Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-21 / 44. szám

2018. FEBRUÁR 21., SZERDA SPORT 13 A szerb ligában is megmutatta magát a fiatal linebacker Fehérváron gyűjthet erőt az amerikai kalandokhoz a szekszárdi Zilai János Zilai János 51-es szerelésben fog játszani a Fehérvár Enthroners együttesében Beküldött fotó AMERIKAIFOCI Mozgalmas fél éven van túl Zilai János. A fi­atal amerikaifutballista be­mutatkozott a felnőtt válo­gatottban, Szerbiában ki­próbálta a légióséletet, de a legnagyobb vágya még így is előtte van: az ameri­kai álom! Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu - Elégedett a 2017-es év máso­dik felével?- Hiányérzetem volt a ha­zai szezon végén - felelte a lapunknak adott interjúban Zilai János. - Szerettem volna két bajnoki aranyérmet nyer­ni, de ez sem a Dunaújváros Gorillazzal a HFL-ben, sem a Szekszárd Bad Bones-szal a divízió II-ben nem jött ösz­­sze. Nem tagadom, megviselt mindkét kudarc, utóbbi talán jobban, hiszen mégis a neve­lőcsapatommal veszítettem el a Nyíregyháza elleni elődön­tőt. Az után a vereség után be­vallom, el is sírtam magam. Az utolsó junior évemet vi­szont nem akartam elpazarol­ni itthon, ezért fogadtam el a Vukovi Beograd ajánlatát. Jól éreztem magam a szerbeknél, elégedettek is voltak velem, de sajnos ott sem jött össze a baj­noki cím.- Új év, új élet, immáron Szé­kesfehérváron. Új célokkal?- Az elejével egyetértek, de a célok változatlanok maradtak. Nagyobb kihívásokat szeret­tem volna kitűzni magam elé, s miután Kovács Sándor (ko­rábbi szekszárdi, jelenlegi fe­hérvári edző - A szerk.) meg­keresett, hogy szívesen látna a csapatában, elkezdtem gondol­kodni a dolgon. Tárgyaltam a Bad Bones vezetésével, de nem tudtunk megegyezni. Szeret­tem volna méltóképpen elbú­csúzni a csapattól és a szurko­lóktól is a saját rendezésű Aré­na Kupán, amit végül sajnos nem rendeztek meg.- Csak a nagyobb kihívás mi­att választotta a Fehérvár Enth­­roners-t?- Egyrészt ezért, más­részt a körülmények mi­att. Fehérváron minden ad­va van az amerikaifocihoz. Linebackerként (vonalvédő) sokat nyomott a latba, hogy ve­lünk külön amerikai edző fog­lalkozik, és az edzéseken még, nem ment a létszám harminc alá. Ami pedig a kihívást ille­ti: a magyar élvonal mellett az osztrák alsóbb ligában, a diví­zió IV-ben is elindulunk, ami újabb ugródeszka lehet a fia­taloknak, akik külföldön kép­zelik el a jövőjüket. A veze­tőségnek ez lesz a prioritás, ezt akarják megnyerni, mert csak a bajnok léphet feljebb egy osztályt.- Önnek viszont a légiósélet a legfőbb vágya, azon belül is Amerika.- Sajnos még mindig csak ál­modom róla. Nemrég zárult le a gyűjtés, ahová támogatók fel­ajánlásai érkeztek. A tervezett 3000 dollárból 1300 jött össze, ami a regisztrációs díjakra és egy jó alapra már elég. Persze minden további felajánlásnak örülök, és hálás is lennék érte.- Ha jól tudom, már a program is kész a „kiruccanásra”, ha ösz­­szejönne a pénz rá.- Bizakodó vagyok, hogy áp­rilis végén, május elején már meglesz az az anyagi támoga­tás, amivel meg tudom rajzol­ni a pontos tervet, s júniusban már útnak is tudok indulni. Ha minden jól megy, négy-öt egye­temi csapat edzésére juthatok el. Egy-egy tréning két napot vinne el, ha az egyik helyen végeztem, már utaznék is to­vább a következő állomáshely­re. Szerencsére nem „zöldfülű­ként” mennék, Herczeg Ádárrt közbenjárásával több csapat is látta már a bemutatkozó videó­mat, s szívesen megnéznének élőben is, hogy mit tudok.- Ha ez mégsem valósulna meg, van B terve?