Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-02 / 28. szám
2018. FEBRUAR 2., PENTEK MEGYEI KÖRKÉP fl Türelmes és ügyfélbarát hozzáállás a hivatalokban Megváltozott miliő, gyors ügyintézés Tegnap ünnepélyes keretek között átadták a Tolna Megyei Kormányhivatal Tamási és Dombóvári Járási Hivatalának felújított épületét. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TAMÁSI/DOMBÓVÁR A Tolna Megyei Kormányhivatal 13 ingatlanán a korábbi években már megvalósultak komplex energetikai beruházások, de a hivatal további épületek felújításával és korszerűsítésével kíván eleget tenni az energiamegtakarítási elvárásoknak. „A Tolna Megyei Kormányhivatal középületeinek épületenergetikai fejlesztései” című uniós projekt első ütemében hat kormányhivatali épület komplex energetikai felújítása valósult meg 2017-ben, az év végén pedig két, a járási székhelyeken lévő ingatlanokat érintő beruházás zárult le.- Közel 200 millió forintból újult meg az épület, de nem az összeg a lényeg, mert van, ahol ezt drágábban oldották meg - nyilatkozta Tamásiban Süli János, Paks II. megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter. - Becsülendő, hogy a háromszintes épületen külső árnyékolókat helyeztek el, hőszigetelve és akadálymentesítve lett a létesítmény, és a belső felújítás is megtörtént. Kívülről ránézésre - miközben belülről még nem láttam - a hatékony felújítások közé sorolható az épület. A szolgáltatásokat tekintve a városban és a járásban lakók ügyintézését meggyorsítja, az itt dolgozók munkakörülményei, komfortfokozata jobbá vált. A kormányablakoknál egyértelmű tapasztalat, hogy jól működnek, felgyorsult az ügyintézés, bizonyítja ezt, hogy a kormányhivatalokkal kapcsolatban még egyetlen egy bírálatot sem hallottam. A simontornyai okmányiroda is lassan elkészül, így Tolna megyében mindenkinek elérhető távolságba került, hogy kulturáltan, gyorsan tudjon ügyet intézni. Dr. Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy hazai és uniós forrásból valósult meg a megyei kormány- és járási hivatalok energetikai korszerűsítésére. A felújításokat nem lehetett tovább halogatni, hiszen a középületek nagy része nem felelt meg a korszerű műszaki és hőtechnikái követelményeknek. A kormány mintegy 25 milliárd forintot különített el a renoválási munkákra. A cél az volt, hogy az ener-A megújult Dombóvári Járási Hivatal épületének hivatalos átadóján köszöntőt mondott Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, dr. Belányi Márta és dr. Horváth Kálmán. A KEHOP-program keretében folyamatosan zajlik a kormányhivatalok, jágiahatékonysági feltételeknek megfeleljenek a hivatalok, és a fűtéskorszerűsítésnek, nyílászárócserének és világításkorszerűsítésnek köszönhetően az üzemeltetésük sokkal olcsóbb lett. Kiemelte, az uniós kiírás egy komplexebb lehetőséget nyújt a korábbi energiaprogramokkal szemben, mert az energetikai felújítás mellett a megújuló energiaforrások beépítésére is lehetőség nyílik. A körülményekre utalva a türelmes és ügyfélbarát hozzáállást emelte ki, és hangsúlyozta, hogy a kormányablakügyintézők munkájának jerási hivatalok korszerűsítése országszerte, Tolna megyében 11 épületet újítottak fel 1 milliárd forintból. 2010-ben kerültek a kormányzati és járási feladatok a jelenlegi épületbe, ahol korábban az önkormányzat működött. Az intézmény energiahatékonysági szempontú átalakítása és felújítása 170 millió lentősége azért nagy, mert ők találkoznak az ügyeiket intéző emberekkel és problémáikkal először, és nekik kell ezekre - jelenleg akár több mint ezerötszáz ügytípusban - megoldást találniuk. Dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott közölte, a támogatásból Tolna megyébe 1 milliárd forint jutott, jól sáfárkodtak az összeggel. A hivatalok energiahatékonysági szempontból teljesen megújultak, az ügyfelek és a dolgozók elvárásainak megfelelve XXI. századi színvonalú épületben kiváló körülmények várják az állampolgárokat. forintból valósult meg, amely egyrészt üzemeltetési és költségvetési