Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-01 / 27. szám

SPORT 15 2018. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK Krocskó József szerint van esély a belgák ellen is JEGYZET „Már húsz éve azzal foglalkozom, amit szeretek" Fotó: Teknős Miklós Férfi-teniszválogatottunk péntektől vasárnapig a Da­vis-kupa világcsoportjá­nak nyolcaddöntőjében ide­genben játszik a belgák­kal, s most legalább akko­ra bravúr lenne a továbbju­tás, mint 1995-ben volt itt­hon a tizenhat közé jutásért az ausztrálok 3-2-es legyő­zése. Az akkori csapatból a mindkét egyesét megnyerő Krocskó Józsefet kérdeztük. Szilágyi László szerkesztoseg@mediaworks.hu- Eszébe jutott a napokban a huszonhárom évvel ezelőt­ti bravúr?- Igen, sokan kérdezik, ho­gyan éltük meg annak idején az ausztrálok elleni győzelmet a világcsoportba jutásért. Ami engem illet, életem élménye volt a Todd Woodbridge elleni siker a Kisstadionban, eksztá­zisban játszottam, a mai napig bevillan, ahogy a meccs után a srácok dobálnak fel a levegő­be. Most Fucsovics Marciékon a sor, hogy nagy szenzációt ér­jenek el.- Van esély a belgák ellen?- Ők is csak emberek; igaz, náluk játszik David Goffin, aki a világranglista hete­dik helyén áll, tavaly legyőz­te Federert és Nadalt is, dön­tőt játszott az ATP-világbaj­nokságon. Csoda lenne, ha őt meg tudnánk szorongatni. Ta­lán most nincs olyan jó formá­ban: elég gyorsan kiesett az Australian Openen' Marci pe­dig szépen menetelt. A hazai közönség a belgák mellett szól, de bízom a mi srácainkban.- Meglepte Fucsovics mel­­bourne-i szereplése, ha úgy tet­szik, áttörése?- A junioreredményei alap­ján lehetett arra számítani, ha komolyan veszi a teniszt, ak­kor előbb-utóbb top százas já­tékos lehet. Sokat beszéltem az edzőjével, Sávolt Attilával arról, hogy mennyire megvál­tozott Marci hozzáállása. Én nem lepődnék meg, ha eljutna a legjobb harmincba. Amúgy szerintem Piros Zsombor meg is előzheti, ő még rengeteget fog fejlődni.- Melyik volt erősebb csapat, az 1995-ös vagy az idei Davis­­kupa-válogatott?- Nem lehet összehasonlí­tani, mind a kettő jó társaság volt. A maiaknak több lehető­ségük van, ez tény.- Egykori csapattársai egy­től egyig ambiciózus emberek: Markovits László a Vasas el­nöke, Noszály Sándor valóság­show-szereplő volt, ma Ameri­kában oktat teniszt, Köves Gá­bor pedig a Davis-kupa-váloga­tottunk szövetségi kapitánya. Ehhez képest ön szerényen meghúzza magát, a Feneket­len-tó melletti teniszklubban edzősködik.- Nekem nem hiányzik a reflektorfény. Jól érzem ma­gam a bőrömben, már húsz éve azzal foglalkozom, amit szeretek. Én vagyok a legbol­dogabb, ha olyan tehetségek­kel foglalkozhatok, mint a ti­zenöt éves Szabanin Natália, aki, ha továbbra is kitartóan edz, hamarosan tagja lehet a WTA Tour mezőnyének. Diákolimpikonok Fenyő Gábor jegyzet@mediaworks.hu Az elmúlt években egy új folyamatnak lehetünk a szemta­núi, aminek egyértelműen a sport és a diákok a győztesei. Mind több iskolában a testnevelő tanárokat is a pedagógus­­társadalom egyenrangú tagjainak tekintik, s nemcsak a ta­nulmányi versenyeken remeklőkre, hanem a diákolimpikon­jaikra is büszkék. Kétségtelen, hogy napjainkban felértékelődött az iskolai sport, s így a diákolimpia szerepe. A tanulmányi versenyek­hez hasonlóan pluszpontokhoz jutnak a legjobbak, ami aztán remekül kamatozik később az egyetemi-főiskolai felvételinél. Mindeközben nem elhanyagolható tényező, hogy mára ki­tolódtak a korhatárok. Az alsó szintet a hatosztályos gim­náziumi rendszer, a felsőt pedig a szakirányú (tovább)kép­­zés testesíti meg. Vagyis egy 13-14 esztendős tanuló akár húszévessel is szembekerülhet a pályán, s legyen bármilyen tehetséges, az életkori különbségekből adódóan az esélye szinte a nullával egyenlő. Volt idő, amikor még a középiskolások is két korcsoport­ba osztva (1-2., illetve 3-4. osztályosok) versenyeztek egy­mással, biztosítva a nagyjából azonos erőviszonyokat. A 2003-2006 közötti időszak különösen emlékezetes marad Kaposváron: ez volt az a négy egymást követő évjárat, ami­kor a helyi Munkácsy Mihály Gimnázium leányröplabdázói nyerték mindkét korcsoportban a diákolimpiái bajnoki cí­met. De jó visszaemlékezni 2013-ra is. Az egyik legnagyobb kaposvári röplabdás ígéret, a most Franciaországban légiós­kodó Gergye Roland már többszörös bajnoknak és Magyar Kupa-győztesnek vallhatta magát, amikor az iskolájával vég­re a diákolimpián is a csúcsra jutott. Nemcsak e sorok írója vallja: érdemes lenne fontolóra venni a régi, sokkal igazságo­sabbnak tűnő diákolimpiái rendszer visszaállítását. Merthogy mindig vannak és lesznek - nem is kevesen - olyan gyerekek, akiket könnyedén meg lehet(ne) nyerni a sportnak. Elég, ha csak példaképeket találunk nekik. így gondolhatják ezt többek között a siófoki kézilabdaklubnál is. A válogatott, sokáig sérüléssel bajlódó Erdősi Ildikót bátran lehet példaképként állítani a diákok elé, mint ahogy a tavaly nyáron igazolt olimpiai ezüstérmes - s most már világbajnok - francia Esteile Nze Minkót is. A bő évtizede még NB Il.-ből indult Siófok KC ma már ott tart, hogy az utánpótláscsapatai­ban több mint háromszázan játszanak, s csak kizárólag lá­nyokról beszélünk. Ebből azért már lehet meríteni... A tolnai kajakos a tizenegyedik helyen zárta a dél-afrikai Drak versenyt Hosszú Katinka útját választja Boros Klubrekordért érkezett Aubameyang Boros Adrián is azt vallja, hogy a verseny a legjobb edzés, de azért meg kell szabni a határokat Beküldött fotó KAJAK-KENU A maratoni világ­bajnok Boros Adrián a 11. he­lyen végzett a nemrég meg­rendezett dél-afrikai Drak versenyen. A kétnapos viadalt 25 éve rendezik meg az afrikai or­szágban, az első napon álta­lában 40-42 kilométert, a má­sodikon 38 kilométert tesz­nek meg a versenyzők. Az idei azonban különleges év volt, mivel nem esett annyi eső, így kétszer 19 kilométer volt a táv. A rajt nagyon jól sikerült a tolnai kajakosnak, az él­mezőnnyel haladt, azonban egyik ellenfele rárakta a ha­jóját az övére, ami így meg­telt vízzel. Egy idő után Boros jobbnak látta, ha megáll, kiön­ti belőle a vizet, ezzel viszont sok pozíciót veszített. „A következő három-négy kilométeren összeszedtem magam, feljöttem a hetedik helyre. Ekkor jöttek a köves, zúgós, technikás részek - ol­vasható Boros Adrián beszá­molója a honi szövetség hon­lapján. - Volt egy-két megle­pő zúgó, ahol szinte egyálta­lán nem volt víz, így ismerni kellett volna az utat. A helyi­ek egy évben száznál is több­ször feljönnek ide evezni, én viszont most másodszor in­dultam a versenyen. Ha nem tudtam valaki mögött ponto­san menni, és néhány centi­vel eltértem attól, akkor azon­nal fennakadtam a köveken. Ilyenkor ki kell szállni a hajó­ból, le kell ugrálni a köveken. Ez szintén hatalmas idővesz­teség” - folytatta Barina Jó­zsef tanítványa. Boros Adrián összességé­ben elégedett a 