Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-23 / 19. szám

V 2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JANUÁR 23., KEDD Fel köszöntötte a faluvezető ŐCSÉNY Kilencvenedik szüle­tésnapján köszöntötte hét­főn Fülöp János polgármes­ter Dörr Zoltánt. A faluvezető nemcsak jókívánságait, ha­nem az Orbán Viktor minisz­terelnök által aláírt emlék­lapot is átadta. Dörr Zoltán hosszú ideig a tsz-ben dolgo­zott, onnan ment nyugdíjba, manapság pedig otthon, a ház körül tevékenykedik. Két unokával és négy dédunoká­val büszkélkedhet. H. E. Megújult a gyűjtemény DOMBÓVÁR Megújult a Dom­bóvári Helytörténeti Gyűjte­mény, amely hétfőn, a ma­gyar kultúra napján nyitot­ta meg ismét a kapuit. A mo­dernizálás az Emberi Erőfor­rások Minisztériuma által muzeális intézmények szak­mai támogatására kiírt Kubi­­nyi Ágoston programban el­nyert egymillió forint révén valósult meg. A fejlesztés há­rom kiállítótermet érint. H. E. A híd és a zebra is elkészült KÖLESD Új gyalogos-átkelő­hely létesítésére, ezzel együtt a Malom-patak feletti híd fel­építésére kapott pályázati tá­mogatást Kölesd. Mint azt Vargáné Kisfalvi Erzsébet­től, a kozeleti.hu szerkesztő­jétől megtudtuk, a híd terve­zője Czeider Károly. A munká­latok kivitelezője a Meiszter és Társa Kft. volt, és megelő­legezték a három évre kapott támogatást. A környezet ki­alakításán már dolgozik a Kö­lesd Jövőjéért Közalapítvány. A beruházáshoz 1881000 Ft önerőre volt szükség, az összes költség 6 271000 fo­rint volt. Ebből futotta a Ma­lom-patak feletti híd felépí­tésére, az utcai lámpákra, a buszmegálló áthelyezésére és zebra festésére is. B. K. Rendkívüli ülésen hoztak fontos döntéseket a paksi képviselők Bővül az idősek otthona, munkásszállások épülnek Az erőműberuházásra való felkészülés rengeteg fel­adatot ad a városvezetés­nek. A képviselő-testület is­mét rendkívüli ülésen hozott olyan döntéseket, amelyek a tervezett fejlesztéseket segíthetik elő. Vida Tünde szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu PAKS Az atomerőmű építése kapcsán ideiglenes szállások létesítésére lesz szükség, vala­mint új sport- és rendezvény­csarnokot is szeretnének épí­teni. Ugyan nincs szoros össze­függésben mindezzel az Élet­fa Idősek Otthonának bővítése, mert már most hosszú a váró­lista, így a bővítés ettől függet­lenül is időszerű. E három be­ruházás előkészületeinek meg­gyorsítása érdekében kiemelt fejlesztési területté nyilvánítot­ta az önkormányzat ezeket. A képviselő-testület rendkí­vüli ülésén Szabó Péter polgár­­mester kifejtette, hogy az erő­műépítésre érkezők számára átmeneti, mobil szállásokat a városon kívül, az építési terü­lethez a lehető legközelebb cél­szerű létrehozni. Ez egyrészt a fővállalkozó kérése is, másrészt így a város életét nem terheli az ő munkába járásuk. Éppen ezért a Kölesdi úttól délre eső, jelenleg gazdasági, kereskedel­mi, szolgáltató, valamint ipari, gazdasági besorolású területe­ket szemelték ki erre a célra. Az önkormányzat szerveze­ti és működési szabályzatának módosításával február elsejétől a polgármesteri titkárság osz­tállyá fejlődik. A klasszikus tit­kársági feladatokat az ugyanezt a nevet viselő csoport látja el, s ide tagozódik a turisztikai, vá­rosmarketing és kommunikáci­ós csoport is - tájékoztatott Sza­bó Péter. Négyszázmillió forintot nyert pályázaton Paks város önkormányzata konzorciumi partnerei a Duna-part fejlesz­tésére, közösségi terek létreho­zására, programok szervezé­Az Életfa Idősek Otthonának bővítése nagyon időszerű, mert már most is hosszú a várólista A szerző felvétele sére. Kovács Sándor alpolgár­mester az erre vonatkozó na­pirend tárgyalásakor elmond­ta, hogy nyolcszázmillió forint­ra pályáztak, s az eredeti terv az volt, hogy a Táncsics és An­na utcák közötti szakasz teljes egészét fejlesztik, egyebek kö­zött kerékpárutat építenek, lehetővé teszik, hogy a pak­siak közel kerülje­nek a Dunához. Mi­vel az igényelt ösz­­szegnek felét nyer­te el a város, csök­kenteni kell a fej­lesztési program tartalmát, így az Erzsébet szál­lótól északra eső területre fó­kuszálnak. A tervezés most fo­lyik. A