- A tengerentúli profi ligá­hoz hasonlóan Európa-szer­­te is rendeznek combine-okat (főiskolai futballisták fizikai és mentális tesztje - A szerk.), ahová jóval olcsóbban el lehet jutni. A legutóbbi november­ben volt Németországban, de akkor még nem éreztem úgy, hogy készen állnék rá, pénzt pedig nem akartam erre ki­dobni. Ha jól tudom, tavasszal is lesz egy a közelben, még az sem kizárt, hogy Ausztriában vagy Magyarországon. Ezen kívül még dán, svéd és bel­ga csapat is aktívan érdeklő­dik utánam, de én továbbra is bízom az A terv megvalósulá­sában. HÍREK Will Grigg góljával győzte le a Wigan a Manchester City-t LABDARÚGÁSA Manchester City óriási meglepetésre hét­főn 1-0-ra kikapott a harma­dosztályú Wigantől, ezzel bú­csúzott a FA-kupától. Mind­két félidő végére kijutott egy-egy balhé a vendégek részéről, előbb Pép Guardio­­la veszett össze Paul Cook­­kal, a Wigan menedzserével, a lefújás után pedig Sergio Agüero akaszkodott össze egy hazai szurkolóval. A nyol­­caddöntő egyetlen talála­tát Will Grigg (a képen) sze­rezte, a Wigan pedig a Sout­­hamptonon átjuthat a kupa elődöntőjébe. B. S. A McLaren korábbi mérnöke a grove-i istállónál folytatja FORMA-1A McLarentől 2015-ben távozó főmér­nök, Doug McKiernan lesz a Williams csapat aerodina­mikai fejlesztésekért felelős főmérnöke. A wokingi istál­lónál eltöltött 16 évből hatot együtt dolgozott a Williams jelenlegi technikai vezetőjé­vel, Paddy Lowe-val, akinek kérésére most csatlakozott a grove-iakhoz. B. S. Hatvanhatezer izlandi igényelt jegyet a nyári vb-re LABDARÚGÁSA nemzetkö­zi szövetség (FIFA) hivata­los Twitter-oldalán tudat­ta, hogy 66 ezer izlandi ál­lampolgár igényelt jegyet a 2018-as oroszországi világ­­bajnokságra. Ez a teljes la­kosság 20 százalékát te­szi ki! A szigetország váloga­tottja a 2016-os Európa-baj­­nokság után az idei vb-re is egyenes ágon jutott ki. Gylfi Sigurdssonék a nyári tornán az argentinokkal, a nigéria­iakkal és a horvátokkal ke­rültek egy csoportba. B. S. Kellemetlen ellenfél szokott lenni a horvátokkal megerősített Dunaharaszti MTK csapata Berkes SAKK Vendégségben verte meg a horvát nagymesterek­kel megerősített, sok esetben nagyon kellemetlen ellenfél­nek bizonyuló Dunaharasz­ti MTK-t az ASE Paks az első­osztályú csapatbajnokságban. Az atomosok nélkülözték el­sőszámú játékosukat, a román Constantin Lupulescut, így a múlt heti Pfalz Openen má­sodik helyen záró Berkes Fe­renc (2653 Élő-pont) foglalt he­lyet az első táblán, ezúttal ő „vezette” csatába a paksiakat. A nagymester meg is nyerte a rangadót a horvát Hrvoje Ste­vie (2601 Élő-pont) ellen, s az első hat táblán meg is szerez-Ferenc vezette győzelemre az ASE-t ték azt az előnyt, ami a győze­lemhez kellett. Kár, hogy Lizák Péter elve­szítette a Popovics Ádám elle­ni partiját, mert akkor fölénye­sebb is lehetett volna a végső siker, ami jól jött volna a végel­számolásnál. Az atomosok tartják a lépést a címvédő Nagykanizsával, ráadásul jövő vasárnap éppen a zalai riválist fogadják (Er­zsébet Nagy Szálloda, 10 óra), mégpedig abban a remény­ben, hogy hosszú idő után le­győzik őket. EREDMÉNY A 6. FORDULÓ­BAN Dunaharaszti MTK-ASE Paks I. 4.5:7.5. Eredmények: Ács Péter (jobbról) fél pontot tett bele a közösbe Fotó: M. Gy. Hrvoje Stevics-Berkes Ferenc 0:1, Zorán Jovanovic-Milos Perunovics döntetlen, Gonda László-Papp Gábor 0:1, Bla­­zimir Kovacevic-Nikola Sed­­lak döntetlen, dr. Flumbort András-Ács Péter 0:1, Faragó Iván-Szabó Krisztián 0:1, Po­povics Ádám-Lizák Péter 1:0, Tompa János-Grószpéter Atti­la döntetlen, Papp Petra-Ka­­czúr Flórián döntetlen, Bálint Vilmos-Vidéki Sándor döntet­len, Veszprémi András-Lá­­zárné Vajda Szidónia döntet­len, Kökény Norbert Ádám- Krsulovics Alex döntetlen. További eredmények: Aqu­­aprofit Nagykanizsa I.-Aqu­aréna Kőbánya SC 8.5:3.5, Pénzügyőr SE-Hüsi SC 6.5:5.5, DVTK-Duocor Makói SVSE 8:4, HVSE Infraplan- MTK Budapest 10:2. A bajnokság állása a 6. for­duló után: 1. Aquaprofit Nagy­kanizsa 12 (53), 2. ASE Paks I. 10 (45.5), 3. DVTK 10 (44), 4. Aquaréna Kőbánya SC 7 (40), 5. Pénzügyőr SE 7 (37.5), 6. Duocor-Makói SVSE 6 (34.5), 7. HVSE-Infraplan 3 (30.5), 8. HÜSI SC 3 (28.5), 9. Dunaha­raszti MTK 1 (25), 10. MTK Bu­dapest 1 (21.5) ponttal. Az NB I/B-s paksiak mérkő­zéséről lapunk csütörtöki szá­mában olvashatnak. R. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom