Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-02 / 28. szám
2018. FEBRUÁR 2., PÉNTEK BELFÖLD-KÜLFÖLD "J Több mint 3,5 milliárd forinttal kevesebb önrész kell Nagyobb támogatás a településeknek smoűnnaaxaauaHVBHHnRáan A Vidékfejlesztési bemutatása MW-grafika, forrás: Földművelési Minisztérium, fotó: MTI Újabb, a vidéki önkormányzatok beruházásainak sikeres megvalósítását segítő módosításról döntött a Miniszterelnökség. Az öt vidékfejlesztési pályázatnál kevesebb önrésszel, nagyobb támogatásintenzitással számolhatnak a nyertes települések. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS A Vidékfejlesztési Program keretében rendelkezésre álló 1300 milliárd forint az agrárgazdaságok mellett a vidéki térségek fejlesztését, a helyi gazdaság és a közösség speciális igényeire reagáló szolgáltatások támogatását egyaránt szolgálja. Annak érdekében,: hogy az önkormányzatok és társulásaik a vidékfejlesztési pályázatokon elnyert forrásokat minél hatékonyabban fordíthassák ezen célokra, a Miniszterelnökség öt felhívás esetében a támogatásintenzitás növeléséről döntött - áll az MTI-nek tegnap eljuttatott közleményükben. Bővebb információ A módosított pályázati felhívások elérhetők a www. palyazat.gov.hu oldalon. Ennek eredményeképpen - a települések hátrányos helyzetének besorolásától függően - a nem besorolt járásba tartozó települések 85 százalékos, a kedvezményezett és a fejlesztendő járások 90 százalékos, illetve a komplex programmal fejlesztendő járások önkormányzatai 95 százalékos megemelt támogatásintenzitás mellett valósíthatják meg fejlesztéseiket. A módosítás minden, az önkormányzatok számára meghirdetett vidékfejlesztési felhívást érint. Azokra vonatkozik, amelyek a tanyák infrastruktúrájának a fejlesztésére, az egyedi szennyvízkezelésre, a helyi piacok fejlesztésére, a közétkeztetés modernizálására, a településképet meghatározó épületek rekonstrukciójára, a külterületi közutak fejlesztésére nyertek vagy fognak elnyerni támogatásokat. A módosításnak köszönhetően több mint 3,5 milliárd forinttal kevesebb önrészt kell az önkormányzatoknak vállalniuk a projektek megvalósításához. A már kiértesített nyertes települések hamarosan új, már a megemelt keretösszeget tartalmazó támogatási okiratot kapnak. Az elbírálás alatt lévő pályázatok esetében pedig a Magyar Államkincstár már az új, magasabb összeg megítéléséről szóló támogatási okiratot juttatja el az érintetteknek. Lázár: kétóránként akarják átvágni a kerítést Soros György megint Brüsszelben lobbizott Többen jönnének, ha nem lenne kettős határzár Fotó: MTI MIGRÁCIÓ Ismét körbedicsérték Brüsszelben Soros Györgyöt, az Európa felé irányuló migráció egyik fő támogatóját. Eközben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: kétóránként vágják át a magyar határkerítést az illegális bevándorlók. Tegnap csak dicséretet kapott a Brüsszelben tartózkodó Soros György. A tőzsdespekulánst Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke méltatta, mint mondta, Soros mindig is Európáért küzdött. Aláhúzta: Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát Soros György. A migránsok kötelező befogadása volt a téma az Európai Parlament szakbizottsági ülésén is. Michele Klein Solomon, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) egyik igazgatója úgy tudja: valótlanok és alaptalanok a migránsokkal szembeni félelmek. Mint mondta, „a statisztikák szerint a migránsok kevesebb bűncselekményt követnek el a helyieknél, és többet tesznek be a közösbe, mint amennyit kivesznek belőle, ráadásul az érkezők között sok a vállalkozó szellemű ember, aki hajlandó kockázatvállalásra, és ez serkenti az innovációt a társadalomban.” Eközben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón bejelentette: a határzár menti hőkamerák felvételeinek nyilvánosságra hozatalát kéri a belügyminisztertől. A helyszíni tapasztalatairól beszámolva azt mondta: napi szinten 2-3 óránként próbálják illegális bevándorlók átvágni a határkerítést hidegvágókkal. Ha nem lenne a dupla kerítés és az élőerős védelem, nem 30-50-en kísérelnének meg egy nap bejutni az ország területére, hanem folyamatosan lennének próbálkozók - közölte a tárcavezető, aki azt is jelezte: a tranzitzónába visszakísért migránsok nem menekültek, eszük ágában sincs beadni a kérelmet. A miniszter beszélt arról is, hogy a kormány kész mérlegelni a szegedi Szeviép-ügy károsultjainak kártalanítását. Hangsúlyozta, hogy a felelősséget is viselni kell, ezért a kabinet fontosnak tartja a szegedi városvezetés elszámoltatását az ügyben. Bejelentette, a kormány egy négysávos út megépítéséről is döntött Törökszentmiklós, Püspökladány és Berettyóújfalu között, a beruházás várható költsége 100 milliárd forint. Felszólította a Jobbik vezetőit, ne uszítsák a kistelepülési polgármestereket az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatban, mert a megvalósított változtatások jól sikerültek, a fejlődés biztosított. MW Bocsánatot kért a román MihaiTudósé BUKAREST Bocsánatot kért Facebook-oldalán Mihai Tudósé volt román miniszterelnök mindazon közösségektől, amelyeket félreérthető kijelentésével megsértett. Tudósé egy január 10-i tévéműsorban egy hasonlat révén áttételesen akasztással fenyegette meg az erdélyi magyarokat. A pártján belüli hatalmi harc nyomán lemondatott politikus azt