Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-19 / 42. szám
Magyarország nekünk az első ÉVÉRTÉKELŐ A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai határvédelemmel, a rendőrök példamutató helytállásával Magyarország sikeresen megvédte déli határait, Nyugatról azonban veszély fenyeget - jelentette ki immár hagyományos évértékelő beszédében Orbán Viktor. „Nekünk Magyarország az első" - hangsúlyozta hazánk miniszterelnöke. ► 9 Többet ér a nyugdíj MEGÉLHETÉS Az idősek ma többet tudnak költeni élelmiszerekre és egyes fogyasztási cikkekre egyhavi juttatásukból, mint 2010-ben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság legfrissebb adatainak összevetéséből. ► 7 KOSÁRLABDA Az utolsó negyedben mutatott remek játékának köszönhetően az Atomerőmű SE legyőzte a címvédő Álba Fehérvárt a férfi Magyar Kupa helyosztóján, így Teo Cizmic együttese megszerezte a bronzérmet. A paksiak a,klubtörténet tizenegyedik kupaérmét szerezték meg: a négy arany (2001, 2003, 2005, 2008) és a három ezüst (2002, 2006, 2012) mellett a mostani a negyedik bronzérmük (1999, 2013, 2015) volt. A 67-53-ra megnyert helyosztón az amerikai Richard Thomas Guinn és Eilingsfeld János volt a paksiak hőse. Mindketten dupla-duplával zártak: előbbi 21 ponttal és 12 lepattanóval, utóbbi 17 ponttal és 14 lepattanóval fejezte be a meccset. A kupadöntőben a Szolnoki Olaj simán, 82-67-re nyert a Falco KC ellen. ► 16 Richard Thomas Guinn (balról) volt a bronzmérkőzés legeredményesebbje Fotó: Dömötör Csaba Az Atomerőmű bronzot nyert a Magyar Kupában Javult tavaly a helyzet MUNKABALESET Az ágazatban egy év alatt több mint 22 százalékkal csökkent a munkahelyi balesetek száma, és 33 százalékkal kevesebb volt köztük végzetes kimenetelű. ► 7 Egy hét van a javításra ADÓZÁS Indul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb szolgáltatása; már nemcsak az adótraffipaxot jelenti be, hanem azt is, hogy az adott hónapban milyen adózó kör számíthat kiemelt ellenőrzésre. ► 7 Jó reggelt! Egy japán gyógyszervállalat baloxavir marboxil nevű készítménye az előzetes klinikai vizsgálatok tanúsága szerint 24 óra alatt kipucolja a más betegségekben nem szenvedő felnőttek szervezetéből az influenzavírust. A készítményt még nem dobták piacra; tesztelik egyelőre. A jelenleg kapható legjobb antivirális gyógyszereknek 72 óra kell ugyanezen eredmény eléréséhez. Az ilyen gyors védekezésnek azonban megvan a kockázata. Mert mint minden kisebb-nagyobb földlakó, az influenzavírus is létezni akar. Ezért módosul, idomul a „lehetőségekhez”. Vajon hogyan folytatódik a létért való küzdelem eme fejezete, a turbószer és villámvírus viadala az emberben? W. G. Elkészült Paks költségvetése Örökös bajnok lesz a vendég PAKSA város és intézményei takarékos, biztonságos működtetésére, egy sor beruházásra és még több előkészítésére, a civil szervezetek támogatására, rendezvényekre is elegendő forrást biztosít Paks város most elfogadott 2018-as költségvetése. A város önként vállalt feladatai a kiadások hetven százalékát teszi ki. ► 2 Van, amit a laikus is meglát TOLNA MEGYE Aki átlagos, vagy annál alacsonyabb bérből él, annál a második legnagyobb kiadást a lakásvásárlás után az autó beszerzése jelenti. ► 6 SZEKSZÁRD Szik Mátyás lesz a Borkultúra Szabadegyetem vendége szerdán. A tehetséges fiatalember azzal, hogy zsinórban háromszor megnyerte a magyar bajnokságot, kiérdemelte az Örökös Magyar Sommelier Bajnok címet. Mint mondja, van, akinek a számokhoz, másnak az ízek, illatok érzékeléséhez van tehetsége. ► 4 Nem a jól csengő név volt fontos AMERIKAIFOCI Az amerikai Airiss Hargrow személyében újabb külföldi játékos érkezését jelentette be az egy szezon után a tavasszal ismét a divízió I-ben szereplő Szekszárd Bad Bones amerikaifutball csapata. „Idén teljesen más koncepció szerint választottunk. A leghangzatosabb nevű játékosok helyett fontosabb szempont volt, hogy egy sokoldalú, minden egységben hasznos focistát találjunk, aki lelkes a csapatunk irányába, és sok tudást át tud adni a csapattársainak” - nyilatkozta a Tolnai Népújságnak Herczeg Ádám, a szekszárdiak külföldijátékos-megfigyelője. ► 15 Méz illatú forgatagban SZEKSZÁRD Színes forgatag várta a látogatót a XIV. Szekszárdi Tavaszváró Szakmai Méhésznapon. A Babits Mihály Kulturális Központban szombaton tartott rendezvény túlmutatott nem csak Szekszárdon, de az országhatáron is. Egyrészt Horvátországból és Szlovákiából is érkeztek kiállítók, másrészt az előadók mezőnyét romániai meghívottak is erősítették. Fotó: M. K. ► 3 Gyermekkora óta rádiózik a világbajnok SZEKSZÁRD Weisz László, a Szekszárdi Rádióklub tagja a legmagasabb, úgynevezett „Unlimited High Power Mix” kategóriában lett világbajnok. Mint elmondta, évről évre közelített a siker felé, hiszen korábban már sikerült Európa-bajnoki első és harmadik helyezést elérnie, világbajnokságon pedig az első komolyabb eredménye egy hatodik hely volt 2013-ban. A következő évben kihagyta a világbajnoki versenyzést, ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban számítottak rá nemzetközi bíróként, majd 2015-ben harmadik, 2016- ban pedig második helyen végzett a vb-n. ► 5 770865 603012 1 8 0 4 2 SZER K ÉSZT ŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Mauthner Ilona 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534 MA HOLNAP 5 3 Kezdetben sok napsütésre számíthatunk, majd délután felhősre változik az idő, eső, havaseső is előfordulhat. Napközben 2-7 fokot mérhetünk. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Zsuzsanna és Eliza nevű olvasóinknak!