hatékonyságot, másrészt a hivatal ügyfélhatékonyságát és a dolgozók munkakörülményeinek javítását is jelenti. Pályázati forrás segítségével teremtették meg az európai szintű feltételeket - tudósította lapunkat Varga Szilvia. Százhetvenmillió forintból újult meg az épület Nem mindent lehet látogatni PÉCS A pécsi Klinikai Központ egyes fekvőbetegosztályain 2018. február 1. napjától részleges látogatási tilalmat rendelek el az influenzaszerű megbetegedések halmozott előfordulása miatt. A részleges látogatási tilalom kiterjed: I. sz. Belgyógyászati Klinika Interdiszciplináris Intenzív Belgyógyászat és Klinika Hematológia Osztály. Anaeszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Intenzív Osztály, Szívgyógyászati Klinika Intenzív Osztály, Idegsebészeti Klinika Intenzív Osztály, Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek Intenzív Osztály, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika NIC, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Újszülött Osztály, Gyermekgyógyászati Klinika PIC, Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztály, Sebészeti Klinika Szervtranszplantációs Sebészeti Osztály és Onkoterápiás Intézet. MW Télvíz idején Venter Marianna marianna.ventermediaworks.hu Most, a leghidegebb évszak utolsó hónapjának kezdetén egy kis túlzással azt mondhatnánk, hogy az idei tél érdeklődés hiányában elmaradt. Igaz ugyan, hogy éppen mára ígérkezik némi szél és lehűlés, no meg bőséges csapadék, amelyben még akár hó is akadhat, és a jövő hétre éjszakánként egyenesen mínuszokat ígér a meteorológia. Egyszóval szolgálhat még meglepetéssel a február, akár végig zimankós is lehet, ezt a téli szezont mindenképpen az enyhébbek közé sorolhatjuk. Hogy a fűtésszámla kisebb, azt senki sem bánja, ám az óvatosabbak figyelmeztetnek, lehet még böjtje ennek a tavaszias télnek. Például „átte-Az idei téli szezont most már bátran sorolhatjuk a gyöngébbek közé lelő” kártevők a mezőgazdaságban, az enyhe időben virágzásnak induló növények pedig egyik napról a másikra elfagyhatnak, ha bejön egy hirtelen északi fagyhullám. Ám minden közül ami a leginkább veszélyes lehet az, hogy ez az időjárás kedvez a vírusoknak, és a most kezdődő influenzaszezonban ez nem anynyira pozitív következmény. Mindenképpen érdemes megszívlelni a megelőzésre vonatkozó tanácsokat, mert hátha éppen ezek segítenek elkerülni a bajt. Aki pedig már megbetegedett, az tegye meg a többi ember kedvéért, hogy nem megy közösségbe, munkahelyre, rendezvényekre, vagy bárhová, ahol megfertőzheti a többieket. Beteget látogatni meg végképp nem. Mert a legjobb szándékból talán a legrosszabbat teszi a szerettével. Engedély nélkül tartott lőfegyvert A rendőrök az elkövetőt előállították, majd gyanúsítottként hallgatnák ki az ügyben Fotó: police.hu BÁTA Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Szekszárdi Rendőrkapitányság egy bátai férfi ellen. Huszti Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy a rendőrök 2018. január 31-én délelőtt házkutatást tartottak egy 69 éves bátai férfi lakcímén, ahol egy 6x35-ös kaliberű éles maroklőfegyvert, valamint lőszereket foglaltak le, mivel a férfi nem rendelkezett a fegyver tartásához szükséges engedéllyel. A rendőrök az elkövetőt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során beismerte a bűncselekményt. A gyanúsított vallomásában elmondta, hogy a lőfegyvert még a hetvenes években nagyapjától kapta, de soha nem használta. A nyomozás során nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy a pisztollyal esetleg bármilyen bűncselekményt követtek volna el. A lőfegyverrel való visszaélési ügyben a további eljárást - a gyanúsított szabadlábon hagyása mellett - a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le - tette hozzá Huszti Gábor. H. E. Le '*«- fújt" Ü P ÍY legyen A TE M EGYED PÁRJA A LEGSZEBB PÁR! ai Utn " ^ÖDÍJ: , éméps; a Tolna megyei hírportál Részletek: teol.hu/az-ev-parja Potápi Árpád János, dr. Belányi Márta és dr. Horváth Kálmán a dombóvári ünnepségen Beküldött kép