írta, kijelentésével az állami jelképekről szóló törvények betartatásának szükségességére utalt, és a törvény betartatásával kapcsolatos felelősségükre akarta figyelmeztetni a köztisztviselőket. A volt kormányfő azt követően szánta rá magát a nyilvános bocsánatkérésre, hogy kedden a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elé idézték. Nem sokkal Tudósé bejegyzését követően az RMDSZ a közösségi oldalon jelezte, hogy elfogadja a volt kormányfő bocsánatkérését. Sajnálatos, hogy az ellenzéki pártok politikusai közül nem határolódott el senki más az elfogadhatatlan kijelentéstől - mutatott rá az RMDSZ. A volt miniszterelnök kijelentését román részről elsőként az időközben kinevezett kormányfő, Viorica Dancila akkori EP-képviselő bírálta, majd Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke is elhatárolódott tőle. Más román párt nem foglalt állást a kérdésben. MW Régen egyértelműen lehetett tudni, hogy mikor van béke és mikor van háború. Ha nem járt hadsereg a vidéken, nem ölték le a férfiakat, nem erőszakolták meg a nőket és nem hurcolták el a gyerekeket meg a jószágot, akkor béke volt. Manapság ez már nem ilyen egyértelmű, mert mára kifejlődtek a háború fegyverek nélkül, akár láthatatlanul vívható változatai is. Már jó ideje ismerjük a gazdasági gyarmatosítást, amit pénzzel értek, érnek el. Erdélyt például a betelepítéssel és a földek felvásárlásával hódították meg. Látszólag béke van, de közben azt látjuk, hogy fegyvertelen tömegek átcsoportosításával is el lehet foglalni területeket. Az egykor jól behatárolható harcterek helyett a csaták egy része áttevődött a virtuális térbe. Ott nemcsak országokat, választásokat, intézményeket, hanem egyéneket és családokat is támadnak. Talán a legmodernebb fegyvernem az egyik legrégebbi, ez pedig a szó. A politikai korrektség béklyójába próbálják kényszeríteni szavainkat, és ezzel gondolatainkat így is lehet hódítani. A kard és kasza igazsága részben már a múlté. Persze az igaz, hogy háborúban karddal, békében pedig kaszával kell megvédenünk földünket, országunkat. De ma mást kell tenni. A virtuális háborúban tűzfalakat kell építenünk. A migránsokkal és a szó erejével vívott harc ellen két eszközünk van. A józan eszünk - soha ne hagyjuk el! Meg a szavazatunk - használjuk fel! És emlékezzünk a költő szavaira: „Mert elfut a víz és csak a kő marad,/de a kő marad." A kőnek maradnia kell, mert különben kő kövön nem marad. Könnyebb lesz igényelni a csokot OTTHONTEREMTÉS Jelentősen csökkennek a családi otthonteremtési kedvezmény, a csők igénybevételének adminisztratív terhei - mondta Novák Katalin, az Emmi államtitkára. Bevezetik a „nyüatkozati elvet”, és ezzel hitelt adnak az igénylők szavainak. Az igénylőknek nem kell majd minden igazolást, dokumentumot papíron benyújtaniuk, elég lesz büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkozni. Hozzátette: a NAV természetesen ellenőrizheti a nyilatkozatok valóságtartalmát. Egy másik változtatás a külföldről hazaköltöző, a csokot igénybe venni szándékozó családoknak nyújt segítséget. Az újabb könnyítések között említette a csokot érintő banki ügyintézési határidő csökkentését. Novák Katalin közölte azt is, míg eddig az adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül nyújthattak be csők iránti igényt, ezt február közepétől már 180 napig tehetik meg. Változás az is, hogy már a folyamatban lévő lakásbővítésekre is érvényesíthető a csők, és a teljes bekerülési költséget lehet a támogatásból fedezni. A közelmúltban elindult a határon túl élő családokat segítő Köldökzsinór program - erről is tájékoztatott az államtitkár. A program egyik eleme a 64 125 forintos egyszeri anyasági támogatás, a másik pedig a babakötvény, amelynek elindításához az állam 42 500 forintot biztosít, később pedig évenkénti kamattámogatást nyújt. MW Eltörölné az LMP a kedvezményeket KAMPÁNY Részben eltörölné a családi otthonteremtési támogatást (csők) Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje. Erről az ellenzéki párt társelnöke maga nyilatkozott a napokban egy sajtótájékoztatón. Kérdésre válaszolva azt mondta: a csők egy részét, a felújításra és bővítésre nyújtott támogatást megtartanák, új lakások építését azonban nem finanszíroznák ebből. Kijelentette: szerinte a támogatás jelenleg nem a rászorulókhoz jut, hanem inkább az építőipart támogatja, ezért a forrást szociálisbérlakás-programra fordítanák. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint botrányos bejelentést tett Szél Bernadett LMP- társelnök, amikor egyértelműen kijelentette, hogy pártja eltörölné az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezményt. Dömötör Csaba szerdán az MTI-nek küldött közleményében azt írta: ezzel az LMP pont ott folytatná, ahol a baloldali kormányok 2010-ben abbahagyták. - Pont ez a politika vezetett korábban a devizahitelezéshez és több százezer magyar család eladósodásához - emelte ki az államtitkár. Hozzátette: elfogadhatatlan, hogy miközben az LMP a bevándorlókat befogadná, a magyaroktól megvonná az otthonteremtési támogatást. Amíg a polgári kormány van hivatalban, a magyar családok számíthatnak az otthonteremtési programra, amely eddig már csaknem 70 ezer családnak nyújtott segítséget - közölte Dömötör Csaba. MW Háború, békében Pósa Árpád jegyzet@mediaworks.hu ...mert különben kő kövön nem marad