képviselő-testület rend­kívüli ülésén meghozta a dön­tést egy egyesület létrehozá­sáról, mert a pályázati felté­telek ezt előírják. Később egy kétfős munkacsoportot is létre kell hozni, működtetésére az el­nyert forrás 10 százaléka szol­gál. A programban több civil szervezet és vállalkozás az ön­­kormányzat partnere. Néhány határidős, technikai döntés is született, így például módosí­tották a gyógyásza­ti központ alapító okiratát, felülvizs­gálták a nemzeti­ségi önkormány­zatokkal kötött együttműködési megállapodásokat, pályázatot írtak ki a Pákolitz István Városi Könyvtár igazga­tói posztjára, mert a jelenlegi vezető mandátuma lejárt. Bagdy László tanácsnok a rendkívüli ülésen állt elő azzal a javaslattal, hogy a paksi vá­rosházára tegyék ki a székely zászlót a paksiak együttérzését kifejezve a román területen élő magyarokkal az időközben már lemondott román miniszterel­nök kijelentése kapcsán. Mihai Tudósé azt mondta, „hogyha a székelyföldi intézményekre ki­teszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak akik kitet­ték azt”. A jelenlévő képviselők egyetértettek a javaslattal. Ismét terítékre került a vá­ros tulajdonában lévő DC Du­­nakom Plusz Kft., amelyet for­maváltással történő átalakítás­sal kíván az önkormányzat al­kalmasabbá tenni feladatai­ra. Több, az átalakítás miatt szükséges lépés mellett létre­hozták a felügyelőbizottságot, amelynek elnöke Horváth Zol­tán képviselő lesz, tagjai pedig Magyarné Nagy Edina és Girst Ádám képviselők. Többfunkciós sportcsarnok Az idősek otthona esetében azért van szükség a település rendezési eszközök módosí­tására, mert a kapacitásnö­velés parkolók, járdák építé­sével jár együtt, ám ezt a je­lenlegi beépítési és zöldfelü­let-arányok nem tennék le­hetővé. A tervezett sportcsar­nokról Szabó Péter polgár­­mester azt mondta, hogy az Atomerőmű SE fogja megva­lósítani TAO-forrásból, az ön­­kormányzat pedig területet biztosít a háromezer férőhe­lyes létesítményhez, amely nemcsak sportesemények­nek, hanem egyéb rendezvé­nyeknek is helyszínéül szol­gál majd. Lehetővé te­szik, hogy a paksiak közel kerüljenek a Dunához A versmondók és résztvevők egyben a magyar kultúra napja előtt is tisztelegtek az eseménnyel Weöres Sándor emlékére rendezték a versenyt VARDOMB Idén 29. alkalom­mal rendezték meg a versmon­dó versenyt Weöres Sándor ha­lálának emlékére. Három kor­csoportban zajlott a megméret­tetés, melyre 7 település (Alsó­­nána, Bonyhád, Dunaföldvár, Mórágy, Nagydorog, Szekszárd és Várdomb) 14 iskolájából 69 diák jelentkezett. Boros Tiborné pedagógus, a verseny egyik szervezője el­mondta, a diákok előadását a fő­városból érkező színművészek (Szabados Zsuzsanna, Túri Bá­lint) és a Szekszárdi Tankerü­leti Központ tanügyi-igazgatá­si referense, Nagy Brigitta al­kotta zsűri értékelte. Mint el­mondták, összességében a diá­kok kiemelkedően teljesítettek. Az egyes korcsoportban arany­minősítést kapott Horváth Bog­lárka és Tornai József András, mindketten a szekszárdi Ga­ray Általános Iskola diákjai, ők tovább is jutottak a Versün­nep gálára. Aranyminősítést kapott még Jámbor Lotti (Szek­szárd, Babits ált. isk.), Sűrű Já­nos (Dunaföldvár, Beszédes J. ált. isk.) és Berta Léna Gréta (Szekszárd, Szent József katoli­kus ált. isk.). A csoportból még ezüst minősítést kapott kilenc diák, bronz minősítés pedig tíz. A kettes korcsoportból arany­minősítést kapott Dicső Botond Munkában a zsűri. Idén rekordot döntött a jelentkezők száma Várdombon Fotó: Makovics Kornél (Szekszárd, Babits ált. isk.), Var­ga Panna és Görcsös Ákos At­tila (Szekszárd, Baka ált. isk.), Bagyom Zsófia (Mórágy, ált. isk.) és Nagy Eszter (Szekszárd, Szent József kát. isk.). A csoport­ból még hatan ezüst, kilencen bronz minősítést értek el. A harmadik korcsoportból aranyminősítést vehetett át és szintén továbbjutott a Versün­nep gálára Tóth Flóra (Szek­szárd, Garay János Gimnázi­um). Aranyat kapott mellet­te Föglein Zita Kató és Sándor Zsigmond (mindkettő Szek­szárd, Garay ált. isk.), valamint egy ezüst és kilenc bronz foko­zatot adtak még át. M. I. V ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom