4 Sport stúdió 22.00 Sporthíradó K f , 17.00 Kézilabda magazin 9.00 Tornász Deker © 10.00 Ml van a hűtőben? © 11.00 Jamie kajái © 12.00 Raymond Blanc © 13.00 Ázsiában két keréken © 14.00 Jamie Oliver ® 15.00 Nick Stellino © 16.00 A legjobb, amit Franciaország adhat © 17.00 Donna Hay © 18.00 Justine ausztrál finomságai © 19.00 Tornász Deker © 20.00 Mi van a hűtőben? © 21.00 Jamie kajái © 22.00 Raymond Blanc © 23.00 Justine ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! I