Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-30 / 25. szám
2018. JANUAR 30., KEDD AUTÓMOTOR 11 Renault Captur 1.5 dCi: állja a versenyt a konkurenciával a kis szabadidő-autó Látványosabb a frissítés után Összesen 145-féle megjelenés konfigurálható, ez a türkiz-szürke a konzervatívabbak közé tartozik Most már kiélhetik vágyaikat a Renault Captur-vásárlók, hiszen látványosabb megjelenést is lehet konfigurálni. Maga az autó alig változott a frissítés során, tehát továbbra is maradt egy általánosságban jól használható, megfizethető szabadidő-autó. Lővei Gergely/Autó-Motor szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Nemrég kapta meg a frissítését a Renault népszerű, kis kategóriás szabadidő-autója, a Captur, amelynél kibővítették az egyedi megjelenést biztosító választási lehetőségek számát. Ehhez hozzájön még az új Initiale Paris csúcsfelszereltség megjelenése, amivel szintén a vásárlói igényekre válaszolnak, hiszen eddig is gazdagon választhattak a kuncsaftok az extralistáról. A tesztautó maradt a „régi” Intens csúcsszintnél, de azért igyekeztek sajátos külsőt biztosítani neki a 140 ezer forint felár ellenében választható kétszínű megjelenéssel, majd ezenfelül további 150 ezer forintért kiválasztották a kék zafír karosszériát szürke tetővel, és 25 ezer forintért még a 17 colos Emotion keréktárcsákat is megkapta. Megfigyelhető rajta továbbá a modellfrissítés újdonsága, a ködlámpafészket C ívben keretező LED-es menetfény, ami a Renault szerint egyedi vonás, de a közutakon már évek óta lehet találkozni vele; igaz, elvétve, hiszen az elektromos hajtású Volkswagenek sajátja. Látványosabb lett még a hátsó, LED-es technikájú lámpa is. Az utastérben nagyjából minden maradt a régiben. Muszáj pontosan megcélozni az R-Link Evolution (80 ezer forint felár) fejegység érintőképernyőjét, mert a környéke fényes fekete, amelyen nagyon meglátszanak az ujjlenyomatok. Ez a feláras rendszer online kapcsolatot nyújt, de aki külföldön is szeretné használni a navigációt, annak húszezer forintért kell megvennie a teljes Európa-térképcsomagot. Nagy ötlet a cipzáros rögzítésű, könnyen levehető és mosható üléskárpit, bőven megéri a húszezer forintos felárat. Az első ülések támlája kemény műanyag borítást kapott, így könynyen tisztán tarthatók. Újabb szokatlan, praktikus megoldás az anyósülés előtti fiók, de hiába óriási a térfogata, ha csak úgy lehet hozzáférni, hogy senki sem ül a vezető mellett, mert az ottani lábtérbe lehet kihúzni. Az új első ülések jobban tartják a testet, hosszú autózás után is pihenten száll ki az ember. Teljesen hátra tolt második üléssorral egész jól el lehet férni, magasabbaknak is csak az jelent gondot, hogy az ajtó felőli oldalon kevesebb hely jut a térdnek. Az utastérben nagyjából minden maradt a régiben Fotók: AM Annak ellenére, hogy már régóta választható az 1,5 literes dízel erősebbik, 110 lóerős változata ebben a karosszériában, még mindig nem sikerült eltüntetni a hangját. Hidegen krákog, hörög és fütyül az erőforrás, amely városi tempónál a meghatározó zajforrás az utastérben, de országúti tempónál és afelett már beleolvad az általános menetzajba. Noha ez a leginkább alkalmas erőforrás a hosszú távú utazásokra, autópályán már érezhetően tudásának határán dolgozik, emelkedőn vagy gyorsításkor vissza kell kapcsolni. Ilyenkor a fogyasztás is megugrik, a teszt során mért 6,2 1/100 km-es átlag is ebből fakad, városban és autóúton 5,5 1/100 km körüli értéket írt a számítógép. A 3,9 milliós alapárá-Összlökettérfogat: 1461 cm3 Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel Max. teljesítmény: 81 kW (110 LE) 4000/perc Max. forgatónyomaték: 260 Nm 1750/perc Hossz./szél./mag.: 4122/1770/1566 mm Tengelytáv: 2606 mm Nyomtáv elöl/hátul: 1531/1516 mm Fordulókor: 10,4 m Saját tömeg/teherbírás: 1205/557 kg Csomagtér: 377455/12351 Üzemanyagtank: 451 Gyorsulás 0-100 km/h: 11,4 s Max. sebesség: 180 km/h Város/országút/vegyes: 4,0/3,6/3,71/100 km Tesztfogyasztás: 6,21/100 km CO,-kibocsátás: 98g/km A modell alapára: 3 899 000 Ft* A tesztelt verzió ára: 5 799 000 Ft ‘Life, Energy 0.9 TCe 90 val anyagiak tekintetében állja a versenyt a konkurenciával a Renault kis szabadidő-autója, a listaárakat nézve a vetélytársaknál is ilyen árban adják a hasonló teljesítményűeket. HIRDETÉS SZABAD A PÁLYA! Új 12 hónapos IflviláOQaZdaSág napilap előfizetése mellé 2018-ra érvényes autópálya matricával ajándékozzuk meg! AZ ELŐFIZETŐI CSOMAG TARTALMA: • 12 hónapos Világgazdaság előfizetés időszakos kiadványaink, évkönyveink • egyéves autópálya matrica (D1) * előfizetői árkedvezmény a Világgazdaság konferenciáira Ajánlatunk kizárólag új előfizetőkre vonatkozik; új előfizetőnek az számít, akinek a nevén és címén a megrendelést megelőző 3 hónapban nem volt érvényes Világgazdaság-előfizetés. A matrica szigorúan rendszámhoz kötött, ezért csak adott gépjárműre használható. A D1 díjkategóriájú éves autópálya matrica az előfizetési díj Kiadóhoz történő beérkezését követően kerül érvényesítésre. Az autópálya matrica pontos érvényességi idejéről e-mailben igazolást küldünk. A megrendelés a csomagban szereplő összes termékre és szolgáltatásra vonatkozóan határozott idejű szerződésnek minősül. Lemondás esetén az előfizetői díjat nem áil módunkban visszafizetni. Megrendelésük beérkezését követően számlát küldünk. A számlán a Világgazdaság előfizetési díja 5%-os, míg az autópálya matrica 27%-os áfa tartalommal szerepel. Az ajánlat 2018. január 31-ig érvényes. Az akciós csomag éves bruttó előfizetési dija 90.000 Ft. 06-46-88-99-00 1 lapcentrum.hu ugyfelszolgalat@mediaworks.hu Problémásabbak a dízelautók NAGY-BRITANNIA Háromszor nagyobb valószínűséggel lesz baja a dízelnek, mint a benzinesriek, ráadásul a javítási számla is magasabb húsz százalékkal - állapította meg a brit MotorEasy a tavalyi év során a 3-8 éves korú autók tulajdonosai által jelzett harmincezer probléma összesítése alapján. A használt autók számára garancia- és mobilitásszolgáltatást nyújtó cég szerint amíg egy benzines autó megjavítására esetenként átlagosan 433 fontot (kb. 152 800 forint) kellett fizetni, addig a dízeleknél ennél húsz százalékkal magasabb, 517 font (kb. 182 500 forint) az átlagos javítási számla. A MotorEasy szerint ez a különbség abból adódik, hogy nagyobb nyomásokkal dolgoznak a dízelek, ami a vizsgált életkorban már igenis mérhető különbséget okoz a meghibásodások terén. A márkák 71 százalékánál több probléma van a dízelekkel, az Alfa Romeo került az élre ezen a listán, ahol négyszer nagyobb a probléma valószínűségre dízelmotorral, mint benzinessel. Ellenkező esetben a BMW vezeti a listát, azaz a bajor gyártónál hatvan százalékkal nagyobb a meghibáodási kockázat a benzinmotornál, mint a dízelnél. A legmegbízhatóbb dízelautókat egyébként a Skoda márkánál találták a tapasztalatok öszszesítése alapján. AM A dízelek hibaaránya Alfa Romeo: 47% Land Rover: 41% Mitsubishi: 36% Saab: 33% Mazda: 33% Kia: 29% Mercedes-Benz: 27% Vauxhall (Opel): 26% Mini: 26% Audi: 26% Forrás: MotorEasy Többet kell költeni a dízelek javítására Fotó: Shutterstock HÍREK Jön a vadonatúj Skoda Fabia! MLADÁ BOLESLAV Megfiatalodott megjelenéssel és még több részlettel debütál márciusban a Genfi Autószalonon a Skoda kisautója. Felár ellenében például teljesen LED-es fényszórókat is kínálnak majd és LED-es hátsó lámpák is elérhetőek lesznek, valamint az ígéretek szerint újabb ötletes részletekkel is gazdagodik a típus. AM Francia-német modellinvázió PÁRIZS Carlos Tavares, a PSA-csoport elnöke bejelentette, hogy 2025-re a vállalat összes személyautó- és könynyű haszonjárművé elérhető lesz valamiféle új energiás hajtással, a következő hat évben érkező 40 lesz ilyen modell. A DS, a Citroén, az Opel/Vauxhall és a Peugeot márkát tömörítő csoport 124 új típussal jelentkezik 2015- ig. AM Emelkedik a benzin ára MAGYARORSZÁG Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik. Az emeléssel a benzin átlagára literenként 367 forintra nő. A benzin ára legutóbb pénteken változott, akkor 2 forinttal, 365 forintra drágult. A gázolaj továbbra is 371 forintba kerül literenként. MTI