11. helyezé­sével, hiszen két nappal a verseny előtt érkezett meg Dél-Afrikába, akklimatizálód­­ni sem nagyon volt ideje. Azon is meglepődött, hogy a hajója egyáltalán kibírta lyuk nélkül a versenyt. A Drak beleszámít a World Series-be, amely egy több ver­senyből álló sorozat. Ezt ta­valy megnyerte Boros Adrián, most pedig - öt állomás után - a második helyen áll. Szeretne minden viadalon elindulni, de a portugáliai versenyhétvége első napján valószínűleg nem tud részt venni, mivel ugyan­ekkor rendezik az országos bajnokságot is, amely Euró­­pa-bajnoki válogató is egyben. „Országos bajnokságot is szeretnék nyerni, a kontinens­­viadalra is szeretnék kijutni, de a World Series-t is szeret­ném ismét megnyerni, ezért azt tervezem, hogy a szom­bati ob után gyorsan repülő­re ülök, és a portugáliai ver­seny második napján, vasár­nap még rajthoz állok, mert minden pont számítani fog a végelszámolásnál” - számolt be a közeljövő terveiről a tol­nai versenyző. Addig azonban még a világ egyik leghíresebb kajak-kenu versenye, a Dusi vár rá, ame­lyet az idén párosban rendez­nek meg Dél-Afrikában. A feb­ruár 15. és 17. között tartandó, sok futással és kemény zúgók­­kal tarkított versenyen való jó szereplés az idei fő cél Boros Adrián számára (a legjobbja egy kilencedik hely), aki Carl Foscher személyében egy re­mek társra is lelt ebben. „Közel egy éve edzünk együtt, nagyon felkészült ver­senyző, és én sem voltam még januárban ilyen formában, mint most. Egyszóval minden esély megvan rá, hogy ez si­kerüljön. Napi hat-nyolc óra edzéssel készülünk a Dusi­­ra, 30 kilométert evezünk, 15 kilométert futunk és emellett még minden nap kondizunk is - nyilatkozta a magyar ka­jakos, aki 63 napot lesz kint Dél-Afrikában, és szinte min­den hétvégén elindul vala­milyen kisebb versenyen. - Én is azt vallom, mint Hosz­­szú Katinka, hogy a verseny a legjobb edzés, de azért meg kell szabni a határokat. Ezzel együtt évről évre érzem, hogy jobb vagyok, szóval jó úton já­rok” - olvasható a tolnai kaja­kos nyilatkozata a kajakkenu­­sport.hu oldalon. B. S. LABDARÚGÁS Az átigazolási időszak utolsó napján, vagyis január 31-én mindenben meg­egyezett egymással a Borussia Dortmund és az Arsenal, s teg­nap hivatalosan is bejelentet­ték, hogy Pierre-Emerick Au­bameyang a londoni együttes­hez igazol. A 28 éves gaboni tá­madó hosszú távú szerződést kötött az „ágyúsokkal”, amely klubrekordot jelentő összeget, sajtóhírek szerint 63.75 millió eurót fizetett érte. Aubameyang a Ruhr-vidéki csapat színeiben 144 mérkőzé­sen 98 gólt szerzett a német élvonalban, míg minden soro­zatot figyelembe véve 213 ta­lálkozón 141 alkalommal ta­lált be. Az előző szezonban 31 góllal megszerezte a Bundesli­ga gólkirályi címét. A 2015-ben az év afrikai labdarúgójának választott gaboni az Arsenalnál ismét együtt játszhat korábbi dort­­mundi csapattársával, az ör­mény Henrih Mhitarjannal, aki szintén a téli átigazolá­si időszakban, az Alexis Sán­­chez-üzlet részeként került a Manchester Unitedtől London­ba. A legutóbbi dortmundi sze­zonban, amikor ők ketten egy csapatban játszottak, Mkhita­­ryan 19 góllal és 24 gólpasz­­szal, Aubameyang 40 találat­tal és 7 assziszttal zárt. Az Arsenallal kapcsolatos sajtóhír továbbá, hogy Mesut Özil - visszautasítva az United és a Paris SG ajánlatát - 2021- ig meghosszabbította szerző­dését a londoniakkal. B. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom